A tegnapi siker sz廧, de az廨t ez csak egy bar嫢s墔os meccs volt. Nincs t顤闥
aki felvenn� a versenyt a spanyol keret b嫫melyik憝el, de csupa sz癉
j嫢幧kal, szervezett, j� v嶮ekez廥sel ezt ellens�lyozt嫜. A szerencse is
fontos t幯yező volt. Ha a t顤闥闥 ellen is gyorsan 1:0 lett volna, akkor
val鏀z璯űleg a 3 pont Amszterdamban marad. Viszont, ha tegnap a 3-ik percben
Willems 廨thetetlen�l rossz passz嫢 a spanyolok kihaszn嫮j嫜, nem biztos,
hogy nyer�nk.
Hiddink szerint legjobbunk Blind volt, aki a csapat egyik vez廨憝� nőtte ki
mag嫢. Csak az廨t nem lett Sneijder lecser幨廥e ut嫕 kapit嫕y, mert k廥őbb ő
is a kispadra �lt. M嫳ok Vermeer-re szavaznak. A VI szerint Hiddink-nek
luxus probl幦奫a lett. Cillessen is j�, de kapit嫕ys墔a alatt nem nyert meg
neki meccset. Vermeer most igen. Az廨t nem hiszem, hogy Cillessen
poz獳i鎩a vesz幨yben van. Nek�nk ő is nyert m嫫 meg meccseket, 廥 ami m嶲
fontosabb, Vermeer szokott meccseket el is veszteni. Depay-ra is sokan
'szavaznak'. Első k彋 akci鎩a bej飆t, ami feldobta, 廥 ut嫕a nemcsak ellen嫮lhatatlan
volt, de h嫢ul is sokat seg癃ett. K嫫, hogy akci鏙nak nagy r廥ze semmire nem
vezetett. A De Telegraaf-n嫮 legjobbunk Klaassen volt. Az első f幨időben
mind a 31 labd奫a j� helyre ment. Sneijder is őt dics廨i legjobban.
Mindenesetre a pozit癉 tanuls墔, hogy van k彋 fantasztikus kapusunk, egy
magas szinten t鐽b poszton haszn嫮hat� Blind-�nk. A Blind, Klaassen,
Sneijder k驆廧p嫮ya l嫢szik az igazinak. Sokan Clasie-t l嫢n嫜
legsz癉esebben a v嶮elem előtt. Ő is j�, de az廨t csak akkor lesz komoly
konkurense Blind-nek, ha majd egy komoly bajnoks墔ban is meg嫮lja a hely彋.
Van der Wiel 廥 De Jong nem hi嫕yoztak tegnap. Willems ugyan mindk彋 g鏊ban
szerepet j嫢szott, de k霵nyelműs嶲eiből bajok lehettek volna. Martins Indi
nem volt olyan rossz, mint szombaton. Tal嫕, ha a Porto-ban rendszeresen
j嫢szana, belej霵ne, de nem v幨etlen, hogy ott csak kispados. Akinek
bev嫮ogat嫳a is 廨thetetlen volt, 廥 le is szerepelt, az Narsingh. Nem
tudom, mit csin嫮hatott az edz廥eken Promes, hogy egy percre sem kapott
bizalmat.
Hiddink helyzete kicsit javult, de e meccset �gy is fel lehet fogni, hogy, mi廨t nem ezzel, az eleve logikusabbnak l嫢sz� 11-gyel kezdett szombaton is? Mivel a meccs ut嫕 sem l嫢ta ezt be, 廥 csak arr鏊 besz幨t, hogy most szerencs幯k volt, egyre nyilv嫕val鏏b, hogy min幨 hamarabb meg kellene v嫮ni tőle. Lemondani nem fog, mert m嶲 hisz a siker lehetős嶲嶵en, 廥 nem 璲y akarja befejezni edzői p嫮yafut嫳嫢. Felmondani sem nagyon lehet neki. Egyr廥zt ez sokba ker�lne, mert nem hiszem, hogy ne ragaszkodna komoly v嶲kiel嶲癃廥hez, m嫳r廥zt a sz饘ets嶲 igazgat鎩a, Van Oostveen kellene, hogy felmondjon neki, aki, a mindenki 嫮tal logikusnak l嫢sz� Koeman helyett nevezte őt ki. Ha kir�gn�, neki is mennie kellene. Az sem egy廨telmű, ki j鐬etne ut嫕a. Az eredeti terv szerint az EB ut嫕 Blind venn� 嫢 a csapatot, 廥 Hiddink valami tan塶sad� f幨e lenne. Hiddink mindig kihangs�lyozza, hogy egy�tt d霵tenek minden k廨d廥ben. Ha 璲y van, akkor Blind 嫮tal墎an egyet廨t vele. Sok v嫮toz嫳 teh嫢 vele nem lenne. M嫳t viszont nem lehet kinevezni, mert Blind, 2018-ig 廨v幯yes szerződ廥嶵en az van, hogy ő lesz Hiddink ut鏚ja. Meneszt廥e sokba ker�lne. M嫳 re嫮is jel闤t nincs. Koeman j鏊 廨zi mag嫢 Southamptonban, 廥 k�l霵ben is haragszik a sz饘ets嶲re, hogy annak idej幯 nem b瞵tak benne. De Boer az EB-ig n嫮unk marad. Rijkaard sem akar most edző lenni. Seedorf is 嫮l嫳talan, de semmi nem sz鏊 mellette Blind-del szemben. Az egyetlen lehetős嶲 az, hogy most, e siker ut嫕, Hiddink-et r墎esz幨ik, adja 嫢 posztj嫢 Blind-nek, 廥 folytassa tan塶sad鏦幯t. Most nem lenne sz嫥嫫a ez akkora 嶲廥. Hiddink-kel j�niusban r塻嫙hatunk a lettek ellen, 廥 azut嫕 m嫫 k廥ő lesz k驆bel廧ni.
M嫫 甏tam, hogy drasztikusan felemelt幧 sok b廨let 嫫嫢. Ezek k驆� tartozik az un. csal墂i (apa - fia) b廨let is. Az �j b廨lettel egy meccs kettej�knek €88 lesz. Mivel a t鐽bi klub m嶲 nem ismertette a j饘ő 憝i b廨let嫫akat, csak az ideiekkel lehet n憴ni. 玝e a lista: AC Milan €77, Dortmund €70, Bayern M�nchen €66, Manchester United €87. A Chelsea val鏏an dr墔墎b; €97.
115-ik sz�let廥napunk alkalm墎鏊 a holland film 廥 TV 'Beeld en Geluid' (k廧 廥 hang) arch癉uma nyilv嫕oss� tett a rendelkez廥�kre 嫮l� Ajax filmeket. Ezek a kor墎bi filmh甏ad鏦b鏊 vannak. Sok meccs飉szefoglal� joga a 'Nederlandse Omroep' (Holland 嫮lami TV) illetve az UEFA birtok墎an van. Ezek nincsenek e gyűjtem幯yben. Az első Ajax film 1918-ban k廥z�lt, de az mag嫕tulajdonban van. Az廨t e gyűjtem幯y 23 filmje is 廨dekes lehet, annak, akit m�ltunk 廨dekel. J鏕ofa p幨d嫠l az 1967-es Dukla Pr墔a elleni meccs, melyen lelkes szurkol鏙nk a "Hand in hand Kameraden"-t, a Feyenoord himnusz嫢 幯eklik. Ma m嫫 ez elk廧zelhetetlen lenne. Ha j鏊 廨tem, a k廥zlet m嶲 bőv�l.
匜t�nk jogunkkal, 廥 €2,8 milli鶅rt 嫢vett�k a Leverkusen-től Milik-et. 2019-ig sz鏊� a szerződ廥t 甏t al�. Hogy ez mit jelent Zivkovic sz嫥嫫a, nem tudom. Nagyon �gy n憴 ki, hogy t�l kor嫕 hoztuk el Groningenből. Sem technikailag sem emberileg nem volt erre m嶲 廨ett. Milik-től sem vagyok t�lzottan oda. El嶲 sok hi嫕yoss墔a van. De, ha edzőink l嫢nak benne j饘őt, csak jobban 廨tenek ehhez is, mint 幯.
Klaassen m嫫 panaszmentes, de csak a bajnoks墔 ut嫕 d霵tik el, hogy kell-e oper嫮ni. A spanyolok ellen 45 percig a csapat legjobbja volt. Mi廨t nem j嫢szhat az Ajax-ban is a k驆廧p嫮y嫕? De Boer eddig azt mondta, hogy l墔y幧probl幦壾 miatt nem b甏n� a k驆廧p嫮y嫛al j嫫� terhel廥t, m璲 h嫢ulr鏊 j鏊 tud ir嫕y癃ani. Mivel kedden is csak 30-40 percig ment neki, lehet, hogy erőnl彋e t幯yleg nem az igazi. Persze a spanyol v嫮ogatottat ilyen nyom嫳 alatt tartani, f嫫aszt鏏b, mint az ADO-t. Nem csak Klaassen f嫫adt el. Ha Klaassen nem a v嶮elem előtt j嫢szana, akkor a k驆廧 jobboldal嫕 De Boer-nak v嫮asztania kellene Bazoer 廥 k驆te. Lehet, hogy ezt nem akarja. Ha Sinkgraven vas嫫nap nem j嫢szhat, akkor most m嶲 nem kell d霵tenie.
Zivkovic holnap nem j嫢szik a Jong Ajax - Eindhoven meccsen. A tervek szerint a vas嫫napi keretben lesz. Fischer viszont m嶲 hetekig a Jong Ajax-ban j嫢szik.
A klub a nagy felh墎orod嫳 hat嫳嫫a kicsit visszakozott. A bejelentett 嫫emel廥eket 2 id幯yre sz彋h�zva vezetik be. Az 廨intettek jelenlegi b廨letűk helyett j饘őre a maival kb. azonos 嫫ut vehetnek. Az 嫫emel廥re sz�ks嶲 van, mert a k廨d廥es szektorokkal szemben l憝ő, azonos l嫢嫳t biztos癃� szektorokba m嫫 most is a tervezettbe ker�lnek a b廨letek.
A d嫕 Ekstra Bladet szerint A Celta de Vigo 廥 egy m嫳ik spanyol klub, a jelenlegi első 6 egyike, 廨deklődik Boilesen ir嫕t. Szerződ廥e j饘őre lej嫫. M嶲 nem jelezt�k, hogy azt meg akarjuk-e hosszabb癃ani. Ő sem d霵t飆te m嶲 el, hogy akar-e maradni. Ha nem hosszabb癃, akkor a ny嫫on el kell adnunk. Nem lesz neh憴, hiszen k癉�lem szinte mindenki hatalmas tehets嶲nek tartja.
Sinkgraven m嶲 nem lesz a keretben. A mai edz廥en bokas廨�l廥t szenvedett Viergever vas嫫napi j嫢幧a bizonytalan. M嶲 Milik s廨�lt. Fischer 廥 Zimling ma a Jong Ajax-ban j嫢szik.
Holnap kezdődik a B ifik nemzetk驆i h�sv彋i kup奫a, az ABN AMRO Future Cup. A mieinken k癉�l r廥zt vesz ezen a Schalke 04, Porto, Galatasaray, Liverpool, Juventus, Celtic 廥 az Anderlecht. Ez a program. Ami mellett FOX 嫮l, arr鏊, gondolom lehet majd stream-et tal嫮ni. B1-�nkr闤 nagyon sok j鏒 hallani. Biztos eljut k驆�l�k 1-2 az első csapatig. A kor墎bi 憝ek nem egy r廥ztvevője az鏒a m嫫 a BL-ben is bemutatkozott. A mieink k驆�l ilyen Klaassen, Denswil, Riedewald, De Sa 廥 Sporkslede. Tavaly Nouri-t v嫮asztott嫜 meg a torna legjobbj嫕ak. 2010-ben Klaassen-t, 2012-ben Menig-et.
Patrick Kluivert, Curacao sz饘ets嶲i kapit嫕ya, csapat嫛al ki szeretne jutni a VB-re. Az első akad嫮yon m嫫 t�l vannak; 2 meccsen, ha nem is t�l k霵nyen kivert幧 a FIFA ranglist奫嫕 valahol a 250-ik hely k顤�l 嫮l�, Karib tengeri szigetecske Montserrat csapat嫢. K饘etkező ellenfel�k Kuba lesz. Keret�nkben van n嶭嫕y Ere- 廥 Eerste Divisie j嫢幧os. Legismertebb a Twente k驆廧h嫢v嶮je, Lachman. Kluivert rem幨i, hogy m嫳ok is csatlakoznak. T鐽ben jelezt幧, hogy ez sz嫕d幧ukban 嫮l. Ilyenek Leandro Bacuna (Aston Villa), a kapus Room (Vitessse), a sz幨ső Hooi (NAC). B嫫 Anita 5 憝e 1 EB selejtezőn j嫢szott az Oranje-ben, de m嫫 k廨t幧 a FIFA-t, engedje meg neki, hogy a j饘őben sz�lőhaz奫a sz璯eiben j嫢sszon. Leroy Fer 廥 Maduro t�l sok hivatalos meccsen j嫢szottak holland mezben, 璲y nem j鐬etnek sz鏏a.
A holnap esti Twente - PSV fontos lehet a bajnoki c璥 szempontj墎鏊. Ha a PSV nyer, akkor val鏀z璯űtlen, hogy a h嫢ral憝ő 5 meccsen be tudjuk hozni 8 pontos előny�ket. M嫫 csak az廨t sem, mert nehezebb meccseiket otthon j嫢ssz嫜. Utolj嫫a 2005-ben nyert a PSV Enschedeben. Az鏒a a 7 meccs mindegyik幯 hagytak ott pontokat. A Twente form奫a javul, a PSV m嫫 r嶲en volt j�. Ha a PSV kikap, akkor az utols� 4 meccsből 3-at elvesztett, ami nem n饘eli 霵bizalmukat. Kor墎ban, ha rosszak is voltak, �gy 嫮ltak hozz�, hogy v嶲�l �gyis nyer�nk. Ez az 廨z廥 megszűnne. 宄 b嫫 a Zwolle 廥 a Heerenveen ellen otthon j嫢szanak, nem tudni, mire lenn幯ek 璲y k廧esek. A Twente pechje (廥 val鏀z璯űleg a mi幯k is), hogy el嶲 tartal幧os lesz. A v嶲re form墎a lend�lt j嫢幧mester Ziyech, az előző meccsen kapott 5-ik s嫫g奫a miatt nem j嫢szhat, k驆廧csat嫫uk Castaignos 廥 a mexik鏙 sz幨ső Corona nem biztos, hogy időben fel廧�l s廨�l廥嶵ől. De tal嫕 m嶲 nagyobb gond, hogy ez a meccs nem is nagyon 廨dekli őket. Az EL hely廨t val� r奫嫢sz嫳t biztos癃� 7-ik hely messze van től�k, de, ha a kup嫢 megnyerik, indulhatnak az EL-ben. Ez廨t a keddi PEC Zwolle elleni k驆廧d霵tőre koncentr嫮nak. Persze sz嫥unkra a fenti filozof嫮gat嫳nak csak akkor van 廨telme, ha vas嫫nap nyer�nk Utrechtben. Ellenkező esetben a vel�nk egyszerre kezdődő AZ - Feyenoord meccsre kell figyeln�nk. Hiszen elvileg a Feyenoord m嶲 behozhat minket.
Tegnap
Jong Ajax - Eindhoven 1:2 (飉szefoglal�)
A m嫳odik helyen 嫮l� Eindhoven ellen az első f幨időben kicsit jobbak voltunk, de
a m嫳odik alapj嫕 meg廨demelt幧 a győzelmet. Fischer s廨�l廥e 鏒a elősz顤
j嫢szott 90 percet. Ism彋 roppant lelkes volt, j� akci鏦kal 廥 megint egy
g鏊lal. Teljes癃m幯y彋 cs闥kenti, hogy hib奫墎鏊 kaptuk az első g鏊t, 廥 a
m嫳odik előtt is �gyetlenkedett. A győztes g鏊t szerző Tom Boere 憝ekig
n嫮unk volt ifi.
Bazoer egy 憝 m�lva lej嫫� szerződ廥e helyett �j, jobbat 甏t al�. Ez 2015 janu嫫 1-t闤 2020 j�nius 30-ig 廨v幯yes.
Viergever tud holnap j嫢szani; bent van a holnapi keretben. Tete teh嫢 nyugodtan j嫢szhatott volna tegnap a Jong Ajax-ban.
