Ajax (holland foci) hírek Hollandiából
2023 június; archívum

Június 1 Június 2
Június 3 Június 4
Június 5 Június 6
Június 7 Június 8
Június 9 Június 10
Június 11 Június 12
Június 13 Június 14
Június 15 Június 16
Június 17 Június 18
Június 19 Június 20
Június 21 Június 22
Június 23 Június 24
Június 25 Június 26
Június 27 Június 28
Június 29 Június 30

Június 1
  • Mislintat mondja, hogy ma délután megköszönte Heitinganak, hogy nehéz időkben segített a klubnak, és az akkori 5-ik helyről felhozta harmadikra. De klubunk jelenlegi helyzetében egy tapasztalt edzőre van szükségünk. Nagyon szeretnénk, Johnt (Heitinga) további fejlődésében segíteni, ezért reméljük, hogy a klubnál marad, de nem mint segédedző. Később a TV-nek már azt mondta Mislintat, hogy Heitinga túl kevés meccset nyert meg, és a komolyabbak ellen egyet sem. (Biztos, hogy a döntést már jó ideje meghozták. Azt, hogy az idény fontos meccsei előtt, ezt nem hozták nyilvánosságra, megértem, mert az rontotta volna a játékosok morálját. De, ha Heitingaval tényleg csak ma közölték, azaz eddig bizonytalanságban hagyták, az nagyon elítélendő, és sajnos jellemző klubunk vezetésére. Az pedig nem igaz, hogy komoly ellenfelek ellen nem nyert, hiszen a kupában nyert a Kuipban és a Twente-nél is, a Feyenoordtól elég pechesen kapott ki, és a PSV-től a kupadöntőben is. Azt mondhatná, hogy nem lett vele jobb a csapat, és azt is, hogy még nem elég jó ahhoz, hogy az első csapat edzője legyen, de ez senkit nem lephetett meg. Heitinga még nem érezte magát késznek az első csapathoz, de klubszeretetére hivatkozva, rávették erre, hozzátéve, hogy komoly esélye van annak, hogy megmaradhat a csapat élén. A keret olyan volt, amilyen, azaz kiegyensúlyozatlan és gyenge, így komoly edzőt nehéz lett volna találni az idény befejezésére. Heitinga ezt vállalta, ami lehet, hogy sokat rontott esélyein, hogy valaha is jó edző legyen. Mert a csapat nem lett jobb vele, és az eredmények sem nagyon. Azt mondják, a játékosok szerették edzéseit, nyíltságát, de, amíg Schreuder volt, őt sem szidták. Bár áldozatai (Blind, Brobbey, Bergwijn, Klaassen, Ocampos és kisebb mértékben Conceição) nem hinném, hogy oda voltak érte. Most már nagyon gyorsan kell egy új edző!)

  • Berghuis ’áldozata’ nem mondott rasszista dolgokat, ’csak’ Berghuist sértegette. A Twente még nem döntött, tesz-e lépéseket ellene. Az ’áldozat’ mindenesetre nem tesz feljelentést Berghuis ellen.

  • Huntelaarral elégedettek vagyunk, és négy évvel, 2027-ig meghosszabbítottuk szerződését. Mislintat segédje lesz. A fiatalok eljutását az első csapatba kell segítenie. (Ha elégedettek vagyunk munkájával, az azt kell, hogy jelentse, hogy őt sem tartjuk felelősnek a nyári borzalmas leigazolásokért. Mindenért Hamstra volt felelős?)

  • Az idény legjobb játékosa a legtöbb listán Kökcű a Feyenoord csapatkapitánya, de van ahol a Feyenoord baloldali középhátvédje, a szlovák Hancko az első. Tavaly a Feyenoord jobboldali középhátvédje, az osztrák Trauner volt több listán az első, de ő idén általában sérült volt. Második vagy harmadik minden listán a PSV messze legjobbja, az alig 20 éves Simons. Ajax játékos egyik listán sincs, ami nem meglepő. Az idény különböző válogatottjaiban sincs senki tőlünk. Pontosabban egyben van. A De Volkskrant azokból állított össze 11-et, akik egy éve még (csaknem) ismeretlenek voltak, de ma már sokan beszélnek róluk. Ebben a 17 éves Hato az egyetlen tinédzser, de az átlag 21-22 között lehet.

Vissza a lap tetejére

Június
2
  • Mislintat azt mondja, hogy Heitinga megkapta a lehetőséget a bizonyításra, de azzal nem élt. Ez egyre jobban zavar. Minden nyilatkozatával negatívabban beszél Heitingaról. Milyen lehetőséget kapott? Ten Hag nála jobb körülmények között kezdhetett, és első 6-7 hónapjában még annyira sem élt a lehetőségekkel, mint Heitinga. Pedig ő úgy kezdhetett, hogy edzőtáborba mehetett a kerettel, és kapott mindkét oldalra egy bekket, akiket Keizer hiába kért. Öt pont hátránnyal kezdett, amit elég gyorsan megduplázott. De ő megkapta felettesei bizalmát, amit később meg is hálált. Heitinga ez bizalmat nem érezhette, ami biztos nem volt jó hatással rá. Az persze igaz, hogy sem játékunk, sem eredményeink nem lettek alatta jobbak, de tudta is, hogy még nem tart ott, hogy az első csapat edzője legyen, és csak a klub iránti szeretetből vállalta azt el.

  • Mislintat közben tárgyal edző jelöltekkel, de, hogy kik a komoly jelöltjei, nem mondja meg, ami persze logikus. Célja, hogy a felkészülés kezdete előtt legyen edzőnk. Továbbra is legtöbben Boszt szeretnék, de már bedobták Frank de Boer és Ron Jans nevét is. Bosz valószínűleg Mislintatnál is komoly jelölt, de talán mielőtt dönt, másokat is meg akar ismerni. Bosz mellett szól, hogy az Ajax foci híve, és vele támadó focit játszottunk úgy, hogy megpróbáltuk a labdát még az ellenfél térfelén visszaszerezni. Ez általában sikerült is, hiszen a bajnokságban azóta csak egyszer kaptunk kevesebb gólt, mint az ő idényében. Az, hogy nem tartottam szimpatikus embernek, nem komoly érv ellene. Az inkább, hogy a De Boer által felhozott tehetségek jó része (Tete, Bazoer, El Ghazi, Riedewald) miatta ment el, és veszett el (számunkra). De azért alatta lett az első csapat játékosa De Ligt, Van de Beek és Frenkie de Jong. Bosz legnagyobb erénye az, hogy tudjuk, mit kapunk vele, és ő is ismeri a klubot. Egy távolról jött, akármilyen jónak is látszik, nagyobb csalódást okozhat.

Vissza a lap tetejére

Június
3
  • A tervek szerint az Eredivisie klubok holnap szavaztak volna az ESPN ajánlatáról a következő 10 évre. Jan de Jong A KNVB igazgatója, azzal akarta a klubokat rávenni, hogy fogadják el az ajánlatot, hogy az ESPN/Walt Disney cég €1,7 milliárdot minimum fizet, de csak 10 éves szerződésről lehet szó. Ezzel szemben kiderült, hogy semmit nem garantálnak, viszont lehet velük ötéves szerződésről is beszélni. A még versenyben lévő holland TV társaságok €1,8 milliárdot garantálnának 10 évre. Mivel a KNVB csak az ESPN-nel hajlandó tárgyalni, a TV társaságok panaszt akarnak emelni a KNVB ellen. Amíg ez nem tisztázódik, a klubok nem akarnak tárgyalni. Hétfőn azért összeülnek, és szavaznak a TOP 3 javaslatáról, hogy a jövőben az Európai bevételeik 5%-a helyett, csak 3,5-tel támogassák a többi klubot. Mivel e jövedelmek nagyon megnőttek, a klubok a 3,5%-kal is több pénzhez jutnának. Cserébe 2025-től az Eredivisieben csak természetes gyepen lehetnek meccsek, és van még néhány hasonló javaslat.

  • A De Telegraaf foci podcastjában Mike Verweij, a lap Ajax megfigyelője Kjetil Knutsenről, a norvég Bodø/Glimt edzőjéről beszélt. Skandináv edzőktől hallotta, hogy szerződése alapján, az eladott játékosok árának 15-20%-át kapja, amivel jövedelme az angol Premier League edzőinek jövedelmével van egy szinten. Ha tényleg akarjuk, akkor komolyan a pénztárcánkba kell nyúlnunk. Az elképzelhetetlen, hogy nálunk is részesülhetne az eladásokból, de az is, hogy miattunk hajlandó lenne kevesebb pénzzel beérni.
  • Az élete legjobb formájában lévő Vaclav Cerny ára, Verweij szerint, kb. €7 millió.

  • Peter Boszt csütörtökön egy eindhoveni étteremben lefényképezték. PSV? Zsarolás? Majd meglátjuk.

