Ajax (holland foci) hírek Hollandiából
2023 február; archívum

Február 1 Február 2
Február 3 Február 4
Február 5 Február 6
Február 7 Február 8
Február 9 Február 10
Február 11 Február 12
Február 13 Február 14
Február 15 Február 16
Február 17 Február 18
Február 19 Február 20
Február 21 Február 22
Február 23 Február 24
Február 25 Február 26
Február 27 Február 28

Február 1

  • A téli átigazolási periódus ugyan nyugis nem volt, de túl aktívak sem voltunk. Jött Rulli, elment Ihattaren, Blind, Ocampos, Magallán, Pierie és Gorter. Az első kettőért kár, mert őket tudtuk volna még használni, az utolsó kettő ugyan csak kölcsönbe ment, de nem hiszem, hogy még visszajönnek. Gorterért azt hiszem kár, de, ha Rulli így folytatja, és még évekig marad, akkor nincs mit tenni. Bár nem eligazolt, de azért ebben a periódusban ment el edzőnk, és segédje is. Ők nem fognak hiányozni. Az is inkább a téli szünettel, mint az átigazolási periódussal kapcsolatos, hogy átköltözött az első csapat öltözőjébe Youri Baas és Kian Fitz-Jim.

  • A Jong Ajax egyetlen leigazolása a Genk 17 éves jobblábas balszélsője, Mika Godts. Nagy tehetségnek tartják. A keret tagja lett a 16 éves közép- és balhátvéd Hato. Leigazoltuk a 24 éves szerződés nélküli kapust, Joey Roggeveent. Nem tudom, miért. 2021 júliusában ingyen jött Volendamból egy éves szerződéssel. Egyszer sem védett, és szerződését nyáron nem hosszabbítottuk meg. Gondolom, már csak azért sem, mert kora miatt már nem védhetett a Jong Ajaxban. Nem értem, miért kapott egy fél éves szerződést. Visszament Braziliába Giovanni, az Utrechtbe ment a dán Jensen, a norvég FK Bodř/Glimtbe a másik dán, Jeppe Kjaer. Nálunk egyikük sem vált be.

  • Az AZ, a hosszabb időre kiesett Dani de Wit pótlására két támadó középpályást, a 24 éves amerikai Mihailovicot és a Sparta 22 évesét, Sven Mijnanst igazolta le, aki a Sprtaban nagyon jó volt. Kívülük még az ausztrál kapus, Mathew Ryan új. Kezdő nem ment el.
    A Feyenoord többet szeretett volna, de csak a Groningen Ajax múltú középhátvédjét, Kasanwirjot igazolta le. Kezdő nem ment el.
    A PSV-ből elment a fix kezdő Gakpo, Madueke és Max (kölcsönbe), a rendszeresen játszó Vertessen (kölcsönbe) és még néhány ritkábban játszó. Csak kölcsönjátékosokkal erősítettek; a Wolverhamptontól az Anderlechtben kölcsönben lévő, 20 éves portugál középcsatár Silva, Thorgan Hazard (Dortmund) és Van Aanholt (Galatasaray). Hazard, főleg testvére által, jó név, de a VB óta nem játszott. A 32 éves Van Aanholt is egyre kevesebbet játszott. A PSV nyáron akar sok pénzt kiadni, hogy jövőre legalább második lehessen.

  • Mike Verweij (De Telegraaf) szerint Brobbey vasárnap azért nem játszott, mert Heitinga elégedetlen volt azzal, ahogy pénteken és szombaton edzett. (Már hallottam ilyet, hogy Brobbey azért nem képes teljes meccseket játszani, mert nem edz elég komolyan. Mintha Schreuder is tett volna erre célzást. Remélem, Heitinga tud hatni rá, mert nagy kár lenne, ha egy ilyen jó adottságú csatár elveszne.)
  • A De Telegraaf írja még, hogy Heitinga valószínűleg befejezheti az idényt az első csapat edzőjeként. Segédnek a 65 éves, tapasztalt Dwight Lodewegest szeretnék mellé. John van ’t Schip is jelölt volt, de neki más tervei vannak. Heitinga szeretné még maga mellé venni Frank Peereboomot, az O18 edzőjét is, aki amikor ifiket edzett, már volt a segédje. Szeretnénk, ha Lodeweges vasárnap már a kispadon ülne.

Vissza a lap tetejére

Február 2

  • Heitinga legalább az idény végéig az első csapat edzője. Az idény végéig Dwight Lodeweges segíti. (Nála nem írják, hogy legalább.)
    Heitinga hat évesen jött hozzánk. 24 évesen, 217 meccsel első csapatunkban, ment el (Atletico Madrid, Everton, Fulham, Hertha BSC). 2015-ben visszajött, de már nem volt sikeres. Több korosztályos csapatunknak volt csapatkapitánya, azaz már fiatalon felismerték vezetői képességeit. 87-szeres válogatott. Hátvéd volt, főleg a védelem közepén. Visszavonulása után, 2016-17-ben a Jong Ajax-nál Marcel Keizer segédje, majd 17-21 között az A1 (ma O18) edzője volt. Másfél éve lett a Jong Ajax edzője. 2020-ban szerezte meg a legmagasabb szintű edzői diplomát.
    Lodeweges (65) Amerikában született. Ő is hátvéd volt. Hollandiában kisebb csapatokban játszott, és amerikai, kanadai, japán csapatokban is játszott. Visszavonulása után, a PSV-nél volt segédedző majd egy ideig ideiglenes edző. Utána sok holland és külföldi klubnál volt edző vagy segédedző. 2018-ban Koeman a válogatotthoz hívta segédjének, majd miután Koeman a Barcába ment, néhány meccsen át ő volt a kapitány. Frank de Boernak is ő volt a segédje. Négy hete lett a Heerenveen Felügyelő Bizottságának tagja. Azt most abbahagyta. Sok jót hallani róla.

  • A Youth League rájátszásában 8-án, a budapesti Hidegkúti Stadionban, O18-unk az MTK O19-e ellen játszik.

  • Régen nézett ki ilyen izgalmasnak egy bajnokság, mint a mostani. Az első és az ötödik között csak hat pont különbség van.
    Az első helyen álló Feyenoord látszik legesélyesebbnek. Eddig jól sikerült a nyáron távozottak legtöbbjét pótolniuk, és az azóta megsérülteket is. Keretük erősebb, mint az idény elején sokan gondolták. Legújabb sérültjük a lengyel válogatott VB-t megjárt támadó középpályása, Szymanski. Vasárnap, talán Timber játszik helyén. Ő kezdőhelyét a sérülésekor őt pótló Wieffer miatt elvesztette. Bijlow kapus bizonytalan hónapok után ismét a régi. A csapatkapitány Kökcü többek szerint jelenleg az Eredivisie legjobbja. Csatársoruk a leggyengébb soruk. A két új középcsatár, Danilo és Gimenez párharcát, a jelek szerint Gimenez nyerte. Danilo a csapatjátékban jobb, de Gimezen a kapu előtt jobb, és ez döntött. Vasárnap a PSV-t fogadják. Sok múlhat e meccsen.
    Az AZ az Eredivisie legjobban vezetett klubja. Minden vezetői poszt évek óta be van töltve, és alig tudnak róluk pletykálni a lapok. Amikor tulajdonosuk, Scheringa 2009-ben csődbe ment, majdnem a klub is megszűnt. Azóta nagyon óvatosak. A náluk befutott játékosokat jól adják el, de újakat csak olcsón vesznek. Inkább akadémiájukra költenek. Sok saját neveltjük van a keretben. Középcsatáruk, Pavlidis, sokak szerint posztja legjobbja. Edzőjük, Pascal Jansen nem beszél sokat, de taktikailag jól felkészíti a csapatot minden meccsre. Most bajban vannak, mert 4-5 hátvédjük is sérült, ha nem is mind hosszabb időre. Azért még nagyon komoly bajnokesélyesek.
    A PSV nyáron is gyengült és most még jobban. A 3-ik helyen állnak, azaz még bajnoki esélyesnek számítanak. De nehéz elképzelni, hogy ezzel a kerettel sokáig versenyben lesznek. Azért örülnék, ha vasárnap nyernének, vagy legalábbis nem kapnának ki a Kuipban.
    Mi állunk a 4-ik helyen. Ugyanezzel a kerettel az idény elején kimondottan jók voltunk. Ha Heitinganak sikerülne azt a formát visszahoznia, akkor még akár bajnokok is lehetünk. Az Excelsior meccsen voltak ijesztő és biztató jelek. Vasárnap meglátjuk melyikük nő illetve csökken.
    Az 5-ik Twente főleg nagyszerű védelméből él. Ők kapták eddig a legkevesebb gólt. Csak hazai meccseik alapján első lennének. Idegenben viszont még csak kétszer nyertek, és csak 10-ikek. Legjobbjuk az amszterdami, 8 évet nálunk ifi (ami után elküldtük) Zerrouki, akiért a Feyenoord sokat lett volna hajlandó fizetni. Nem hiszem, hogy bajnokok lesznek, de megtréfálhatnak.

Vissza a lap tetejére

Február 3

  • Keje Molenaar (64), a Cruijff forradalom egyik kulcs figurája volt. Volendamban született, és kezdett focizni. Onnan jött hozzánk, de a Feyenoordban is játszott. Ügyvéd. Jelenleg a Volendam tanácsadója. Bár adottságai alapján lehetne az FB focihoz értő tagja, még nem jelentkeztünk nála. Azt gondolja, hogy azért, mert azt hiszik, még él benne a forradalom tüze. Ha kérnék, szívesen adna tanácsot. Például azt javasolná, hogy az öt tagú FB-ben két focihoz értő legyen. Úgy érzi a szurkolók túl kritikusok Van der Sarral szemben. Média szereplései nem meggyőzőek, de senki nem tudja, hogy azokon kívül mit csinál. Pedig az a lényeg.

  • Eltelt a hét, és egyetlen edzésről sincsenek képek. Az AD ugyan azt várja, hogy a kezdő csapat nem változik, de ezt csak arra alapozza, hogy Heitinga azt mondta, ha lesz egy fix kezdő 11-e, nem sokat fog változtatni. Meglepne, ha a múlt heti lenne a fix kezdő. Egy egész hetet edzett a kerettel, és gondolom, minden korábbi meccsünket látta. Lassan kell, hogy tudja, ki, mit tud, kit hogyan, hol használhat, de azért igazán meccsek alapján lehet értékelni. Remélem, hogy 1-2 tanulságot a múlt heti meccsből is levont. Talán azt is, hogy Alvarez túl lassú és lomha ahhoz, hogy egy kontrázó csapat ellen egyedül legyen hátul.

Vissza a lap tetejére

Február 4

  • Nincs új jóslás a kezdőről. Bízom néhány változtatásban, de meglátjuk, mi lesz. A Cambuur utolsó előtti, és nagyon komoly kieső jelölt. Érdekes, hogy idegenben jobb, mint otthon. Otthon 10 meccsből 9-et elvesztett. Azt az egyet, melyet nem vesztett el, megnyerte, és pont a PSV ellen. Ezzel együtt nem szabad, hogy gondot okozzon nekünk. De nem tudjuk, hogy csapatunk hol tart. A holnapi meccs lesz ebben a bajnokságban az utolsó meccsünk műgyepen. Azon a labda másképp pattan, és nagyobb a sérülés veszély. Vasárnap is kicsúszott Rensch lába, de nem lett baj. Más sem sérült meg. Most is úgy legyen!

  • Volendam – AZ 1:1. Az AZ öt középhátvédje volt sérült. Még így sem szép, hogy 75 percig a Volendam jobb volt, jogosan vezetett, és közelebb volt a 2:0, mint az 1:1. A 76-ik percben jogos pirosat kapott Oristanio, a Volendam középpályása, majd egy roppant könnyen megadott 11-essel kiegyenlített az AZ. Ha holnap nem is hozhatjuk be az AZ-et, de nagyon közel kerülhetünk hozzá. Az utolsó hetekben nem voltunk jók, de konkurenseink sem. Így nő a remény. De nyerjünk holnap!

  • A forduló meccse a Feyenoord – PSV. A Feyenoord kapusa, az egyre jobb formában lévő Bijlow, csuklóját törte, és egy ideig nem védhet. A Feyenoord általában rendezett, jó focit játszik, de mint ellenünk és a Twente ellen is kiderült, védelmük elég sok helyzetet összehoz az ellenfélnek. A PSV nagyon meggyengült, de még mindig vannak jó játékosai, így okozhat meglepetést.

  • John van ’t Schip mondja, hogy valóban kértük, legyen Heitinga segédje, de ezt nem vállalta. Ő nem segédedző típus. Vezető edzőnek jött volna. Szerinte Lodeweges sokkal alkalmasabb nála segédnek, és nagyszerű választás volt. (Van ’t Schip nálunk is, a válogatottnál is évekig volt segéd. Igaz utoljára több, mint 10 éve.)
    A Twente az utolsó hét meccsét elvesztő, és utolsó helyen álló Groningenhez megy. Ebben a bajnokságban minden lehet. Szép lenne.

  • Mike Verweij (De Telegraaf) szerint Lucca-t nem vételi lehetőséggel, hanem köztelezettséggel vettük. €1 millióért béreljük, 10-ért kell megvennünk. (Ha ez igaz, akkor még egy érthetetlen nyári leigazolás, pénzkidobás. Kivizsgálnám, ki felelős ezért. Bár ez nem kérdés. Van der Sar a főnöke a megfigyelőknek, Hamstarnak és Huntelaarnak.)