Holnapi ellenfel�nk, az Utrecht sz嫥嫫a ez az 憝 meccse. Ha nyernek, a szurkol鏦 azt is megbocs奫tj嫜 nekik, ha ut嫕a kiesnek. De nem fognak kiesni. Pedig el嶲 gyenge szezonjuk van; jelenleg 12-ikek. T嫥ad� focit j嫢szanak, 廥 sok g鏊t is szereznek. Viszont 嫮tal墎an m嶲 t鐽bet kapnak. El嶲g� kisz嫥癃hatatlanok. 4 pontot szereztek a Feyenoord ellen, az AZ n嫮uk kapott ki legjobban (6:2), de ut嫕a kikaptak a Cambuur-től 廥 otthon a NAC-t鏊. Őszi g鏊kir嫮yuk, Boymans h鏮apok 鏒a s廨�lt. Hely嶵e k闤cs霵vett幧, majd 4 憝re leigazolt嫜 a 20 憝es francia Haller-t, aki 11 meccsen 7 g鏊t szerzett. Fontos j嫢幧osuk a valaha től�nk fegyelmi okokb鏊 elk�ld飆t 21 憝es k驆廧p嫮y嫳, Ayoub. A francia jobbsz幨ső Duplan (filoz鏹i嫢 tanult az egyetemen, de v嶲�l a focit v嫮asztotta) a Sparta majd az Utrecht j嫢幧osak幯t eddig 6-szor tal嫮t kapunkba, 廥 3 g鏊passzt is adott. Nem hiszem, hogy a jelenleg akt癉 j嫢幧osok k驆飆t b嫫ki is sikeresebb lett volna ellen�nk.
Twente - PSV 0:5. A Twente 5-6 tartal幧kal 嫮lt fel. Eltiltottak 廥 s廨�ltek hi嫕yoztak, b嫫 nem biztos, hogy egyik s廨�lt sem, lett volna k廧es j嫢szani. A keddi kupameccs fontosabb sz嫥ukra. Nem tudhatjuk, hogy legerősebb csapatukkal mire lettek volna k廧esek, 廥 azt sem, hogy egy esetleges győzelm�k befoly嫳sal lehetett volna-e m嶲 a bajnoks墔 kimenetel廨e. Mivel kb. azok hi嫕yoztak, akiktől ny嫫on k幯ytelenek lesznek megv嫮ni, sok j鏎a nem sz嫥癃hatnak. Mai csapatukn嫮 jelenleg nincs rosszabb az Eredivisie-ben. Mindenesetre nyerj�nk holnap.
聯rilis 5 (FC Utrecht - Ajax 1:1 飉szefoglal�)
Viergever j嫢szhatott. Serero a v嶮elem előtt volt, Klaassen a v嫮tozatoss墔
kedv澭rt a k驆廧 baloldal嫕, m璲 Sch霵e a balsz幨en. 玡y a baloldalon csak
Boilesen volt ball墎as. Mint v嫫hat� volt, utrechti t嫥ad嫳okkal kezdőd飆t a
meccs. Az első helyzet a mi幯k volt. A 8-ik percben Boilesen bead嫳墎鏊 El
Ghazi alig fejelt mell�. Egy perc m�lva kapunk előtt m嶲 nagyobb helyzet
volt, de azt Janssen valahogy el�gyetlenkedte. Ut嫕a a sz�netig főleg nek�nk
voltak helyzeteink, de nem ezeket kihagytuk.
Sz�net ut嫕 is az Utrecht� voltak az első percek, de az 51-ik percben mi
szerezt�k meg a vezet廥t. Sch霵e sz鐷let彋 Klaassen fejjel
meghosszabb癃otta, amivel �gy megzavarta az utrechti k驆廧h嫢v嶮et,
Leeuwin-t, hogy annak combj嫫鏊 kapujukba pattant a labda. 膺vett�k az
ir嫕y癃嫳t. Sajnos a kapu k驆el嶵en mindig rossz megold嫳t v嫮asztottak
fiaink. Lassan felengedt�k az Utrechtet. Cillessen elősz顤 a 65-ik percben
v嶮ett, de azt嫕 egyre t鐽b dolga volt. De Boer nagyon sok壾g v嫫t a
cser幧kel. Csak a 72-ik percben h癉ta le a csal鏚嫳t okoz� Sigth鏎sson-t, 廥
a m嫳odik s嫫ga vesz幨y憝el j嫢sz� Bazoer-t. Zivkovic 廥 Riedewald ment be.
De Boer bekiab嫮t, hogy a csat嫫ok tarts嫜 el闤 a labd嫢, de El Ghazi nem
hallgatott r�, 廥 mellel finoman Zivkovic-hoz akart passzolni. Ez r饘idre
siker�lt, 廥 az ellent嫥ad嫳 sor嫕 a labda az előretolt h嫢v嶮 Markiez-hez
ker�lt. Viergever sikertelen�l pr鏏嫮ta megakad嫮yozni, hogy lőj霵. A sok
l墎 k驆飆t Cillessen nem l嫢hatta a labd嫢; 1:1. Sch霵e helyett Kishna ment
be. M嶲 volt egy 璲廨etes t嫥ad嫳unk, de az is elhalt egy rossz passzon.
Ez volt De Boer alatt az 5-ik bajnoki meccs�nk Utrechtben. Egyszer sem
nyert�nk. Ma egyik csapat sem 廨demelt győzelmet. Mi egy 霵g鏊b鏊, ők egy
kavarod嫳b鏊 tal嫮tak be. T鐽ben kimondottan rosszak voltak, 廥 hi嫕yzott
el闤 a hidegv廨 廥 a r嫥enőss嶲. Sinkgraven is nagyon hi嫕yzott. Ha
visszat廨, meggondoln嫥, ne hagyjunk-e fel a v嶮ekező k驆廧p嫮y嫳sal.
J嫢sszon Klaassen 10-est, a m嫳ik kettő pedig box-to-box-ot! De Cruijff a
6-oshoz ragaszkodik, 廥 t墎ora m嫫 璲y is egyre t鐽bet kritiz嫮ja De Boer-t.
Nem hiszem, hogy mer v嫮toztatni a st璱uson. A 10-es a Van Gaal rendszer.
A PSV előnye megint nőtt, m璲 a Feyenoord, az AZ elleni győzelemmel 6 pontra
felj飆t. A bajnoki c璥 m嫫 j� ideje nem t�l re嫮is c幨, de a PSV tegnapi
győzelme ut嫕 m嫫 az elvi es幨y is minim嫮is lett. Ma m嶲 ezen is
rontottunk. A m嫳odik hely m嶲 nincs vesz幨yben, de, ha 璲y folytatjuk,
vesz幨ybe ker�lhet. Kb. minden 4-ik meccsen j嫢szunk elfogadhat鏇n. Ehhez
k廧est el嶲 sok pontot szed�nk 飉sze, de, ha 1-2 meccsen pech�nk lesz, 6
pontot m嶲 vesz癃het�nk. Szerencs廨e a Feyenoord ritk嫕 j� t鐽b mint k彋
egym嫳 ut嫕i meccsen, de jobb lenne, ha nem ebben kellene b瞵nunk.
2015-ben az Eredivisie-ben csak a biztos kieső Dordrechtnek volt n嫮unk
kevesebb g鏊szerz廥i pr鏏嫮koz嫳a. Sok k驆e j嫢幧unknak nincs az Ajax
st璱ushoz.
Cillessen-nek nem sok dolga volt. Volt az廨t n嶭嫕y j� v嶮廥e. A g鏊r鏊 nem
tehetett.
Van Rhijn borzalmas hib嫜kal, rossz passzokkal kezdett. Ember彋 Peterson-t
k廧telen volt fogni. Mivel Peterson nem ment vele, ha felfutott, k彋szer j�
helyzetbe ker�lt. Hi墎a. Veltman szinte hib嫢lanul j嫢szott. A f闤d霵, a
levegőben ő volt az �r, m嶲 a n嫮a j镽al magasabb Haller-rel szemben is.
Viergever is j� volt, b嫫 ő n嶭a nem b甏t Haller-rel. A meccs legjobb l饘廥e
tőle ment a kapura. Boilesen j鏊 kezdett, majd kicsit elsz�rk�lt, de ma nem
volt rossz.
Serero sok labd嫢 megszerzett, 廥 sokszor ment fel. Sajnos l饘廥ei, a kapu
k驆el嶵en adott passzai rosszak voltak. Klaassen az első f幨időben meglepően
sokszor vesztette el a labd嫢. A m嫳odikra feljavult. Nem j嫢szorr t�l el闤,
pedig jobb lett volna, ha k驆elebb j嫢szik Sigth鏎sson-hoz. Bazoer nem volt
j�. Kev廥 labd嫢 szerzett meg, sok labd奫a ment rossz helyre.
El Ghazi m嫫 hetek 鏒a nincs form墎an, amit g鏊okkal, g鏊passzokkal tudott
pal嫳tolni. Most ilyenje sem volt. Sigth鏎sson sok labd嫢 megszerzett a
levegőben, de soha nem volt senki sem a k驆el嶵en, hogy ebből profit嫮jon.
K�l霵ben gyenge volt. Sch霵e egy szabadr�g嫳a a kapuf嫫鏊 pattant ki.
Sz鐷letei elmentek, de mezőnyben ritk嫕 csin嫮t valamit is j鏊. Rendre
leszerelt幧. Valami廨t nem lő m嫫 t嫛olr鏊 kapura.
A cser幧 nem 廨t幧elhetők.
De Boer-nak hamarabb k驆be kellett volna avatkoznia. Sch霵e a balsz幨en most
sem j飆t be. Tal嫕 El Ghazi helyett kellett volna j嫢szania, de az is lehet,
hogy Serero helyett. A b甏镽al sem volt szerencs幯k. Van Rhijn az 50-ik perc
k顤�l r嫳zolg嫮t egy s嫫ga lapra, de Van Boekel megkegyelmezett neki. P嫫
perc m�lva Diemers k彋 l墎bal ugrott Van Rijn-be, ami s飆彋 piros kellett
volna, hogy legyen. Meg�szta s嫫g嫛al. A 87-ik percben hasonl� akci鶅rt
Leeuwin pirosat kapott, de ez sz嫥unkra m嫫 t�l k廥őn j飆t. De, ha a b甏鏒
kell szidnunk, akkor 嫮tal墎an mi nem voltunk j鏦.
Tegnap De Boer a "Studio Voetbal" TV műsor fő vend嶲e volt. Sok mindenr闤
volt sz\o; el嶲 kem幯yen faggatt嫜.
- Luuk de Jong-on gondolkoztunk, de v嶲�l nem kellett, mert amellett, hogy
憝ekig semmit sem csin嫮t, nem is az a k驆廧csat嫫, aki finom technik嫛al
sok h嫢v嶮 k驆飆t g鏊helyzetbe tud ker�lni, m嫫pedig ez n嫮unk k饘etelm幯y.
(Ebben van igazs墔, de Milik m嶲 n嫮a is darabosabb. Viszont De Jong j鏊
fejel, j� az 飉szj嫢幧ban 廥 sok h嫢v嶮 k驆飆t is mag嫕嫮 tudja tartani a
labd嫢. 3 k驆廧csat嫫unk egyike sem ilyen.)
Denswil-lel ősszel nem voltunk el嶲edettek, 廥 mivel jelentkezett 廨te egy
klub, nem tartottuk vissza.
(Akkor ebben egyet廨tettem a klubbal. Az鏒a Denswil j�. K嫫, hogy nem n嫮unk
t顤te mag嫢.)
- T鐽ben szidt嫜 roppant unalmas j嫢幧unkat. Szerinte ez r廥zben taktika,
mert t闣顤en v嶮ekező csapatok ellenh嫢ul addig tologatjuk a labd嫢, am璲
nem t嫥ad r廥 a falon. A baj szerinte ink墎b az, hogy sok j� t嫥ad嫳unk
elhal k驆廧p嫮y嫳aink, csat嫫aink rossz passz嫕 vagy v嫮aszt嫳嫕.
(Az廨t, ahogy n嶭a hazai meccseken j嫢szunk, az nem csak taktikai
labdatart嫳. Sokkal ink墎b tan塶stalans墔.)
- Kishna-val semmi baja nincs, de egy olyan agressz癉 csapat ellen, mint ellen�nk
az Utrecht, Sch霵e tapasztalat嫫a, 廥 persze j� szabadr�g嫳aira volt
sz�ks嶲�nk. Kishna nagy tehets嶲, rem幨i, hogy m嶲 sok 顤闣�nk lesz benne.
- Zivkovic is nagy tehets嶲, de m嶲 sokat kell tanulnia, hogy kezdőj嫢幧os
legyen. Nem szabad elfelejteni, hogy m嶲 mindig csak 18 憝es. (Az廨t 璲y
tanulatlanul sem lehetett volna tegnap rosszabb, mint Sigth鏎sson)
- Van der Hoorn nem r塻嫙嫳. Ha sz�ks嶲 van r�, hozza mag嫢, m嶲 mindig
egyre jobb. Pech廨e Veltman jobb n嫮a, de ha j鏦 akarunk lenni, minden
posztra legal墎b k彋 j� j嫢幧osunk kell, hogy legyen.
A B1 az ABN AMRO Future Cup d霵tőj嶵en 11-esekkel kikapott az Anderlecht-től. J� torn嫢 j嫢szottak, de a d霵tőben nem b甏tak a belg嫜kal. A torna legjobb j嫢幧os嫕ak 15 憝es k驆廧h嫢v嶮�nket Matthijs de Ligt-et v嫮asztott嫜.
A PSV a k饘etkező fordul鏏an m嫫 bajnok lehet, ha nyer 廥 mi kikapunk. Mivel szombaton j嫢szik, mi pedig vas嫫nap, meccs�k ut嫕 m嶲 nem fogj嫜 tudni, van-e okuk �nnepelni. Ha mi (is) nyer�nk, akkor a k饘etkező fordul鏏an is csak seg癃s嶲�nkkel �nnepelhetnek, de megint előtt�nk j嫢szanak. K廨t幧 a KNVB-t, v嫮toztass嫜 meg a kezd廥i időket, hogy legal墎b egy időben j嫢szhassanak vel�nk. A sz饘ets嶲 erre nem hajland�.
M嶲 nem tudni, hogy a sz饘ets嶲 vizsg嫮atot ind癃-e az Utrecht ellen, a
meccs alatt rigmusok miatt. Az egyik 'dal' 璲y sz鏊t:
"Ap嫥 kommand鏀 volt, any嫥 SS tag volt. Egy�tt 嶲ett幧 a zsid鏦at, mert
zsid鏦 嶲nek a legjobban". Az Utrecht mindenesetre meg akarja tal嫮ni a
tetteseket.
Tavaly elk�ld飆t balh嫢v嶮�nk, Mitchel Dijks j� a Willem II-ben. 翼l癃鏊ag a Vitesse komolyan 廨deklődik ir嫕ta. (Jobban 顤�ln幧, ha visszaj霵ne, de meg廨tem, ha nem akar, mert neheztel r嫕k.)
Ernst Stewart, az AZ technikai igazgat鎩a k驆闤te, hogy jelentkezt�nk n嫮a, k驆廧p嫮y嫳uk廨t, a 23 憝es szerb-holland Nemanja Gudelj-廨t. Tudott volt, hogy a ny嫫on tov墎b akar 嫮lni, 廥 az is, hogy szerződ廥e alapj嫕 nem k廨hetnek 廨te €6 milli鏮嫮 t鐽bet, de eddig azt mondta, k�lf闤dre akar menni. Az Eredivisie egyik legjobb t嫥ad� k驆廧p嫮y嫳a. Ha leigazoljuk, az azt jelentheti, hogy nem j嫢szunk t鐽b� v嶮ekező k驆廧p嫮y嫳sal, Klaassen 10-es lesz, viszont Bazoer egy időre visszaker�l a Jong Ajax-ba. Mindenesetre furcsa, mert nem ez a poszt, ahol legink墎b kellene er飉癃en�nk, 廥 a be璲廨t tapasztalat sem j霵 Gudelj-jel meg.
A De Telegraaf nagy v嫮toz嫳ok lesznek a keretben. Moisander 廥 Zimling elmennek, Van der Hoorn 廥 Sigth鏎sson, ha lesz ir嫕tuk komoly 廨deklőd廥 elmehetnek. Ha elmennek, m嶲 4 poszton szeretn幯k erős癃eni. Kell egy jobbl墎as k驆廧h嫢v嶮, Veltman back-up-j嫕ak, egy balh嫢v嶮, aki k驆廧en is meg幨, mert sz嫥olunk Boilesen t嫛oz嫳嫛al, egy balsz幨ső, ha Kishna elmenne, 廥 egy k驆廧csat嫫. A lap azt is 甏ja, hogy Nouri, Van de Beek 廥 Cerny j饘őre az első csapat keret嶵en lesznek.