Vissza a lap tetejére

Június
4
  • Folynak a rájátszások a KFL-ben indulásért, és a Eredivisiebe jutásért, illetve ott maradásért. A KFL rájátszások döntőjébe, a két esélyes, a Twente és a Sparta jutott. A Twente oda-vissza nyert a Heerenveen ellen, míg a Sparta Utrechtben 1:0-ra nyert, majd otthon a hosszabbítás végén az Utrecht 1:0-ra vezetett. 11-esekkel a Sparta jutott tovább, de azért lehet, hogy csütörtökön még fogják érezni e kimerítő meccs hatását. A döntőt is oda-vissza játsszák. A másik rájátszás döntőjét az Eredivisie 16-a, az Emmen játssza az Almere City ellen. Az Emmen eleve toronymagas esélyes, és az is mellette szól, hogy az Almere is csak 11-esekkel jutott a döntőbe. Ez a döntő is két meccsből áll.

  • Tegnap írtam, hogy a norvég Knutsen leszerződtetése problematikus lenne, mert a Bodø/Glimt minden eladásának 15-20%-a az övé, amivel hatalmas a fizetése. Az utolsó két évben 10-12 millióért adtak el játékosokat, ami által fizetése kb. 2 millióval nőhetett. A norvég bajnokság edzői nem hiszem, hogy túl sokat keresnek, így Knutsen 2,5-3 milliónál nem kereshet többet. Szó se róla, egy 54 éves edzőért, aki még csak norvég csapatokat edzett, az is nagyon soknak látszik.

  • De Telegraaf szerint Peter Bosz ugyan tényleg volt egy eindhoveni étteremben, de egy barátjával. Ettől függetlenül ő a PSV első számú edző jelöltje. Megfelel a klub által összeállított profilnak, melyben fontos szempont, hogy az új edző holland legyen. A lap szerint egyre valószínűbb, hogy meg fognak állapodni.

Vissza a lap tetejére

Június
5
  • Ma kezdődött az Oranje felkészülése a két NL meccsre. Aké és Dumfries szombaton egymás ellen játszanak a BL döntőjében. De akik a hétvégén még játszottak is felmentést kaptak. Memphis Depay lemondta e két meccset, mert még nem játékra kész. Az UEFA-nak leadott 23-as keretben Memphisen kívül nincs benne Blind és Reijnders sem. Koemannak nincs rájuk szüksége . Azért az első meccsig a kerettel maradnak. Csak 16 játékos jelentkezett, így Koeman az U21 EB-re készülő keretből hívott meg hat játékost, köztük Renscht is.

  • Kiosztották a klub díjait. A legnagyobb szurkolói klub, az Ajax Supporters Vereniging tagjai, minden meccsünk után megmondhatták ki volt a legjobb három. Ennek alapján az idény legjobbja Berghuis lett. Talán egy ilyen gyenge idény után e díjat inkább úgy kellene hívni, hogy az idény legkevésbé rossza, de ez van. A technikai kar az év tehetségének Taylort választotta, de itt is mondhatjuk, hogy komoly konkurense nem volt. Kortársa még Rensch, aki nem volt túl jó, és Brobbey, aki nem sokat játszott. Az ifi-edzők Hato-t választották meg a De Toekomst, az elmúlt idényben legnagyobb tehetségének (Abdelhak Nouri trófea). Ezzel, gondolom, mindenki egyetért. Az idényt az O17-ben kezdte, de gyorsan átkerült az O18-ba. 16 évesen az O19 csapatkapitányaként játszott a Youth League csoportmeccsein. Novemberben mutatkozott be a Jong Ajaxban, ahol hamar kezdőjátékos lett. Schreudernél ült először az első csapat kispadján, de nála nem játszott. Februárban a Cambuur ellen, 16 év és 310 naposan, minden idők negyedik legfiatalabb Ajax játékosaként (Gravenberch, Seedorf és Ünüvar mögött) mutatkozott be az Eredivisieben. Az idény végéig minden meccsen kezdett, az utolsó ötön végig a pályán maradt, és, az utolsót leszámítva, mindegyiken (egyik) legjobbunk volt.

  • Ahogy várható volt, a 18 Eredivisie klub ma megállapodott abban, hogy a 2025-26-os idénytől nem lesznek meccsek műgyepen.

  • Voltak olyan hangok is, hogy helyzetünk hasonló ahhoz, amiben 12 éve Frank de Boer átvette a csapatot, majd zsinórban négyszer bajnok lett. Miért ne lehetne megint ő a megváltó? Erről persze megoszlottak a vélemények, de azzal, hogy De Boer ma az Al-Jazira (Egyesült Arab Emírségek) edzője lett (ahol ismét játékosa lesz Serero), ezen sincs értelme már vitatkozni. Eddig ott, volt edzőnk, Marcel Keizer volt. Nem hiszem, hogy Keizer jelölt lenne nálunk, bár, ha Bosz az volt, akkor miért ne? Bosz ellen fel szokták hozni, hogy még nem nyert komoly díjat. Keizer Portugáliában a Sportinggal kupát és szuperkupát nyert, majd az Emirátusokban bajnok lett és szuperkupát nyert.

  • A 41 éves Zlatan Ibrahimović bejelentette, hogy abbahagyja. A század egyik legnagyobb játékosa volt, akinek nemzetközi pályafutása nálunk indult. Ahogy tőlünk kiprovokálta, hogy eladjuk, nagyon csúnya volt, de utolsó Ajax gólja, a NAC elleni, minden idők egyik legszebb Ajax gólja. Klubunk Twitteren ezzel az öt szóval búcsúztatta:'There's only one Zlatan' (Zlatan csak egy van).

  • Rob Jansen, Heitinga ügynöke, a De Telegraafnak adott interjút. Mislintat gyalázatosan bánt Heitingaval. Hiába mondta a kezdetben, hogy Heitinga ’Pole position’-ben van, kezdettől semmi esélye nem volt. Mislintat április 11 óta van a klubnál, de összesen csak három edzését látta Heitinganak. Egyetlen meccs előtti taktikai vagy meccs utáni kiértékelő beszélgetésen nem vett részt. Heitinga többször is kérte, mondják meg neki, milyen tervük van vele, de nem kapott választ. Mislintat állítja, hogy csütörtökön elmondta Heitinganak, mennyire értékeli, amit addig tett, de a klubnak tapasztalt edzőre van szüksége. Amikor Schreuder pozíciója tarthatatlanná vált, az volt a cél, hogy Heitinga legyen a segédje. Új szerződést írt alá, mely szerint a következő két évben minimum segédedző lesz. Mislintat ezt semmibe véve kijelentette, hogy arról nem lehet szó, hogy Heitinga az új edző segédje legyen. Eszerint egy érvényes szerződést semmibe vesz. Azt mondja, segíteni fogja. Miben? Milyen funkciót tud neki felajánlani? Mislintat, a Van der Sar posztjára vágyó Maurits Hendriks támogatásával, nagy pofont adott Heitinga edzői pályafutásának.

  • A Heerenveen középcsatára, Sydney van Hooijdonk (apja, Pierre, 46-szoros válogatott, 2002-ben gólkirály, az EL gólkirálya, és az idény játékosa) 16 góllal harmadik lett a góllövő listán. Tegnap egy interjúban azt mondta, hogy ebben az idényben a legjobb hátvéd aki ellen játszott Bassey volt. Erős, gyors, és roppant szívósan védekezik. (Ez így van, de nálunk egy hátvédnek fociznia is kell tudnia. Viszont az említett tulajdonságok miatt még nem mondanék le róla. Kivéve, ha nyereséggel eladhatjuk.)

  • A dán Tipsonbladet szerint az FC Kopenhagen szeretné visszavásárolni náluk kölcsönben lévő balszélsőnket, Mohamed Daramyt. Két éve €12 millióért vettük tőlük, és szerződése 2026-ban jár le. Lehet velünk beszélni, de vissza akarjuk kapni amibe került. Annyijuk nincs. Mivel vételekor abban maradtunk, hogy eladásakor az ár egy része az övék lesz, ezt is be szeretnék számítani. (Daramy a Jong Ajaxban sokszor volt jó, de az első csapatban nagyon ritkán. Mivel a bal szélre már van Bergwijn, Ünüvar, Van Axel Dongen és Tadić, ott nincs rá szükségünk. Bár jobblábas, de a jobb szélen nem szeret játszani, és ott még a Jong Ajaxban sem volt jó. Sok értelme nem lenne visszahozni, de azért túl olcsón nem kell elengednünk. Bár Overmars, mint szakember, nagyon hiányzik, azért neki is volt jó néhány rossz vétele. Daramy is ilyen.)