Vissza a lap tetejére

Február 5 (Cambuur - Ajax 0:5 összefoglaló)

  • A múlt heti 11 kezdett, de Alvarez volt a közép jobb-, Timber a baloldalán. A védelem előtt Taylor egyedül volt, míg Kudus és Berghuis sokszor cseréltek helyet. A Cambuur 5-2-3-ban játszott. A bíró, a 39 éves Van den Kerkhof, eddig még nem vezetett Ajax vagy Jong Ajax meccset.
    A 16-ik percben Taylor - Tadić – Berghuis – Klaassen – Tadić => 0:1. A 20-ikban ismét Taylor indított. Bergwijn a 16-oson belül mellel maga elé tette a labdát, majd Tadićhoz passzolt, aki alig lőtt mellé. Ezután Berghuis – Kudus – Berghuis – Taylor – Timber – Kudus – Klaassen – Timber – Bergwijn – Klaassen – Tadić – Bergwijn – szöglet. A 24-ik percben Van de Water nehéz szögből lőtt. A labda Alvarezen megpattant, de Rulli szögletre mentett. A 25-ikben Bergwijn – Wijndal – Bergwijn – fölé. A 36-ikban Timber – Klaassen – Taylor – Timber – Tadić – Wijndal – Timber – Taylor – Klaassen lövését blokkolták – Kudus az alapvonalon kicselezett valakit, beadott – Berghuis fejjel => 0:2. A 43-ikban Alvarez luftot rúgott. Foor elment, kiugrasztotta Van der Watert, aki Rullival szemben, közelről csúnyán mellé lő. (Nekünk szép volt.)
    A szünetben Heitinga nem cserélt.
    A 49-ik percben Wijndal ollózva mellé lőtt. Kicsit visszafogottabban játszottunk, de kapunkra nem volt veszély. Az 54-ik percben Bergwijn – Tadić – Kudus, aki nehéz szögből jobbal lőtt. Ruiter kapus kiütötte a rövid sarokba menő labdát. Az 59-ikben Wijndal szabálytalanul próbált szerelni. A bíró előnyszabályt alkalmazott, pedig 18 méterről egy szabadrúgás előnyösebb lett volna nekik. Wijndal sárgát kapott. A 64-ik percben Rensch megszerezte a labdát – Kudus – Taylor – Tadić – Berghuis => 0:3. A 73-ik percben Wijndal – Hato és Tadić – Brobbey csere volt. A 16 éves Hato ezzel Gravenberch és Seedorf mögött a harmadik legfiatalabb Eredivisie játékosunk lett. A 75-ik percben Kudus jó lövése alig ment mellé. A 78-ikban Bergwijn jó lövése kipattant a kapusról, majd a labda szögletre ment. Abból a labda ide-oda pattogott a 16-oson belül. Brobbeyhoz jutott, ő jobbal lekezelte, ballal a kapuba rúgta; => 0:4. A 85-ik percben Rensch – Regeer, Taylor – Fitz-Jim és Klaassen - Conceiçăo csere volt. Kudus középre ment 10-esnek. A 87-ikben Bergwijn újabb jó lövését mentette szögletre Ruiter. Négy perc hosszabbítás jött. A 93-ik percben Berghuis 30-40 méteres passzt küldött Brobbey felé, aki ezt góllal hálálta meg.

  • Időnként kimondottan jók voltunk. Ez csak a Cambuur volt, de pár hete ilyenek ellen is szenvedtünk. Az első igazi ’vizsga’ csütörtökön lesz Enschedeben a Twente elleni kupameccsen. Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, hogy vissza kéne tenni Basseyt Timber mellé. Ma már Timber azon a szinten van, hogy tudná irányítani. Bassey védekezésben jó, erős, gyors, és még jó hátvéd lehet. Ha visszajönne, Alvarez megint a védelem előtt játszhatna, ahol jobban érezné magát. Múlt héten még sok veszélyes kontra volt. Ma csak kettő. Annyit pedig el kell fogadnunk, ha dominánsan játszunk. Míg múlt héten Rulli volt a legjobbunk, most csak egy labda ment kapujára. Kudus nagyon élvezi szabad szerepét. Mi pedig a játékát. És Tadić is kezdi magát jól érezni középcsatárként. Feltűnő Bergwijn sokkal szabadabb játéka is. Úgy látszik, nagyon örül az edzőcserének.
    Az utolsó két meccs ég és föld Schreuder meccseihez képest. Lehet nem egyetérteni Heitinga kezdőjével, de Schreudernél ugyanaz a 11 soha nem kezdett kétszer egymás után. És Heitinga cseréi! Egy hete két cseréje 1-1 pozíció változtatással járt. Ma ötöt cserélt. Ebből csak egynél, a Klaassen - Conceiçăonál kellett helyet is változtatni. Kudus bement Klaassen helyére. Schreuder majd minden cseréjével felforgatta az egész csapatot. Heitinga legjobb húzása az volt, hogy Kudust fix kezdővé tette szabad jobbszélsőként.

  • Rullinak egy védésre volt csak szüksége.
    Rensch nem került bajba, de nem is volt feltűnően jó. Timbernek hátul nem sok dolga volt. Sokat és jól ment fel, jó passzokat adott. Alvarez, gondolom a múlt heti problémákból tanulva, ritkábban ment fel. Egy hibájából majdnem gólt kaptunk. Más baj nem volt vele. Wijndal megfelelt. A Cambuur alig kontrázott, így nem volt baj, hogy elöl maradt. Volt 1-2 jó, támadó passza is. Mivel passzainak nagy része fantázia mentes, biztonságos, passzpontossága 90% fölött volt. Abban jó is van, mert így nem veszti el a labdát.
    Taylor túl óvatosan kezdett, de a második félidőre belejött. Nem biztos, hogy igazi posztja a 6-os lesz, de 8-asként is hasznára válik, ha védekezni is tud. Berghuis két gólt szerzett és volt egy nagyszerű gólpassza is. Az ESPN-nél ő lett a Man of the Match. A bajnokságban ő is, Brobbey is utoljára októberben az RKC ellen talált be. Ráadásul akkor is mindketten kétszer. Klaassen gólpassza nagyon jó volt. Harcos volt, ma alig vesztett el labdát.
    Kudus volt Berghuis mellett a legjobbunk. Ahogy a második gólt előkészítette, arra kevesen képesek. Tadić az első félidőben még vesztett el labdát, labdáért folytatott párharcot, de már akkor is sokkal több jót csinált, mint rosszat. A másodikban, lecseréléséig, még jobb volt. Bergwijn is egyre jobb. A labdát nem lehetett elvenni tőle, jó lövései voltak, volt néhány gólt érdemlő passza. Nagyon szeretne már betalálni. Ha az is sikerül, az még jobban fel fogja dobni. Bár csak 25 percet játszott, de mivel ezalatt két gólt lőtt, Brobbeyt is meg kell említeni. A meccs után tagadta, hogy az idény végén, ha gólkirály lesz, el akar menni. Nagyon jól érzi magát nálunk, örül, hogy visszajött, és tudja mivel tartozik a klubnak. A kérdésre, hogy mi igaz abból, hogy edzői nem elégedettek edzésmunkájával, azt mondta, hogy ne higgyünk a De Telegraafnak.
     

  • Feyenoord – PSV 2:2. Élvezetes, nagy iramú meccs volt. Gyorsan vezetéshez jutott a PSV, és bár a Feyenoord nagyon támadott, nem tudott kiegyenlíteni. A 65-ik percben Obispo (PSV), egy durva belemenésért pirosat kapott, ami után tovább nőtt a Feyenoord nyomása. A PSV egy kontrából ismét betalált, de végül a Feyenoordnak sikerült kiegyenlítenie. Groningen - Twente 1:1, azaz az első 5-ből csak mi nyertünk. Feljöttünk a harmadik helyre, három pontra vagyunk a Feyenoordtól, egyre az AZ-től. Ki tudja, mi lesz ebből még?

Vissza a lap tetejére

Február 6

  • Két hete a kommentátorok nagyrészt egyetértettek abban, hogy a Feyenoord bajnokságát csak az akkor legjobbnak látszó AZ vagy a Twente veszélyeztetheti. Azóta új edzőnk van, akivel két meccset nyertünk, a tegnapit jó játékkal, és most minket tartanak a Feyenoord legkomolyabb konkurensének. Mivel következő két bajnokinkat, RKC és Sparta illik megnyerni, helyzetünk a táblázaton még javulhat. De az igazi mérce a köztük lévő kupameccs a Twente ellen, és az Union Berlin elleni két meccs lesz. Mert még nem tudni, hogy a tegnapi jó játék mennyiben köszönhető Heitinga apró, de jól bejött változtatásaink, és mennyiben annak, hogy több kulcsjátékos örült Schreuder távozásának, és több kedve lett focizni. Ha ez a fő ok, akkor a javulás nem lesz hosszú távú. Ráadásul Heitinganak vigyáznia kell, hogy ne legyenek újabb elégedetlenek az öltözőben. Tegnap ahogy Bassey és Conceiçăo melegítettek, a kispadon ültek, a meccs után „ünnepeltek” társaikkal, az nem sok jóval kecsegtet. Heitinganak beszélnie kell velük, reményt kell adnia nekik.

  • Van der Sar a ZIGGO TV Rondo beszélgető programjának volt a vendége. Sajnos csak kivonatokat olvastam erről.
    - Nyáron gyorsan le akarták igazolni, a későn elment Antony utódját. A megfigyelőkkel együtt úgy érezték, hogy Ocampos megfelel, de nem volt már idő, hogy néhányszor megnézzék. Pedig általában minden játékost 5-6-szor megnéznek, mielőtt tárgyalnának róla. Úgy tervezték, hogy sokat fog játszani, hogy Conceiçăo időt kapjon megszokni minket. De hamar kiderült, hogy Schreudernek nem kellett. Így még szerencsénk volt, hogy a Felügyelő Bizottság nem engedte meg, hogy megvegyük. (Bár Ocampos lett volna az egyetlen nyári rossz vétel!)
    - Nagyon sajnálja, hogy Blind nem úgy ment el, ahogy a klub egy ilyen nagyságának illik távoznia. Mivel kapcsolata Schreuderrel nagyon rossz volt, nem láttak más kiutat, mint szerződése felbontását. Valaki felhozta, hogy Daley apja, Danny Blind nem értette, miért nem ültek le vele és Schreuderrel egy étteremben kibeszélni a dolgokat. Van der Sar bevallotta, hogy ezt kellett volna tenni. Akkor úgy érezte, ez nem az ő feladata, de belátja, hogy mint a foci technikai ügyek első embere, ő a felelős, hogy úgy történt, ahogy történt.
    Kérdezték, hogy, ha nyáron lejár Blind szerződése, nem gondol-e arra, hogy visszahívja. Nem; mondta. Nyáron azért igazoltuk le Wijndalt, mert Blind már nem olyan fiatal. Közben viharosan fejlődik Hato is. (Nem hiszem, hogy amíg Van der Sar nálunk van bármelyik Blind is hajlandó visszajönni. Azt se hiszem, hogy Daley addig hajlandó az Arenaba jönni, elbúcsúzni a szurkolóktól. Legalábbis nem úgy, hogy Van der Sar, Huntelaar vagy/és Hamstra is ott legyenek.)
    - Kérdezték, miért kellett Schreudert azonnal a meccs után meneszteni. Tudták, hogy az interjúkban fogják kérdezni jövőjéről, és akármit is mondott volna, még kellemetlenebb lett volna, ha másnap reggel rúgják ki.
    - Az interjú után Gullit röviden értékelte Van der Sar eddigi munkáját, és 7-est adott neki. Ez elég furcsa, de mindez a ZIGGO-nál volt, mely a klub fő szponzora.

  • Labyad kártérítést  követelt az Ajaxtól. Sérülését edzésen, azaz munka közben szerezte, így azért mi vagyunk felelősök. Minden azzal kapcsolatos költségét, így kórháziakat, a sikerekért járó prémiumokat stb. is kérte, hogy kifizessük. Azzal vádolta a klubot, hogy térdére nem kötött megfelelő biztosítást. €80.000-t kért egészségügyi kiadásaira, plusz az emiatt elmaradt prémiumokat. A KNVB belső bírósága elutasította kérését, és kötelezte annak az €50.000-nek visszafizetésére, amellyel a klub hozzájárult az operációjához. Ez ellen nem lehet fellebbezni.

  • Jong Ajax – PEC Zwolle 0:0
    Brobbey is játszott egy félidőt, és kihagyott egy nagy helyzetet. De a meccs nagy részében, a KKD-ben fölényesen vezető PEC volt jobb, és veszélyesebb. Helyzeteiket kihagyták, vagy Setford kapus védett. A végén viszony Rasmussen 11-est hagyott ki.

  • Mike Verweij a VI podcastján mondta, hogy a bajnokság egyik szenzációját, a 19 éves Xavi Simonst nyáron ügynöke először nekünk ajánlotta fel, de mi nem láttunk benne fantáziát. Ma a PSV messze legjobbja. Vasárnap Van der Vaart azt mondta, hogy nem az a kérdés, hogy Koemannál válogatott lesz-e, hanem, hogy meri-e az egész csapatot köréje építeni.

Vissza a lap tetejére

Február 7

  • Tegnap a Jong Ajax a 91-ik percben 11-est rontott. Ezután tumultus volt, aminek végén két PEC játékos sárgát kapott. Egyikük, Thomas van den Belt azt mondja, az egész azzal kezdődött, hogy néhány Jong Ajax játékos káromkodni kezdett, és közben rák betegséget kívántak másoknak. Egyre rászólt, és talán közben kicsit meg is lökte, hogy ezt nem illik kívánni. Végül ő kapott sárgát, mint a tumultus okozója. Azért, ha ez igaz, el kell beszélgetni a játékosokkal.

  • 20 játékosunk repült Pestre a holnapi MTK elleni Youth League meccsre. A tegnapi cserejátékosokból Gooijer, Misehouy és Banel köztük van. Azért vannak kívülük is még jó játékosaink.

  • A kommentátorok a vasárnapi meccsel kapcsolatban mint egyik legjellemzőbb változást kiemelik a sok nevető arcot kispadunkon. Ez valóban pozitív, de nem azt jelenti, hogy ma már a kispadosok mind vidáman fogadják mellőzésüket. Inkább az a pozitív, hogy mindkét meccsen ugyanaz a 11 kezdett, így e 11 abból indulhat, ki, hogy fix kezdő, így 70-80 perc utáni lecserélésük a már megnyert meccsen, csak azt jelentette, hogy Heitinga másokat is akart látni. De a kezdőhelyét elvesztő Bassey dühöngve ült a kispadon, és Conceiçăo is nagyon csalódottnak, látszott. Egyikük sem ujjongott a góloknál. Az igaz, hogy Schreudernél kevesebben nevettek a kispadon, mert nála csak 4-5 játékos volt fix kezdő, és a lecseréltek is gyakran érezték, hogy nem taktikai okokból, vagy mert rosszak voltak, cserélte le őket, hanem mert, akik náluk rosszabbak voltak, azok lecserélhetetlenek. Ha Heitinganak is lesznek védett játékosai, akkor a kispad hangulata romlani fog.

  • Ma a kupában AZ – Utrecht hosszabbítás után 1:2, azaz kiesett az AZ. A sok sérült miatt nem megy nekik.
    A Heerenveen a középcsatár Sydney van Hooijdonk két góljával 2:1-re nyert a KKD-s NAC ellen, melynek Felügyelő Bizottságában a fociért felelős tag apja, a 46-szoros válogatott, a Feyenoordot góljaival EL győzelemhez juttató Pierre.

  • Az Overmars ügyet vizsgáló, külső bizottság elnöke panaszkodott, hogy nincs elég tanú. Női alkalmazottjaink, játékosaink többsége még névtelenül is fél tanúskodni. (Pedig e téren nem lehet panasz Van der Sarra. Miután Overmars lebukott, ugyan sokáig nem lehetett látni, hallani, de hamar megbízta e bizottságot, hogy tárjon fel mindent. Kinevezett valakit, akihez minden nő, aki úgy érezte, hogy oka van panaszra, félelem nélkül fordulhatott. De úgy látszik Overmars szelleme még nem hagyta el a klubot. Annál furcsább, hogy Keje Molenaar nemrég azt mondta, hogy annyira hiányzik Overmars, hogy ki kell találnunk valamit, hogy úgy visszajöhessen, hogy a nőknek ne kelljen félniük.)