A VI arr鏊 甏, hogy egyre rosszabb a viszony az ut嫕p鏒l嫳 廥 az első csapat vezetői k驆飆t. M璲 a Wim Jonk vezette ut嫕p鏒l嫳 emberei, a Cruijff t墎or, v嫮lalj嫜, az ideiglenes visszaes廥t, de szem幨yi probl幦壾nkat saj嫢 tehets嶲einkkel akarj嫜 megoldani, addig De Boer, Bergkamp 廥 Overmars k癉�lről akarnak erős癃eni. Lehet, hogy 5 憝enk幯t forradalom lesz?
Jong PSV - Jong Ajax 2:0 Jogos veres嶲. Csapatkapit嫕yunk, Riedewald nem j嫢szhatott, mert b嫫 legt鐽bsz顤 csak perceket, de m嶲is m嫫 t鐽b, mint 15 meccsen j嫢szott az első csapatban. De az廨t j嫢szott Tete, Menig, Muric, Fischer 廥 Zivkovic.
Fischer h彋főn is a Jong Ajax-ban j嫢szik, de a tervek szerint egy h彋 m�lva a NAC ellen, m嫫 a keretben lesz.
Sok kritika 廨i az Ajax-ot Zivkovic-csal kapcsolatban. Koroszt嫮ya legnagyobb k驆廧csat嫫 tehets嶲幯ek tartj嫜, 廥 kevesen 廨tik, mit akarunk tőle. Minden k驆廧csat嫫unkb鏊 Ajax k驆廧csat嫫t akarunk faragni, ami ritk嫕 siker�l. Ibrahimovic egy 憝ig szenvedett, mert nem volt j� 'target man'. Azt嫕 elhat嫫ozta, hogy �gy j嫢szik, ahogy tud, 廥 v嶲�l el嶲 sokra vitte. Van Gaal, m嫫 amikor j� volt, is rendszeresen mondta neki, hogy nem hozz嫕k val�. Ez廨t is engedte el, Koeman edző tiltakoz嫳a ellen廨e. Van Basten Huntelaar-ral bajl鏚ott sokat, mert 'csak' g鏊okat tudott r�gni. Suarez sem volt Ajax spicc, de szerencs嶴廨e (廥 ebből a szempontb鏊 az Ajax szerencs嶴廨e is) Martin J鏊-t nem 廨dekelt幧 az Ajax hagyom嫕yok. Ha Zivkovic nem hozz嫕k val�, nem kellett volna leigazolni. Tavaly Groningenben telt h嫙 előtt lőtte g鏊jait, most a De Toekomst p嫫 sz嫙 szurkol鎩a l嫢hatja szenved廥彋. Hagytuk volna m嶲 egy 憝ig Groningenben!
Ha Gudelj j霵, ő lesz 10 憝en bel�l a 9-ik AZ-ből j飆t j嫢幧osunk. Az első 8-廨t (Lindenbergh, Perez, De Zeeuw, El Hamdaoui, Sigth鏎sson, Moisander 廥 Viergever) €25 milli鏒 fizett�nk. Sigth鏎sson 廥 Viergever m嶲 n嫮unk vannak, de a t鐽biekre mind r塻izett�nk, 廥 mindegyik�k a kispadon fejezte be. 珺szesen €5,5 milli鏒 kaptunk 廨t�k. Sigth鏎sson 廥 Viergever sem tekinthető nagy sikernek. Nem hinn幦, hogy rajtuk majd keres�nk.
2 nap sz�net ut嫕 ma ism彋 edzett a keret. A k彋 s廨�lt, Sinkgraven 廥 Milik k�l霵 edzettek, mindenki m嫳 teljes intenzit嫳sal. F幨ő, hogy Sinkgraven a szombati meccset is ki kell, hogy hagyja.
Minden lap tele van belső probl幦壾nkkal. A Cruijff 嫮tal l彋rehozott technikai mag (akkor Jonk, Bergkamp 廥 De Boer, k廥őbb De Boer helyett Overmars, 廥 a h嫢t廨ben Cruijff bizalmasa a fut鏐dző Jongkind) k彋 t墎orra szakadt. Az egyik Jonk 廥 Jongkind a m嫳ik De Boer, Bergkamp 廥 Overmars. Cruijff a De Telegraaf-on kereszt�l egyre kritikusabb j嫢幧unkkal kapcsolatban. Erre ugyan minden oka megvan, de ez tőle, forradalma 5-ik 憝嶵en az廨t furcs嫕 hangzik. A klubn嫮 m嫫 r嶲en j嫫t, pedig most megint vannak probl幦嫜, melyeket meg kell oldani.
De Boer 廥 Overmars alaptalannak nevezt幧 a h甏eket, hogy Van der Hoorn elmehet, 廥 keres�nk hely嶵e valakit. Ennek 廧p az ellenkezője igaz. Van der Hoorn-t ny嫫on nem engedj�k el.
A sz饘ets嶲 vizsg嫮atot ind癃ott az utrechti antiszemita rigmusok, dalok �gy嶵en. Egy az antiszemitizmus elleni szervezet k廨te a sz饘ets嶲et, hogy j嫢ssz嫜 �jra a meccset, de a KNVB ebben nem ment bele. Kicsit t�lz嫳nak is tűnik, b嫫 �gy tudom, rasszista rigmusok, dalok eset幯, a b甏鏮ak meg kell 嫮l癃ania a j嫢幧ot, 廥, ha ez nem seg癃, le is f�jhatja a meccset.
Sinkgraven m嶲is j嫢szhat, 廥 benn van
a keretben. Zivkovic viszont kimaradt, ami Sigth鏎sson m�lt heti j嫢幧a
ut嫕 furcsa.
De Boer főleg azt szeretn� l嫢ni holnap, hogy minden labd摋rt harcolnak a
fi�k. Akkor biztos, hogy nem lesz baj, 廥 nyer�nk.
A KNVB k飆elezte a Twente-t, dolgozza ki, hogy k癉嫕j嫜 rendezni anyagi helyzet�ket. Miut嫕 harmadik beny�jtott terv�k sem felelt meg, �jabb 3 pontot vontak le től�k. A k饘etkező l廧廥 enged幨y�k bevon嫳a lehet. Enschede v嫫os k驆闤te, hogy szeretne seg癃eni. Arr鏊 nem lehet sz�, hogy ne k饘etelj幧 vissza kb. €15 milli鏀 k闤cs霵�ket, mert ezzel a v嫫os teljes lak鏀s墔嫢 s�jtan嫜. De nem anyagi jellegű seg癃s嶲ről, p幨d嫠l tan塶sad嫳r鏊 lehet sz�. Ma felmondtak 18 alkalmazottjuknak, t鐽bek k驆飆t a teljes j嫢幧os-megfigyelő st墎nak. K驆ben kider�lt, hogy volt eln闥�k, Munsterman �gy 嫮lapodott meg sz鏏an Schr鐰er edzővel egy �j, t鐽b 憝es szerződ廥ről, hogy arr鏊 a klubban senki m嫳 nem tudott. 玡y arr鏊 sem, hogy a teljesen tapasztalatlan Schr鐰er 憝i €800.000-es fizet廥sel, az Eredivisie egyik legjobban fizetett edzője lett.
A Feyenoord egy 憝re leszerződtette Dirk Kuijt-ot. 35 憝es, de ez nem l嫢szik j嫢幧嫕. Kuijt r� szeretn� besz幨ni Salamon Kalou-t is, hogy menjen vissza a Kuip-ba. Ezen k癉�l hiszi, hogy meg tudja győzni Clasie-t, hogy m嶲 egy id幯yt maradjon. Rotterdamban olyan h甏ek is vannak, hogy a p嫫 憝vel ezelőtt sikeres Guidetti is visszat廨 a ny嫫on hozz奫uk. Szurkol鏙k megint 嫮modhatnak a bajnoks墔r鏊.
Hozz嫕k Kuijt szintű a ny嫫on nem hiszem, hogy visszat廨. Nem is tudom, ki lehetne ilyen. Viszont Suarez előbb ut鏏b tal嫕 visszaj霵. Egy spanyol lapnak azt mondta, nem val鏀z璯ű, hogy Barcelon墎an fejezi be p嫮yafut嫳嫢, mert amikor től�nk elment, meg璲廨te, hogy egyszer m嶲 visszaj霵.
A PSV meg廨demelten nyert otthon 3:1-re a PEC Zwolle ellen. Hogy ebben mennyi szerepe volt annak, hogy a PEC 7 napon bel�l harmadik meccs彋 j嫢szotta, melyek egyike 120 percig tartott, nem tudom. A l幯yeg, hogy a PSV ak嫫 m嫫 holnap is bajnok lehet. Igaz, ehhez ki kellene kapnunk a Heracles-től, ami az廨t m嶲 rossz form墎an sem val鏀z璯ű. Sőt! Rem幨em, kider�l, hogy j� form墎an vagyunk.
聯rilis 11 (Heracles Almelo - Ajax 0:2 飉szefoglal�)
Az utols� meccsekkel ellent彋ben agressz癉an, t嫥ad鏇n kezdt�nk. A Heracles,
s廨�ltek miatt is, csak k彋 igazi h嫢v嶮del kezdett. El Ghazi ki is
haszn嫮ta, hogy a k幯yszerűs嶲ből balh嫢v嶮, Fledderus lass� 廥 darabos.
Rendre fak廧n幨 hagyta. Ha ezut嫕 j鏊 is adott volna be, minimum helyzeteink
lettek volna. De helyzetei ezen a meccsen csak a Heracles-nek voltak. Am璲
n嫮unk volt a labda, eg廥z j鏊 kombin嫮tunk, azonban, miut嫕 elvesztett�k a
labd嫢, nem zavartunk, nem t嫥adtuk le h嫢v嶮jeiket, k驆廧p嫮y嫳aikat, 璲y
lassan rem幯yt adtunk nekik arra, hogy itt van keresnival鎩uk. A 23-ik
percben ment első l饘廥�nk (El Ghazi) kapura. Nem �gy n憴ett ki, hogy m嶲
betal嫮unk. A f幨idő k彋 Van Rhijn szabadr�g嫳sal 廨t v嶲et. Mindkettőt j鏊
megp鐰顤te. Az első mell� ment, a m嫳odik viszont a labda erős imbolyg嫳a
miatt meglepte Castro kapust, akinek mell廨ől az kipattant. Sigth鏎sson volt
a legszemf�lesebb, 廥 megszerezte 2015-ben első g鏊j嫢. Ez volt 260 perc
ut嫕 az első 嫮talunk szerzett g鏊. Ezalatt k彋 霵g鏊b鏊 profit嫮tunk.
A m嫳odik f幨időben m嫫 mezőnyf闤幯y�nk sem volt. Lekezelhetetlen labd嫜kal
passzoltunk, vagy eleve ellenf幨nek adtuk a labd嫢. Nagy helyzetei a
Heracles-nek sem voltak, ami pedig volt, azt el�gyetlenkedt幧. Előbb Serero
ment be Sinkgraven helyett, 廥 Klaassen előrement a baloldalra, ut嫕a Kishna
helyett Andersen majd Bazoer helyett Riedewald ment be (Serero
balk驆廧, Klaassen jobbk驆廧 lett). F幨ő volt, hogy megint �gy j嫫unk, mint
egy hete, 廥 v嶲�l kiegyenl癃enek. Nem 璲y lett. Egy, tal嫕 egyetlen
norm嫮is t嫥ad嫳unk v嶲幯, Andersen a 16-os sark嫫鏊 a hossz� sarokba 癉elte
a labd嫢. 2:0-ra nyert�nk.
Ez bizony nagyon gyenge teljes癃m幯y volt, a kies廥 ellen k�zdő, roppant tartal幧os Heracles ellen. A lelkesed廥sel nem volt baj, de minden m嫳sal ann嫮 t鐽b. Műgyepen jobban kij霵 a technika, hiszen nem kell g顤霵ggyel sz嫥olni. Ma a technika hi嫕yzott. Lassan kombin嫮tunk, 廥 n嶭a 10 m彋erre sem voltak k廧esek fiaink j鏊 passzolni. Az első f幨időben egyetlen hazaad嫳unk sem volt. A m嫳odikban visszat廨t�nk a h嫢ul tologat嫳hoz, 廥 ebbe, főleg Veltman r憝幯, gyakran bevontuk Cillessen-t is. Persze ebben annak is volt szerepe, hogy el闤 j嫢幧osaink keveset mozogtak, 璲y legt鐽bsz顤 nem lehetett kihez passzolni. Azt hittem, miut嫕 nincsenek m嫫 h彋k驆i meccseink, j嫢幧osaink ki tudj嫜 pihenni magukat, de t憝edtem. Egyre t鐽bj�k form奫a megy el. Edzőnk elgondolkozhatna azon, hogy ne pihentessen-e olyanokat, akik sz嫥嫫a hossz� m嫫 az id幯y. Tavaly Almelo-ban lett�nk bajnokok. Most is ott dőlhetett volna el a bajnoks墔, de szerencs廨e nem kaptunk ki. A m嫳odik hely fel� �jabb l廧廥t tett�nk. Sz廧 lenne, ha holnap nem nyerne a Feyenoord, mert am璲 璲y j嫢szunk, mindenki ellen r塻嫙hatunk.
Cillessen mindent magabiztosan megfogott, ami kapura ment.
Van Rhijn m嫳odik szabadr�g嫳a nagyon j� volt, 廥 nagyban hozz奫嫫ult a 3
ponthoz. Volt n嶭嫕y j� szerel廥e, de a labd嫛al, a szabadr�g嫳t lesz嫥癃va,
szinte semmi j鏒 nem csin嫮t. Lezser passzai oldalra, h嫢ra nem egyszer
zavarba hozt嫜 v嶮őt嫫sait. Veltman j� volt, b嫫 nem tudom, a 3-4 hatalmas
Heracles fejes lehetős嶲 mennyiben m�lt rajta. Ez Viergever-re is igaz, de
k�l霵ben ő is j� volt. Boilesen-re sem lehetett panasz. H嫢ul eg廥z sok
labd嫢 megszerzett, b嫫 a megszerzett labd嫢 sokszor ellenf幨hez r�gta,
fejelte. Sokat ment fel, 廥 voltak j� passzai, bead嫳ai.
Klaassen a k驆廧p嫮ya minden posztj嫕 j嫢szott. Sokat szerelt, ha m嫳k廧p
nem ment szab嫮ytalanul, de t鐽bsz顤 kellett volna zavarnia az ellenfelet.
Volt m嫫 jobb is, de az廨t nem volt rossz. Sinkgraven 1 komoly edz廥 ut嫕
egyből kezdhetett. L嫢szott rajta a p嫫 h彋 kihagy嫳. Bazoer sokszor cipelte
a labd嫢, amikor gyorsan kellett volna passzolnia. R塻廨ne egy kis pihenő.
El Ghazi volt el闤 a legakt癉abb. N嶭a helyet cser幨t Kishna-val, akkor a
balsz幨en is t顤t幯t valami. Egy cselsorozata ut嫕 lehet, hogy 11-est
廨demelt volna. Bead嫳ai nem nagyon siker�ltek. Sigth鏎sson harcos volt, de
nem t�l sok sikerrel. Igaz egyetlen j� passz nem jutott el hozz�. Viszont
g鏊ja előtt szemf�les volt. Tal嫕 ez visszahozta az 霵bizalm嫢. Kishna,
mintha a p嫮y嫕 sem lett volna. Ritk嫕 volt j嫢幧ban, 廥 akkor is hamar
elvesztette a labd嫢. A cser幧 k驆�l Andersen-t lehet megeml癃eni. G鏊ja
nagyon sz廧 volt. Azalatt a 15 perc alatt, amit j嫢szott, csak j鏒 csin嫮t.
A labd嫢 egyszer sem vesztette el 廥 mindig j� helyre passzolt.
Eg廥z id幯yben ritk嫕 j嫢szottunk szipork嫙鏇n, de az廨t
legt鐽bsz顤 a tegnapin嫮 t鐽b elk廧zel廥 volt j嫢幧unkban. Rem幨em, hogy
ennek fő oka az, hogy t鐽b fiatalunknak hossz� volt az id幯y.