Vissza a lap tetejére

Június
6
  • Ha túljutunk a rájátszáson, akkor a csoportok sorsolásakor az első kalapban leszünk. Sajnos az EL legnagyobb baja az, hogy ott sok olyan csapat játszik, melynek stílusa nekünk nem szokott feküdni.

  • A tiszteletbeli tagok volt elnökünket Michael van Praagot kérték meg, állítsa össze az új igazgatótanácsot.

  • Hato a Nouri trófea átvevésekor azt mondta, hogy célja kezdőhelye megtartása. Még két dologban kell fejlődnie. Erőnlétben, hogy jól bírja a 90 perceket, és sokkal jobban kell fejelnie, hogy jól fejelő csatárokat is ki tudjon kapcsolni.

  • Ziyech meglátogatta Moszkvában barátját Promest. A reakciók nem pozitívak. Eleve ma Moszkvába menni, egy állásfoglalás, és az egyre komolyabb ügyekkel vádolt Promest meglátogatni is furcsa. De azt is mondhatjuk, hogy bajban látszik meg ki az igazi barát. Bár e mondás nem biztos, hogy Promes bajairól szól.

  • Eddig három edzőjelöltről beszéltek: volt edzőnk Peter Bosz, a dán szövetségi kapitány Kasper Hjulmand, és a norvég bajnok Bodø/Glimt edzője, Kjetil Knutsen. Az egyetlen aki már volt edzőnk, és akiről tudjuk, hogy az Ajax foci apostola, Peter Bosz, állítólag hamarosan aláír a PSV-hez. (Játékstílusa, és a velünk elért EL döntő ellenére nem örülnék neki, mert nem egy szimpatikus egyéniség, és fiataljaink legtöbbjét mellőzve, elüldözte őket. De ha fel sem vettük vele a kapcsolatot, annak más oka lehet. Ha tényleg a PSV-be megy, ott találkozik egyik Ajaxos áldozatával, El Ghazival.) Az Eindhoven Dagblad szerint Bosz és a PSV főleg a jövő évi keretről tárgyal. Bosz például szeretné leigazolni Dolberget. De fontosabb, hogy még nem tudni, marad-e Simons.
    Hjulmand új, 2026-ig érvényes szerződése aláírásakor közölte, hogy rá ne számítsunk. Ha tényleg csak ez a három jelölt volt, akkor nem tarthat sokáig Knutsen kinevezése. (
    Azért még kiderülhet, hogy más jelöltek (is?) vannak.)

Vissza a lap tetejére

Június
7

Vissza a lap tetejére

Június 8
  • 19 éves tehetséges kapusunk, Charlie Setford, négy évvel, 2027-ig meghosszabbította, e hó végén lejáró szerződését. Tavaly ő nyerte a De Toekomst legtehetségesebbjének járó Abdelhak Nouri trófeát. Amikor 2021-ben először védett a Jong Ajaxban, ő volt abban minden idők legfiatalabb kapusa. Sokáig tétovázott, hogy hosszabbítson-e. Úgy látszik, tudtunk neki perspektívát ígérni. (Nem vagyok oda vezetőinktől, de kezdek enyhülni. Nem hittem volna, hogy Van Axel Dongen és Setford hosszabbítnak, de sikerült erre rávenni őket. Szép lenne, ha Fitz-Jim is maradna.)

  • Az FB, kereskedelmi igazgatónkat, Menno Geelent szerette volna Van der Sar utódjának. Bár a klubon belül sokan szerették volna, ő ezt nem vállalta, mert szerinte erre a posztra egy volt nagy játékosunk a legmegfelelőbb.

  • A szövetség fegyelmi bizottsága 2+1 meccs eltiltást ajánlott fel Berghuisnak, a Twente elleni meccs utáni ütő mozdulatáért egy Twente szurkoló felé. Csak azért nem többet, mert enyhítő körülmény, hogy provokálták. Mivel a Twente ellen megkapta 5-ik sárgáját, első bajnoki meccsünkön amúgy sem játszhat. Június 12-ig kell reagálnia.

  • A De Telegraaf szerint, Gorter visszajön, és még egyszer nem adjuk kölcsön. A keret tagja lesz. (Ezt akkor írták, amikor Setford még nem hosszabbított. Azt hiszem, azzal, hogy Setford hosszabbított, Gorter feleslegessé vált, és el kéne adni. 23 éves. Meddig lehet a kispadon tartani?)

Vissza a lap tetejére

Június
9
  • Már régóta beszélnek róla, de most már tény. A 19 éves Regeer a Twente-ben folytatja. Védelem előtti középpályásként kezdte, de volt box-to-box, támadó középpályás és az utolsó években legtöbbször jobbhátvéd. 17 évesen lett a Jong AJax csapatkapitánya. Tavaly a jobbhátvéd poszt egyik gyengénk volt, de neve egyik edzőnknél sem merült fel lehetőségként. Biztos, volt ennek oka, mindenesetre érthetően nem érezte, hogy van nálunk jövője. Az AD úgy tudja, hogy a Twente €1 milliót fizet érte, és visszavásárlási jogunk van.

  • A De Telegraaf, Mislintat közeli forrásokra hivatkozva közli, hogy jelentkeztünk az orosz FK Krasnodarnál, a 23 éves örmény támadó középpályás Eduard Spertsyanért. Az elmúlt idényben 40 meccsen 14 gólja és 14 asszisztja volt. Az örmény válogatottban 15 meccsen három gólja és két asszisztja volt. Ő szívesen jönne. A transfermarkt.de szerint ára €9 millió. (Úgy tudom, EU országoknak nem szabad orosz cégekkel kereskedniük, bár ezt tavaly a PSV, Til leigazolásánál, valamilyen konstrukcióval kijátszotta. Több klub, így a Feyenoord is, fel volt ezért háborodva. Én sem örülnék. Mindenképpen furcsa, hogy egy ilyen kényes hírt, ha egyáltalán igaz, ki és miért szivárogtat ki.)

  • Az angol talksport twitteren írja, hogy a West Ham United is szeretné Alvarezt leigazolni. (Nekünk, jó, ha harcolnak érte, bár, ha Alvarez csak az egyiket akarja, nem sok szavunk lehet. Tudom, érvényes szerződése van, de azt biztos nem akarjuk, hogy annak lejártakor ingyen menjen el.)

  • Dán források szerint kb. €2 milliót kell fizetnünk a norvég FK Bodø/Glimtnek, ha tényleg edzőjüket, Knutsent akarjuk.

  • A VI írja, hogy Peter Bosz szóban megegyezett a PSV-vel egy három éves szerződésben, melyet hétfőn vagy kedden írnak alá. (Hozzánk szeretett volna jönni, de amíg Van der Sar igazgatónk volt, erről nem lehetett szó, 2017-ben úgy összevesztek. Bár Van der Sar már lemondott, azért még van szava a klubban. A média és a szurkolók többsége Boszt akarta, mert a támadó, domináns Ajax foci híve, és bár egy ponttal lemaradtunk vele a bajnokságról, azt kompenzáltuk az EL döntőbe jutással. Én nehezteltem rá, mert túl sok fiatal tehetségünket mellőzte, akik miatta el is mentek. De, ha nincs jobb, beletörődtem volna jövetelébe. Meglátjuk, lesz-e jobb.)

  • A De Telegraaf podcastjában Mike Verweij elmondta, hogy angol és olasz top klubok érdeklődtek Brobbey iránt, de ő nálunk akar tovább fejlődni.