Vissza a lap tetejére

Február 8

  • A Youth Leagueben: MTK U19 – Ajax U18 0:1 összefoglaló
    A csapatkapitány Agougil labdavesztésével kezdődött a meccs, de szerencsénkre Molnár csak a kapufát találta el. Ezután jó 80 percig csak mi játszottunk, de alig volt igazi helyzetünk. Az 57-ik percben a bíró Banel buktatásáért 11-est adott, bár nagyon úgy látszott, hogy mindez nem a 16-oson belül történt. VAR nem volt. Misehouy nem hibázott. Ezután már kevésbé törték magukat fiaink, ami majdnem megbosszulta magát. A 91-ik percben egy MTK szöglet után Chahid (Ajax) kinyújtott kézzel ért a labdához, és most jogosan adott 11-est a bíró. Kovács gyenge lövését védte az Ajax legfiatalabbja, a 16 éves, és a jó irányba vetődő Setford. Mondhatjuk, hogy ha szerencsével is, de megérdemelten nyertek fiaink. Egyszer mutattak egy csoportot, Ajax mezekben, sálakkal stb. A ZIGGO kommentátora megjegyezte, hogy eszerint szurkolónk még fiatalokat is követik, akárhol is játszanak. De ezek nem holland szurkolók voltak, hanem az Ajaxhírek facebook csoportjának tagjai.

  • Ugyancsak a Youth Leagueben AZ - Eintracht Frankfurt 5:0. Tehát az AZ is továbbjutott.

  • Ma a kupában a PSV gyorsan 2:0-ra vezetett az Emmen ellen. A második félidő Emmen góllak kezdődött, amely után nehéz percei voltak a PSV-nek. Végül azért 3:1-re nyert.
    A Feyenoord – NEC meccs a szünetben 0:2 volt. A 89-ik percben egy NEC játékos, ha nem is szándékosan, kézzel akadályozott meg egy Feyenoord gólt, amiért pirosat kapott. A 11-esből szépített a Feyenoord, majd két perc múlva kiegyenlített. Hosszabbítás jött. A 96-ik percben az NEC talált be, de két perc múlva egyenlített a Feyenoord. 116-ik perc 4:3, 118-ik 4:4. Végül 11-esekkel a Feyenoord jutott tovább. Brandenhorst, az NEC második kapusa (Cillessen pihenőt kapott) volt a mezőny legjobbja. 23-szor védett, amire amióta ezt nézik, Hollandiában nem volt példa.

  • Holnapi kupameccsünk lesz az ’új’ Ajax első komoly próbája. Csaknem három hete, egy nagyon pocsék Ajax nem kapott ki a Twente-től, de az első 30 perc után csoda volt, hogy a Twente nem vezetett 2-3 góllal. Most úgy néz ki, jobbak vagyunk, mint akkor voltunk, de ez holnap kell, hogy kiderüljön. Semmi hír nincs, de remélem nincs sérültünk. Kíváncsi vagyok, Heitinga változtat-e a kezdőn. Hogy például egy komolyabb ellenfél ellen is mer-e Taylorral a védelem előtt kezdeni.

Vissza a lap tetejére

Február 9 (KNVB kupa: FC Twente - Ajax 0:1 összefoglaló)

  • Heitinga harmadszor is ugyanazzal a 11-gyel kezdett. A Twenteben a sérült Hilgers helyett Bruns, Sadilek helyett pedig a tőlünk kölcsönzött balhátvéd, Salah-Eddine játszott. A balhátvéd Smalnak segített Kudus semlegesítésében. A Twente jól fogta embereinket, aminek következtében Rulli első két kirúgása rossz helyre ment. De ebből nem lett baj. A 16-ik percben Timber a félpályánál túl röviden passzolt oldalra Alvarezhez, de ő is tehetett volna néhány lépést a labda felé. Így a labdát Misidjan szerezte meg. Alvarez próbálta blokkolni, de nem sikerült. Makkelie bíró alkalmazta az előnyszabályt. Misidjan bevitte a labdát a 16-oson belülre, ahol Alvarez hátulról próbált becsúszni. A labdát nem érte el, Misidjan pedig átugrott a lábán. Ettől lelassult, Timber utolérte, és szögletre mentett. Ha Misidjan Alvarez egyik sikertelen szerelési kísérleténél elesik, az lehetett volna piros lap. Ha a másodiknál, akkor 11-es is. De az első akcióért utólag is járt volna sárga. Ezt megúsztuk. Feljött a Twente. A 22-ik percben Salah-Eddine lapos lövését Rulli az ujja hegyével ütötte szögletre. Utána Cerny elvette a labdát Taylortól, és alig lőtt mellé. Cerny magasra emelt lábbal vállon rúgta Wijndalt, amiért sárga járt volna. A 28-ik percben Taylor visszarántotta Zerroukit, és sárgát kapott. Zerrouki is, mert utána lökdösődött. A 32-ik percben Brenet 40 méterre kapunktól kapta a labdát. Lerázta magáról Bergwijnt, felfutott 16-osunkig, de szerencsénkre ahelyett, hogy lőtt volna, rosszul, oldalra passzolt. A 35-ik percben Rensch passzából Berghuis jó lövését Unnerstall, az Eredivisie legjobb kapusa, szögletre mentette. A 38-ikban Kudus szép szóló után Renschhez passzolt, aki pocsékul adott be. A 42-ikben Bergwijn elindult a félvonalról, majd a 16-os közelében Van Wolfswinkel hátulról buktatta. A 47-ikben Kudus egy labdaszerzésénél kicsit használta a karját, amire az ’áldozat’ profi módon teátrálisan fetrengeni kezdett. A nem biztos, hogy jogos szabadrúgás után meleg helyzetek voltak kapunk előtt. Rullinak is volt egy rossz kifutása, de mindig volt egy Ajax láb, mely megakadályozta a bajt.
    Az első félidőben nálunk volt többet a labda, de a Twente sokkal veszélyesebb volt.
    Az 53-ik percben Misidjan lövését szögletre ütötte Rulli. Az 54-ikben Bergwijn lövése visszapattant egy lábról, Tayloré pedig Unnerstall térdéről majdnem a kapuba pattant, de végül a kapufa mellett ment ki a labda. Az 55-ikban Brenet elviharzott a szélen, beadott a 16-oson belül a kapuval szemben álló Van Wolfswinkelhez, aki kapásból toronymagasan fölé lőtt. Nagy helyzet volt. Az 56-ikban Zerrouki beadásából Misidjan 7 méterről lőtt magasan fölé. Az 58-ikban Klaassen - Conceiçăo csere volt. Kudus 10-es lett. A 64-ikben Wijndal beadásából Conceiçăo ollózva mellé, fölé lőtt. A 66-ikban Conceiçăo – Kudus – Bergwijn – Berghuis jó lövés – Unnerstall kiütötte a labdát. A 70-ikben Timber – Taylor – Bergwijn – Berghuis – Conceiçăo – Rensch – Tadić – Conceiçăo – Tadić nagyszerű passz – Kudus 2-3 védő között mozogva lőtt => 0:1. A 76-ik percben Taylor – Bassey és Bergwijn – Brobbey csere volt. Alvarez előrement Taylor helyére, míg Tadić kiment a bal szélre. Kezdtük húzni az időt. A 83-ik percben Berghuis visszarántással próbálta visszaszerezni az általa elvesztett labdát, amiért sárgát kapott. A 87-ikben Alvarez is, mert egy Twente szabadrúgás előtt elpöckölte a labdát. A 92-ikben Pröpper a 16-oson belül blokkolta Conceiçăot, aki talán, ha nem marad jajgatva a földön, hanem (lassan) feláll, kapott volna 11-est, de így Makkelie intett, hogy tovább. Maradt a 0:1, és továbbjutottunk.

  • Arra nem számíthattunk, hogy ugyanolyan dominánsok leszünk a Twente ellen is, mint előző két ellenfelünk ellen voltunk, de arra igen, hogy nem lesz nagy a visszaesés. A Twente-nek, de az első félidőben sokkal veszélyesebb volt nálunk. Nagyon sok labdát vesztettünk el, és védőink nagyon körülményesen hozták fel a labdát. Ha pedig nyomás alatt álltunk rendre esztelenül vagdostuk ki a labdát. A második félidőre megint elfáradt a Twente, és Heitinga cseréi is segítettek. Persze, ha az elején Misidjan helyett Van Wolfswinkel tört volna kapunkra akkor Alvarez valószínűleg pirosat kapott volna, és nagyon más lett volna a meccs.
    A Twentenek az összes bajnokságban, kupában ez volt idei első hazai veresége. A holland kupában pedig 1997 óta első hazai meccsük, melyen nem találtak a kapuba. Conceiçăo beküldésével több variáció lett támadásainkban, míg Basseyvel 5-re nőtt védőink száma, és több veszély nem volt kapunkra. E két húzásnak döntő szerepe volt a győzelemben.

  • Rulli két rossz kirúgással kezdett, és a szünet előtt volt egy rossz kifutása. Egyikből sem lett baj, ahogy az jó kapusokkal lenni szokott. Egy nagy védése és több jó mentése volt.
    Rensch megfelelt. Bár embere Misidjan néha veszélyes volt, de az nem rajta múlt. Elöl jól kombinált, de egy jó helyzetet pocsék beadással elrontott. Alvarez roppant buta sárgát kapott, és megúszott egy pirosat. Sok labdát megszerzett, de túl sok oldalra, hátra adott labdája volt. Timber érthetetlenül rossz passzával majdnem bajba hozta Alvarezt és a csapatot. A közép jobb oldalán jobb. Visszaállítanám a Timber – Bassey párt. Wijndalnak volt két jó beadása.
    Taylor, mint 6-os több focit visz játékunkba, mint Alvarez, de azzal, hogy könnyen elvették tőle a labdát, többször is zavarba hozta a védelmet. Berghuis 1-1 jó passza, lövése ellenére még nincs őszi formájában. Klaassen harcos, agresszív volt, és aránylag jól is tartotta a labdát. De egy 10-esnek helyzetbe kell hoznia társait, és magának is helyzetbe kell kerülnie. Ez hiányzott.
    Kudust az első félidőben gyakorlatilag leradírozta Salah-Eddine, a Twente legjobbja. Kudus, miután 10-es lett, kelt igazán életre. Gólja jó volt. Tadić gólpasszáig nem sok jót csinált. Sok labdát elvesztett, minden pontrúgása rossz volt. Gólpassza viszont zseniális volt. Kicsi hasonlított Messiére az Oranje ellen a VB-n. Bergwijn harcolt, volt 1-2 jobb lövése, passza, de összességében nem volt jó. Conceiçăo akkor ment be, amikor a balszél két védője, Smal és Salah-Eddine már fáradtak voltak. Azonnal sokkal veszélyesebbek voltunk, és a gólban is fontos szerepe volt.
    Az eredmények eddig Heitingat igazolják, de ma is kiderült, hogy egy jó fizikumú és védekezni tudó 6-os nélkül sebezhetők vagyunk. Lehet, hogy Grillitsch ilyen, de nem tudom, mikor lesz bevethető. Fitz-Jimben is van fantázia, de azt hiszem, hogy még erősödnie kell. Talán Regeer is lehetőség. Heitinga ugyan ma nem direkt cserélt, de 1-1 változtatás még mindig jobb, mint ami eddig volt. Minden cseréje logikus volt, és segített.

  • Szombat este sorsolják a 8-ad döntőket. Még egy amatőr és két KKD-s van bent.

Vissza a lap tetejére

Február 10

  • A De Volkskrant szerint két gyenge ellenfél után az első komolyabbnál kiderült, hogy még mindig zavarba jövünk, ha nyom az ellenfél, sok hiba van összjátékunkban, bár kis javulás azért van a múltkori Twente meccs játékához képest.
    Az AD pozitívabb. A legfontosabb sikerült; győztünk. De az nem derült ki, hogy más nem lehet bajnok, csak mi. A csapat jobban együtt van, mint volt, de akár a labdával, akár anélkül, még van mit fejlődni. Az biztos, hogy most könnyebben felszabadultunk a Twente nyomása alól, de az első komolyabb ellenfél ellen még nem sikerült dominánsan játszani. Első helyzeteink kimaradtak, és Alvareznek szerencséje volt, hogy Makkelie bíró nem büntette meg a kitörő Misidjan feltartásáért. Végül nem jó játék lett győzelemmel megjutalmazva, hanem Tadić és Kudus klasszisa. Pont az a kettő, akik Heitinga által más posztra kerültek.
    A meccs után Heitinga dicsérte Basseyt, aki szerinte talán a legjobb hátvédünk, és még sokat fog játszani, hiszen még sok meccsünk lesz.

  • FC Den Bosch – Jong Ajax 4:2
    Ennél erősebb 11-gyel, csak, ha Brobbey kezdett volna Lucca helyett, kezdhetett volna a Jong. A védelem nagyon lyukas volt. Pedig Regeer, Aertssen, Warmerdam, Hato nem hangzik rossznak. Hato, Vos, Fitz-Jim és Regeer le lettek cserélve. Talán, mert vasárnap a keretben lesznek.

  • Az AZ otthon simán, 5:0-ra nyert az Excelsior ellen, így legalább a vasárnapi Heerenveen – Feyenoord meccs végéig első.

  • Berghuis egy, a vasárnapi meccs utáni, interjújában mondta, hogy még soha jobb csapatkapitánya nem volt, mint Tadić. A Feyenoordban ő is volt csapatkapitány, tudja, mit jelent az. Tadić profi hozzáállásával, azzal amennyit tesz azért, hogy még mindig nagyszerű fizikai állapotban legyen, jó példa a fiatalok számára. Meccsek alatt állandóan irányítja társait, akik akkor is hallgatnak rá, amikor nem játszik jól. (Ez mind így lehet, de egy ekkora példakép leszokhatna arról, hogy amint hozzáérnek fetrengeni kezd. Kispadunkon tudják, hogy csak színészkedik, nem kell bemenni ápolni. Conceiçăo jó tanítványának látszik.)

  • Bő két éve együttműködési szerződést írtunk alá a Sparta-val. Megállapodtunk, hogy segítjük egymás utánpótlás nevelését. Addig rengeteg ifijüket elvittük, hogy aki megfelel, megtartsuk. A Sparta igazgatója szerint Overmars is elismerte, hogy ezzel tönkretesszük akadémiájukat, és hajlandó volt tárgyalni egy megoldásról. Az Ajax anyagilag és tanácsokkal segíti a Sparta foci akadémiáját, amiért joga van évi maximum három játékost elvinni. Eddig a nagy csapatok évi 10-15 ifijüket vitték el. Most az Ajax jobban meg tudja nézni, kik az igazi tehetségek, és csak azokból válogat. A fiatalok nem sietik el a távozást más klubokba, mert tudják, ha elég jók lesznek jelentkezhet értük az Ajax is.