Ez volt a m嫳odik (csaknem) teljes id幯ye Klaassen-nek, 廥 id幯 sem volt
v嶲ig 廧. Nem csoda, hogy elf嫫adt. Ő legal墎b, ha nem megy neki,
harciass墔嫛al sokat tud k嫫p鏒olni. Bazoer decemberben m嶲 a keretben sem
volt. Az鏒a szinte sz�net n幨k�l j嫢szik. Eset嶵en sem csoda, hogy
kipukkadt. El Ghazi-n嫮 is 廨thető, hogy visszaesett. Tavaly ilyenkor az
A1-ben arr鏊 嫮modott, hogy id幯 sokat fog j嫢szani a Jong Ajax-ban.
Ehelyett minden 嫢menet n幨k�l 27 meccset j嫢szott m嫫 a nagycsapatban. De
az ő hozz摽ll嫳嫫a sem lehet panasz. Kishna ugyan tavaly m嫫 bemutatkozott,
de ő is csak id幯 lett 嫮land� kerettag. 鈦yn闥e 嫮land� hőz霵g廥e sem
jav癃hatott form奫嫕. De n嫮a a mentalit嫳 is probl幦a. Sinkgraven tehets嶲嶭ez sem f廨 k彋s嶲, de ő sem tart
m嶲 40 Eredivisie meccsn幨 sem. R墑d嫳ul janu嫫 鏒a egy rosszul j嫢sz�
csapatot neki kellene kih�znia a k嫢y�b鏊. Tegnap nem 廨tettem,
mi廨t j嫢szott, miut嫕 egy h鏮ap kihagy嫳 ut嫕, tal嫕 egyszer edzett
komolyan. Mindezek ut嫕 nem lep meg, hogy egyre rosszabbak vagyunk. Arra
viszont nem tal嫮ok ilyen k霵nyen magyar嫙atot, hogy mostan墎an mi廨t olyan
gyenge Van Rhijn 廥 Sch霵e. Boilesen is ritk嫕 j嫢szik elfogadhat鏇n, de ez
nem �j. Ha m嫫 Boilesen-n幨 tartok, m嶲 valami. Furcsa, hogy egy olyan
j嫢幧os a csapatkapit嫕y, aki h彋ről, h彋re a rosszabbak egyike. De ez ellen
jelenleg nem sokat lehet tenni. A bajnoks墔 elej幯 a sorrend Moisander,
Blind, Boilesen volt, mert Boilesen az 闤t驆őben 嫮l癃鏊ag az egyik vez廨.
Blind elment, 璲y Boilesen előrel廧ett, 廥 Klaassen bej飆t harmadiknak.
Mivel Moisander kispadra ker�lt, Boilesen viseli a szalagot. Id幯y k驆ben
csak, ha komoly ok van, cser幨ik ki a 2-ikat a harmadikra. Az, hogy Boilesen
gyakran nem j�, nem el嶲 komoly ok. Ny嫫on biztos megv嫮tozik a helyzet.
Gudelj azt mondja, csak a bajnoks墔 v嶲幯 d霵ti el, hol folytatja. A PSV sz嫥嫫a is sz鏏a j鐬et, ha Wijnaldum elmegy. 臆a sz嫥ukra sem lenne akad嫮y, 廥 v嶲�l is ő d霵ti el, hova megy. De Boer viszont azt mondja, Gudelj nem lenne rossz, de figyelj�k a Vitesse k彋 k驆廧p嫮y嫳嫢, Pr鞿per-t 廥 Vejinović-ot is. Keres�nk egy idősebb k驆廧csat嫫t is.
牚y n憴 ki, a Chelsea szak癃 a Vitesse-vel, 廥 a belga Moeskroen-nak fogja felesleges j嫢幧osait k闤cs霵adni.
Mivel a Feyenoord pontokat hagyott a Willem II-n幨, előny�nk ism彋 8 pont, ami, ha figyelembe vessz�k sokkal jobb g鏊k�l霵bs嶲�nket, gyakorlatilag nem hozhat� be. Lassan minden fontos hely sorsa eldől. Az első h嫫om helyen m嫫 nem val鏀z璯ű, hogy lesz v嫮toz嫳. 廥 a Dordrecht nem ker�lheti el az egyenes kies廥t. Egy EL hely廨t a 4-7 helyezettek j嫢szhatnak. Ezek a Vitesse, AZ, Heerenveen 廥 PEC. De, ha a PEC megnyeri a kup嫢, akkor helyette a 8-ik j嫢szhat. 8-ik lehet m嶲 a Groningen, Cambuur 廥 a Willem II. A bennmarad嫳hoz r奫嫢szik a 16-17-ik. A 17-ik Go Ahead m嫫 nem val鏀z璯ű, hogy 16-ikn嫮 jobb lesz. A m嫳ik m嶲 lehet a NAC, Heracles, Excelsior 廥 elvileg az Utrecht is.
Cruijff holnap felveszi a kapcsolatot a technikai maggal, 廥 r饘idesen Amszterdamba j霵, hogy helyre嫮l癃sa a b幧彋.
聯rilis 13 (Jong Ajax - Emmen 0:2)
Azt hiszem, a kezdő 11 嫢lagkora magasabb volt a szombati kezdő 11-幯幨. A
4-ik percben m嫫 0:1 volt. A g鏊hoz tal嫕 minden h嫢v嶮�nk hib奫a
hozz奫嫫ult. Ut嫕a lassan felj飆t�nk, de az Emmen helyzetei ekkor is
komolyabbak voltak. A m嫳odik f幨idő teljesen az Emmen-� volt. Sok helyzet�k
is volt, de a 72-ik percig meg�sztuk.
E meccs alapj嫕 kev廥 j鏒 lehet elmondani k驆vetlen ut嫕p鏒l嫳unkr鏊. A
labda legt鐽bet Boer kapusn嫮 volt, mert h嫢v嶮jeink versengtek, melyik�k
adjon t鐽bet haza. Emellett el嶲 bizonytalanok is voltak. Van Bruggen volt a
kiv彋el, ő megfelelt. A k驆廧p嫮ya erőtlen volt. M嶲, a s廨�l廥e 鏒a elősz顤
j嫢sz� Zimling volt k驆�l�k a legjobb. Hogy Zivkovic 75 perc alatt csak
egyszer 廨t labd墏oz a 16-oson bel�l, nem csak rajta m�lt, de sok tűz az ő
j嫢幧墎an sem volt. Viselked廥嶵en ann嫮 ink墎b. Ez廨t is kapott s嫫g嫢.
Menig-nek k彋 j� akci鎩a volt. Azon k癉�l főleg azzal tűnt ki, hogy a labd嫢
sokszor nem tudta lekezelni. Fischer volt m嶲 a legjobb. J鏊 cselezett, t鐽b
j� passza volt, mint rossz. Pap甏on balsz幨ső volt, de a balsz幨en soha nem
volt. 玡y a balsz幨 legt鐽bsz顤 �res volt, m璲 k驆廧en 2-3 k驆廧csat嫫unk
嫮lt a sok h嫢v嶮 k驆飆t. Valamit kell csin嫮ni Zivkovic-csal, mert, 璲y
semmi nem lesz belőle. L嫢szik rajta, hogy b�ntet廥nek, megal嫙嫳nak 廨zi
meccseit a Jong Ajax-ban. Viszont am璲 ott 璲y j嫢szik, meg廨tem De Boer-t,
hogy nem veszi be a keretbe. A forradalomig Gery Vink volt a Jong Ajax
edzője. Ő k廧es volt csal鏚ott j嫢幧osokba lelket 霵teni. M嶲 El Hamdaoui
sem okozott sz嫥嫫a probl幦嫢. Jaap Stam tal嫕 j� edző lesz, de ilyesmire
sem ő, sem a pap甏on vezetőedző Ulderink, nem k廧es.
Mivel m嫳odikn嫮 gyakorlatilag sem rosszabbak sem jobbak m嫫 nem lehet�nk, kis filozof嫮gat嫳 BL selejtezőbeli lehets嶲es ellenfeleinkről. Az UEFA a klubranglista alapj嫕 hat嫫ozza meg a kiemelteket. Mi, az ut鏏bi 憝ek nem t�l j� szerepl廥e ellen廨e is a 26-ik helyen 嫮lunk. Az ellőtt�nk 嫮l鏦 nagy r廥z幯ek nem kell selejtezőt j嫢szania, 璲y kiemeltek lesz�nk; elker�lj�k a t鐽bi kiemeltet. Ilyenek a Man United 廥 City, az Arsenal, Leverkusen, Schalke, Valencia, Real vagy Barca 廥 m嶲 n嶭嫕y. Persze, mielőtt ez sz嫥癃ana, tov墎b kell jutnunk egy selejtezőn, kb. egy olyan ellen, mint a Legia vagy a Dnipro. 宄 az廨t maradnak m嶲 komoly ellenfelek, mint a Monaco, AS Roma, Sporting stb.
De Boer szeretn� 2 h彋en bel�l bebiztos癃ani a m嫳odik helyet, hogy
j嫢幧osokat pihentethessen, illetve m嫳oknak j嫢幧lehetős嶲et adhasson.
Moisander-től az Arena-ban kellene elb�cs�zni, hosszabban j嫢szatn�
Andersen-t 廥 Riedewald-ot, 廥 Fischer-nek is szeretne m嶲 perceket adni.
Zimling-ről nem besz幨t, igaz, m嶲 nem hivatalos, hogy visszamegy Mainz-ba.
Edzőnk besz幨t az �j id幯yre val� felk廥z�l廥ről is. V嫮ogatottjaink ny嫫i
sz�net彋 megzavarja a k彋 j�niusi v嫮ogatott meccs, de h嫫om h彋 szabads墔ot
nekik is ad. Ez azt jelenti, hogy k廥őbb kezdik t嫫saikn嫮 a felk廥z�l廥t,
廥 nem mennek el az ausztriai edzőt墎orba. Mivel j�lius v嶲幯 BL selejtezőt
j嫢szunk, addigra ki kell alakulnia a csapatnak, 廥 form墎a kell j霵ni.
Hamarabb kell komoly csapatok ellen edzőmeccset j嫢szanunk.
2013-ban 廥 14-ben De Boer kapta az id幯y legjobb edzőj幯ek j嫫� d璪at. Id幯 nincs a jel闤tek k驆飆t. A jel闤tek: Philip Cocu (PSV), Fred Rutten (Feyenoord), Peter Bosz (Vitesse) 廥 Ruud Brood (NEC). Egyed�l Rutten jel闤ts嶲彋 nem 廨tem. N嶭a j鏊 j嫢szottak, de legjobb meccseik legt鐽bj彋 nem nyert幧 meg. Tehets嶲eik legt鐽bje (Kongolo, Nelom, Vilhena, Boetius) rosszabb, mint egy 憝e volt. Mi, egy nem (sokkal) jobb kerettel, eredm幯yesebbek vagyunk n嫮uk. 圢 J�rgen Streppel-t, a Willem II edzőj彋 jel闤tem volna helyette.
A legjobb ut嫕p鏒l嫳 nevelő klub a Rinus Michels d璪at kapja. Ezt az utols� 5 憝ben a Feyenoord kapta. Most is, vel�nk 廥 az AZ, PSV-vel egy�tt, jel闤t.
Cruijff felvette a kapcsolatot az edzőkkel, de csak a h� v嶲幯 j霵 Amszterdamba, hogy minden probl幦嫕kat megoldja.
B嫫 a Twente nem jutott be a kupad霵tőbe, lehet, hogy m嶲is indulhat az EL-ben. Jelenleg vezeti az Eredivisie Flair Play list奫嫢 (a legkevesebb s嫫ga 廥 piros lap). Ha ez 璲y marad, 廥 Hollandia megtartja jelenlegi harmadik hely彋, akkor indulhatnak az EL első selejtező fordul鎩墎an. Val鏀z璯űleg nem 幨nek e lehetős嶲gel. Az első h嫫om fordul� r塻izet廥es, mert sem komoly TV jogok, sem m嫳, UEFA bev彋elek nincsenek. A Twente-nek r饘id időn bel�l €8 milli鏒 kell sp鏎olnia. Ez m嶲 extra kiad嫳ok n幨k�l sem biztos, hogy siker�l.
Gino van Kessel-t, az AZ tehets嶲nek tartott k驆廧csat嫫t 2012-ben csaltuk el-től. A Jong Ajax-ban el嶲 g鏊erős volt, de n嫮unk enn幨 tov墎b nem jutott. K闤cs霵adtuk az Almere City-nek, de ott sem volt sikeres. Ezut嫕 a szlov嫜 Trencin-be ment, ahol 25 meccsen szerzett 10 g鏊ja 嫮tal el嶲edettek voltak vele. Nek�nk ez nem volt el嶲. Ingyen elmehetett a francia AC Arles-Avignon-ba. Ott nem ment neki, 廥 janu嫫ban visszament Trencinbe. 6 meccsen 3 fontos g鏊lal j嫫ult hozz� ahhoz, hogy a Trencin a tabella 幨廨e ker�lj霵. Angol forr嫳ok szerint a 22 憝es spicc ezzel felh癉ta mag嫫a a Stoke City figyelm彋. Oda, gondolom, Sigth鏎sson is sz癉esen menne. 宁te m嶲 p幯zt is kapn嫕k.
A forradalom alatt volt j嫢幧osunk (a Feyenoord-ban t鐽bet j嫢szott, mint
n嫮unk) Keje Molenaar a volendami �gyv嶮 sokat nyilatkozott, 廥 Cruijff
legfontosabb sz镽ivője volt. Az鏒a nem sz鏊alt meg. Most ism彋 hallatja
hangj嫢, id憴i Cruijff-ot.
- Cruijff zs�folt programja miatt csak a h� v嶲幯 tud Amszterdamba j霵ni,
hogy mindenkivel besz幨jen.
- Szerinte majdnem minden j鏊 megy, az eredeti terveknek megfelelően
alakulnak a dolgok.
- V幨em幯yk�l霵bs嶲eket az 廨dekelteknek kell megoldaniuk, de ebben seg癃eni
fog nekik.
- Emellett legfontosabb, hogy az első csapat ism彋 �gy j嫢sszon, hogy
visszanyerje a szurkol鏦 t嫥ogat嫳嫢. Erről az első csapat vezetőivel akar
besz幨ni.
Szerintem a legnagyobb baj, hogy Cruijff azt hitte, ha egykori j� focist嫜
vezetik a klubot, akkor minden mag嫢鏊 rendbe fog j霵ni. Ő maga semmi
feladatot nem v嫮lalt, 廥, miut嫕 emberei 嫢vett幧 a hatalmat, t鐽b� nem is
nagyon l嫢tatta mag嫢 a De Toekomst-ban. Mivel m嶲 soha nem ismerte be, hogy
valamiben is hib嫙ott, nem val鏀z璯ű, hogy emberei k驆�l valakit is
felelősnek fog tartani a jelenlegi helyzet廨t. K廨d廥, hogy a nem 嫮tala
kinevezett, 廥 mag嫢 m嶲 mindig Van Gaal neveltnek tart� De Boer-t is
ember幯ek tekinti-e. Ez csak akkor k廨d廥, ha nem siker�lt kib幧癃enie a
feleket. Biztos, hogy De Boer felelős jelenlegi unalmas, gy嫛a
j嫢幧unk廨t, de f幨ek, hogy Cruijff csak rosszabbat hozna helyette.
Felt彋len h癉ei egyik嶵en sem b瞵n幧.
Az val鏏an j� lenne, ha v嶲re l嫢v嫕yosabban j嫢szan嫕k, mert ilyen unalmas
j嫢幧unk, egy id幯yen kereszt�l, m嫫 nagyon r嶲en volt. nem v幨etlen a
feltűnően sok az �res hely mostan墎an az Arena-ban. Ez a statisztik嫜b鏊 nem
der�l ki, mert főleg a b廨letesek maradnak otthon. K癉嫕csi vagyok, hogy
ny嫫on is olyan gyorsan kelnek-e majd el a b廨letek, mint az utols� 憝ekben.
Szerett�k volna leszerződtetni, a Magyarorsz墔on is megfordult Ricardo Moniz-t ifi edzőnek. J鏊 is haladtak a t嫫gyal嫳ok, de mielőtt mindenben meg嫮lapodtunk volna vele, jelentkezett n嫮a az angol Leage One-ban j嫢sz� Notts County, 廥 aj嫕latuknak nem tudott ellen嫮lni.
A h彋 sor嫕 megs廨�lt Serero 廥 Boilesen. Serero ma m嫫 edzett, 廥, ha holnap is rendben lesz, a keretben lesz. Boilesen m嶲 f奫lalja a fenek彋, 廥 nem val鏀z璯ű, hogy vas嫫nap j嫢szhat. Sok壾g �gy n憴ett ki, hogy Milik is bevethető lesz, de m嶲 egy hetet kell v嫫nia. Fischer viszont a keretben lesz, 廥, ha �gy alakul a meccs, kap perceket.