Vissza a lap tetejére

Június
10
  • Az Ajaxlife legújabb számában a magazin olvasói által az év legjobbjának választott Berghuis válaszol szurkolók kérdéseire.
    Jogosnak tartja, hogy ő lett a legjobb? Büszke erre, de ő Tadićra szavazott volna, akinek statisztikái nagyszerűek, rengeteget jelent a csapatnak mint játékos és mint vezető. Egy ilyen pocsék idényben különben sem sokat mond egy ilyen díj. Tavaly vagy nyolc játékos szolgált volna erre rá. Tadić mellett Alvarezt emeli ki, aki biztos nem örült, hogy rendre, sokszor egy meccsen belül is, posztot kellett cserélnie, de mindig mindent megtett a sikerért.
    Elégedett idei játékával? Tavaly több jó meccse volt. Idén is próbált kreatív lenni, jó passzokat adni, de volt jó néhány, főleg amikor jobbszélső volt, gyenge meccse.
    Milyen osztályzatot adna magának? Az egész csapat megbukott, így magának is csak 5-öst adna.
    Melyik játékostól venne át tulajdonságokat? Brobbey, Kudus és a tavalyiakból Antony. De a csak a meccsre koncentrálni képes Tadićot is irigyli. Ahogy érzelmeit magában tudja tartani! Ő sokkal lobbanékonyabb.
    Két éve jött a Feyenoordból. Mivel a legelégedettebb? A pozíció váltással. Pontosabban, hogy Ten Hag nem tette őt a jobbszélső skatulyába. Antony már volt oda, és Ten Hag úgy érezte, hogy neki a 10-es poszt fog legjobban megfelelni, amiben igaza lett. 10-esként érzi magát legjobban.
    Mi eddig az Ajaxban a legszebb élménye? A tavalyi bajnokság és a Dortmund elleni hazai meccs.
    A Feyenoordban csapatkapitány volt. Nem akar nálunk is az lenni? A Feyenoordban néha az volt érzése , hogy a társaival való foglalkozás, a csapat vezetése, saját játéka rovására ment. Olyan jó kapitány, mint Tadić úgysem tudna lenni.
    Ki az a játékos, akivel együtt játszott, és legjobban illene az Ajaxba? Robin van Persie, bár csak utolsó éveiben játszott vele. Fiatalabban biztos még jobb volt.
    Mi lenne szemében minden idők legjobb Ajax 11-e, és ki lenne az edző? (Ezt a kérdést választotta Berghuis a legjobbnak, és feltevője kapott egy aláírásos Berghuis mezt.) Olyanokat választott, akiket látott játszani:
    Stekelenburg – Van der Wiel/Mazraoui, Martinez, Chivu, Maxwel – Litmanen, Daley Blind, Van der Vaart – Antony, Ibrahimovic, Tadić. Az edző csak Ten Hag lehet.

  • Kökcü, a Feyenoord csapatkapitánya, a bajnokság (egyik?) legjobbja, a Benficaban folytatja. A Feyenoord €25 milliót kap érte, ami prémiumokkal 30-ra mehet. Sok szurkolójuk kevesli a 25-öt. Igazuk van. Ha Kökcü a mienk lett volna, sokkal nagyobb lett volna az ára. Remélem, a Feyenoord dominanciája nem tart olyan sokáig, hogy áraik felmenjenek.

  • A Manchester City nyerte a BL-t, ami jó hír a Feyenoordnak, és remélhetőleg a holland klubfocinak is. Mivel a City ezzel két jogot is szerzett, hogy a sorsoláskor az első kalapban legyen, az egyiket az UEFA listája tavalyi 7-ike, Hollandia bajnoka kapja.

  • Aránylag megbízható német források szerint Grillitsch visszamehet kedvenc klubjába a Hoffenheimbe.

Vissza a lap tetejére

Június 1
1
  • Az ajaxlife-ban statisztikák vannak elmúlt idényünkről.
    - összehasonlítják Hallert az idei két 9-essel, Brobbeyval és Tadić-csal. 100, 65, illetve 46 lövésük, 50, 59 illetve 70%-a ment a kapufák közé, és 21, 20, illetve 24% lett gól. Sok ebből nem következik. Tadić 46 lövése 34 meccsen elég kevés. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ebből, és persze a 24 gólból is, négy 11-esből volt.
    - Bár a látszat néha más, a számokban nincs sok különbség Alvareznél, hogy hátvéd-e vagy 6-os. Hátvédként passzpontossága 90%-os volt, de olyankor legtöbb labdája hazaadás.
    - pontrúgásból 20-21-ben 163-szor próbáltunk betalálni, 21-22-ben 172-szer, 22-23-ban 164-szer. Ebből 23, 25, 19 gól lett (14, 15 és 12%).
    - Berghuis jó statisztikáit főleg a kicsik elleni meccseknek köszönhette. A komolyabbak ellen minden száma rosszabb.
    - A helyzetek alapján várható gólok (expected goals) száma 20-21-ben 100,3 volt, és összesen 102 gól szereztünk, 21-22-ben a várható 89,9-ből 98-at, míg idén 79,6-ból 86-ot. 34 meccsen 80 várható gól egy Ajaxtól nagyon kevés.
    - várható kapott gólok, és a ténylegesen kapott gólok: 20-21: 32,9 – 23; 20-21: 25,4 – 19; 22-23:30,9 – 38. Ez is sok mindent jelenhet. Talán idén tényleg az átlagosnál pechesebbek voltunk, vagy/és kapusaink többet hibáztak.
    - Rulli 19 meccsen a kapujára ment labdák 68,8 %-át fogta ki. Pasveer idén 15 meccsen 64%, tavaly 20-on 90,2. Onana 20-21-ben 20-on 80%, 21-22-ben hat meccsen 44,4%.

  • A KFL részvétel rájátszásának döntőjét a Twente 1:0-ra nyerte a Sparta ellen. A mai volt ebben az idényben a negyedik találkozójuk. Az első három döntetlen lett. Most is az lett volna igazságosabb. A baj az ilyen csapatok sikerével az, hogy nem tudni, ki marad jobbjaikból meg. A Twente legjobbja, Zerrouki biztos nem, mert már leigazolt a Feyenoordhoz. Jans a Twente edzője nyugdíjba megy, és Steijn a Sparta edzője sem biztos, hogy marad.

  • A feljutás – kiesés rájátszás döntőjét, óriási meglepetésre az Almere City nyerte az Emmen ellen. Almereben 2:0-ra, Emmenben 2:1-re nyert. Mezőnyben az Emmen volt jobb, de ez sok Eredivisie meccsükön is így volt. Akkor is, most is az volt a bajuk, hogy nem tudtak gól szerezni. Az Almere edzőjének, Alex Pastoornak ez a harmadik csapata, mely a rájátszások megnyerésével az Eredivisiebe jut. Segédje, volt játékosunk, az almerei Hedwiges Maduro.

  • A VI, a De Telegraaf és az ESPN is jelenti, hogy nem tudtunk megállapodni a norvég Knutsennel, és most Maurice Steijn, a Sparta idén roppant sikeres edzője, az első számú edző jelölt. Az ESPN azt is tudni véli, hogy első segédjének Hedwiges Madurot szeretnénk, akit a fiatal edzők egyik legtehetségesebbjének tartanak. Holnap reggel tárgyalunk Steijnnel és a Sparta-val.

Vissza a lap tetejére

Június 12
  • Kjetil Knutsen a Bodø Glimt edzője, mondja, hogy kívülünk a Celtic is felvette vele a kapcsolatot, de mivel a norvég bajnokság még a felénél sem tart, fel sem merülhet, hogy cserben hagyja csapatát.

  • A PSV bejelentette, hogy Peter Bosz az új edzője. Ez komoly szakítást jelent a klub játékstílusával, és remélem, nem fog bejönni. Schmidttel is vállalták e veszélyt, és vele sem voltak sikeresek.

  • Matthijs de Ligt lábikra sérülés miatt elhagyta az edzőtábort. A KNVB kérte az UEFA-t, hogy Blindet bevehesse a keretbe.

  • Berghuis elfogadta a két meccs eltiltást, így az ötödik sárga lap miatti eltiltással együtt, az új idény első három meccsén nem játszhat.

  • Mint tegnap írtam, a legfiatalabb, 17 éves, holland profiklub, Hollandia legfiatalabb városának, az immár 220.000 lakosú Almerenek csapata, az Almere City, feljutott az Eredivisiebe. Ők az 55-ik Eredivisie csapat. Mivel Almereben lakom, ez számomra is nagy hír. Ha nem velünk játszanak, nekik fogok szurkolni. Szurkolóik legtöbbje Ajax szurkoló is, mert sok volt amszterdami lakik itt. A jelenlegi kerettel nem hiszem, hogy bent maradnak, de milliárdos tulajdonosuk, Lesley Bamberger, biztos nem hagyja cserben őket. Utánpótlásuk jó. Idén is ők nyerték, a KKD-ben nem indult Jong csapatok bajnokságát. Egy ideig testvérklubunk volt, és a kapcsolat azóta is jó. Talán kapnak tőlünk játékosokat kölcsönbe. Bamberger különben Berghuis apósa, de egyelőre ez csak jópofa.

  • Az Eredivisie CV (magyarul, ha jól tudom BT) bejelentette, hogy az új idényben az Eredivisie minden meccsén lesz gólvonal technológia.

  • Hivatalosan még nem hír, de gyakorlatilag biztos, hogy Maurice Steijn az új edzőnk. Mislintat már tegnap megállapodott vele, és ma a klubok is megállapodtak. Szerződésében volt egy maximum összeg, amit egy klubnak kell érte fizetni, ha szerződése lejárta előtt el akarja vinni. A De Telegraaf szerint az €400.000. Állítólag a Sparta már tárgyal kiszemelt utódjával, volt játékosukkal, az amerikai válogatott volt szövetségi kapitányával, Gregg Berhalterrel.
    Minden új edző lutri, és egy olyan, aki még komoly csapatot nem edzett, nemzetközi meccsen még nem ült a kispadon, még inkább az. De Ten Hag is ilyen volt, és nem jártunk vele rosszul. Igaz, akkor Overmars volt a TD, aki pocsék kezdése ellenére kitartott mellette. Meglátjuk, most mi lesz. Az tény, hogy a kisebb csapatoknál, melyeknél eddig dolgozott, általában sikeres volt.