Vissza a lap tetejére

Február 11

  • Holnap lesz Heitinga első meccse edzőnkként az Arenaban. Ha nyerünk, Aad de Mos óta (1981) ő lesz az első, az idény közben kinevezett edzőnk, aki első három meccsét megnyerte. Négy egymás utáni meg nem nyert hazai meccs után végre nyernénk. Az RKC tipikus középcsapat. Ritkán okoz meglepetést, de ritkán kap nagyon ki. 9-ikek, kieséstől nem kell félniük, viszont még megszerezhetnek egy helyet, mellyel rájátszhatnak KFL indulásért. Utolsó négy, igaz nem a TOP 5 elleni, meccsükön, veretlenek maradtak, és csak egy gólt kaptak. Ősszel, Waalwijkben egy elég gyenge első félidő után (1:1), elfáradt az RKC, és simán nyertünk 4:1-re. (Blind szerint e meccs szünetében veszett össze Schreuderrel, ami végül szerződésének felbontásához vezetett.) A RKC 22 éves belga balhátvédje, Lutonda, a statisztikák szerint, az Eredivisie legjobban cselező hátvédje. Középcsatáruk, a 34 éves Michiel Kramer pályafutása során öt gólt szerzett ellenünk. Ennél többet, a jelenleg még játszókból csak Luuk de Jong szerzett, hatot. Kramer ma már főleg kispados. Ajax nevelésű kezdő Vurnon Anita és Pelle Clement. A kispadról rendszeresen bemegy a 32 éves szélső Jozefzoon. Télen leigazolták a Fortunától Mats Seuntjenst, aki a legjobb csatáruk. A meccset a 31 éves Van der Eijk vezeti. Eddig (tavaly) két meccsünket vezette, mindkettőt (Cambuur és a kupában Excelsior Maasluis) 9:0-ra nyertük. Holnap nem hiszem, hogy annyi lesz, de remélem, jók leszünk, és biztosan nyerünk. Gondolom, ugyanaz a 11 kezd, majd jönnek a cserék. A mai edzés képein láttam Grillitschet. Talán meglátjuk, mit tud 6-osként. Most kell, ha a meccs állása megengedi, kísérletezni.

  • A PSV, otthon, jó játékkal 6:0-ra nyert a biztos kiesés felé robogó Groningen ellen, így, remélem csak meccsünk lefújásáig, előttünk áll.

  • Sorsoltak a KNVB kupa negyeddöntőjére. Mi a KKD jelenlegi 14-ike a De Graafschap ellen játszunk náluk, február 28, március 1 vagy 2 a lehetséges dátumok. A De Graafschapban játszik, ha egyre kevesebbet is, Siem de Jong. Egy Eredivisie-s meccs lesz, a Heerenveen - Feyenoord.

Vissza a lap tetejére

Február 12 (Ajax - RKC 3:1 összefoglaló)

  • Bergwijn a Twente ellen könnyen megsérült, és még nem tudott játszani. Conceiçăo kezdett, és hogy ne sok változzon, a balszélen. Viszont Berghuis többet volt a jobb szélen, mint Kudus.
    Nyomásunkkal kezdődött a meccs, de helyzet nélkül. Viszont a 10-ik percben már a második veszélyes RKC támadás volt. Közben Berghuis a 16-ik percben a 16-osról, senkitől sem zavartatva csúnyán fölé, mellé lőtt. védelmünk nagyon lyukas volt. A 17-ik percben Wijndal a félvonalnál rosszul passzolt, és az RKC-hoz került a labda. Wijndal kényelmesen visszasétált, és senkit sem fogott. Klaassen is csak nézte mi lesz ebből. Taylor a legveszélyesebb csatárt, Seuntjenst követte, de amikor látta, hogy Klement előre tör átváltott rá. Timber hátul jelezte Alvareznak, hogy álljon a balszélső Lobetere, mert ő Clementet figyeli. Alvarez meg sem mozdult. Clement Lobetehez passzolt, ő a senki által nem zavart Seuntjenshez; =>0:1. Egy perc múlva Kudus elfutott, az alapvonalról beadott, és Klaassen fejesét Vaessen kapus ujja hegyével kiütötte. A 27-ik percben Berghuis kapura menő lövése egy lábról szögletre pattant. Kicsit veszélyesebbek lettünk, de még mindig túl lassan, körülményesen kombináltunk, és az egyre ritkább kontráknál, nagy volt a pánik. Az RKC-sek egyre látványosabban húzták az időt, de a bíró rendre csak megdorgálta őket. A 41-ik percben Klaassen nem ért el egy labdát, ami kiment. A bíró tévesen az RKC-nek adta a bedobást. Klaassen hevesen tiltakozott, de a labdát azért letette a földre, hogy bedobhassák. Túlzás volt neki sárgát adni. Más már nem történt a szünetig.
    Heitinga fix kezdője megint szervezetlenül, rosszul kezdett. 74%-os labdatartásunk hét gólszerzési kísérletet hozott, amiből csak egy labda ment a kapufák közé. Hét szögletünk egyike sem volt veszélyes. Az RKC támadói teljes szabadságot élveztek. Megérdemelten vezettek.
    Heitinga cserélt. Conceiçăo – Brobbey és Klaassen – Bassey. Timber a jobboldalra ment, Bassey lett párja, Alvarez a védelem elé, Taylor pedig a közép bal oldalára ment. Brobbey Tadićtól balra játszott, hol a szélen, hol középen. Ezzel az RKC nem tudott mit kezdeni, és talán már fáradtak is voltak. A 49-ik percben Rensch – Tadić – Berghuis, akinek lövését Vaessen oldalra ütötte. Brobbey berobbant és kiegyenlített. Az 52-ikben egy beívelt RKC szabadrúgás után Rulli kifutott, de nem érte el a labdát. Egy RKC játékos mellé fejelt. Nyomásunk egyre erősebb lett. A 64-ik percben Rensch – Tadić bead – Kudus a 16-osról fordulásból lő, kapufa. A 70-ikben Tadić nagyszerű labdát küldött a berobbanó Brobbey fejére, aki 7-8 méterről jócskán fölé fejelt. A 72-ikben Rulli messze volt a kaputól, így Seuntjens ívelt labdáját nem tudta védeni. Szerencsére les volt. Vaessent kétszer is ’fejberúgták’, majd pár perc múlva gond nélkül visszaállt a kapuba. A bíró mindkétszer csak megfeddte ezért. A 77-ik percben Kudus elindult térfelünkön, majd mikor másodszor is buktatták, elesett. A bíró mindkét buktatónak sárgát adott. Berghuis rúgta a szabadot. A 16-oson belülre ívelt. Alvarez – Bassey – Timber => 2:1. A 81-ik percben Rensch – Berghuis – Tadić – Berghuis bead, Kudus kapásból lő; => 3:1. A 84-ikben Berghuis egy rossz szerelésért jogosan kapott sárgát. A 85-ikben Rensch helyett Sanchez ment be. Talán kisebb sérülés miatt. A 86-ikban Wijndal – Hato, a 93-ikban Kudus – Rasmussen csere volt.

  • Október 16-án nyertünk utoljára az Arenaban. Az első félidő ismét rossz volt. Ez a védelem egy csapat ellen sem használható. Remélem, csütörtökön meglátjuk, hogy Heitinga is belátta ezt. Egy normális védelemmel és persze a középpályások besegítésével jók lennénk. Mert elől azért összehozzuk a helyzeteket.
    Mivel az első öt mindegyike nyert, elől semmi nem változott. Az AZ, PSV és a Twente jól is játszott. A Feyenoord és az Ajax is megérdemelten nyert de azért megszenvedett.

  • Rulli a gólról nem tehetett. Volt egy jó védése, de két nagy, meg nem büntetett, hibája is.
    Rensch elől, hátul jó volt, bár beadásain még dolgoznia kell. Timber jó volt. Hátul nem hibázott, passzpontossága 97%-os volt, sokszor és jól ment fel, és gólt is lőtt. Alvarez a gólnál rosszul helyezkedett. Nem a védelemben van a helye. A második félidőben jobb volt. Wijndal ereje, hogy szinte nincs rossz passza. Igaz, azért sem, mert passzainak nagy része biztonsági passz, de akkor is jó, ha van a csapatban valaki, aki nem veszti el a labdát. Ma is csak egy rossz passza volt, de abból kaptuk a gólt. Amiben persze mások is hibások voltak. Basseyval sokkal jobb lett a védelem. Védekezésben nagyon jó. Sokan mondják, hogy a labdával nem jó, de szerintem jobb, mint Alvarez.
    Taylor általában megfelelt, de a gólnál hibázott. Remélem, megbeszélik vele hibáját, mert úgy érzem, van annyira intelligens, hogy tud ebből tanulni. Klaassen nem volt túl sokat játékban, és amikor igen, sem sok jót csinált. Kudus főleg 10-es volt. Hibákkal kezdett, de végül ma is egyik legjobbunk volt. Ha megindult, ritkán állították meg szabályosan. Szép gólt lőtt, és egy általa kiharcolt szabadrúgásból szereztük a harmadikat.
    Berghuis főleg jobbszélső volt. Az első félidőben sok hibával, a másodikban egy assziszttal és a másik két gólban is fontos szereppel. Tadić nagyon sok labdát vesztett el, sok rossz passza volt, de a második gólnál a gólpassz előtti passza nagyon jó volt. Emellett volt 3-4 helyzetbe hozó passza. Nehéz értékelni.
    Heitinga megint nagyon jól cserélt, és az is jó, hogy, ha csak percekre is, de mindig beküld fiatalokat, hogy szokták a légkört. Remélem, rájött, hogy Basseyval kell kezdenie.

Vissza a lap tetejére

Február 13

  • Tegnapi meccsünkkel kapcsolatban főleg Kudust dicsérik, aki a holland pályákon szinte tarthatatlan, és láthatólag nagyon élvezi Heitingatól kapott szabad szerepét. A labdát általában jól magánál tartó Tadić is fontos a támadásoknál. Conceiçăo balszélre tevése logikus volt, hogy Tadić középen maradhasson, de nem jött be. Nincs ehhez az oldalhoz szokva. Mintha nem vette volna észre, hogy most végre futtából is beadhat erősebb, bal lábával. A védelem Basseyval, eddig Heitinga ahányszor beküldte, jobb lett. Heitinga a meccs utáni interjúban úgy beszélt, hogy Bassey valószínűleg megmarad hátul, és Alvarez a védelem előtt. Szidta a középpályásokat, akik az első félidőben rendre elfelejtettek védekezni. De az sem tetszett neki, hogy túl sokszor volt mindkét bekk elöl. Ezekről beszélni fognak, és ezzel az edzéseken is fognak foglalkozni.

  • Nyáron elmegy a Twente vezető igazgatója Paul van der Kraan, technikai igazgatója Jan Streuer és edzője Ron Jans. A 72 éves Streuer és a 65 éves Jans vissza akarnak vonulni. Technikai igazgató úgy néz ki, volt csatáruk Arnold Brugging lesz. Első dolga lesz, egy edzőt keresni. Olyat is hallottam, hogy Peter Bosz is jelölt. De, szerintem, Frank de Boer is szóba jöhet. Schreuder ellen túlzottan tiltakoznának a szurkolók.

  • A PSV-ből télen elment két csillaga, Gakpo és Madueke. Mégsem lett rosszabb, mert a 19 éves Xavi Simons nagyon feljavult, és talán jobb, mint e kettő együtt volt. Ő a csapat vezére. 2027-ig van szerződése, amiben az is van, hogy most nyáron €12,5 millióért visszamehet a PSG-be. Ennek egyik feltétele, hogy egy (vagy két?) éven belül nem adhatják el. A PSV szeretné felbontani e szerződést, és helyette egy olyat ajánl, melyben ez a klauzula nincs, de sokkal jobban keresne, és talán az is benne lenne, hogy 10-20%-ot kap árából, ha eladják. Mivel nem valószínű, hogy a PSG-ben is annyit játszhatna, mint a PSV-ben, lehet, hogy ebbe belemegy.

  • Miután a Feyenoord nem engedte el edzőjét, Arne Slotot a Leedsbe, Alfred Schreuder lett a legfontosabb jelöltjük. (Mégis jó az ügynöke?) Vasárnap, a Man. United elleni meccsen a klub elnöke mellett ült. Végül túl nagy volt a klubon belül az ellenállás, így másra váltottak. Mivel segédjének bátyját, a KKD-ben vezető PEC Zwolle edzőjét akarta magával vinni, Zwolleben nem sírnak.

  • A De Graafschap elleni kupameccs március 2-án lesz. A De Graafschap a meccsig leállította a bérletek árusítását, mert félnek, hogy sok szurkolónk, hogy a meccsen lehessen, bérletet vesz, (amit a meccs után elad), és túl sokan fognak nekünk szurkolni.

Vissza a lap tetejére

Február 14

  • Amikor vasárnap Conceiçăo helyett bement Brobbey, gyakorlatilag átálltunk a 4-4-2-re, hiszen Berghuis egy, a szélen is játszó középpályás. Schreuder ezt nem merte volna csinálni, de Heitinga a klub gyermeke, neki még ezt is szabad. Különösen, ha ezzel nyerünk. Nincs kizárva, hogy, ha Bergwijn csütörtökön sem tud játszani, megint így kezdünk.

  • A vasárnapi meccs volt Klaassen 300-ik hivatalos Ajax meccse. Ebben a században csak Blind (333) és Stekelenburg (311) játszottak többet színeinkben. Stekelenburgöt valószínűleg lehagyja. Blindet csak akkor, ha jövőre is nálunk játszik.

  • Egykori középcsatárunk, a 32 éves Danny Hoesen egy ideig nálunk edzve várt egy új klubra. Most leszerződtette az idény végéig, a kiesési zónában lévő Emmen.

Vissza a lap tetejére

Február 15

  • A mai sajtótájékoztatón Tadić ült Heitinga mellett. Kihangsúlyozta, hogy sok minden pozitívan megváltozott Heintingaval. Schreuder is nagyon jó edző, de egy Ajax edző, hét egymásután meg nem nyert meccs után, nem maradhat. Azóta már beszélt vele, de arról nem beszéltek, hogy Schreuder mit szól jó eredményeinkhez azóta, hogy elment.
    Heitinga arról beszélt, hogy az Union ereje a kontra és a pontrúgások. Fontos, hogy minél kevesebb pontrúgáshoz jussanak, és a kontrákat csírájukban fojtsuk meg. Sokkal jobbnak kell lennünk, mint az előző meccseken. A kérdésre, hogy Bassey kezd-e nem válaszolt. Bergwijn ma rendesen edzett. Ha holnap ennek nem érzi hatását, akkor kezdhet.