A vas嫫napi meccsen b�cs�ztatjuk, egykori j嫢幧osunkat, Demy de Zeeuw-t. Furcsa, hogy eddig erre nem ker�lt sor, de jobb k廥őn, mint soha. 2 憝ig volt n嫮unk; kup嫢 nyert�nk vele, 廥 2011-es bajnoks墔unkhoz is komolyan hozz奫嫫ult. Sajnos a VB-n szenvedett fejs廨�l廥e ut嫕 m嫫 nem volt a r嶲i, 廥 sem Moszkv墎an sem Br�sszelben (Anderlecht) nem j嫢szott sokat. Viszont a NAC-nak nagyon fontos j嫢幧osa.
Ha a PSV holnap este nyer a Heerenveen ellen, akkor m嫫 nem hozhat� be, 廥 a meccs lef�j嫳a ut嫕 kezdhetnek �nnepelni. Ha a fordul鏏an t鐽b pontot szerz�nk n嫮uk, akkor val鏀z璯űleg egy h彋 m�lva az Excelsior p嫮y奫嫕 lesznek bajnokok. Ez az廨t nem ugyanaz. 宄 b嫫 sz嫥unkra ennek nincs m嫫 jelentős嶲e, az廨t rem幨em, hogy hi墎a gratul嫮 m嫫 mindenki nekik, szombat este m嶲 nem lesz okuk a pezsgőre. Az utols� k彋 meccsen, ha k�l霵b驆ő okok miatt jelentősen meggyeng�lt ellenfelek ellen is, j鏊 j嫢szottak. De jobb napjain a Heerenveen is k廧es nagyon j�, 廥 eredm幯yes j嫢幧ra. K�l霵ben is, utols� 4 tal嫮koz鎩ukb鏊 3-at a Heerenveen nyert, egy, az eindhoveni d霵tetlenre v嶲ződ飆t. Persze csak akkor fogok nevetni rajtuk, ha mi viszont nyer�nk.
Vas嫫napi ellenfel�nk, a NAC szeretn� m嶲 egy 憝re k闤cs霵kapni től�nk a jobbh嫢v嶮 Ligeon-t. Szerződ廥e 2016-ban j嫫 le, 廥 m嶲 nem jelezt�k, hogy vissza akarjuk-e hozni. Persze az is lehet, hogy a ny嫫on el akarjuk adni. K癉�le a NAC le szeretn� szerződtetni, az Excelsior-ban k闤cs霵ben j嫢sz� balh嫢v嶮 Kuipers-t. Szerződ廥e lej嫫, 璲y nem ker�l p幯zbe. Az Excelsior viszont szeretn� megtartani. A NAC m嶲 szeretn� leszerződtetni, az amatőr alapon n嫮uk j嫢sz� De Zeeuw-t is. Valami t嫛oli orsz墔ban akarja folytatni, de, ha ez nem siker�l, biztos lehet vele besz幨ni.
Boilesen nincs a keretben, Serero 廥 Fischer igen. Gondolom Viergever lesz a balh嫢v嶮, 廥 Moisander (vagy Riedewald?) lesz k驆廧en.
Ellenfel�nk a NAC a 17-ik fordul� ut嫕 m嶲 el嶲 rem幯ytelen�l 嫮lt az utols�
előtti helyen. A kies廥 elleni r奫嫢sz嫳 elker�lhetetlennek l嫢szott. P幯z�k
nem volt, 璲y csak ingyenes vagy nagyon olcs� j嫢幧osokkal erős癃hettek. Leigazolt嫜 amatőr alapon a szerződ廥 n幨k�li volt v嫮ogatott Marcellis-t
廥 De Zeeuw-t, 廥 k闤cs霵vett幧 től�nk Ligeon-t. 犆 edzőj�k, a n嫮uk valaha
sikeres Maaskant, elősz顤 a v嶮elmet hozta rendbe. Lassan a pontok is
elkezdtek j霵ni. Felj飆tek a 17-ik helyre, 廥 a biztons墔ot jelentő 16-ik Heracles-től csak 1 pont v嫮asztja el őket. Egy h彋 m�lva NAC - Heracles, sz嫥ukra az
憝 meccse lesz. 2015-ben csak a PSV, PEC, Vitesse 廥 a
Feyenoord nyert ellen�k. V嶮ekeznek, 廥 pr鏏嫮nak a gyors, j鏊 cselező 廥 j鏊
l饘ő
k彋l墎as balsz幨ső, Tighadouini seg癃s嶲憝el kontr嫙ni. Sikeres j嫢幧ukban
nagyon fontos szerepe van De Zeeuw-nek, aki a csapat vez廨e, a fiatalok
ir嫕y癃鎩a, 廥 j� passzaival sok t嫥ad嫳 ind癃鎩a. Biztos, hogy 8-10
emberrel fognak v嶮ekezni, ami nek�nk soha nem fek�dt, de mostan墎an m嶲 a
kor墎bin嫮 is t鐽b probl幦嫢 okoz. Otthon 嫮tal墎an alaposan el szoktuk
verni őket. Tal嫕 legeml幧ezetesebb l嫢ogat嫳uk, a 2004-es volt. Az volt
Ibrahimovic utols� előtti meccse n嫮unk, 廥 m嫳odik g鏊ja a klub egyik
legszebbje. Utols� 5 l嫢ogat嫳uk alatt csak k彋szer tal嫮tak be (20:2), igaz
azon a meccsen pontot is szereztek ezzel. Sz嶲yen lenne nem nyerni, de
jelenlegi form嫕kban nem mern幧 fogadni a sikerre. Maaskant edző egy meccs
eltilt嫳 miatt nem �lhet a kispadon. Nem hiszem, hogy ez valamit is jelent.
K�l霵ben szerinte azzal, hogy a meccs előtt b�cs�ztatjuk De Zeeuw-t, meg
akarjuk zavarni.
A meccs b甏奫a a jelenlegi legnagyobb holland b甏�, a bajnoks墔ban 嫮tal墎an
gyeng幯 f�j�, de legut鏏b a BL-ben is nagy hib嫜at elk饘ető Kuipers lesz.
Eg廥z Eindhoven a bajnoks墔 l嫙墎an 嶲. Ma legt鐽bet a b甏鏎鏊, a 29 憝es G驆�b�y�k-ről
besz幨nek. Egy N幦etorsz墔ban match-fixing-廨t b甏鏀墔 előtt 嫮l� holland
v墂lott szerint 2009-ben G驆�b�y�k 2 Jupiler lig嫳 meccs eredm幯y彋
befoly嫳olta. Ő tagad, a sz饘ets嶲, am璲 nincs bizony癃幧, hisz neki, 廥 az
廨dekelt klubok (PSV, Heerenveen 廥 Ajax) sem kifog嫳olt嫜, hogy megmaradjon
b甏鏮ak. Megl嫢juk, hogy mindez mennyire zavarta meg.
++++
A PSV nem hib嫙ott, 廥 3 fordul镽al a bajnoks墔 v嶲e előtt, a Heerenveen elleni 4:1-es győzelemmel megszerezte 22-ik bajnoki c璥彋. Nem volt kellemes n憴ni az ujjong� eindhoveni szurkol鏦at, de el kell ismerni, hogy a jelenlegi legjobb csapat lett a bajnok. Legy�nk m嫳odikak, 廥 j饘őre �nnepelj�nk ism彋 mi!
聯rilis 19 (Ajax - NAC Breda 0:0 飉szefoglal�)
A m�lt h彋en j� 15 percet j嫢sz�, 廥 sz廧 g鏊t r�g� Andersen kezdett a
balsz幨en. Riedewald j嫢szott Boilesen, Viergever Moisander hely幯. Mivel
Viergever nem volt rossz mostan墎an, gondolom, De Boer a baloldalon jobban
b瞵ott Riedewald-ban, mint Viergever-ben, 廥 Moisander-nek j嫢幧lehetős嶲et
akart adni.
牚y kezdt�nk, ahogy mostan墎an szoktunk. K�l霵飉ebb elk廧zel廥 n幨k�l
tologattuk a labd嫢, 廥, ha az előreker�lt, elvesztett�k. 10 perc ut嫕 a NAC
elkezdett j嫢szani, 廥 20-25 percig n嶭嫕yszor sz�ks嶲 volt Cillessen-re. Az
utols� 10-15 perc a mi幯k volt. 33 percet kellett első helyzet�nkre v嫫ni.
Riedewald kiugratta Sigth鏎sson-t, aki balra kisodr鏚va lőtt, b嫫 jobb lett
volna, ha visszapasszol a tov墎bmenő Riedewald-hoz. Ten Rouwelaar kapus �ja
hegy憝el sz鐷letre mentett. P嫫 perc m�lva Sinkgraven j� l饘廥彋 �t飆te
sz鐷letre a kapus. Mintha r奫飆t�nk volna, hogy kombin塶i鏏鏊 neh憴 lesz
helyzetbe ker�lni, 廥 elkezdt�nk t嫛olabbr鏊 lőni. Bazoer első l饘廥ei m嶲
mell� f闤� mentek, de a 42-ik percben ő is megdolgoztatta Ten Rouwelaar-t.
A 47-ik percben tapsoltak elősz顤 szurkol鏙nk; Fischer meleg癃eni kezdett.
Az 51-edikben Sinkgraven nagyszerű labd嫛al ugrasztotta ki El Ghazi-t, de
Ten Rouwelaar nagyon j鏊 j飆t ki. Egyre jobban nyomtunk. Sigth鏎sson-t鏊 4
h嫢v嶮 sem tudta elvenni a labd嫢, 廥 vissza tudott passzolni Klaassen-hez,
akinek l饘廥e kb. 1 m彋errel ment mell�. Sinkgraven, El Ghazi buktat嫳摋rt
meg癃幨t szabadr�g嫳a a kapuf嫫鏊 pattant vissza. A 64-ik percben, 14
h鏮apos kihagy嫳 ut嫕, nagy taps k疄廨et嶵en, p嫮y嫫a l廧ett Fischer.
Sigth鏎sson ment le. K驆vetlen ezut嫕 h嫢ulr鏊 beler�gtak a cselezgető
Andersenbe, ami廨t a f闤dre ker�lt. A k驆vetlen mellette 嫮l� Kuipers b甏�
nem l嫢ott szab嫮ytalans墔ot (?), a mieink pedig arra sz嫥癃ottak, hogy a
NAC j嫢幧osai kir�gj嫜 a labd嫢. Ehelyett egy nagyszerű kontr嫢 mutattak be,
melynek v嶲幯 Sarpong labd奫a kapunkt鏊 3-4 m彋erre 廨te Seuntjens-t aki
mell� gur癃ott. Ezut嫕 Fischer adott be a alapvonalr鏊, de most El Ghazi-nak
nem siker�lt 2 m彋erről betal嫮nia. Bazoer helyett Serero, majd Sinkgraven
helyett Kishna ment be, 廥 Klaassen 10-es szerepben folyatta. Jobbak
lett�nk; mintha 廨ett volna a g鏊unk. Egy sz鐷let ut嫕 Klaassen fejjel
hosszabb癃ott. Ten Rouwelaar �ja hegy憝el kip鐼k闤te a labd嫢, melyet
Veltman majdnem el廨t. Ten Rouwelaar Kishna l饘廥彋, mely tal嫕 elment volna
a kapu előtt, �t飆te ki, majd Andersen �tj墎a 嫮lt, akit Klaassen ind癃ott
egy fantasztikus labd嫛al. 3 perc hosszabb癃嫳 j飆t. A 91-ik percben bement
Swerts első akci鎩ak幯t vadul elkasz嫮lta Serero-t, ami廨t jogos pirosat
kapott.
T鐽b helyzet�nk volt, mint utols� k彋 hazai meccs�nk霵 egy�tt de, főleg a
sz�netig, most is k顤�lm幯yesen j嫢szottunk. T鐽ben nagyon form嫕 k癉�l
vannak. Akci鏙k nem j霵nek be, labd壾k nem 廨keznek meg, 璲y egyre
kevesebbet mernek csin嫮ni. M嫫pedig egy bet闣顤�lő v嶮elmet csak v嫫atlan
gyors kombin塶i鏦kal lehet felt顤ni. Erre m嫫 hetek 鏒a nem vagyunk k廧esek.
Mivel a kor墎ban j嫢szott Feyenoord - Go Ahead 0:1 lett, előny�nk m嫫 9
pont, ami, figyelembe v憝e a sokkal jobb g鏊k�l霵bs嶲et, behozhatatlan. De
Boer a meccs előtt azt mondta, az utols� meccseken �gy akarunk j嫢szani,
hogy szurkol鏙nk ism彋 幨vezz幧 j嫢幧unkat. Nem siker�lt. Ha 璲y folytatjuk,
neh憴 lesz minden b廨letet eladni.
A t幨i sz�neti edzőt墎orb鏊 roppant f嫫adtan t廨t vissza a keret, 廥 a
zs�folt program nem tette lehetőv�, hogy kipihenj幧 magukat. Mindez lassan
egyre t鐽b j嫢幧os form奫嫢 嫳ta al�. De Boer ennyi fiatalt eddig egyik
id幯y嶵en sem 廧癃ett be a csapatba, de egy rosszul műk鐰ő csapatban nem
lehet a 18-19 憝es �joncokt鏊 elv嫫ni, hogy kih�zz嫜 a t鐽bieket a k嫢y�b鏊.
Logikus, hogy v嶲�l ők is elf嫫adtak. Nem tudom, mit csin嫮hat ilyenkor egy
edző. Az eg廥z csapatot nem cser幨heti ki. K�l霵ben sem haszn嫮 egy rossz
form墎an l憝ő j嫢幧osnak, akiről tudja, hogy a mostan墎an mutatottn嫮 sokkal
t鐽bet tud, ha megb�nteti. De az sem, ha maga is 廨zi, hogy egyre rosszabb.
Az廨t El Ghazi-t 廥 Bazoer-t 1-2 meccsre pihentetn幦. Hely�kre van m嫳, 廥
nem hinn幦, hogy csap嫳nak 廨ezn幧, ha első id幯y�k nem minden meccs幯
j嫢szan嫕ak. Ha pedig Klaassen-t oper嫮ni kell, mivel a m嫳odik hely m嫫
megvan, mire v嫫unk? 宄 tal嫕 Van Rhijn is bel嫢ja, j鏒 tenne neki, ha
hamarabb mehetne nyaralni.
Olyan rossz lenne ez a 11:
Cillessen - Tete, Veltman, Viergever, Riedewald - Andersen/Sch霵e, Serero,
Sinkgraven - Fischer, Sigth鏎sson, Menig. (Veltman lenne a kapit嫕y.)
Cillessen ma is hib嫢lanul v嶮ett, 廥 labd壾 is rendre j� helyre mentek.
Van Rhijn Tighadouini-t nem tudta tartani. Ha pedig felment, m嶲 10 m彋erre
sem siker�lt j� passzt adnia, 廥 bead嫳ai siralmasok voltak. Veltman h嫢ul
gyakorlatilag hib嫢lanul j嫢szott. Volt n嶭嫕y j� hossz� passza is.
Moisander nem volt rosszabb, mint Viergever. Riedewald is j� volt. A
h嫢v嶮ek k驆�l ő 廨t el闤 legt鐽bet.
Klaassen keveset hib嫙ott, volt n嶭嫕y nagyszerű passza, de h嫢ulr鏊 nem
tudta a csapatot vezetni. K廥őbb, a k驆廧csat嫫 k驆el嶵en 廨ezte igaz嫕 j鏊
mag嫢. Bazoer nem volt t�l j�, de mert j嫢szani, lőni, 廥 lelkesed廥憝el
sokat ellens�lyozott. Sinkgraven volt a legjobb k驆廧p嫮y嫳. J� passzai,
l饘廥ei voltak, plusz egy peches szabadr�g嫳a.
El Ghazi harcolt, k�zd飆t, de cselei nem j飆tek be, bead嫳ai nem jutottak
emberhez, helyzeteit kihagyta. Az廨t megdolgoztatta a h嫢v嶮eket.
Sigth鏎sson j鏊 tartotta a labd嫢, 廥 helyzetei is voltak. Andersen cselei
bej飆tek, legt鐽b labd奫a j� helyre ment, de helyzetbe senkit nem hozott, 廥
nagy helyzetet hagyott ki.