  • Öt jelölt van az idény edzője címre. Arne Slot a bajnok Feyenoord edzője, Ron Jans a KFL rájátszások győztese, az otthon egész idényben veretlen Twente edzője, Pascal Jansen, a negyedik helyen végzett, és a KFL-ben jól szereplő AZ edzője, Maurice Steijn, aki a Spartaval a 6-ik lett, és a mi edzőnk lesz, és Joseph Oosting, aki a 2-ik legszegényebb RKC-vel a 9-ik helyen végzett, amivel kiérdemelte, hogy Ron Jans utódja legyen a Twentenél. Meglepne, ha nem Slot nyerne.

Vissza a lap tetejére

Június 1
3
  • Ronald Koeman a holnapi NL elődöntőről adott sajtótájékoztatót. A kezdőcsapatról csak annyi konkrétat mondott, hogy Bijlow lesz a kapus. A március 24-i válogatott meccs óta egy percet sem játszó Blind visszahívása a keretbe, sokakat meglepett. Koeman ezt azzal indokolta, hogy Blind sokoldalú, látja az edzéseken, hogy mit tud, és ballábas hátvédekkel, középpályásokkal rosszabbul állunk, mint jobblábasokkal. Egy percig sem gondolt a Blindnél többet játszó De Vrij hívására. Kihangsúlyozta, hogy az Oranje a 88-as EB-n kívül még egy tornát sem nyert meg. Itt az ideje egy újabb díjnak, bár a konkurensek nagyon komolyak. A horvátok a VB-n harmadikak lettek, azaz nem kutyaütők. Ellenük szól, hogy elég öreg a csapatuk. Ebben a században ez lesz az Oranje 35-ik meccse a Kuipban. Ebből csak egyszer kapott ki, 22 éve. Most persze nyerni kell!
    Nehéz jósolni, de, De Ligt kiesése után, az alábbi egy logikus kezdő lenne:
    Bijlow - Dumfries, Van Dijk, Botman, Ake – Wieffer, Frenkie de Jong, Koopmeiners/De Roon – Malen, Gakpo, Simons

  • Van Basten nem bírta ki, hogy ne okozzon fájdalmat a Feyenoord szurkolóinak. A ZIGGO egy műsorában azt mondta, hogy, egy Kökcü szintű játékosért, az Ajax minimum 60 milliót kapna. Mint tudjuk, a Feyenoord csak 25-öt kapott.

  • A gyenge idény, sok zűrzavar ellenére, már minden bérlet (42.000) elkelt a 23-24-es idényre.

  • Steijn gyakorlatilag már a miénk, és leszerződtettük egyik segédjének Saïd Bakkatit. A Jong Ajax edzője volt, majd Jaap Stamé annak minden klubjánál (PEC Zwolle, Feyenoord stb.). Dick Advocaat segédje is volt az ADO-nál. De még semmi sem hivatalos, mert az Almere City nem nagyon akarja elengedni a kiszemelt első segédet, Madurot. Bár már olyat is hallottam, hogy holnap reggel mindent bejelentenek.

Vissza a lap tetejére

Június 1
4 (Hollandia - Horvátország 2:4 NL összefoglaló)
  • Koeman 11-e csak egy poszton tért el az általam jósolttól. Botman helyett Geertruida kezdett. Koeman azt mondta, fel sem merült benne, hogy De Ligt helyett egy ballábas (Botman vagy Ake) legyen Van Dijk párja. Csak az volt a kérdés, hogy Timber vagy Geertruida kezdjen-e. 2018 óta ez volt a legfiatalabb kezdő 11. Egy Ajaxos sem kezdett, egy PSV-s (Simons) és három a Feyenoordból (Bijlow, Geertruida és Wieffer) kezdett.
    Ide-oda ment a labda. A hollandok gyors indításokkal játszottak, és a három, rendre helyet cserélő csatárt nehezen tudták tartani. A horvátok néha szépen kombináltak. Sok helyzet nem volt. Simons sokat szabálytalankodott, de időben fékezte magát, így nem kapott sárgát. Pasalic és Kovacic, illetve Frenkie de Jong igen. Az első gólveszély Van Dijk jó passzából a 18-ik percben Simonsé volt, de a kapus védett. Itt is ott is voltak kisebb helyzetek. A horvátok mintha kicsit jobbak lettek volna, de az Oranje volt veszélyesebb. A 34-ik percben szép holland támadás (Simons – Gakpo – Simons – Ake – Wieffer – Malen 1:0.
    A szünetben nem voltak cserék. Nagy horvát nyomással kezdődött a második félidő, míg holland részről egyre több volt a hiba. Az 53-ik percben Gakpo kicsit meghúzta Modric mezét, aki persze látványosat esett. A bíró a 11-es pontra mutatott; =>1:1. Szigorú volt, de sajnos jogos. Tovább nyomtak a horvátok, bár Wieffer egy jó lövése akár be is mehetett volna. A 64-ik percben Simons – Weghorst csere volt. A 72-ikben a horvátok megszerezték a jogos vezetést. Dumfries hagyta Ivanusec beadjon mellőle, majd középen Van Dijk és Koopmeijners csak nézték, ahogy közöttük Pasalic betalál. Az 75-ik percben Wieffer – Wijnaldum és Malen – Bergwijn csere volt. Egyre elkeseredettebben támadott az Oranje, ami főleg hosszú, Weghorst felé menő labdákból állt. Voltak kimaradt helyzetek is. A hat perc hosszabbítás elsőjében Gakpo nagyon jó helyzetben lőtt mellé, majd Aké hátrahúzásos lövését védte a kapus. A 106-ik percben nagy kavarodás volt a horvát kapu előtt, melynek végén Lang kiegyenlített. A hosszabbításban már legtöbb holland mozogni is alig tudott a fáradtságtól, és az újabb cserék sem segítettek. A horvátok megérdemelten nyertek, 4:2-re.

  • Az első félidőben az Oranje kimondottan jó volt. Azután a horvátok megmutatták, hogy jogosan a világ harmadik legjobbjai. Meglepő, hogy a sok öreg horvát mennyivel jobban bírta energiával, mint a sokkal fiatalabb hollandok. Modric már majdnem 38. Ma is nagyon jó volt, és a 119-ik percben csak azért cserélték le, hogy a szurkolók (a hollandok is) megtapsolhassák. Az biztos, hogy az Oranje sokkal jobb volt, mint a franciák és Gibraltár ellen. Pedig néhány kulcsjátékos nem volt túl jó, és De Ligttel más lett volna a védelem. Van fantázia ebben a csapatban.

  • Bijlow a harmadik gólnál kicsit elaludt. De voltak jó védései, kifutásai.
    Dumfries megfelelt. Harcos volt, sok labdát megszerzett, de elöl nem sokat csinált. Geertruida megfelelt, de sokkal visszafogottabb volt, mint a Feyenoordban. Van Dijk elég sok hibával játszott, és a második kapott gól miatta is volt. Aké az első gól előtt nagyszerűen passzolt Wiefferhez, de nem volt olyan jó, mint általában.
    Frenkie szürke volt, ami kihatott a csapat játékára is. Wieffer volt talán a csapat legjobbja. Sok labdát megszerzett, és legtöbb labdája jó helyre ment. Koopmeijners ma 10-es volt. Mostanában az Atalantaban is az, de az ottani szintjét a válogatottban meg sem tudja közelíteni. Ma sem volt jó.
    Malen jó gólt lőtt, de sok más jót nem csinált. Gakpo is elég szürke volt. Simons nagyon akart, de nem ment neki.
    A cserék közül Lang szép góljával megfelelt. Bergwijnnek is volt egy jó lövése. Weghorst ma sem lett a kedvencem.

  • Mindenféle hírek vannak Alvarezzel kapcsolatban. A De Bild szerint Mislintat, miután megtudta, hogy a Dortmund több, mint €100 milliót fizet Bellinghamért, €45 millióra emelte Alvarez árát, míg a Dortmund nem hajlandó 35-nél többet fizetni. Közben a West Ham is beszállt a harcba. Többet ajánl, mint a Dortmund, és Alvarez is többet keresne náluk, de a német SKY egy újságírója szerint Alvarez Dortmundba szeretne menni. Mindezzel szemben Mike Verweij, a De Telegraaf Ajax megfigyelője szerint, a Dortmund még nem jelentkezett nálunk. (Az ilyen hírek sokszor csak azt jelentik, hogy hivatalosan még nem jelentkezett, de ügynökén keresztül kapcsolatban vannak. Ha rám hallgat a Wes Hambe megy. Az angol foci jobban passzol hozzá.)