  • Nehéz mit mondani, mert még mindig nem tudjuk, hol tartunk, és azt sem tudjuk, mennyire jó az Union. Egy elég gyenge EL csoportból másodikként jutott tovább. Második a bajnokságban, de még megy Münchenbe, Dortmundba, Wolfsburgba, még fogad konkurenseket, így messze nem biztos, hogy a második legjobb német csapat. (2021-ben egy roppant tartalékos csapattal oda-vissza vertük a későbbi francia bajnok Lille-t.) Az Union egyik legjobbja, a nálunk az első csapat közeléig sem jutó, ballábas középhátvéd, Doekhi. A kontinens egyik legjobb támadóan fejelő hátvédje. Az idény elején nagyon jó volt, de ma már ritkán 90 percet játszó, és nekünk annak idején nem kellő Becker is ott játszik.
    Kb. azt játsszák, amit az RKC, csak magasabb szinten, jobb játékosokkal. Csak a Bayern München kapott a bajnokságban náluk kevesebb gólt, de az első 7-ből csak a Freiburg szerzett náluk kevesebb gólt. Legtöbbször egy góllal nyernek. A vasárnapi első félidőnél csak tudunk jobbak lenni! Az talán elég lesz egy nemzetközi tapasztalat nélküli csapat ellen, melyben még mindig úgy számolnak, hogy az eddig megszerzett 42 pont csak elég lesz a bennmaradáshoz. Talán szerencsénk, hogy eddig olyan jól ment nekik, mert a fiúk nem állhatnak úgy hozzá, hogy „Ez csak az Union Berlin”. Szerintem otthon, ha úgy kezdünk, ahogy mostanában befejeztük, akkor nyerhetünk. De, ha úgy kezdünk, mint az Excersior vagy az RKC ellen, akkor már holnap eldőlhet, hogy kiesünk. Mert talán nem egy csodacsapat, de mi, rossz félideinkben pont kontráknál és pontrúgásoknál voltunk roppant sebezhetők.
    Nem biztos, hogy sokat mond, de jó leírni, hogy az utolsó 10 évben csak egyszer kaptunk ki német csapattól, de egyszer sem estünk ki.

Vissza a lap tetejére

Február 16 (Ajax - Union Berlin 0:0 összefoglaló)

  • Bergwijn visszajött, és Bassey lett Timber párja. A védelem előtt Alvarez játszott; Klaassen a kispadon kezdett.
    Az első négy percben a labda csak 16-osunkon belül volt. Az 5-ikben először Tadić földre rántásáért rúghattunk szabadot, majd Berghuis 40-50 méteres passza Wijndalhoz került. Beadott, és mivel egy berlini luftot rúgott, a labda 6-7 méterre a kaputól Tadićhoz jutott. Ahogy azt le akarta kezelni, messzire pattant tőle, és odavolt helyzetünk. Egy ideig semmi nem történt, de lassan az Union átvette az irányítást. Túl sok helyzetet ez nem eredményezett, de mi a félvonalon is alig jöttünk át. Feltűnt, hogy hátulról alig ment előre a labda. Alvarez – Bassey - Alvarez – Taylor - Bassey stb. A két bekk alig volt játékban, de, ha igen, tőlük is főleg hátrament a labda. Timber sem épített sokat, de azért kicsit többet játszott előre, mint az előző öt. De, ha előre került a labda, azt hamar elvesztettük. Bergwijn és Berghuis minden labdát elvesztettek, Tadićot és Kudust szorosan fogták, így sokra velük sem mentünk. A félidő egy aránylag jó támadásunkkal ért véget, de lövésig nem jutottunk.
    Szünetben Wijndal – Brobbey csere volt. Taylor hátrament bekknek, Tadić középpályásnak.
    Ez kicsit segített. A 49-ik percben rúghattuk első szögletünket. Az 50-ikben Rensch elvesztett egy labdát, amiből mellé lőttek. Az 51-ikben Tadić jó labdával ugrasztotta ki Brobbeyt, aki mellel kicsit hosszan tette maga elé tette a labdát, és addigra odaért a kapus. Sokkal aktívabbak voltunk, mint az első félidőben. Az 52-ik percben Bergwijn jól adott be, de Kudus mellé fejelt. Az 54-ikben Rensch rosszul passzolt, majd szabálytalanul próbálta visszaszerezni a labdát. A jó szabadrúgást Rulli szép vetődéssel ütötte szögletre. Az 57-ikben egy jó Union beadás után 10 méterről fejelt valaki, de Rulli most is jó védett. Ezután Kudus sokadig buktatásáért Khedira sárgát kapott. Az 59-ik percben Berghuis 20 méterről fölé lőtt. A 60-ikban Timber a 16-os vonalnál luftot rúgott; Bassey szögletre mentett. A 64-ikben egy beadásra Alvarez és Taylor között felugrott felugrott Thorsby (ex Heerenveen), maga elé tette a labdát, és kapunkba lőtt. Szerencsére a VAR észrevette, hogy közben kezével is a labdához ért. A 74-ik percben Bergwijn – Klaassen csere volt. Tadić kiment a bal szélre. Most már egész komolyan nyomtunk, de helyzetbe azért nem kerültünk. Doekhi a 85-ik percben Brobbey buktatásáért sárgát kapott. Még Kudus kihagyott egy jó helyzetet, de amúgy is les volt.

  • Az első félidőben egyetlen gólszerzési kísérletünk nem volt. Hazai pályán nem tudom, mikor volt ilyen utoljára. Sokat tologattuk a labdát elképzelés nélkül. Ami pedig mégis előre került, azt hamar elvesztettük. Mintha túlzottan féltünk volna a kontráktól, labdavesztésektől. A második félidőben már kiegyenlítettebb volt a játék. Eleve több helyzet volt, mint az elsőben, és nekünk is volt néhány. Heitinga a meccs után azt mondta, hogy többen nem voltak formában. Ebben is van valami. Még semmi nincs veszve, de egy hét múlva valami más kell. Jó, hogy Bassey és Alvarez sok labdát megszereznek, de, ha passzaik 90%-a egymáshoz megy, akkor elöl nem sok fog történni. Az mindenesetre kicsit pozitív, hogy nem kaptunk gólt, és immár 12-ik meccsen veretlenek maradtunk.

  • Rullinak ugyan voltak bizonytalankodásai, de néhány nagyszerű védése által, még van reményünk a továbbjutásra.
    Rensch néhány komoly hibájának nagy ára lehetett volna. Elöl voltak jó megmozdulásai, de ő elsősorban hátvéd. Még mindig csak 20 éves, de sokáig nem maradhat már tehetség. Timbernek szokatlanul sok védekezési hibája volt. Bassey rengeteget szerelt, sokat volt nála a labda. Nagyszerű indításokat ne várjunk tőle. De még javulhat ebben is. Wijndalnak majdnem volt, igaz egy nem jó beadásából, egy gólpassza. De más, említésre méltót, nem csinált.
    Alvarez sok labdát megszerzett, amivel jól segítette a védelmet. De az első félidőben csak hátul tologatta a labdát, amivel komolyan hozzájárult ahhoz, hogy beszorultunk. A másodikban már voltak labdái előre is. Taylor végre az lehetett, amiben legjobb, baloldali középpályás. Sok jó ebből nem sült ki, mert úgy látszik, még mindig 6-osnak érezte magát, és főleg oldalra vagy hátra passzolt. Kudust nagyon fogták, és, ha mégis kitört a szorongatásból, akkor felrúgták.
    Berghuisnak volt 1-2 nagyszerű passza, de sokkal több labdavesztése, pocsék lövése. Tadićot is szorosan fogták, illetve szabálytalankodtak ellene. Miután kiment a szélre, figyeltek, hogy ballal ne tudjon beadni. Jobbal próbálkozott, de sikertelenül. Még így is kevésbé rosszaink egyike volt. Brobbey harcolt, de sok labdát vesztett el.
    Heitinga logikus 11-gyel kezdett, majd mikor az mégsem működött, jól cserélt, amivel a második félidőre kicsit feljavultunk.
     

  • A PSV Sevillában, jó első 40 perc után, Luuk de Jong egy rossz passzából gólt kapott. A második félidőre bement Ocampos szép góljával 2:0 lett, majd Ocampos gólpasszából, másik volt játékosunk, Gudelj góljával 3:0-ra kikapott. Nem valószínű, hogy ezt behozzák.

Vissza a lap tetejére

Február 17

  • Az az általános vélemény, hogy Heitinga döntései jobbak, logikusabbak, mint Schreuderé voltak, de játékunkban nincs sok javulás. A tegnapi meccs után általában csatárainkat szidták, akik tegnap valóban mind rosszak voltak. De, ha több jó labdát kaptak volna, biztos jobbak lettek volna. Azokkal értek egyet, akik hátsó játékosaink visszafogottságát tartják a csapat rossz játéka fő okának. Talán féltek a kontráktól, azért tologatták ide-oda a labdát, de inkább azért, mert csak Timber és Rensch tud közülük focizni, de ők sem jók a hátulról építésben. Tavaly, Martinezzel és Blinddel az volt jó játékunk alapja. Bassey csak védekezésben tudja feledtetni Martinezt, Wijndal viszont semmiben sem Blindet. Bassey, Timber, Alvarez, Wijndal és Taylor nem küldtek jó labdákat előre. Timber nem egyszer felcselezte magát, és az is jó, de a játék felgyorsításához 20-40 méteres jó passzok is kellenek. Talán Taylor képes lenne erre, de már hónapok óta nincs formában. Mégis Berghuis legyen hátul Alvarez párja? De nekem Fitz-Jim is tetszene. Azért azt is meg kell mondani, hogy védekezésben jók voltunk. Nagyon féltünk pontrúgásaiktól, és a jól fejelő Doekhitól. De Doekhi egyszer sem tudott fejelni, és veszély ívelt pontrúgásokból kapunk előtt nem volt. A megint észrevétlenül játszó Wijndal lecserélése jogos volt, de nem volt okos, helyére Taylort tenni. Ő ugyan hátul volt, ha beszorultunk, de nagyon nem érezte, mit is kellene, mint bekknek csinálnia. Kicsit csalódtam Heitingaban, hogy nem merte beküldeni helyette Hato-t, vagy, hogy nem küldte át a baloldalra Renscht, aki ott volt már jó. Nem tudom, hogy a támadók azért voltak-e mind rosszak, mert az Union nagyon figyelt rájuk, vagy azért, mert mind rossz napot fogtak ki. Ha az első eset áll fenn, akkor jól ki kell elemezni, mit kell egy hét múlva másképp tenni. Ha ’csak’ a forma volt rossz, akkor vasárnap kapnak lehetőséget, hogy formába jöjjenek. Nem, mert a Sparta olyan rossz, mert arról szó sincs, hanem mert egy újabb meccs lesz.

  • Steven Bergwijn mondja az AD-nek, hogy mielőtt leigazoltuk, már első beszélgetésükkor megmondta Schreudernek, hogy ő nem jobbszélső. Legszívesebben a bal szélen játszik, de, ha ott más van, akkor is inkább 10-es, mint jobbszélső. A válogatottban volt jobbszélső, de a két csatáros rendszerben az második középcsatárt jelentett. Első beszélgetésükkor Heitinganak is megmondta, hogy nem jobbszélső. Heitinga ezt figyelembe is veszi. Nem érti, Schreuder miért tette őt rendszeresen a jobb szélre. Persze, ha az edző úgy látja, hogy ott van rá szükség, akkor ott játszik, de nem ott a legjobb. (Miután Van Gaal megint szövetségi kapitány lett, mesélte, hogy jobbszélsőt keresve Bergwijnt is megkérdezte, jó-e annak. Bergwijn válasza „Nem” volt. Annál furcsább, hogy őt igazoltuk le Antony utódjának.)
    Azért tegnap a meccs után beismerte, hogy nagyon nem ment neki. Kevés labdát kapott, ezért elkezdett a labda után menni, és, ha az hozzá került, nem volt elég türelmes. Már jó ideje nem talál a kapuba, és az sem tesz jót játékának. Miután egyszer betalál, sok minden meg fog változni.

  • Zakaria Labyad (29) áprilisban térdsérülést szenvedett, és nyáron sérülten ment el tőlünk. Miután felépült, volt klubjában, az FC Utrechtben edzett. Hívta az olasz Hellas Verona és a Cremonese (két kieső jelölt), de, a jóval alacsonyabb fizetés ellenére, az Utrechtet választotta, ahol a napokban másfél éves szerződést ír alá. Nem volt hozzánk elég jó, de azért rossz sem volt. 2204 percet játszott összesen. Ezalatt 13 gólja, 10 asszisztja volt, azaz 96 percenként volt gólunkban közvetlen vagy közvetett szerepe. (Tadić 93 percenként.)

  • A forduló rangadója a holnapi Feyenoord – AZ meccs. Mindkét csapatban sok a hiányzó. A Feyenoord legjobbja, a csapatkapitány Kökcü 5-ik sárgája miatt nem játszhat, a többiek sérültek. Az AZ öt középhátvédje sérült, így mostanában a 18 éves Goes az ugyancsak jobblábas Chatzidiakos párja. Csatársouk viszont nagyon jó. A Feyenoord otthon esélyesebb, de ez nem sokat mond. Legyen döntetlen!

Vissza a lap tetejére

Február 18

  • Az AD szerint holnap Bassey helyett Klaassen kezd, azaz Timber párja ismét Alvarez lesz, és Taylor játszik a védelem előtt. Nem most tévedne először kezdőnkben az AD, és remélem, most is tévednek. Ha nem, taktikai okokból kezdünk így, akkor ez egy nagyon furcsa döntés. Csütörtöki legjobbunkat kispadra tenni arrogancia is lenne, hiszen a Sparta abszolút nem lebecsülendő ellenfél. Nem véletlenül állnak a 6-ik helyen. Csak a Twente kapott ebben az idényben náluk kevesebb gólt. Kapusuk, a 27 éves Nick Olij, statisztikák alapján (kapott gólok, hány percenként gól, hány gól nélküli meccs, és gól per kapufák közé ment labda) Unnerstalltól alig lemaradva a bajnokság második legjobbja. Eddig csak 32 gól szereztek, aminél minden előttük álló csapat, és a közvetlenül mögöttük álló Utrecht (33) és RKC (35) is többet szerzett. Játékuk hasonlít a Twente-jére vagy akár az Union Berlinére. Jó védekezésből gyors kontrák. Mint meccseinken e kettő ellen is láttuk, ez a stílus nagyon nem fekszik nekünk. Abban azért bízhatunk, hogy, bár a szerencsére sem panaszkodhattunk, e kettőtől nem kaptunk ki, és azért a Sparta náluk gyengébb. A Sparta utolsó 22 látogatásából csak egyszer, 2009 augusztusában, vitt haza pontot. De, ha azt a 0:0-ra végződött meccset 20-szor újrajátszanánk, 19-szer biztos nyernék. 41 gólszerzési kísérletünkből, 22 labdánk ment kapufáik közé, míg a Spartanak egy a mienk közé. A szögletarány 15:0 volt javunkra. Nem hiszem, hogy holnap ilyen nagy fölényünk lesz, de remélem, kisebb fölény is elég lesz a győzelemhez. Augusztusban óriási fölényünk ellenére a Sparta talált többször a kapufák közé, és Pasveernek szüksége volt néhány nagy védésre. Végül, az akkor (még) nagyon jó Bergwijn góljával 1:0-ra nyertünk. Nyernünk kell, és lehetőleg olyan játékkal, amelyik biztató az EL visszavágóra. Jó lenne például, ha Bergwijn végre ismét gólt szerezne, mert azzal valószínűleg jó játéka is visszajönne.