Fischer harcos, agressz癉 volt, 廥 addig pont ez hi嫕yzott. Első p嫫 akci鎩a
bej飆t, a k廥őbbiek m嫫 nem. Sigth鏎sson helyett ment be, annak hely廨e. 牚y
n憴 ki, n嶭a k驆廧csat嫫 lesz. A meccs ut嫕 k廨dezt幧 tőle, hogy 14 h鏮apig
nem hi嫕yzott-e neki a taps, amivel a szurkol鏦 becser幨廥ekor k飉z霵t飆t幧.
Nevetve mondta, hogy s廨�l廥e előtt ink墎b akkor kapott tapsot, amikor
lecser幨t幧.
B嫫 az ellenf幨 j嫢幧osait nem szoktam 廨t幧elni, most m嶲is teszem.
A mezőny legjobbja a kapus Ten Rouwelaar volt. A NAC-ban ez a nyolcadik
olyan id幯ye, melyben egy percet sem hi嫕yzott a kapub鏊. Nem mindig ilyen
j�. Az őszi bredai meccsen (5:2) Sigth鏎sson h嫫om g鏊j墎鏊 kettőt az ő
hib奫墎鏊 lőtt. J鏦 voltak ma a (volt) Ajax-osok. Ligeon jobb volt, mint
konkurense Van Rhijn, de ez nem volt neh憴. A n嫮unk az első csapatig el nem
jutott De Kamps, rengeteg labd嫢 szerzett meg, 廥 j� hossz� passzai voltak.
Sarpong hatalmas tehets嶲�nk volt, de az első csapatban 4 憝 alatt csak 20
meccsig jutott. Sokfel� bolyongott, m璲 Breda-ba 廨t, de ezen a szinten j�.
Ma az első f幨időben jobb volt, mint k驆vetlen ellenfele, Sinkgraven. De
Zeeuw ma is j� labd嫜kal ind癃otta t嫫sait. Egy ennyire v嶮ekez廥re be嫮l�
csapatn嫮 nem v廥zes, hogy sokkal kisebb ter�leten j嫢szik, mint 4 憝e az
Ajax-ban. Ritk墎ban megy h嫢ra v嶮ekezni. A meccs előtt Overmars m幨tatta,
amit 2 id幯yben 廨t�nk tett, 廥 嫢adta neki a klub, valamint a szurkol鏦
aj嫕d幧嫢. De Zeeuw tegnap azt mondta, ha okosak vagyunk lecsapunk Tighadouini-ra,
mert ilyen sz幨s顤e lenne sz�ks嶲�nk. Ez az廨t nem bizonyosodott be. Gyors
volt, j鏊 cselezett, de j� passza, bead嫳a nem volt; meg sem pr鏏嫮t lőni.
Mivel a Go Ahead nyert, a Dordrecht m嫫 nem ker�lhet el az utols� helyről, azaz kiesett. A Feyenoord viszont veres嶲憝el nemcsak m嫳odik nem lesz m嫫, de a harmadik helyet is nehezen tudj嫜 tartani. 4 ponttal 嫮lnak a 4-ik Vitesse előtt, de nehezebb meccseik vannak h嫢ra, 廥 a Vitesse jobb form墎an van. A 33-ik fordul鏏an: Feyenoord - Vitesse.
A mai edz廥 előtt De Boer nagyon lehordta a j嫢幧osokat. "牚y j飆tetek ma az
edz廥re, mintha tegnap neh憴 meccset j嫢szottatok volna. Mint akik sz嫥嫫a
az 幨et nagyon nagy teher. Pedig boldognak kell lennetek, hogy focist嫜 vagytok.
Maximum 15 憝etek van, hogy ezt 幨vezz彋ek. Sz廧 idő van. Mi廨t nem jutott
egyiketeknek sem esz嶵e, hogy 20 perccel kor墎ban itt legyen, hogy
gyakoroljon az edz廥 előtt?".
Nem tudom, a hozz摽ll嫳-e a legnagyobb baj. Tegnap v嶲ig k�zd飆tek, de
egyszerűen nem ment. A legt鐽ben nincsenek form墎an, n嶭嫕yan pedig nem
tudnak enn幨 t鐽bet. Persze, aki tudja, mik a gyeng嶯, 廥 nem tesz meg
mindent, hogy ezen jav癃son, az elgondolkozhatott a fentieken. Vas嫫nap
megl嫢juk a hat嫳t.
Hamarosan lej嫫 vez廨igazgat鏮k, Kinsbergen 30 h鏮apos szerződ廥e. Van der Sar-nak kellene hely嶵e l廧nie, de k驆闤te, hogy m嶲 nem 廨zi mag嫢 ehhez el嶲 j鏮ak. K廨te, hosszabb癃suk meg Kinsbergen szerződ廥彋. A r廥zv幯ytulajdonosokat k廧viselő Ellenőrző bizotts墔 ez廨t egy 憝es �j szerződ廥t aj嫕lott fel Kinsbergen-nek, aki ezt kevesellte, 璲y �j igazgat� ut嫕 kell n憴ni. Ez fog menni, de akkor sem j�, hogy ennyi zűr van h嫙unk t奫嫕.
A Het Parool 甏ja, hogy orvosaink hib奫a miatt Fischer fel廧�l廥e kb. egy 憝vel tov墎b tartott, mint kellett volna, mert rosszul diagnosztiz嫮t嫜 s廨�l廥彋.
A PSV bajnoks墔嫢 tegnap Eindhoven k驆pontj墎an 100.000-en �nnepelt幧, ami
egy 200 ezres v嫫osban, m嶲, ha nem is csak eindhoveni szurkol鏦 voltak, nem
kis sz�. 7 憝ig v嫫tak e bajnoks墔ra. Enn幨 hosszabb ideig (8 憝ig) csak
egyszer, 1976-1985 k驆飆t nem voltak bajnokok. Az鏒a a 30 bajnoks墔b鏊 15 az
饘幧 volt.
Meg廨demelten lettek bajnokok. 琌幧 a legerősebb keret, egyetlen csapat
ellen sem lett pontokban negat癉 a m廨leg�k. Ha a k饘etkező meccseket komolyan veszik,
a holland profi foci t顤t幯et嶵en kev廥 bajnok szerzett n嫮uk t鐽b pontot.
Val鏀z璯űleg PSV-s lesz a g鏊l饘ő lista első kettője (Depay, De Jong). A
g鏊passz lista jelenlegi 2., 3.廥 4-ikje Willems, De Jong 廥
Narsingh.
Arr鏊 megoszlanak a v幨em幯yek, hogy melyik j嫢幧os volt legfontosabb a
sikerhez.
Guardado biztos, hogy nagyon sokat sz嫥癃ott. Azzal, hogy a v嶮elem
előtt nagyszerűen szűrt, megk霵ny癃ette a csapat leggyeng嶵b sora, a v嶮elem
dolg嫢. Emellett j鏊 is osztogatott. 宁thetetlen, hogy egy ilyen j嫢幧os nem
kellett a Valencia-nak. B嫫 lehet, hogy a gyorsabb spanyol focihoz lass�.
Luuk de Jong 2 憝ig főleg n幦et illetve angol kispadokon �lt. Ha
pedig j嫢szott, sokszor sz幨ső volt. Nem kis rizik� volt leigazolni, de
bej飆t. Az első meccseken m嶲 l嫢szott a hossz� kihagy嫳, az 霵bizalom
hi嫕ya, de a harmadik fordul鏏an, ellen�nk, m嫫 l嫢szott, hogy j� lesz.
Nagyszerű "target man", aki a kapunak h嫢tal mag嫕嫮 tudja tartani a labd嫢,
am璲 valaki, 嫮tal墎an Depay k驆el嶵e nem 廨. Az Eredivisie legjobb
fejelője, ami 嫮tal Narsing 廥 Willems az Eredivisie leghasznosabb sz幨sői
lettek.
Wijnaldum, a tavalyi csapatkapit嫕y, id幯re a csapat vez廨e lett.
De a klub l嶲k顤e sokat v嫮tozott. Gerbrands, az AZ-ből j飆t igazgat�,
nyugalmat, profi hozz摽ll嫳t hozott. Brands technikai igazgat镽al az AZ-ből
is bajnokot csin嫮tak. 犆 szerződ廥sel (is) r墎esz幨t幧 Depay-t 廥
Wijnaldum-ot, hogy m嶲 egy 憝et maradjanak. Hogy Guardado 廥 De Jong ilyen
j� leigazol嫳ok lettek, nem biztos, hogy Brands 廨deme. Erre r� is lehetet
volna f嫙ni. Szerencs嶴�k volt, mint n嶭嫕y meccsen is. Az is kell egy
bajnoks墔hoz. Nem tudni, j饘őre mi lesz. Depay ir嫕t 嫮l癃鏊ag 廨deklődik a
PSG, MU 廥 a Liverpool. €20-25 milli鏒 rem幨nek 廨te kapni. Wijnaldum k顤�l
m嶲 csend van. K廨d廥, kit hoznak helyett�k.
Jong Twente - Jong Ajax 1:0. M嫳t nem tudok, de sok j鏒 nem jelent, hogy imm嫫 5-ik meccs�nket vesztj�k el zsin鏎ban.
翼l癃鏊ag De Boer majdnem minden edz廥en kifakad n嶭嫕yszor, 璲y az a k廨d廥, mi廨t pont most mutatott be az Ajax TV egy ilyen jelenetet. Nem tudom. Ha fant嫙iamentes j嫢幧unk oka a j嫢幧osok rossz hozz摽ll嫳a, akkor az廨t azok felelősek, aki ilyen keretet hoztak l彋re, azaz Overmars 廥 De Boer maga. Tov墎bra is �gy 廨zem, hogy nem a hozz摽ll嫳 a legnagyobb baj, hanem az, hogy sok j嫢幧os nincs form墎an, m嫳ok pedig csak erre k廧esek. Ami pedig unalmas j嫢幧unkat illeti, az lehet, hogy tudatos. De Boer nem b瞵ik a keretben, 廥 f幨, hogy mer廥zebb, attrakt癉abb j嫢幧kal nagyon sebezhetők lenn幯k.
A Jong Ajax �jabb, 廥 az 飉szefoglal� alapj嫕 meg廨demelt veres嶲e el嶲 ijesztő. Ugyanolyan sz�rk幯 j嫢szanak, mint az első csapat. Azok, akik rendszeresen az első csapattal edzenek, 廥 ezeken a meccseken kellene bizony癃aniuk, hogy az Eredivisie-ben t鐽b lehetős嶲et kellene kapniuk, l幨ektelen j嫢幧ukkal csak azt mutatj嫜 meg h彋ről h彋re, hogy csal鏚ottak. Ezt persze kicsit meg tudom 廨teni. Tete l嫢ja, milyen rossz h彋ről h彋re Van Rhijn, m嶲sem mutathatja meg, hogy ő mire k廧es. Menig is csal鏚ott lehet, l嫢v嫕, hogy De Boer nem el嶲edett a balsz幨en Kishna-val 廥 Sch霵e-vel, de nem vele pr鏏嫮kozik, hanem Andersen-nel. Zivkovic ugyan ritk嫕 mutatott valamit is az első csapatban, de ő is 廨ezheti �gy, hogy annyira az廨t vele is menn幯k, mint a m嫳ik k彋 spiccel. Persze profi focista ne legyen s廨tődős!
Tegnap a PSV-n幨 nem eml癃ettem Depay-t. 20 g鏊lal neki is fontos szerepe volt a bajnoks墔ban.
Raiola-val, aki t鐽bek k驆飆t Ibrahimovic 廥 Kishna �gyn闥e, az olasz La Stampa csin嫮t interj�t. K廨t幧, nevezzen meg egy nagy tehets嶲et. B1-�nk 16 憝es, g鏊erős k驆廧csat嫫嫢 Donyell Malen-t eml癃ette, akinek nemr嶲 lett az �gyn闥e. Hatalmas tehets嶲, de �gy l嫢szik, nek�nk nem kell, mert b嫫 m嫫 elm�lt 16, m嶲 nem szerződtett�k le. Nem lehetne m嫫 Raiola-t kitiltani a klubb鏊?
A Feyenoord leszerződtette k彋 tapasztalatlan edzője, Van Bronckhorst 廥 Van Gastel, mell� Jan Wouters-t seg嶮nek. Szerződ廥t aj嫕lottak fel p嫫 憝vel ezelőtti k驆廧csat嫫uknak, Guidetti-nek. Szerződ廥e a Man City-n幨 j�niusban lej嫫, viszont �gyn闥e komoly al摿r嫳i p幯z k廨, ő pedig nem akar sokat engedni, Man City szintű fizet廥嶵ől. Ha m嫳hol nem el嶲癃ik ki ig幯yeit, akkor tal嫕 megel嶲szik azzal, amit a Feyenoord tud neki ny�jtani. 3 憝e valami v甏us t嫥adta meg, mely az鏒a sem hagyta el teljesen. N嶭a j嫢szik, de a Feyenoord-n嫮 mutatott form奫嫢 az鏒a meg sem k驆el癃ette. Ha leigazolj嫜, csak az廨t teszik, hogy a szurkol鏦 顤�ljenek. Jelenlegi k驆廧csat嫫ukat, Kazim-ot is ingyen megkaphatj嫜. M嶲 nem d霵t飆tek r鏊a. K驆ben szerződ廥t aj嫕lottak fel n嶭嫕y olyannak, akinek szerződ廥e j饘őre lej嫫. Boetius ezt nem fogadta el, 廥 mivel, amit k廨 nagyon elt廨 att鏊, amit adni akarnak, nem t嫫gyalnak tov墎b. Lehet, hogy ő lesz Depay ut鏚ja?
Enschede �gy seg癃i a Twente-t, hogy egy 20 milli鏀 k闤cs霵t a k饘etkező m嫳f幨 憝ben nem kell t顤leszteni�k. Kamatot az廨t kell r� fizetni�k.
犆 szab嫮y szerint lesznek a kiemel廥ek a BL-ben. Az 7 legjobb bajnoks墔 bajnoka plusz a BL győztese ker�lnek az első kalapba. Ha a BL győztes az első 7 egyike, akkor a 8-ik bajnok is a kalapban lesz. Hollandia a 8-ik bajnoks墔 (璲y olvasom, b嫫 azt hittem csak 9-ik, de biztos az egy m嫳ik lista). Mivel m嫫 csak az első 7-ből val� csapat nyerheti a BL-t, ha az orsz墔a bajnoka lesz (Bayern, Juventus illetve Barca vagy Real) akkor a PSV az első kalapba ker�l. Nem tudt嫜 volna ezt a v嫮toztat嫳t legal墎b egy 憝vel hamarabb hozni?
T嫛oz� igazgat鏮k, Kinsbergen tervei k驆飆t szerepel, hogy megvessz�k az Arena r廥zv幯yeinket t鐽bs嶲彋. A mai De Telegraaf-ban a sportrovat vezetője, Jaap de Groot, aki Ajax t幦嫜ban Cruijff sz鏂s饘e, felh墎orodva 甏 Kinsbergen (Cruijff ifj�kori bar嫢ja) elk�ld廥廨ől. K�l霵飉en az zavarja, hogy a legkomolyabb ut鏚jel闤t a 61 憝es, volt miniszter Roger van Boxtel, soha nem focizott komoly szinten. Hogy Van Boxtel v廨beli Ajax szurkol� hatalmas vezetői tapasztalatokkal, aki 憝ekig t闤t飆t be vezető funkci鏦at a klubban, sz嫥嫫a nem enyh癃ő k顤�lm幯y. Cruijff holnap vagy holnaput嫕 廨kezik Amszterdamba. Megl嫢juk, mit csin嫮.
A Feyenoord j饘ő h彋en kezd t嫫gyalni Kazim Richard-dal. Mivel mindk彋 f幨 az egy�ttműk鐰廥 folytat嫳嫢 akarja, arra sz嫥癃anak, hogy hamar meg fognak 嫮lapodni. 20 憝es k驆廧p嫮y嫳uk, Vilhena viszont k驆闤te, hogy nem 廨demes neki �j szerződ廥t felaj嫕lani, mert j饘őre lej嫫� szerződ廥彋 biztos, hogy nem hosszabb癃ja meg.
A VI szerint Depay a napokban P嫫izsban a PSG-vel t嫫gyalt. A p嫫izsiak 嫮l癃鏊ag messze hajland鏦 elmenni 廨te. M嫳hol azt olvasom, hogy a VB j� tapasztalatai miatt sz癉esen j嫢szana Van Gaal ir嫕y癃嫳嫛al, 廥 a Van Gaal is 顤�lne neki. Azt is olvastam, hogy Manchesterben csaknem €10 milli鏒 keresne 憝ente. A PSV €25 milli� alatt nem akarja elengedni.