Vissza a lap tetejére

Június 15
  • Az ESPN, mely megbízható szokott lenni, jelenti, hogy megállapodtunk Maduroval és klubjával az Almere Cityvel, és most már csak meg kell fogalmazni a szerződést, és persze a két félnek alá kell azt írnia. Az utolsó edzőnk, aki kinevezésekor nem hozott magával segédet Keizer volt. Szeretett volna, de Overmars nem engedte meg neki. Előtte nem tudom, ki nem hozott segédet. Bosz, De Boer, Jol hoztak. Van Basten is hozott, bár azok Ajax múltúak voltak. Steijn, úgy látszik, nem is akart saját segédet, mert tegnapi, bemutatkozó sajtótájékoztatóján, azt mondta, reméli, hogy Maduro lesz a segédje. A technika kar többi tagjai: Said Bakkati, Richard Witschge segédek, Anton Scheutjens (kapusedző), Alessandro Schoenmaker (performance coach) en Max Lesser (az első csapat elemzőinek főnöke; Mislintat hozta magával Stuttgartból).
    E sajtótájékoztatón reagált a vádra, hogy a Sparta nem mindig domináns, támadó focit játszott. A cél a bennmaradás volt, és nem is voltak, domináns focihoz alkalmas játékosai. De azért jó néhány meccsen domináltak. Amikor a VVV-vel a KKD-ben bajnok lett, domináns, támadó focit játszottak.

Vissza a lap tetejére

Június 16
  • Majdnem megvan a teljes nyári program. Előkészületi meccset játszunk a Shaktar, az Anderlecht, az Augsburg és még egy csapat ellen. Amit tudok beírtam, a lap tetején lévő programba. Az előkészületeket un. Open Dag-hal zárjuk. Ez az utóbbi években nem volt, de most visszajött. Ezen a szurkolók ingyen megnézhetnek az Arenaban egy edzést, kérhetnek a játékosoktól autógrammot, korábban le is fényképezhették magukat velük. Volt úgy, hogy egy nyilvános edzőmeccs is volt, de most az nem lesz.

  • A VI anyagi helyzetünkről ír. Jövő évi költségvetésünk €100 milliós veszteséggel kezdődik. Kiesik a BL indulásért az UEFA-tól járó kb. 30 millió. Emellett számolni szoktak még 10 millió extra bevétellel is. A vett játékosok értéke, a szerződés évei alapján évente csökken, ami idén kb. 60 milliót jelent. Így jön ki a 100.
    Azért nagyon nem kell spórolnunk. Több 10 milliós nyereségünk van a jelenlegi könyvviteli évben, és vagyonunk kb. 200 millió. A jövőre nézve pozitív, hogy a 24-25-ös idénytől felmennek az UEFA pénzek, majd egy év múlva a TV pénzek is.
    Mindennel együtt, nem kell jobban spórolnunk, mint eddig, és költségvetésünk az új idényben felmehet €190 millióra.

  • Az áprilisban megsérült Fitz-Jim már edz, és reméli az edzőtáborba már el tud menni a kerettel. Egy éve nem akarta, hogy kölcsönadjuk, mert remélte, kap lehetőséget az elsőben, de azt sérüléséig sem kapott. Most nincsenek tervei. Hajlandó kölcsönbe menni. Szerződése egy év múlva jár le. Sok függ attól, hogy milyen lesz az előkészületek alatt. Igaz, tavaly nagyon jó volt, mégsem kapott komoly lehetőséget.

  • Most már Maduro is hivatalosan a miénk. Az ESPN-en általában okos dolgokat mondott a meccsekről, és edzőként is jó volt. 2018-19-ben Edwin van de Looij segédje volt az Oranje U21-nél, majd az Almere City U21-ének edzője lett. Megnyerték az U21 csapatok bajnokságát. (A KKD-ben játszók ezen nem vesznek részt). A döntőben a Feyenoord U21-e ellen nyertek. Ezután az Almere City segédedzője lett. Nagyon tehetséges edzőnek tartják. Még nincs olyan edzői diplomája, mely profi csapatokhoz kell, de gondolom gyorsan meg akarja szerezni. Reméljük, jó párt fog Steijnnel alkotni.

  • A VI szerint Steijn felhívta technikai vezetőink figyelmét a Sparta, a PSV-től bérelt jobbhátvédjére, a 21 éves Shurandy Sambora. Még egy évre van szerződése, de a PSV szeretné, ha azt meghosszabbítaná, mert terveik vannak vele. (Nekem nem tűnik jobbnak Renschnél, bár másfél évvel idősebb. Statisztikái sem jobbak. Egy éves szerződéssel nem kerülhet sokba, de ez csak nem érv.)

Vissza a lap tetejére

Június 17
  • Még nem mutattam be Steijnt. Hágai, és az ADO-ban lett profi. Nem volt egy nagy játékos. A NAC-ban játszott egy idényt az Eredivisieben, de főleg a kispadon ült. Henk ten Cate volt az edzője, és Alfred Schreuder volt a csapat csillaga. Érdekes, hogy a Feyenoord edzője, Arne Slot, is a Ten Cate által vezetett NAC játékosa volt, de még Steijn előtt. Ten Cate a másik kettőben már játékosként látta a későbbi edzőt, de Steijnben nem. Persze ennek oka az is lehetett, hogy inkább törte magát, hogy többet játszhasson, mint irányította társait. Amatőr játékosként vonult vissza, majd testnevelési főiskolát végzett, és általános iskolákban tanított. Visszament az ADO-ba, ahol először az amatőröknél volt segédedző, majd a tartalékoknál volt segéd és később edző. 2011-ben az eltávozott Van den Brom helyébe lépve az első csapat edzője lett. Első idényükben 15-ikek lettek, a másodikban 9-ikek, majd 2013 őszén, miután első hat meccsükből ötöt elvesztettek, kirúgták. A következő idényben az Eerste Divisieben játszó VVV edzője lett, ahol két év múlva újabb két évvel meghosszabbították szerződését. 2016-17-ben, domináns, jó játékkal bajnokok lettek, és felkerültek az Eredivisiebe. Steijnt választották meg az Eerste Divisie legjobb edzőjének. A következő két idényben sikerült bent maradniuk, majd sok pénzért elment az Egyesült Arab Emirátusokba az Al-Wahda edzőjének, volt edzője, Ten Cate utódjának. Három forduló után kirúgták, de anyagilag biztos jól járt. 2020 nyarán három éves szerződést írt alá a NAC-hoz, de 2022 februárjában bejelentették, hogy a 22-23-as idénytől a Sparta edzője lesz. Közben Henk Fraser elment a Spartaból, és kérték, hogy Steijn hamarabb vegye át a biztos kiesőnek látszó, négy fordulóval a vége előtt utolsó, 18-ik helyen álló Spartat. Végül 14-ikek lettek, és bent maradtak. Idén pedig, ha nem is mindig látványos játékkal, de jó csapatmunkával, a bajnokság legnagyobb meglepetéseként 6-ikak lettek.
    Jó edzőnek látszik, de az Ajax szintjéhez nincs hozzászokva. De legsikeresebb edzőink egyikének sem volt nála komolyabb szakmai múltja.

  • Ronald Koeman a mai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy nem egy kisdöntőre készülnek, hanem egy nagyon fontos előkészületi meccsre az őszi EB selejtezőkre. Nem akar senkit sem pihentetni. Bár kérdezték, ki lesz a kapus, most nem mondta meg. Mivel Bijlow nem volt jó, lehet, hogy Noppert véd. Van Dijk sem volt meggyőző, de ő biztos kezd.
    Hollandia utoljára a 2008-as EB-n nyert az olaszok ellen. Azóta hét meccsen három vereség, négy döntetlen. Nem lesz könnyű.