  • Feyenoord – AZ 2:1. Egy nem nagy színvonalú meccsen megérdemelten, de azért szerencsésen, nyert a Feyenoord. A 89-ik percben Pedersen kapáslövésénél a labda egy lábon irányt változtatva hullott a kapuba. Talán nekünk jobb lett volna egy döntetlen, de így, ha holnap nyerünk feljövünk a második helyre, és marad a behozható három pont különbség. Csak nyerjünk!

Vissza a lap tetejére

Február 19 (Ajax - Sparta 4:0 )

  • Az AD által jósolt 11 kezdett. Az első 2-3 percben nyomott a Sparta, majd mi nyomtunk, de sokkal erősebben. A 6-ik percben Wijndal – Bergwijn – Wijndal – Tadić – Timber – Kudus – Rensch az alapvonalról bead – Klaassen lő vagy bead – Tadić => 1:0. A 7-ik percben Rulli kirúgta a labdát Taylorhoz, akitől azt elvették. A jól cselező Saito-hoz került, akinek ívelt lövése centikkel ment csak mellé. Rulli földbegyökerezett lábbal követte a labda útját. Sok bajunk volt a 196 centis, erős norvég középcsatárral, Lauritsennel. A 14-ik percben egy elég jó lövését védte Rulli. A 18-ikban Rensch újabb jó beadásából Berghuis csúnyán fölé lőtt. A 22-ikben Alvarez alig a 16-oson kívül lerántotta Lauritsent, de a szabadrúgás nem volt jó. A 24-ikben Bergwijn beadásából Kudus kapufát fejelt. A kipattanó labdát Wijndal gyengén Olij kapus kezébe rúgta. A 25-ikben Taylor 25 méteres gyenge, középre menő lövése nem okozott gondot Olij kapusnak. A 27-ikben Klaassent szerelték, de a labda a 16-os előtt álló Tadićhoz került. Ő azt a 16-osra befutó Taylorhoz emelte, aki kapásból a hosszú sarokban lőtt; =>2:0. A 42-ikben Tadić szöktette Bergwijnt, aki ballal, nagy erővel mellé lőtt.
    Szünet után jól folytattuk. A 46-ik percben egy szép támadás végén Tadić a felfutó Timberhez passzolt, akinek jó lövését megfogta Olij. Ezután Alvarez indult el térfelünkről, és ment, mint egy tank előre. Bergwijnhez passzolt, aki visszaadta neki a labdát. A 16-oson belül szabályosan szerelték, de esés közben válla megsérült, és sokáig ápolták. Később folytatta, de többször is a vállához nyúlt. Az 51-ik percben Tadić kiugrasztotta Bergwijnt, akinek lövését Olij megfogta. A 60-ikbanTadić – Bergwijn, akitől a 16-oson belül elvették a labdát. Van Boekel bíró jelezte, hogy semmi nem történt, de a VAR hosszú vizsgálódás után a képernyőhöz hívta, és meggyőzte, hogy 11-es volt. Többek szerint ez határeset volt, mert ugyan a védő valóban előbb ért Bergwijn lábához, mint a labdához, de nem buktatta, hanem blokkolta. Ezért nem 11-est adni, nem akkora hiba, amiért a VAR-nak képernyőhöz kell hívnia a bírót. De mi nem tiltakoztunk ez ellen. Tadić nem hibázott, és berúgta 100-ik Ajax gólját; =>3:0. Ezzel gyakorlatilag vége volt a meccsnek. Jöttek a cserék. A Spartanál, hogy akiknek lapjuk van, ne kapjanak még egyet, nálunk, hogy mások is szóhoz jussanak. A 70-ik percben Bergwijn – Brobbey és – a még mindig vállát fájlaló Alvarez - Bassey. A 71-ikben Berghuis beadásából Kudus jó helyzetben mellé fejelt. A 73-ikban Bassey 30-40 méteres labdával ugrasztotta ki Brobbeyt, de Olij kifutva megszerezte a labdát. A 77-ikben Kudus lövését ütötte ki Olij. A 78-ikban Wijndal – Hato, Berghuis – Conceiçăo csere jött. A 83-ikban De Guzman 17-18 méterre a kaputól buktatta Brobbeyt. A szabadrúgásból Kudus megszerezte a negyediket. A meccs előtt közölte, hogy a törökországi földrengés áldozata, a volt ghánai válogatott Christian Atsu emlékére „Nyugodj Békében Atsu” feliratú alsó trikót visel, és kérte, ha saját erőből nem találna be, adjanak neki lehetőséget, hogy gólja után megmutathassa. (Atsu sok klubban játszott, így egy idényt a Chelseatől kölcsönben a Vitesseben is.) Ezért rúghatta ő a szabadot. Persze azután, hogy ilyen jól rúgta, lehet, hogy máskor is rúghatja. Ki van nála jobb szabadrúgás lövőnk? A gól után fejére húzta mezét. Van Boekel bíró magához hívta, és megmondta neki, hogy ebben a különleges helyzetben nem ad neki sárga lapot. Remélem, a szövetség nem bünteti ezért meg. Még bement Taylor helyett Grillitsch.

  • A Sparta 10 meccsből álló veretlenségi sorozata, mely alatt a PSV és a Twente ellen is játszottak, szakadt ezzel meg. A mai jó játékra nem lehet azt mondani, hogy „ez csak a Sparta volt”. Hiszen, hogy csak a Heitinga meccseknél maradjak, az RKC és az Excelsior sokkal veszélyesebbek voltak kapunkra, mint a náluk sokkal jobb Sparta. Sokkal gyorsabban visszaszereztük a labdát, mint a korábbi meccseken. Hátulról azért ma sem ment sok labda előre, de Tadić vezetésével sok jó támadásunk volt. Csütörtökig tovább kell javulnunk. Akkor talán továbbjutunk.

  • Rullinak túl sok dolga nem volt, de ami volt, azt jól elvégezte. Magabiztos, jó volt.
    Rensch régen volt ilyen jó. Bejátszotta az egész szélt, jó passzai, beadásai voltak, köztük az első gól előtti nagyszerű passza. Alvarez megfelelt, de nem jó középhátvéd. Timber kezdetben nem bírt Laurtisennel, de később már nem volt vele baja. Sokat és jól ment fel. Wijndal sokkal aktívabb volt, mint az utolsó hónapokban bármikor. Bassey állítólag nem tud focizni. Azért az a kb. 40 méteres labdája, amivel Brobbeyt helyzetbe hozta, nem arra utal. Nem szabad nélküle játszanunk! Hato nem sokat játszott, de jó benyomást keltett.
    Taylor egy labdavesztéséből majdnem kiegyenlítettek. Ilyen hibája több nem volt. Góljáig roppant visszafogott volt, és alig passzolt előre. Gólja után sokkal kezdeményezőbb lett. Klaassen gólpassza nem biztos, hogy tudatos volt, de jókor jött. Nagyon fontos volt a labdák visszaszerzésében. Berghuisnak voltak jó passzai, de lövései mostanában nem jók.
    Kudusnak az első félidőben nem sok minden sikerült. A másodikban jobb volt. Tadićnak két gólja és okos asszistja mellett, sok helyzetbe hozó passza volt. Vitathatatlanul a mezőny legjobbja volt. Bergwijn volt a legveszélyesebbünk. Formája javul, de sokat segítene, ha végre a kapuba találna. Brobbey nem talált be. Szó se róla, nem mindig szerelték szabályosan.
    Heitinga kezdő csapata, az eredménytől függetlenül nem tetszett. Ma nem volt oka, az első félidő rossz játéka miatt cserélni, de ma is látszott, hogy Alvarez hátvédként lassú, lomha és (ezáltal) bizonytalan. Basseyval sokkal jobb a védelem. A csütörtöki meccs után Timber azt mondta, hogy nagyon szeret Bassey mellett játszani, akivel egyre jobban megértik egymást. Persze, ha Bassey kezd, akkor Taylor vagy Klaassen nem kezdhet.
     

  • Megint jó hétvégénk volt, mert konkurenseink közül csak a Feyenoord nyert. Utrecht – PSV 2:2, Go Ahead Eagles – Twente 2:0. Így másodikak vagyunk három ponttal kevesebbel, mint a Feyenoord, de sokkal jobb a gólkülönbségünk. Előnyünk az AZ előtt két pont, a PSV előtt három, a Twente előtt hat. A Feyenoord esélyeit növeli, hogy a TOP ötből már csak ellenünk játszanak, míg mi még mind a négy (Feyenoord, AZ, PSV, Twente) ellen. De, ha mindegyikük ellen nyerünk, akkor mindegy.

Vissza a lap tetejére

Február 20

  • Tegnap a Feyenoord azzal nyert az utolsó percben, hogy egy 25-30 méteres lövésbe Karlsson beletette a lábát, így a labda irányt változtatott és a kapus tehetetlen volt. Mi is majdnem gólt kaptunk a 8-ik percben, amikor Saito lövése Taylor lábán irányt változtatott. Nemrég Jürgen Klopp, a Liverpool edzője, statisztikákra hivatkozva azt mondta, hogy több gól születik abból, hogy lövésbe belelépnek, mint abból, hogy hagyják, hogy a kapus védjen. Remélem, ezt játékosaink és edzőink is tudják.

  • Heitinga eddigi legjobb húzása az volt, hogy Tadić fix 9-es lett. Ezt élvezi, és régen volt olyan jó, mint mostanában. A tegnapihoz hasonló jó meccse pedig a 18-19-es BL idény óta nem volt. A média sokat foglalkozik Bergwijnnel is. Tegnap jó volt, de még jobb, hasznosabb lett volna, ha gólszerzési kísérletei előtt felnézett volna, hogy nincs-e valaki nála jobb helyzetben. Ez igaz, bár azért voltak helyzetbe hozó passzai is. Jó lenne neki is, a csapatnak is, ha megint betalálna, mert minden sikertelen kísérlete tovább csökkenti önbizalmát. Ami nem akar bejönni, az a Timber – Alvarez pár, és az ebből következő 6-os szerepe Taylornak. Ráadásul sokszor Alvarez a baloldali középhátvéd, ami végképp nem működik. Abból indulnak ki, hogy Heitinga több focit akar a középpályán, azért szeretné, ha Taylor lenne a 6-os. És bár biztos ő is jobb hátvédnek tartja Basseyt Alvareznél, Alvarezt azért nem akarja dobni. Mivel tegnap az utolsó meccsekhez képest ritkán vesztettük el elöl a labdát, így Alvarez sem került hátul bajba. De Bassey még a labda előre juttatásában is jobb nála. Taylor, ami a védekezést illeti, mintha kicsit javulna, de hátulról nem épít. Szerintem, ha Heitinga nem elégedett Alvarez foci tudásával, intelligenciájával, akkor tegyen a védelem elé olyat, aki ebben jobb, de hagyja meg a jó Timber – Bassey párt. Lehet, hogy Taylor végül jó hatos lesz, de azt tanulja meg a Jong Ajaxban, ne tétmeccseken az egyben! Hogy ki lenne jó a védelem elé, nem tudom. Talán nyáron nem szabadott volna elengedni Llansanat, aki a Go Aehedban azóta jó. Már rég kipróbáltam volna komolyan Fitz-Jimet. A jövő hatosa talán a 17 éves Silvano Vos, de ő még játsszon a Jongban.

  • Heitinga Alvarezt tegnap vállsérülése miatt lecserélte. A meccs után optimista volt a csütörtöki meccsel kapcsolatban. Alvarez viszont kevésbé volt optimista. Ha igaz, ma ment kórházba komoly vizsgálatra.

  • Jong Ajax – MVV 4:2 összefoglaló
    A tegnapi kispadosokból Fitz-Jim, Regeer, Conceiçăo és Lucca kezdtek. A tegnap szóhoz jutó Hato nem volt a keretben. A kapus a 18 éves Charlie Steford volt, míg a kispadon öccse, a 16 éves Tommy Setrford ült. A 8-ik percben Fitz-Jim és Conceiçăo góljaival már 2:0-ra vezettünk, de még a szünet előtt szépítettek. A második félidőre bejött a télen leigazolt, 17 éves belga szélső Godts, akinek papírjai csak most lettek rendben. Az 50-ik percben térfelünkön kapta Baneltől a labdát, majd 2 MVV-sen átverekedve magát bejutott a 16-oson belülre, és gólt lőtt. Lassan az MVV átvette az irányítást, és jogosan egyenlített ki. A mieink, a sok csere ellenére, elfáradtak, és érett a kiegyenlítő gól. Aztán az MVV-sek is elfáradtak, és mi rúgtunk még egy gólt (Banel).
    Setford jó volt, de a védelem nem. Regeer sokat hibázott. Aertssen is, és ő ráadásul csak hátrafelé passzolt. Pedig sokat vártam tőle. Fitz-Jim is többet hibázott, mint máskor, de neki mindig vannak nagyszerű passzai, és ma gólt is fejelt. Conceiçăo harcos, agilis volt, de sokkal önzőbben játszott, mint az egyben szokott. A 17 éves Sylvano Vos, és a végén bement Delgado tetszett. Lucca rossz volt. A végén az ő asszisztjából lett a negyedik gól, és néhány jó megmozdulása is volt, de szinte minden labdát elvesztett, minden szöktetésről lemaradt, a kapura veszélytelen volt, és még sokat szabálytalankodott is. Heitinga a nézőtéren ült, biztos feljegyzett néhány dolgot.

Vissza a lap tetejére

Február 21

  • Tegnap írtam, hogy Heitinga eddig legjobb húzása Tadić középre tétele volt. Persze ez azzal lett teljes, hogy így Kudus többé nem jön szóba 9-esként, és a nagy szabadsággal bíró jobbszélső szerepben nagyon jól érzi magát. Olyan nagyon már nem hiányzik Antony. Furcsa, hogy Schreuder többször mondta, hogy Kudus a jobb szélen is jó lenne, de soha nem tette oda. Gondolom azért, mert ott Tadić vagy Bergwijn játszottak, és egyszerűbb volt Brobbeyt kispadra tenni, mint e kettő egyikét.

  • Alvarez ma nem edzett, de Heitinga bízik abban, hogy holnap rendesen edz, és csütörtökön játszik.