A h彋fői levezető edz廥 ut嫕 k彋 szabadnapot kapott a keret. Ma kezdt�k a felk廥z�l廥t a PEC elleni meccsre. Milik 廥 Boilesen k�l霵 edzettek. Nem hiszem, hogy vas嫫nap j嫢szanak, de a holnapi edz廥 廥 De Boer sajt鏒奫幧oztat鎩a ut嫕 t鐽bet fogunk tudni.
De Boer megtartotta heti sajt鏒奫幧oztat鎩嫢. Nem gondolta volna, hogy h彋fői kifakad嫳嫕ak olyan nagy visszhangja lesz. Youtube-on a h彋 legn廧szerűbb holland filmje volt. A PSV bajnoks墔嫕ak �nnepl廥廨ől k廥z癃ett film 20-25-ik. Ahogy edzőnk mondta ez a k�l霵bs嶲 az Ajax 廥 a PSV k驆飆t. (Az廨t az is, hogy ők bajnokok lettek.) A j嫢幧osokra, szerinte hatott a szitok. R嶲en voltak olyan akt癉ak, r嫥enősek, mint tegnap 廥 ma. (Persze ez akkor lenne hihető, ha kor墎ban panaszkodott volna, hogy a j嫢幧osok nem veszik komolyan az edz廥eket.) Meccseken 嫢 nem voltunk k廧esek helyzetet l彋rehozni. A NAC ellen ezzel nem volt baj, viszont a helyzetek kihaszn嫮嫳嫛al igen. Most erre k�l霵 edzett�nk. Boilesen m嶲 nem edz komolyan, de Sinkgraven 廥 Milik igen. Ha nagy sz�ks嶲 lenne r奫uk, vas嫫nap j嫢szhatn嫕ak, de 璲y nem kock嫙tatunk, 璲y ők sem lesznek a keretben. Fischer viszont val鏀z璯űleg kezd, 廥 nincs kiz嫫va, hogy k驆廧csat嫫k幯t.
Kenny Tete �j 2018-ig 廨v幯yes szerződ廥t 甏t al�. A jelenlegi j�niusban j嫫t volna le.
Ma a De Telegraaf focirovat嫕ak vezetője, Valentijn Driessen 甏t r鏊unk.
Azt mondja, ha Overmars nem seg癃i De Boer-t megfelelő erős癃廥ekkel, akkor
De Boer nem sok壾g maradhat. A h彋fői d顤gedelem, szerinte arra utal, hogy a
j嫢幧osokra m嫫 nem nagyon tud hatni. Emellett kev廥 j嫢幧os, tulajdonk廧pen
csak Klaassen 廥 Bazoer lett ebben az id幯yben jobb ir嫕y癃嫳嫛al. Arra a
k饘etkeztet廥re jut, hogy Overmars-nak egy tapasztalt edzőt kellene hoznia.
Ha a De Telegraaf r鏊unk 甏, akkor legt鐽bsz顤 a Cruijff t墎or hallatja a
hangj嫢. Persze van igazs墔 is a fentiekben. De Boer minden meccs előtt
teljes odaad嫳t, 廥 l嫢v嫕yos t嫥ad� focit k饘etel. Ez az ut鏏bi m嫫 h鏮apok
鏒a nincs meg. De Overmars id幯 olyan gyenge, tapasztalatlan keretet adott
De Boer-nak, amellyel nem hiszem, hogy sok edző lenne k廧es l嫢v嫕yos, j� 廥
eredm幯yes focira. Emellett az廨t m嫳ok is lettek jobbak De Boer-ral. Serero
jobb, mint eddig b嫫mikor, Veltman is tavasszal j� volt. Riedewald is sokat
javult, 廥 b嫫 nem mindig j�, de Andersen is sokat javult. Hogy Boilesen 廥
Van Rhijn De Boer miatt nem javulnak-e, nem tudom. El Ghazi 廥 Sinkgraven
pedig m嶲 nem 廨t幧elhetők ebből a szempontb鏊, hiszen tavaly m嶲 nem
voltak. Cruijff m嶲 nincs Amszterdamban, de egyre jobban f幨ek, mi lesz, ha
j霵. Az廨t azt nehezen tudom elk廧zelni, hogy menesztik De Boer-t. Azok
ut嫕, amit el廨t, ez elk廧zelhetetlen. Persze a l嶲k顤 alakulhat �gy, hogy
neki nem lesz kedve folytatni.
Jong Ajax - Helmond Sport 0:2
Megvan zsin鏎ban a 6-ik veres嶲. E 6 meccsen csak egy g鏊t (Fischer)
szerezt�nk. Zivkovic 廥 Tete nem j嫢szottak, 璲y val鏀z璯űleg a vas嫫napi
keretben lesznek. A meccs egyetlen pozit癉 esem幯ye Nouri 廥 Van de Beek j�
j嫢幧a volt az utols� f幨鏎墎an.
A holnapi keretben a s廨�lt Milik, Boilesen 廥 Sinkgraven mellett, fegyelmi okokb鏊 nincs Zivkovic sem. Azt olvastam, hogy De Boer ma besz幨t vele, 廥 ennek eredm幯yek幯t h彋főtől ism彋 a kerettel edzhet.
A PEC Zwolle ellen 2014-ben egyszer sem nyert�nk. A kupad霵tőben 5:1-re, a
szuperkupa d霵tőben 1:0-ra kaptunk meg廨demelten ki. A k彋 bajnoki meccs
d霵tetlenre v嶲ződ飆t. Ebből az őszin nem voltunk rosszak 廥 a j嫢幧 k廧e
valamint a helyzetek alapj嫕 k驆elebb 嫮ltunk a győzelemhez.
Nem tudni, hogy 嫮l e meccshez a PEC. A vas嫫napi kupad霵tő sz嫥ukra
fontosabb, mint e bajnoki meccs. Ha 7-ikek maradnak, akkor, ha nem nyerik
meg a kup嫢, indulhatnak a r奫嫢sz嫳okon 1 EL hely廨t. 5 ponttal vezetnek a
Groningen előtt, 廥 sokkal jobb a g鏊ar嫕yuk. De, ha a Groningen be is hozn�
őket, ha ők nyerik a kup嫢, akkor a PEC 8-ikk幯t is indulhat a
r奫嫢sz嫳okon. Az biztos, hogy nem akarnak megs廨�lni vagy pirosat kapni.
Egy j� főpr鏏a persze n饘eln� az 霵bizalmat. Mindenesetre egy hete kikaptak
a kies廥 ellen k�zdő Heracles-től. 2015-ben eddig el嶲 gyeng幧, de ebből nem
sok k饘etkezik.
Kapusuk, Warner Hahn 16-20 憝es kora k驆飆t n嫮unk volt. Az első csapat
kispadj壾g nem jutott el, 廥 miut嫕 leigazoltuk Cillessen-t, nem
hosszabb癃ottuk meg szerződ廥彋. Dordrechtbe ment, majd 2013 december嶵en
leigazolta m嫳odik kapusnak a Feyenoord. Miut嫕 Vermeer odament,
k闤cs霵adt嫜 a PEC-nek, ahol az Eredivisie egyik legjobb kapus嫛� nőtte ki
mag嫢. Egy廨telműen csak Cillessen 廥 Vermeer jobbak n嫮a. Nem tudni,
visszah癉ja-e a Feyenoord a kispadra. M嶲 Ajax m�lt�, a jobbsz幨ső Lukoki.
Megbecs�lt j嫢幧osuk, akinek gyorsas墔a kontr嫜n嫮 szokott j鏊 j霵ni. Nincs
igaz嫕 gyenge soruk, de, mint mondtam, nem hiszem, hogy e meccsen mindent
bele fognak adni. Hogy ez mire lesz el嶲, az rajtunk m�lik. Rem幨em, hatott
De Boer 'besz嶮e', 廥 egy r嶲 nem l嫢ott j� Ajax-ot l嫢unk.
Műgyep�k van, 廥 azon bajnoki meccset m嶲 nem vesztett�nk el. A m嫳odik hely
gyakorlatilag m嫫 megvan. Tulajdonk廧pen, ha nem kapunk ki, jobban 廨dekel a
j嫢幧unk, mint az eredm幯y.
聯rilis 26 (PEC Zwolle - Ajax 1:1 飉szefoglal�)
Ahogy De Boer 璲廨te, az utols� meccseken a j饘ő 憝i csapatot kezdj�k
廧癃eni. Ez a meccs is egy ilyen k疄廨let volt, a Tete, Veltman, Riedewald,
Viergever v嶮elemmel, 廥 Fischer, mint k驆廧csat嫫ral. Ennyi, 廥 ilyen
jelentős v嫮toz嫳, kicsit t�lz嫳nak l嫢szott, de egy t彋 n幨k�li meccsen,
r墑d嫳ul idegenben, azaz nem a tele Ar幯墎an, tal嫕 ezt meg lehetett tenni.
Az első 10 perc a mi幯k volt, de Klaassen magasan f闤� ment l饘廥e volt
ennek egyetlen eredm幯ye. Azt嫕 beindult a PEC, 廥 a f幨idő h嫢ral憝ő
r廥z嶵en csak kontr嫙ni tudtunk. Azt viszont nem j鏊 csin嫮tuk. 2 nagy
helyzet�nket El Ghazi el�gyetlenkedte, illetve PEC szemmel, nagyszerűen j飆t
ki Hahn kapus. Volt m嶲 4-5 eset, amikor rossz d霵t廥sel, nagy helyzettől
mentett�k meg a PEC-et. De ebben annak is volt szerepe, hogy szorosan,
agressz癉an fogt嫜 j嫢幧osainkat, 廥 nem hagytak nekik időt, hogy
gondolkozzanak. Andersen minden labd嫢 elvesztett, legt鐽bsz顤 a sokkal
agressz癉abb, 廥 erősebb Lukoki-val szemben. Mivel ek驆ben s嫫g嫢 is kapott,
a f幨idő v嶲廨e m嫫 semmit nem mert csin嫮ni. De Serero 廥 Bazoer is sokszor
addig totoj嫙tak, am璲 el nem vett幧 től�k a labd嫢. K驆ben az廨t nagy PEC
helyzetek is voltak. Elősz顤 a től�nk k闤cs霵ben l憝ő Becker bead嫳墎鏊
Necid alig fejelt mell�, majd Becker j� l饘廥彋 nagy brav�rral v嶮te
Cillessen. Lukoki-val n嶭a 3 h嫢v嶮�nk sem b甏t. Szerencs廨e bead嫳ai
Zwolle-ben sem lettek jobbak.
A m嫳odik f幨időben m嫫 nem kellett Andersen-nek szenvednie. Sch霵e ment be
helyette. Ez annyi k�l霵bs嶲et jelentett, hogy sokkal kevesebb labd嫢
vesztett�nk el. J鏊 kezdt�nk. Bazoer sz廧en ugrasztotta ki El Ghazi-t,
akinek j� bead嫳墎鏊 Fischer, kicsit rossz sz鐷bő,l kap嫳b鏊 az oldalh嫮鏒
tal嫮ta el. M嶲 ugyanabban a percben, Riedewald sz廧 szerel廥 ut嫕 luftot
r�gott, amiből bedob嫳 lett. Enn幨 senki nem volt a labd嫢 kap� Thomas-on,
aki 璲y zavartalanul tudott tov墎bpasszolni, az ugyancsak egyed�l 嫮l�
Drost-hoz. Ő hagyta a labd嫢 pattanni, majd hatalmas g鏊t lőtt. A 62-ik
percben Fischer hely廨e Sigth鏎sson ment be. Egy 鏎a m嶲 el嶲 Fischer-nek,
廥 j� sem volt. A PEC visszah�z鏚ott, 廥, mint annyiszor, ez ellen nem volt
fegyver�nk. Hahn n嶭嫕y bizonytalans墔嫢 nem siker�lt kihaszn嫮nunk, m璲 mi
nem dolgoztunk ki helyzetet. A PEC kontr嫙ott, 廥 voltak is helyzeteik, de
ezek kihaszn嫮嫳墏oz nem voltak el嶲 pontosak, okosok. Lukoki nagyon
szeretett volna ellen�nk g鏊t lőni, 廥 sokszor hagyta fak廧n幨
h嫢v嶮jeinket, de v嶲�l mindig rossz megold嫳t v嫮asztott. El Ghazi t嫛oli
l饘廥e egy h嫢v嶮en megpattanva gondot okozott Hahn-nak, de maradt az 1:0.
Ezut嫕 El Ghazi bead嫳墎鏊 Klaassen fejelt magasan f闤�. Egyre jobban
nyomtunk, 廥 b嫫 kidolgozott helyzet�nk nem volt, kis rem幯y igen, hogy
egyszer csak bemegy a labda. A 80-ik percben Bazoer helyett bement Van der
Hoorn. 牚y l嫢szik Riedewald nem 廨tette meg, hogy ettől kezdve magas
labd嫜kal kell j嫢szanunk. Egy t嫥ad嫳unkat azzal 嫮l癃otta le, hogy taccsra
engedte a labd嫢, majd 40 m彋erről laposan pr鏏嫮t a 16-oson bel�lre
passzolni. Az廨t egyre t鐽bet volt a labda a PEC 16-oson bel�l, b嫫 a 84-ik
percben Lukoki m嶲 el�gyetlenkedett egy 璲廨etes helyzetet. A 88-percben egy
sz鐷let ut嫕 Van der Hoorn alig fejelt mell�. A b甏�, helytelen�l �gy l嫢ta,
hogy zwollei fejről ment ki a labda, 廥 Sch霵e �jabb sz鐷letet r�ghatott.
Ebből Sigth鏎sson nagy erővel kapura fejelt, majd a Hahn 嫮tal ki�t飆t
labd嫢 a kapuba bomb嫙ta. A h嫢ral憝ő 2 percben m嫫 nem pr鏏嫮tunk
győzelemre menni.
Ism彋 nem nyert�nk a PEC ellen, 廥, ha verejt幧ezve is, ism彋 nem kaptunk ki műgyepen. Az első f幨idő 幨vezetes j嫢幧ot hozott, itt-ott helyzetekkel. A m嫳odikban mi sok壾g sehol sem voltunk, a PEC pedig nem haszn嫮ta ki helyzeteit. A Zwolle kicsit jobban r嫳zolg嫮t volna a győzelemre, mint mi, k�l霵飉en az廨t, mert g鏊unk egy jogtalan sz鐷letből sz�letett. Persze, ha j� a v嶮elem, a sz鐷let ritk嫕 g鏊, 廥 azzal, hogy annyira hagyt嫜 magukat beszor癃ani, kih癉t嫜 maguk ellen a sorsot. M嫳odik hely�nk ezzel m嫫 megvan, 廥 a k饘etkező k彋 meccsen tov墎b lehet fiatalokkal k疄廨letezni. A kupad霵tő miatt k饘etkező meccs�nkre (otthon a Cambuur ellen) k彋 h彋ig k廥z�lhet�nk fel. Tal嫕 az seg癃. Az Arena szurkol鏙, 廥 persze mi mindannyian, meg廨demeln幧, hogy utols� hazai meccs�nk霵 sz廧 j嫢幧kal b�cs�zzon el a csapat. Amit m嫫 h鏮apok 鏒a ny�jt, az mer幯ylet a szurkol鏦 ellen. Ez廨t azok felelős闥, akik miatt ilyen fiatal, kiegyens�lyozatlan a keret. Tete, Riedewald, Bazoer, El Ghazi, Fischer m嶲 sokra vihetik, de kellene mellett�k n嶭嫕y olyan, aki vezeti őket, aki megcir鏬atja fej�ket, ha valamit j鏊 csin嫮nak, megvigasztalja őket, ha hib嫙nak, tan塶sot ad nekik, ha arra van sz�ks嶲�k. Most a 22 憝es Klaassen feladata ez, aki 1-1 fiatalt tal嫕 tudna ist嫚olni, de ennyit, amikor neki sem megy annyira, nem tud. De Boer-t sokszor nem 廨tem, nem egyszer szidom, hiszen minden edzőt szid n嶭a az ember, de a fentiek廨t nem hib嫳. J饘őre fiataljaink idősebbek, tapasztaltabbak lesznek, 廥 rem幨em, siker�l 1-2 tapasztalt, j� j嫢幧ost olyan posztokra leigazolnunk, ahol ilyenre legnagyobb sz�ks嶲�nk van. Mivel Viergever 廥 Riedewald m鐷飆t nincs 15 憝esn幨 idősebb ball墎as h嫢v嶮, egy ilyen nem 嫫tana. Egy j� all-round k驆廧p嫮y嫳ra is sz�ks嶲 lenne. Bazoer 廥 Sinkgraven nagy tehets嶲ek, de 憝i 50 meccset nem szabad, hogy j嫢szanak. Egy erős, j鏊 fejelő, a labd嫢 mag嫕嫮 tartani tud� k驆廧csat嫫 is nagyon hi嫕yzik. Egy olyan, de jobb kiad嫳ban, mint a Feyenoord-ban Kazim. De ne 22-23 憝eseket hozzunk, mint Gudelj is! Bazoer egy 憝en bel�l jobb lesz n嫮a.