Vissza a lap tetejére

Június 18 (Hollandia - Olaszország NL kisdöntő 2:3 összefoglaló)
  • Koopmeijners helyett Simons lett a 10-es, és Lang vette át Simons helyét a bal szélen. Logikusnak látszó változtatások.
    Az első szögletet, a 3-ik percben, Gakpo rúgta; Dumfries fölé fejelt. Ezután sokáig csak az olaszok játszottak. A 6-ik percben 16-osunk körül ide-oda ment a labda, és hátvédjeink meg sem próbáltak beavatkozni. Malen kb. 20 méterről nézte, ahogy bekkje, Dimarco, senkitől sem zavartatva, megkapja a labdát, és kapunkba lövi. (Dumfries követte szélsőjét középre.) =>0:1. Az Oranjenél volt többet a labda, de roppant körülményes, lassú támadásépítésük kevés gondot okozott az olaszoknak. A 20-ik percben Dimarco megint zavartalanul mehetett fel. Beadásába Wieffer belelépett, de a labda olaszhoz pattant, és hátvédjeink csak nézték, hogy születik az újabb gól; =>0:2. A gól Geertruida hibája is volt, mert bennragadva feladta a lest. A 27-ik percben Dimarco 20 méteres lövése alig ment fölé. Simons elkezdett focizni. A 30-ik percben egy nagy szólójánál túlcipelte a labdát, és elvesztette. A 34-ikben Dimarco szabálytalanul állította meg, amiért sárgát kapott. A 35-ikben Verratti buktatta. A 40-ikben kiugrasztotta Gakpot, akinek ívelt lövése pár centivel ment mellé. A 45-ikben ismét Simons buktatásáért rúghatott az Oranje szabadot. A hat perc hosszabbításban nem sok történt.
    Geertruida – Wijndaldum, Lang - Weghorst és Malen – Bergwijn csere volt. Gakpo lett a balszélső, Wijnaldum a középpályát erősítette. A 47-ik percben Van Dijk nagyszerű hosszú passzt küldött Gakpohoz, aki lerázta védőjét és lőtt. Donnarumma kapus védett. Jobb lett volna, ha Gapko bead, az üres a kapuval szemben álló Weghorsthoz, de 5-6 méterre a kaputól maga akart betalálni. Az 51-ik percben Bergwijn kapáslövése szögletre pattant. Az 52-ikben Gakpo 25 méterről alig lőtt mellé. Még sok hiba volt, de legalább a hozzáállásra nem lehetett már panasz. Az Oranje nagyon nyomott, de az olaszok 2:0-as vezetéssel játszhatták kedvenc játékukat. Türelmesen vártak a hibákra. De olyan, amivel valamire mentek volna, egyelőre nem volt. Az olaszok egyre többet fetrengtek. Az 59-ik percben Wijnaldum szépen tisztára játszotta magát, Wieffer – Dumfries lövés helyett gyenge gurítás. A 63-ikban Simons – Koopmeiners csere volt. A 68-ikban Van Dijk szerelt, Koopmeijners – Gakpo beadása egy olasz fejről Bergwijnhez pattant, aki egy csellel tisztára játszotta magát, majd ballal szép gólt lőtt; =>1:2. Ettől az olaszok felébredtek, és támadni kezdtek. A 70-ik percben jó támadásuk rossz beadással végződött. A 72-ikben Dumfries szerelt, nagy lépésekkel vitte fel a labdát, melyet elvettek tőle. Cipője leesett, és fekve tiltakozott a bírónál. Közben Chiesa kiugrott. Van Dijk elindult felé, de csak 10-15 méterről követte. Chiesa elég nehéz szögletből, nem túl erősen lőtt. A labda Bijlow mellett ment a kapuba; =>1:3. Ez nagy pofon volt. A 76-ik percben Wieffer helyett Veerman ment be. A 81-ikben egy támadásunkat Wijnaldum buktatásával állítottak meg. Koopmeiners lövése a sorfalról Weghorsthoz pattan, aki szépített. Sajnos a labda nem olasztól, hanem a sorfalnál álló Wijnaldumtól pattant, az így lesen álló Weghorsthoz, ezért a VAR jogosan nem adta meg a gólt. A 89-ik percben Dumfries megnyert egy légi csatát, Bergwijn elindult, Veermanhoz passzolt, aki nagyszerű labdával ugrasztotta ki Wijnaldumot; =>2:3. Kilenc perc hosszabbítás jött. A 92-ikben Dumfries beadásából Wijnaldum gyengén a kapus kezébe fejelt. Egy perc múlva az olasz kontra végén Barella óriási helyzetben gyengén mellé lőtt. Bergwijn beadása után Koopmeiners fejesét fogta meg Donnarumma. A 95-ik percben De Jong buktatott a 16-osunknál. A szabadrúgás a sorfalról szögletre ment. A 98-ikban Weghorst-ot mezénél fogva gyengén megrántották, és elesett. Ilyenkor, ha a bíró 11-est ad, a VAR hagyja, de, ha nem azt is. A bíró nem adott. Az Oranje mindent beleadva nyomott. A 101-ik percben holland szöglettel ért véget a meccs.

  • Koeman második kapitányságának első négy meccséből az Oranje csak a harmatgyenge Gibraltártól nem kapott ki, de ellenük is csak elég keservesen nyert. A másik három meccsen 11 gólt kapott. Van Gaal alatt, élvezhetetlen játékkal, a csapat alig kapott gólt. Van Gaal szerint a rendelkezésre álló játékosokkal az 5-3-2 az egyetlen felállás, mely sikerre vezethet. Koeman azzal kezdte, hogy nála 4-3-3 lesz. Egyesek szerint azért, mert semmit nem akart átvenni Van Gaaltól. De a sok gólnak nem csak a 4-3-3 az oka. Több játékos formája visszaesett. Van Dijk elég sok gólban van benne, és Aké is jobb volt a VB-n. A nagy formában megsérült De Ligttel jobb lenne a védelem. A kapusokkal sincs szerencséje Koemannak. Bijlow egyik NL meccsen sem keltett jó benyomást. A VB-n jó Noppert, 2023-ban, sérülés miatt csak egy meccsen védett. Frenkie de Jongnak úgy látszik hosszú volt az idény, és egy jó Memphis is nagyon hiányzik.
    De mindez nem mentség az első félidő lélektelen játékára. A hátvédek csak néztek egymásra, mintha azt gondolták volna, majd a másik megtalálja a megoldást. A meccs legjobbja, az olasz balhátvéd Dimarco, Malentől teljes szabadságot élvezett, amit ki is használt. Bár a másik oldalon Lang se nagyon követte bekkjét, abból kevesebb baj lett, mert Aké ki tudta kapcsolni egész jobbszélüket. A horvátok ellen az első félidőben kimondottan jó szakaszok is voltak az Oranje játékában Most, a holland szempontból sokkal jobb, második félidőben is inkább a mentalitást, a harcos szellemet lehet dicsérni, nem a jó játékot. Koeman nagyon neheztelt a legtöbb játékosra, és a szeptemberi EB selejtezőkre valószínűleg lesznek változások a keretben.

  • Három labda ment a kapufák közé; mindháromból gól lett. Az első kettőért Bijlow, azt hiszem, nem hibáztatható, a harmadikért igen. A horvátok ellen sem volt meggyőző.
    Dumfries harcos, lelkes volt, de oldalán volt a legtöbb olasz támadás. Ha felment, azt ritkán követte használható passz, beadás. Geertruida idénye hosszú volt. Talán azért is volt olyan gyenge. Van Dijk az első félidőben nyugtalanságot keltett kirúgásaival. A másodikban jobb volt, viszont a harmadik gólért főleg ő felelős. Aké volt a legjobb hátvéd, de VB formájától ő is messze volt.
    De Jong nagyszerű felmenetellel kezdett, de utána szürke volt, néhány labdavesztéssel. Ráfér egy jó nyaralás. Wieffer nem volt rossz, de néha túl nagy volt számára az iram. Simons az első félidő utolsó 20 percében szabályosan tarthatatlan volt, és nem biztos, hogy okos volt lecserélni. Ő azon kevesek egyike, akinek hozzáállására soha nem lehet panasz. Wijnaldum egész jó volt. Kevés labdát vesztett el, és gólt is lőtt.
    Veerman ugyan keveset játszott, de végre volt valaki, aki tud indítani, másokat helyzetbe hozni.
    Malen elöl sem volt jó, és Dimarco általa lett a mezőny legjobbja. Nem tudja, hogy egy szélső feladata bekkje követése is? Gakpo Liverpoolban középcsatár, de az (még?) nem igazán megy neki. Nem elég harcos, és nem is elég gólra törő. Elég nagy helyzeteket hagyott ki. A szélen jobb volt. Lang jobb volt, mint Malen, de ez nem nagy szó.
    Bergwijn jó gólt lőtt, a második gólhoz ő adta a gólpassz előtti passzt, és voltak jó beadásai is. Ő rendre visszament Dimarcoval, akit a második félidőben nem is sokat láttunk. Weghorst harcos volt, mint mindig. Pech, hogy gólját, ha jogosan is, elvették tőle.

  • Leigazoltuk az AS Roma 20 éves, 193 centis középpályását, a háromszoros bosnyák válogatott Benjamin Tahirovićot. Mourinho állítólag kedvelte, és az idény végén egyre többet is játszatta. A Roma-nak pénzre van szüksége; el kellett adnia. €7,5 milliót fizetünk érte, amihez jöhet €1 millió prémium, és tovább-eladási árának 15%-a. Lehet, hogy a nemrég leigazolt Van den Bomennek lesz a konkurense?

  • A 17 éves Damian van der Vaart, Rafael fia, útban van hozzánk. 2023 végéig szerződés köti a dán Eijsberghez. Apja szerint napokon belül aláír hozzánk egy szerződést januártól. Az O18-ben kezd. A De Telegraaf szerint apjához hasonlóan intelligens, és technikás 10-es, bár ő jobb lábas.