  • Két évvel meghosszabbítottuk tehetséges, jobblábas középhátvédünk, a 18 éves Olivier Aertssen nyáron lejáró szerződését. Tegnap ugyan nem volt jó, de ez csak egy meccs volt. Jó, hogy nem engedjük még el.

  • A 2022-23-as idény első felében €76 milliós nettó nyereségünk volt. Kiadásaink (fizetések, és meccsekkel kapcsolatos) emelkedtek, BL bevételeink a tervezettnél alacsonyabbak voltak, viszont sokat kerestünk játékosok eladásán, a tavalyhoz képest sokat számított a hazai meccsek bevétele, és kereskedelmi, szponzor bevételeink is jók voltak. A teljes idényre nyereséget várunk.

Vissza a lap tetejére

Február 22

  • A 22 tagú berlini keretben, a hosszan sérült Kaplanon kívül, mindenki bent volt. Heitinga sajtótájékoztatója 8 órára volt beharangozva, de 10 perccel korábban kezdődött, és 8-ra már be is fejeződött.
    - Alvarez ma már edzett, de a kétkapus részt kihagyta. Még érzi a vállát, de nem annyira, hogy holnap ne játszhasson. Holnap döntenek, figyelembe véve az orvosi kar tanácsát, és persze azt is, hogy ő mit mond.
    - Nem készültünk fel 11-es rúgásokra, mert rendes játékidőben akarjuk bebiztosítani a továbbjutást. A kapusok persze kaptak információt az Union 11-es rugóiról, hiszen 11-es meccs közben is lehet.

  • A múlt heti meccs alapján csak abban bízhatunk, hogy az akkorinál már csak jobbak tudunk lenni. Vasárnap ennek voltak jelei. Igaz, az csak a Sparta volt, de 2023-ban ilyen jók még nem voltunk, pedig legtöbb ellenfelünk gyengébb volt, mint a Sparta. Főpróbánk sokkal jobb volt, mint az Unioné, hiszen míg mi biztosan, jó játékkal nyertünk a 6-ik ellen, addig ők, ugyancsak otthon, nem tudtak nyerni a biztosan az utolsó helyen álló Schalke ellen. De lehet, hogy lélekben már a holnapi meccsen voltak. Kezdőcsapatunk, remélem a múlt heti lesz, bár van, aki szerint a meccs végének 4-4-2-je ez Union ellen jobb lenne. Tényleg lehet, hogy ez lenne az igazi. De, ha szükség lesz rá, mindig át lehet állni. Sajnos BL/EL tavaszi meccseken nem egyszer estünk már ki csapatoktól, melyek játékerőben nem voltak jobbak nálunk, de nekünk nem kedvező stílusban játszottak. De ezeken a meccseken legtöbbször sérülések is sújtottak minket. Ha Alvarez kezdhet, akkor arról most nem lesz szó. A vasárnapi meccs óta bizakodóbb vagyok. Csak nem ver ki minket egy csapat, melynek két kulcsjátékosa nekünk nem kellett, és ma sem kellene!

  • Az nem valószínű, hogy a PSV négy góllal nyer a Sevilla ellen, de legalább nyerjen, és szerezzen UEFA pontokat!

Vissza a lap tetejére

Február 23 (Union Berlin - Ajax 3:1 összefoglaló)

  • Heitinga mindenkit meglepett kezdőjével. Három hátvéd volt; Rensch, Timber és Bassey, bár Alvarez is sokat segített be. Jól kezdtünk, nyomtunk, kisebb lehetőségeink is voltak, míg az Union roppant szervezetten védekezett. Ha elvesztettük a labdát, azt hamar visszaszereztük. Minden jó volt, csak helyzeteink nem voltak. A 18-ik percben 16-osunkon belül, egy méterről Bassey alkarjára rúgták a labdát. A VAR képernyőhöz hívta a bírót, és meggyőzte, hogy ezért 11-es jár. Sajnos igaza volt. Szándékosságról nem lehetett szó, de ma már az nem feltétele a 11-esnek. Az sem számít, hogy nem lehet egy hátvédtől megkövetelni, hogy állandóan testéhez szorított kézzel mozogjon. A 11-esnél Rulli elérte a labdát, de nem tudta megakadályozni, hogy az a kapuba menjen; =>1:0. A 20-ik percben egy kakaskodásért Klaassen és Becker sárgát kaptak. A 28-ikban Doekhi is. Támadtunk, de az Union 10 emberrel védekezett, és nem találtunk a falukban lyukat. A 36-ik percben Tadić jó beadásából Timber gyatrán mellé fejelt. A 42-ikben egy szép támadásunk végén Kudus méteres lesről talált a kapuba. A 44-ikben Juranović 20 méteres lövése 10 méterre a kaputól pattant egyet, majd sokkal laposabban ment tovább, mint amire Rulli számított; =>2:0. Nagy kapushiba volt.
    A szünetben nem volt csere.
    A 47-ik percben Bassey labdájából Bergwijn beadott, és a berobbanó Kudus szépített; =>2:1. Két perc múlva szöglethez jutott az Union. Pontrúgásoknál legveszélyesebbjük a jól fejelő Doekhi. Hogy miért a nála jóval alacsonyabb Timber fogta, nem tudom. Mindenesetre kiderült, hogy Timber még nincs azon a szinten, melyiken gondoltuk, hogy van. Doekhi elfutott tőle, és ő már csak követni tudta, és nézni, ahogy kapunkba fejel; 3:1. Az 58-ikban 11-es gyanúsan lökték fel Klaassent, de a VAR nem is foglalkozott az esettel. A 61-ikben Klaassen nagyszerűen ugrasztotta ki Kudust, aki 7-8 méterről mellé lőtt. Egyre erősebben nyomtunk, ezáltal persze az Union kontrái is veszélyesebbek voltak. De gólhelyzet már egyik oldalon sem volt. A 64-ik percben Klaassen – Brobbey, a 80-ikban Bergwijn – Lucca, a 84-ikben Rensch - Conceiçăo csere volt. A bíró csak négy percet hosszabbított, ami alatt már csak tiltakozások és dulakodások voltak. Berghuis, Kudus, Alvarez, Tadić kaptak sárgát majd Alvarez egy ütését pirosat. Alvarez nem játszhat a legközelebbi EL/BL meccsen. Nem biztos, hogy az még minket fog sújtani.

  • Jól kezdtünk Európa egyik legjobban védekező csapata ellen. Helyzetig nem jutottunk, de sokkal dominánsabbak voltunk, mint egy hete. Aztán jött a peches 11-es, amiért Bassey nem hibáztatható. Folytattuk ahol abbahagytuk. Nagy fölényben voltunk, és vártunk első nagy helyzetünkre. Az nem jött, és egy kapushiba által 2:0-lal fordultunk. Szünet után végre megjött a helyzet, amit ki is használtunk, majd jött a szögletgól, és Kudus óriási helyzete, és kiestünk. 3:1 után már erőtlenek is voltunk. Nem voltak szélsőink, bekkjeink, akik a szélen elviharozva széthúzták volna a védelmet, és egyetlen kreatív játékosunk, Berghuis roppant visszafogottan játszott. Így hiába volt 73%-os labdatartásunk, lőttünk kétszer annyiszor (6-szor) a kapufák közé, mint az Union, nem mondhatjuk, hogy többet érdemeltünk volna. Az Union úgy játszik, mint legtöbb Eredivisie ellenfelünk, csak sokkal magasabb szinten és fegyelmezettebben. Az ilyenekkel minden Ajaxnak sok gondja volt.

  • Rulli a 11-est majdnem kivédte, Doekhi góljánál tehetetlen volt, de a roppant fontos második gólnál nagyot hibázott.
    Rensch hátul általában megfelelt, de elöl semmi érdemlegeset nem csinált. Timber hibájából kaptuk a harmadik gólt. Bassey a 11-esről nem tehetett. Nagy, kiegyenlített harcot vívott Beckerrel. Volt néhány érthetetlen labdavesztése, és sok támogatást nem kapott tőle Bergwijn.
    Alvarez hátul rengeteg labdát megszerzett. Nem neki kellett volna Doekhit fognia a szögleteknél? Furcsa. Taylor egész jól kezdett, de lassan elszürkült. Klaassen sokat dolgozott, mindig lehetett hozzá passzolni, és nem rajta múlt, hogy jó passza Kudusnak, nem lett gólpassz. Az ismétlésből úgy látszott, hogy 11-est kellett volna kapnunk buktatásáért. Berghuisnak kellene kreatív megoldásokkal javítania támadásainkat. Ehelyett hol a partjelzővel, hol a bíróval vitatkozott.
    Kudus jó gólt lőtt, kihagyott egy hatalmas helyzetet, és elszúrt néhány nagy helyzetet azzal, hogy lesen volt. Nem volt jó. Tadić annyira nem tudott kiemelkedni, mint a Sparta ellen, de azért elfogadhatót nyújtott. Jól tartotta a labdát, és próbálta helyzetben hozni társait. Bergwijn nem nagyon tudott megszabadulni őrzőjétől. Sokat dolgozott, és jó volt gólpassza.
    A cserék nem értékelhetők.
    Heitinga kezdője annyiból jó volt, hogy sokkal jobban kezdtünk, mint egy hete. Az első két gólt roppant pechesen kaptuk, de hamarabb kellett volna cserélnie, és máshogy. Nem Klaassen, hanem a formán kívüli Berghuis helyett küldtem volna be Brobbeyt. Lucca beküldésének semmi értelme nem volt. Conceiçăot küldtem volna már akkor, vagy még előbb be, de nem Bergwijn, hanem Taylor helyett. Az Union védelme mellett Lucca nem tudta kihasználni magasságát.

Vissza a lap tetejére

Február 24

Vissza a lap tetejére

Február 25
  • Holnapi ellenfelünk, a Vitesse ellen tavaly Arnhemben nem nyertünk. Utolsó öt látogatásunkból, egyszer kikaptunk, kétszer nyertünk. A bajnokságot pocsékul kezdték. Hét forduló után 14-ikek voltak. Menesztették Letsch edzőt, és Philip Cocu-t nevezték ki. Első két meccsüket vele is elvesztették, és öt ponttal már csak jobb gólkülönbséggel nem voltak utolsók. De lassan elindultak felfelé. Ma már fenyegeti őket kiesés; 13-ikak. Nem kaptak ki az Arenaban és Alkmaarban (AZ). Kapusuk, a ’mi’ Scherpenünk. Nem rossz, de most úgy néz ki, hogy sérült. Ha tényleg, akkor a nálunk ifi és néhányszor az első csapat kispadján is ülő, Daan Reiziger véd. Az Arenaban is ő védett, és jól. Legismertebb játékosuk, a 30 éves, évekig a Chelsea által fizetett, de általában kölcsönadott, 8-szoros válogatott, Marco van Ginkel. Főleg kispados. Fontos játékosuk a balhátvéd, baloldali középpályás, de legtöbbször jobbszélső, az alig 21 éves, Million Manhoef. Ő rúgta ősszel az Arenaban mindkét góljukat. Az idény egyik felfedezettje. 8-9 éves korában nálunk volt, de edzői túl gyerekesnek tartották, és elküldték. Így került a Vitessebe. Még nem tudhatjuk, hogy ez hiba volt-e.
    Nálunk sok múlik azon, hogy mennyire heverték ki a fiúk, fizikailag és lelkileg, a csütörtöki meccset. De úgy érzem, ezzel nem lesz baj. Eddig Heitinga minden bajnokin ugyanazzal a 11-gyel kezdett, Bassey, Brobbey és Conceiçăo nélkül. A Sparta meccs volt az egyetlen, melyen ez működött, és nem kellett cserékkel beavatkoznia. Abban bízik, hogy egyszer jó lesz a Winjdal – Bergwijn és a Kudus - Berghuis pár, és hogy Taylor jó lesz a védelem előtt. Még egyik sem jó. De amíg így is nyerünk, nem adja fel. És talán neki lesz igaza. Persze az előjelek ellenére sem biztos, hogy marad a múlt heti kezdő.

  • Ma az AZ, ha keservesen is, otthon 2:1-re nyert az utolsó Cambuur ellen, és legalább meccsünk végéig második. A Groningen 3:0-ra az Excelsior ellen. Ez október 23 óta (PSV) az első győzelmük. E meccs (Jong) Ajax múltú hőse, a jobbhátvéd Van Gelderen volt. 1:0-nál nagyszerű becsúszással akadályozta meg a kiegyenlítést, mely az utolsó hónapokban rendre a vereséget hozta magával. Az már csak hab volt a tortán, hogy ő lőtte a harmadik gólt.

  • Meccsünk előtt lesz a Fortuna Sittard – Feyenoord meccs. A Kuipban 1:1 lett. Szép lenne, ha most sem nyerne a Feyenoord. Meccsünk után lesz a forduló rangadója, a PSV – Twente. Legyen az is döntetlen! A lényeg, hogy mi nyerjünk.