Cillessen a meccs ut嫕 'szents嶲elt', hogy a t鐽biek hib壾 miatt h彋ről
h彋re kiemelkedőt kell ny�jtania. Mindenesetre most is legjobbunk volt.
Tete n嶭a bizonytalan volt, de nem okozott csal鏚嫳t. Nem rosszabb, mint az
utols� hetek Van Rhijn-je. Veltman j鏊 semleges癃ette Necid-et; ism彋 j�
volt. 琄bizalma nő, egyre ritk墎ban j嫢szik h嫢ra. A 18 憝es Riedewald
miut嫕 m嫫 volt k驆廧p嫮y嫳 廥 balh嫢v嶮 most k驆廧h嫢v嶮 volt. Nem lenne
jobb, ha egy posztra koncentr嫮hatna? Voltak sz廧 szerel廥ei, j� felfut嫳ai,
passzai is, de rossz megold嫳ai, sikertelen szerel廥i k疄廨letei is.
Viergever az első f幨időben rendre alulmaradt Lukoki-val szemben, a
m嫳odikban m嫫 le-le szerelte. Nem nagyon ment fel, 廥 ha igen, bead嫳ai
rosszak voltak.
Serero szerzett meg labd嫜at, de, k�l霵飉en az első f幨időben, sokat el is
vesztett. T鐽bet, mint m嫳kor. Gyakran, mire eld霵t飆te, mit tegyen a
labd嫛al, azt m嫫 el is vett幧 tőle. Bazoer sok rossz labd嫛al kezdett, de
hamar belej飆t. N嶭a k霵nyelmű, 璲y m嶲 nem 廨ett arra, hogy a v嶮elem előtt
j嫢sszon. Klaassen j鏊 kezdett, de a m嫳odik f幨időben nem nagyon tűnt fel.
El Ghazi volt legjobb csat嫫unk. J� bead嫳ai voltak, 廥 a kapura is ő volt a
legvesz幨yesebb. Higgadtabbnak kellene lennie, ha a kapussal 嫮l szemben.
Ősszel m嶲 az volt. Rendre ketten 嫮ltak rajta, 璲y nem pr鏏嫮ta meg mag嫢
嫢verekedni rajtuk. Fischer nagyon akart, de semmi nem siker�lt neki. Ahogy
telt az idő, ez egyre jobban zavarta, ez廨t elkezdett h嫢ramenni a labd摋rt.
Ezzel viszont nem egyszer Klaassen �tj墎an 嫮lt. Az első k疄廨let
k驆廧csat嫫k幯t nem siker�lt. Andersen eddigi legrosszabb f幨idej彋
j嫢szotta sz璯einkben; semmi sem siker�lt neki. Lukoki sok labd嫢 vett el
tőle, de m嫳okkal szemben is rendre alulmaradt. Egy-egy j� szerepl廥彋 4-5
pocs幧 k饘eti.
Sch霵e j鏊 mag嫕嫮 tartotta a labd嫢, de meg sem pr鏏嫮t valaki helyzetbe
hozni, vagy maga kapura lőni. Szabadr�g嫳ai rosszak voltak, 廥 az utols�
kettőt lesz嫥癃va sz鐷letei is. Sigth鏎sson kevesebbet volt j嫢幧ban, mint
Fischer, viszont fontos g鏊t lőtt. Van der Hoorn hozz奫嫫ult a
pontszerz廥hez. Volt egy j� kapura l饘廥e, 廥 egy fejese. Ezekből lettek a
g鏊 előtti sz鐷letek.
A meccs ut嫕 De Boer tagadta, hogy Zivkovic fegyelmi okok miatt nem volt a keretben. Azt mondta, p幯teken nem 廨ezte j鏊 mag嫢, 廥 nem edzett. A De Telegraaf viszont azt 甏ja, hogy a p幯teki edz廥re hatalmas k廥廥sel 廨kezett, ami廨t De Boer hazazavarta. F幨ek, hogy Zivkovic-csal elsz嫥oltuk magunkat. Sulejmanin嫮 az egyik baj volt, hogy t�l hamar bedobtuk. Zivkovic-csal 镽atosabbak voltunk. B嫫 Groningenben rendszeresen j嫢szott, megmondtuk neki, hogy id幯 csak k鏀tolgatni fogja az Eredivisie-t, 廥 a Jong Ajax-ban fogja megtanulni, mit v嫫unk el egy Ajax spicctől. Menetk驆ben r奫飆t, hogy nagy k�l霵bs嶲 az Eredivisie-ben t鐽b t瞵ezer embernek j嫢szani, vagy a Jupiler Lig墎an n嶭a p嫫 sz嫙nak. Az is zavarta, hogy nem 廨ezte mag嫢 rosszabbnak, mint Milik vagy Sigth鏎sson, akik nem is jobban Ajax spiccek, mint ő, m嶲sem kapott komoly lehetős嶲et. 牚y l嫢szik, nem seg癃ett�nk neki, hogy csal鏚嫳嫢 feltudja dolgozni, 廥 elkezdődtek a probl幦嫜, melyek egyre s�lyosabbnak. Komolyan f幨ek, hogy �jabb nagy tehets嶲 fogja nagyon megb嫕ni, hogy hozz嫕k j霵. F幨ek, r鏊a lassan lemondhatunk.
Szurkol鏙nk joggal el嶲edetlenek j嫢幧unkkal, mely nem jobb, mint volt, amikor kit顤t a forradalom. Sok oka van ennek. Tal嫕 legfontosabb, hogy ilyen gyenge keret�nk az utols� 20-25 憝ben nem volt. Ez廨t technikai igazgat鏮k, Overmars a felelős. Az廨t De Boer-nak is van belesz鏊嫳a abba, hogy milyen posztra ki j霵. Zimling lehetett volna erős癃廥 is, de nem lett. Tal嫕, ha nem lett volna 嫮land鏇n s廨�lt, j� lett volna, hiszen a PSG elleni f幨ideje nagyszerű volt. 宄 egy ilyen jellegű j嫢幧os nagyon hi嫕yzott. De Boer 璲y is pr鏏嫮hatott volna l嫢v嫕yos focit j嫢szani, de akkor nem csak a PSV kontr嫙ott volna minket le, 廥 nem lett�nk volna biztos m嫳odikak. Ezzel a csapattal h嫢ul kellett a biztons墔, 廥 az meg is volt. Hogy (eddig) mi kaptuk a legkevesebb g鏊t, az nagyr廥zt Cillessen-nek k飉z霵hető, de, hogy mi kaptuk messze a legkevesebb g鏊t be癉el廥ekből, sz鐷letekből, abban a t鐽bi v嶮őnek is nagy szerepe volt. De Boer-t sok minden廨t lehet szidni. Bizalm嫢 n嶭a m嶲 olyanoknak is t�l neh憴 elveszteni, akik, mint p幨d嫠l Boilesen, arra soha nem szolg嫮tak r�. De volt m嫫 nem egy j嫢幧os, aki v嶲�l megh嫮嫮ta e bizalmat. B嫫 azt mondja, tanult az El Hamdaoui esetből, probl幦嫳 j嫢幧osokkal m嶲 mindig nem nagyon tud b嫕ni. El Hamdaoui, majd Sulejmani is, k廥őbb m嫳hol sem voltak sikeresek, 璲y tal嫕 nem is volt olyan nagy hiba megszabadulni től�k. Most Kishna 廥 Zivkovic okoz fejf奫嫳t, 廥 eddig nem tal嫮ta meg a helyes hangot ir嫕yukba. K�l霵b驆ő okok miatt t鐽beknek is t�l hossz� az id幯y, 廥 ez is a j嫢幧 rov嫳嫫a megy. J饘őre, sok-sok 憝 ut嫕 elősz顤, a legfontosabb j嫢幧osok val鏀z璯űleg maradnak. V嶲re nem kell h鏮apokig keresni a t嫛ozottak 嫮tal h嫢rahagyott űr bet闣廥彋.
K驆闤t�k Ligeon-nal, hogy nem hosszabb癃juk meg j饘őre lej嫫� szerződ廥彋, 廥 ny嫫on megpr鏏嫮juk eladni. Miut嫕 a napokban hosszabb癃ottuk meg Tete szerződ廥彋, erre lehetett sz嫥癃ani.
Van der Vaart azt mondja, m嶲 nem tudja, hol j嫢szik j饘őre. Biztos, hogy nem N幦etorsz墔ban, 廥 az se val鏀z璯ű, hogy n嫮unk. Egyszer m嫫 visszat廨t egy r嶲i klubj墏oz (HSV), 廥 az nem lett nagy siker.
A De Telegraaf 甏ja, hogy sz嫥olunk Sigth鏎sson t嫛oz嫳嫛al, 廥 ut鏚ot keres�nk. Overmars szerint van n嶭嫕y jel闤t�nk. Ezek k驆�l a De Telegraaf kettőt megnevez. A paraguayi Oscar Cardozo, a Trabzonspor (azelőtt Benfica) 31 憝es k驆廧csat嫫a 廥 Obbi Oulare a Club Brugge 19 憝es belga k驆廧csat嫫a. Rem幨em, nem hozunk m嶲 egy 19 憝est. Cardozo nem lenne rossz, de anyagilag nem biztos, hogy re嫮is v墔y. M嶲 2 憝re van szerződ廥e, 璲y €8-10 milli鏏a is ker�lhet, amit, kor嫢 tekintve soha nem kapunk vissza. Jelenleg t鐽b, mint €2,5 milli鏒 keres 憝ente. Nem tudom, be廨i-e kevesebbel, illetve, hogy hajland鏦 vagyunk-e annyit vagy t鐽bet fizetni neki.
Mister Ajax, Sjaak Swart, akinek �gyn闥s嶲e k廧viseli Zivkovic-ot azt
mondja, sz� sem lehet k闤cs霵ad嫳r鏊. Tal嫕 alulbecs�lt幧 az 嫢igazol嫳
hat嫳嫢. Groningenben ő volt a csillag, 廥 eszerint is b嫕tak vele. N嫮unk
�jra kellett (volna) kezdenie. Hatalmas l廧廥 volt sz嫥嫫a a főv嫫osba
k闤t驆廥, az 霵嫮l鏇n 幨廥, 廥 hogy megszokjon minket, a komolyabb
k饘etelm幯yeket. Ez nem ment z闥ken廥mentesen, hamar feladta a harcot.
Legfontosabb, hogy lelkileg talpra Talpra kell 嫮lnia, 廥 a p嫮y嫕,
edz廥eken kell bizony癃ania. Fel kell vennie a harcot Milik-kel, 廥 az
esetleg leigazolt �j k驆廧csat嫫ral.
Ezzel szemben volt groningeni ifi edzője, Peter Hoekstra szerint, soha nem
lesz un. Ajax spicc. Groningenben g鏊jait kontr嫜b鏊 szerezte, kis
ter�leten, h嫢v嶮ek gyűrűj嶵en soha nem lesz j�.
B嫫 kevesen gondoln嫜, de a zwollei meccsen volt valami, aminek, mint Ajax szurkol鏦 顤�lhett�nk. Ez pedig ott k闤cs霵ben l憝ő 20 憝es sz幨sőnk, Sheraldo Becker j� j嫢幧a. K彋 h鏮apos s廨�l廥 ut嫕 elősz顤 j嫢szott, 廥 m嶲 csak egy f幨időt, de ezalatt volt egy j� l饘廥e, 廥 egy majdnem g鏊passza, 廥 嫮tal墎an is j� volt. Vas嫫nap, pap甏on balsz幨ső volt, de jobbl墎as l憝幯 Lukoki konkurense. Mindenesetre jobbnak l嫢szik, mint a Go Ahead-n幨 l憝ő De Sa. A k闤cs霵ben l憝ők k驆�l, azt hiszem, csak neki van es幨ye arra, hogy visszaj鐱j霵. Meleg m嫫 visszaj飆t, de nem az廨t mert j� volt, hanem mert egy嫮tal嫕 nem j嫢szott.
Ma Milik k�l霵 edzett, m璲 Sinkgraven r廥zben a kerettel. Boilesen rendesen edzett. Mivel a h彋v嶲幯 nincs fordul�, arra sz嫥癃anak, hogy a k饘etkező meccsre mindh嫫man rendelkez廥re 嫮lnak. A holnapi edz廥 ut嫕, h彋főig nincs edz廥.
Az AD szerint Cruijff csak valamikor m奫us v嶲幯 j霵 Amszterdamba. Vagy nem nagyon 廨dekelj�k m嫫, vagy abban b瞵ik, hogy n幨k�le is rendeződnek a dolgok, nem kell, hogy b幧癃sen. De az廨t a De Telegraaf-on kereszt�l hallatja hangj嫢. Jaap de Groot m嫫 甏t el嶲edetlens嶲�kről, hogy nem hosszabb癃j嫜 meg Cruijff bar嫢ja, Kinsbergen szerződ廥彋, 廥 ut鏚ja val鏀z璯űleg a focista m�lt n幨k�li Van Boxtel lesz. Ma arr鏊 甏, hogy az ide嫮is igazgat� m嶲 mindig Tscheu La Ling lenne. 4 憝e Cruijff jel闤tje volt, de az akkori eln闥s嶲 alkalmatlannak, 廥 megb瞵hatatlannak tal嫮ta. Cruijff-ot ez nem zavarta, 廥 m嫳r鏊 hallani sem akart, de La Ling visszal廧ett, 廥 becs�lets廨t廥i pert ind癃ott az eln闥, Ten Have ellen. Ezt nemr嶲 vesztette el. Az鏒a a Trencin, mely Ten Have szerint tal嫕 a holland amatőr bajnoks墔ban 嫮ln� meg a hely彋, egyre jobb, 廥 val鏀z璯űleg bajnok lesz. Hogy mi廨t j霵(nek) vele megint elő, nem tudom, hiszen kb. egy hete mondta, hogy nev彋 a forradalom ellens嶲ei annyira bemocskolt嫜, hogy t鐽b� semmilyen szerepet nem v嫮lal n嫮unk.
Mivel m嫫 biztos, hogy BL selejtezőket j嫢szunk, j� h甏, hogy az első fordul鏏an kiemeltek lesz�nk. Jelenlegi form嫕kban az sem lenne el嶲, de addigra csak jobbak lesz�nk. Ha tov墎bjutunk, val鏀z璯űleg a k饘etkező fordul鏏an is kiemeltek lesz�nk, de ez csak azut嫕 der�l ki, miut嫕 v嶲et 廨nek a bajnoks墔ok.
Ma m嫫 teljes intenzit嫳sal edzett Sinkgraven is. Milik m嶲 k�l霵 edzett. Legk驆elebb h彋főn edzenek.
Boilesen egy ideje spanyolul tanul, 廥 sz癉esen folytatn� a spanyol bajnoks墔ban. Azt mondja, m嫫 k廥z arra, hogy tov墎bl廧jen, de nem z嫫ja ki azt sem, hogy v嶲�l marad. A k驆elj饘őben t嫫gyalunk vele az amszterdami lehetős嶲ekről. Szerződ廥e j饘őre lej嫫, ha abban maradunk, hogy azt nem hosszabb癃juk meg, akkor ny嫫on megpr鏏嫮juk eladni.
Biztos, hogy nem marad a Jong Ajax 19 憝es k驆廧h嫢v嶮je, 廥 k驆廧p嫮y嫳a, Tom Noordhoff. Nem b嫕n嫕k, ha maradna, de mivel nincs es幨ye eljutni az első csapatba, visszaengedj�k a Jupiler Lig嫳 Telstar-ba, ahonnan 8 憝e hozz嫕k j飆t.
Az A1 17 憝es ball墎as v嶮ekező k驆廧p嫮y嫳a, Carel Eiting 2018-ig 廨v幯yes szerződ廥t 甏t al�. Az id幯yt a B1-ben kezdte, majd az A2-t 嫢ugorva az A1-ben fejezte be.