Vissza a lap tetejére

Február 26 (Vitesse - Ajax 1:2 összefoglaló)
  • Heitinga Eredivisie 11-e kezdett. Az első percekben nyomott a Vitesse. A 7-ikben Kudus megszerezte a labdát, elment az alapvonalig, beadott. Berghuis lövése egy lábról szögletre ment. A 9-ikben Berghuis – Rensch – Kudus kapásból fölé. A 12-ikben Wijndal elfutott a szélen, beadott, Bergwijn elindult, de hosszan szöktette magát és nem lett helyzet. Lassan kombináltunk, így nem okoztunk gondot a Vitesse megerősített védelmének. Legtöbb veszélyt a baloldalon teremtettük, de a Vitesse legtöbb veszélye is azon az oldalunkon volt. Wijndal rendre nem ért vissza, hogy a legveszélyesebb Vitesse játékost, Manhoefot zavarja. A 20-ik percben a Vitesse 16-osán belül Tadić tenyerével érintette a labdát váró Meulensteen hátát, aki ezután kézzel ütött a Tadić által továbbfejelt labdába. Higler bíró, Tadić ellen adott szabadrúgást. Ez volt az egyszerűbb. Kicsit nyomott a Vitesse. Egy kontránál elfutott Bergwjin, a 16-osnál Kudushoz passzolt, aki fölé és mellé lőtt. Ezután Kudus passzából Taylor jól lőtt, de Scherpen kiöklözte a labdát. A 25-ik percben Manhoef a jobboldalunkon ment el, és Rensch csak szögletre tudta szerelni. A 29-ikben Bero a félvonalnál kicselezte Alvarezt, a felfutó Manhoefhoz passzolt, aki védőinktől nem zavarva elfutott, beadott. Bero 7-8 méteres lövését szögletre mentette Rulli. A szögletnél Rensch és Wijndal álltak Van Ginkelen, akit egyikük sem követett, így akadálytalanul fejelt kapunkba; =>1:0. Két perc múlva Tadić buktatásáért ő maga rúgta a szabadot 30-35 méterről. Beívelte a labdát a 16-oson belülre. Rensch továbbfejelt Alvarez felé, aki elől egy védő elfejelte a labdát. Az Klaassenhez került, aki kiegyenlített;=>1:1. Klaassen a rúgás pillanatától lesen állt, de mivel egy Vitesse játékostól kapta a labdát, a gól érvényes maradt. A 36-ik percben Wijndal csak nézte, ahogy Manhoef, tőle pár méterre lőtt. Rulli kiütötte a labdát. A 42-ik percben Bergwijn megpróbált hátulról egy feltörő játékost elkaszálni, de nem találta el. Higler ezért megfeddte, de egy szavunk sem lehetett volna ha sárgát ad neki.
    A második félidőre Berghuis helyett Bassey ment be. Alvarez a védelem elé állt, majd az 52-ik percben egy vad belemenésért sárgát kapott. Az 54-ikben Tadić szögletéből Alvarez gólt fejelt; =>1:2. A 64-ikben Timber térfelünkről indult el – Klaassen – Tadić aki a 16-oson belülre befutó Timberhez passzolt, de a jól kifutó Scherpen megfogta előle a labdát. A 67-ikben Kudus szerezte meg a labdát térfelünkön. Felvitte a 16-osig, ahol a kaputól 14 méterre álló Bergwijnhez passzolt. Ő lekezelte a labdát, jobb lábára tette, majd csúnyán mellé, fölé lőtt. A 68-ikban Manhoef lövését ütötte ki Rulli. A 72-ikben a Bergwijn – Brobbey csere után Tadić a bal szélre ment. A 75-ikben Wijndal elvesztette a labdát, majd elkaszálta az elinduló játékost. Sárgát kapott. Szerencsére messze volt kapunktól. Különben piros lett volna. A 80-ikban Wijndal – Hato csere volt. A 85-ikben Kudus 30 méterre kapunktól szerezte meg a labdát. Hat játékoson verekedte, cselezte át magát, majd a 16-osnál Brobbeyhoz passzolt. Ő pár métert vitte a labdát, majd 12-13 méterre a kaputól mellé lőtt. Legjobb lett volna, ha az egyedül álló Tadićhoz passzol. A 86-ikban Tadić szerelt, - Brobbey – Tadić – Brobbey, aki jó helyzetben, 10 méterről, mellé fejelt. Más már nem történt.

  • Pocsék meccs volt, sok hibával, és a meccs nagy részében nem túl nagy iramban. Megint nem vált be Heitinga kezdője. Alvarez leghátsó védőként bizonytalan, lassú és körülményes. Wijndal pedig nem hátvéd. Elöl ma elég jó volt, de embere, Manhoef teljes szabadságot élvezett tőle. Miután Bassey bement, még egy akciója volt Manhoefnak, és többé nem láttuk. De védekezésben a 15 percben, amit játszott, Hato is többet mutatott, , mint Wijndal az előző 80-ban. Heitinga a meccs után beismerte, hogy pocsék volt az első félidőnk. Dicsérte a csapat harcosságát, küzdőképességét. Rossz játékunk oka a csütörtöki meccs miatti fizikai és szellemi fáradtság. Szerinte fix kezdőcsapata nem bukott meg. A Sparta meccsen ez a 11 az egész meccsen jó, eredményes, domináns focit játszott.
    Ez igaz, de a többi meccsen az első félidőben nem voltunk jók, és sok veszélyes kontrát engedtünk meg ellenfelünknek. Miután Bassey bement, és Alvarez a védelem elé állt, minden meccsen jobb lett védelmünk, csapatunk. Heitinga arról szokott beszélni, hogy célja, hogy jó párok alakuljanak ki, szokjanak össze. Ezek a Timber – Alvarez, Wijndal – Bergwijn és a Berghuis – Kudus pár. De ezek a párok egyáltalán nem működnek. Timber már többször mondta, hogy szeret Basseyval játszani hátul. Wijndal nemrég azt mondta, hogy Bergwijnnel ők az Eredivisie legjobb baloldala. Ezen Heitinga is nevetett. Remélem, segédjei meggyőzik, hogy változtatnia kell a kezdőn. Persze a lényeg az, hogy nyertünk. Mert, ha bajnokok akarunk lenni, akkor, minden meccset meg kell nyernünk. A mai játékkal az nem fog menni.

  • Rulli volt talán az egész mezőnyből a legtöbbet játékban, mert, főleg az első félidőben, a hátvédek legtöbb passza hozzá ment. Volt egy két nem túl jó kirúgása, de ilyen sokból az előfordulhat. Viszont volt 2-3 nagyszerű védése, és nagyszerűen fogott meg néhány beívelt labdát.
    Rensch elég sok hibával játszott. Timber hátul nem került bajba, és többször is jól ment fel. Alvarez hátul jobb volt, mint legtöbbször, de igazán jól a védelem előtt érezte magát. Beszedte 8-ik sárga lapját, amivel vezeti a sárga laposok listáját. Bassey bemenetele után alig volt veszély kapunkra. Wijndal elöl jobb volt, mint mostanában, de védőmunkáját elhanyagolta.
    Taylor kevesebb hibával játszott, mint Berlinben, de nem való a védelem elé, és 8-asnak is szívesebben látnék egy jó, kreatív Berghuist. Klaassen nem kreatív, de sokat dolgozik, és nagyszerűen helyezkedik. Ma is ő rúgta első gólunkat.
    Kudus nem érezte magát túl jól a jobb szélen, de azért volt 2-3 fantasztikus akciója. Két nagyszerű szólója gólt érdemelt volna. A második ritka szép volt. Tadić 150 Ajax bajnoki meccsén a 150-ik gólban vette ki közvetlenül vagy közvetve (assziszt) részét. Ebben a században hárman voltak nála hatékonyabbak. De ő még nem hagyta abba, így befejezheti elsőként. Sok más jót ma nem csinált. Bergwijn néhány bízhatóbb meccs után, rosszabb, mint bármikor. Talán a kupameccsen betalál néhányszor, és az visszahozza önbizalmát. Egy, a mai nagy helyzetéhez hasonlóból szeptemberben biztos betalált volna. Brobbey két nagy helyzetet hagyott ki. Talán a játékritmus hiányzik.
    Heitinga kitart Eredivisie 11-e mellett, pedig az nem jó. Cseréi jók voltak és segítettek, de miért kell mindig rosszul kezdeni?

  • A Feyenoord elég simán nyert Sittardban a Fortuna ellen, így maradt három pontos előnye.

Vissza a lap tetejére

Február 2
7
  • Jót nem olvasni rólunk. De konkurenseink sem tündököltek. A PSV otthon döntetlen szagú meccsen 3:1-re nyert a Twente ellen. A Feyenoord Sittardban ugyan simán nyert, de az első helyzet a Fortunaé volt. Yilmaz pár centis lesről talált be, majd egy öngóllal a Feyenoord szerezte meg a vezetést. A szünetig ezután a Feyenoord volt az úr, és 0:3-mal fordultak, de a második félidőt a Fortuna nyerte 2:1-re. Azért mi sokkal jobban megszenvedtünk a három pontért. A kommentárok, ha a Feyenoord nyer ilyen keservesen, azt mondják, hogy amelyik csapat ilyen rossz játékkal is nyer, az komoly bajnokesélyes. Rólunk most azt mondják, hogy rosszak vagyunk, és tegnap tovább nőttek a Feyenoord bajnoki esélyei. Játékosaink értékelése is érdekes. A VI-ben átlagunk 5,4, a Vitesse átlaga 6,1. Nem voltunk jók, de azért a Vitesse (ennyivel?) nem volt jobb nálunk. Szurkolóink roppant kritikusok a csapattal szemben, de egy újságtól objektivitást várnék el.

  • Tegnap, amikor a meccs előtt kérdezték Heitingat, nem mérlegelte-e, hogy a gyors Manhoef ellen, aki ősszel ellenünk a Vitesse mindkét gólját rúgta, az ugyancsak gyors Basseyval kezdjen. A válasz rövid volt; nem. Hamar megbánta, hiszen ha tegnap nem nyertünk volna, az főleg amiatt lett volna, hogy Manhoef az első félidőben teljes szabadságot élvezett. Heitinga a meccs után sem mondta, hogy hibázott, mert, ha tudjuk elöl tartani a labdát, mint a Sparta ellen is tudtuk, akkor nincs szükségünk a védelemben Basseyra. Ez az öt meccsből csak egyen jött be. Alvarez jobban érzi magát a védelem előtt, Timber szívesebben játszik egy bal lábas középhátvéd mellett, és Taylor nem 6-os. Az is gond, hogy többen nincsenek formában. A két bekk sem, bár lehet, hogy Wijndal csak ennyit tud. Rensch helyett csak Sanchez lenne, de ne legyen. Ha Regeer többet játszana, meglátnánk, képes-e Rensch helyettesítésére. Rensch mellett szól, hogy néha azért jó. A még egy hétig 16 éves Hato, a 10-15 percekben, amit játszott, jó benyomást keltett, de hosszabban kellene játszania ahhoz, hogy láthassuk, üljön-e helyette Wijndal a kispadon. Egyelőre maradjon a két bekk, de, ha nem jók, gyorsabban menjen be helyettük valaki. A két 8-as jelölt, Taylor és Berghuis sincsenek formában. Talán Grillitsch vagy Fitz-Jim lehet a megoldás. Kár, hogy Grillitschet még mindig nem ismerjük. Elöl játsszon Conceiçăo és Brobbey. Ez egy ilyesmi 11-et jelentene:
    Rulli – Rensch, Timber, Bassey, Wijndal – Grillitsch/Fitz-Jim, Alvarez, Kudus/Klaassen – Conceiçăo, Brobbey, Tadić.
    Ki lehetne próbálni a kupában, ;es a következő bajnokin.

  • Tegnap kérdezték Heitingat, mit szól Wijndal kijelentéséhez, hogy Bergwijnnel ők Hollandia és talán Európa legjobb baloldala. Azt mondta, hogy ez egy szerencsétlen kijelentés volt, amit megmondott neki. Inkább bizonyította volna be, hogy tegnap Arnhemben nem volt nála jobb balhátvéd.

Vissza a lap tetejére

Február 28
  • A Vitesse egy ingatlan ügynökségtől, az augusztusban lejáró szerződés alapján, évi €2,15 millióért bérli stadionját. A Vitesse ezt nem tudja fizetni, és az új szerződésben sokkal kevesebb bért akart, amibe a tulaj nem ment bele. A Vitesse gyorsított bírósági eljárásban kérte, hogy erre kötelezzék, de a bíróság ma nem adott nekik igazat. Holnap éjfélig kell a kluboknak leadniuk, hogy hol játsszák a következő bajnokságban hazai meccseiket. Ez nem sikerülhet. Lehet, hogy kapnak haladékot, mert a bíróság ítéletét csak két hét múlva indokolja meg. Mindenesetre reális az esélye annak, hogy a Vitesse nem játszhat stadionjában. (Nem tudom, ez miért jó a tulajnak.) A környék egyetlen profi szintű stadionja Nijmegenben az NEC-é, de a két klub szurkolói között nem jobb a kapcsolat, mint szurkolóink és a Feyenoordé között. Oda nem mehetnek. Ez elvileg a Vitesse megszűnését is jelentheti, de biztos találnak egy kiskaput.

  • Koeman pénteken hirdeti ki bő keretét a hó végi EB selejtezőkre. Minden előkészület nélkül az első ellenfél Franciaország lesz. Nem akármilyen ellenfél. Igaz, a VB-n ők is úgy kaptak ki a világbajnoktól, mint az Oranje.
    Legérdekesebb kérdés az, hogy kik lesznek a kapusok. A VB keret három kapusából Noppert és Bijlow sérült, Pasveer kispados. Ők nem lesznek a keretben. A jó formában lévő Cillessen biztos a keretben lesz, és nagyon valószínű, hogy véd is. Meglátjuk ki lesz a másik 2-3.
    A bajnokságban most vezető Feyenoordból csak Bijlow volt a VB-n. Most komoly jelölt a három poszton (jobbhátvéd, középhátvéd és 6-os) jó, 22 éves Geertruida, a 21 éves balhátvéd Hartman, és a tavaszi idény szenzációja, a 23 éves védekező középpályás Wieffer.
    A VB-s védelemből De Vrij nem játszik (Nyáron lejár a szerződése. Nem lenne jó utódja vagy backupja Timbernek?), Dumfries egyre kevesebbet játszik, Blind és Malacia is alig játszanak. Blind biztos megkapja a lehetőséget 100-ik válogatottságához, de nem biztos, hogy a franciák ellen. Már csak azért sem, mert Koeman nem három középhátvéddel akar játszani. A bő keret biztos hátvéd tagjai Timber, De Ligt, Van Dijk és Aké. Nagyon valószínű Dumfries, Frimpong, Botman és Bakker. De biztos lesznek meglepetések. Tete az angol bajnokság egyik legjobb jobbhátvédje. Kerettagsága nem lepne meg. Rensché, Wijndalé igen.
    A középpályán is sok a kérdőjel. Frenkie de Jong nem az. Társának, hátul sok jelölt van. A már említett Wieffer és Geertruida mellett a régiek, De Roon és Koopmeijners. Ruud Gullit tegnap Jerdy Schoutent, a Bologna 26 éves középpályását ajánlotta e posztra. 10-esnek vagy szélsőnek Simons a keretben lesz. Klaassen is benne lehet, mert a válogatottban általában jó, és mostanában nálunk is. Gakpo is tud 10-es lenni.
    Csatárokkal is vannak gondok. Bergwijn jelenlegi formájában furcsa lenne a keretben. Berghuis is már régen volt jó. Memphis is alig játszik, de azért biztos a keretben lesz. Hogy a sok jégtörőből (Luuk de Jong, Weghorst, Janssen, Brobbey) ki lesz, meglátjuk. Lang, Danjuma, Summerville, Manhoef és ki tudja még ki, a szóba jöhető szélsők.

  • Pasveernek új, egy éves, szerződést ajánlottunk fel.

  • Van Gaal ma a KNVB székházában magas királyi kitüntetést kapott edzői pályafutásáért, és amit a holland fociért tett, amit annak jelentett.

  • A Feyenoord új Adidas mezére rányomtatták az Adidas holland címét, ami egy amszterdami cím. Gondolom, legtöbb Feyenoord szurkoló ezen meze lyukas lesz e cím helyén.

  • A KNVB kupa negyed döntőjében, az utolsó évek legnagyobb meglepetéseként Utrecht - Spakenburg 1:4. Spakenburg egy 20.000 lakosú falu. Focicsapata szubtop amatőr csapat. Vallási okokból vasárnap nem játszanak. Szó se róla, az utolsó 10 percben, legtöbbjük már állni is alig tudott, de a továbbjutást megérdemelték. Utoljára 2016-ban volt amatőr csapat az elődöntőben.

Vissza a lap tetejére