Vissza a lap tetejére

Június 19
  • Jót nem olvasni az Oranje tegnapi játékáról. Koeman főleg a mentalitást szidta. Igaza volt, de, mint edző azért is ő a felelős. Vagy kerete nem felel meg, vagy/és nem tudta őket eléggé motiválni. De strukturális problémák is vannak. A régi Memphis nagyon hiányzik, de mostanában annyit sérült, hogy nagy kérdés, láthatjuk-e még a régi Memphist. Gakpo még nem elég régóta középcsatár ahhoz, hogy értékelni lehessen, és a Liverpool nagyszerű csatárai között bármilyen csatárposzton könnyebb játszani, mint az Oranjeben. Weghorst a csatársor Dumfries-e. Csupa-szív játékosok, fizikailag is rendben vannak, de nagy baj van, ha posztjukon ők a legjobbak. A szélső gond még nagyobb. Koeman még mindig keresi az igazikat. A franciák ellen Berghuis és Simons kezdtek. Most Berghuis a keretben sem volt, Simons pedig 10-es volt. A klubjaikban jó Malen és Lang kezdtek, de szünet után mindketten az öltözőben maradtak. Bergwijn és Gakpo lettek a szélsők. Jobbak voltak, mint elődjeik, ami nem nagy szó. Gakpo a PSV-ben legtöbbször szélső volt. Ő talán lehet a megoldás. Bergwijn sok poszton tud játszani, de azokból a jobb szélen a leggyengébb. Tegnap, ennek ellenére jó volt. A középpályán hiányzott a kreativitás. De Jong általában kreatív, de e két meccsen szürke volt, amit az egész csapat megérzett. Viszont így mellette, a roppant hasznos, de eleve nem túl kreatív Wieffer nem a megoldás. Hamarabb kellett volna beküldeni Veermant. Hátul Van Dijk egyre komolyabb probléma. Liverpoolban is elég gyenge idénye volt, és a válogatottban sem volt jó. Koeman a meccs előtt azt mondta, hogy kielemezte vele a horvátok elleni hibáit, és most nem lesz baj. Lett. Eddig nem merte dobni. Pedig a kispadon ült az angol bajnokságban idén nagyon jó Newcastle, nagyra tartott baloldali középhátvédje, Botman, bár, ha van egy jó balhátvéd, Aké még jobb lenne. A közép jobb oldalára De Ligt a megoldás, de Timber, és a Liverpool érdeklődésének központjában álló Micky van de Ven (Wolfsburg) is szóba jöhet. Geertruida inkább jobbhátvéd, és nem biztos, hogy rosszabb, mint Dumfries. Bár Tete és Frimpong is komoly jelöltjeim.
    A lényeg az, hogy az Oranje jelenleg kb. ott tart, mint Hiddink és Danny Blind alatt volt 2014-17 között. Sok ideje nincs Koemannak, hogy ezen változtasson, mert a válogatott következő két meccse, szeptember elején, két nagyon fontos EB selejtező lesz; Görögország és Írország ellen.

  • Közös megegyezéssel felbontottuk Heitinga 2025-ben lejáró, még fél éve sem kötött, szerződését. Hogy mennyire volt közös e megegyezés, nem tudni, de azután, hogy Heitinga szóba sem jöhetett segédedzőként, sok keresnivalója nem volt nálunk. Félek, beszélgetése Mislintattal, amikor az közölte vele, hogy nem maradhat edzőnk, lett az oka annak, hogy nem mennie kellett. A szurkolók azon is fel voltak háborodva, ahogy Blindnek kellett távoznia, de ahhoz kicsit hozzájárultak azzal, hogy már jó ideje sokszor kifütyülték. Heitinga viszont, ha nem is volt jó a csapat élén, végig népszerű maradt, és a szurkolók reakciója ennek megfelelő. Mislintat nem lett ettől népszerűbb. Egyszer talán erről is többet fogunk tudni. Mike Verweij szerint nem véletlen, hogy a hírt fél órával az Oranje tegnapi veresége után hozták ki. Abban bíztak, hogy így kevesebben fognak rá reagálni. Ha tényleg ez volt az ok, akkor nem jött be.

  • Promest, egy unokatestvére leszúrásáért 1,5 évre ítélték el, ami ellen ügyvédje fellebbezni fog. Promes a tárgyalásokon nem vett részt. Már kért orosz útlevelet, és reméli azt időben megkapja. EU országoknak jogi ügyekben sem szabad Oroszországgal kapcsolatban lenniük, így, ha az ítélet az orosz – ukrán háború vége előtt hatályos lesz, sem kell félnie, hogy Hollandia kiadatását fogja kérni. Folyik ellene még egy per, mely szerint komoly szerepe volt 1300kg kábítószer Hollandiába csempészésében. A kábítószert az oroszok nagyon komolyan veszik. Ha abban az ügyben elítélik, lehet, hogy a Szpartak Moszkvának fel kell bontania szerződését, és az sem biztos, hogy Oroszországban maradhat. De ez már rég nem Ajax hír.

  • Mike Verweij (De Telegraaf) szerint semmi alapja nincs a hírnek, hogy érdeklődünk Sambo iránt. Ügynöke terjesztette, hogy kizsaroljon a PSV-től egy jó szerződést.

Vissza a lap tetejére

Június 20
  • Promes ügye mégis lehet, hogy Ajax hír. Amikor részletekben €8,5 millióért eladtuk a Szpartaknak, abban maradtunk, hogy az utolsó 1,5 milliót, ha Promest jogerősen elítélik, nem fizetik ki. Ennek elég nagy az esélye. Ez esetben követelhetjük, hogy Promes fizesse ki az 1,5-öt.

  • Sven Botmannal az Ajax honlapján beszélgetnek, Ajaxban töltött gyermekkoráról. Ebben legérdekesebb, hogy azt mondja, eddigi legjobb edzője Heitinga volt. Utolsó ifi évében volt edzője, és sokat segített neki abban, hogy ifiből felnőtt focistává váljon. Gondolom, Heitinganak most különösen jól esik az ilyesmi.

  • Egyszerre beindultak a Timber hírek. Az Arsenal és a Bayern München érdeklődéséről beszélnek, de az állítólag felajánlott 35-40 millió a közelében sincs az általunk kért kb. 60-nak. (Annyi esze csak van, hogy ne akarjon Münchenbe menni. Talán érdeklődik Blindnél, Gravenberchnél és Mazraouinál, hogy elég kényelmes-e a kispad. Mert idei formájában nincs sok esélye De Ligtet kifúrnia a kezdőből. Olyat is olvastam, hogy ő már megállapodott az Arsenallal. Ha ez igaz, akkor a klubnak már bejelentette, hogy el akar menni, és megengedtük neki, hogy más klubokkal tárgyaljon. Mindenesetre semmi okunk nincs keveset kérni érte, és ő is okosabb lenne, ha egy évvel meghosszabbítaná szerződését, és még egy évet maradna. Az igaz, hogy a sok formában visszaesett közül, talán még ő hozta magát legjobban, de ő is gyengébb volt, mint tavaly.) Az AD szerint nem kérhetünk Timberért annyit amennyit csak akarunk. Amikor tavaly egy évvel meghosszabbította szerződését, abba belevettek egy limitált árat. Így, ha most el akar menni, akármennyire is szeretné Mislintat megtartani, túl sokat nem kérhet érte.

Vissza a lap tetejére

Június 21
  • Benjamin Tahirović, 5 éves, 2028 nyarán lejáró szerződést írt alá. 2003 március 3-án született Stockholmban, 191 cm magas középpályás. 2021 februárban ment az AS Romába, ahol az elmúlt idényben került be az első csapat keretébe. Az idény elején alig játszott, de a végén egyre többet. Mourinho állítólag nagyon kedvelte, és csak azért kellett eladni, mert a Romának kellett a pénz. Ez elég furcsa magyarázat, hiszen mást még nem adtak el, és nem hiszem, hogy, ha Mourinho meg akarta volna tartani, is eladták volna. Március óta Bosznia és Hercegovina válogatottja. €7,5 milliót fizetünk érte, amihez jönnek bónuszok, és, ha eladjuk, ára 10-15%-a biztos a Romáé.
    Haris Medunjanin, a PEC Zwolle 38 éves, holland – bosnyák támadó középpályása szerint, nagyszerű vételt csináltunk. Alvarez utódjának nem jó, mert a védekezés nem erőssége. Taylorral hasonlítható össze. Medunjanin szerint nincs hozzászokva a nagy nyomáshoz, feszültséghez, ami az Ajaxnál várja, így nem tudni, hogy fog arra reagálni. De focizni nagyon tud. (Taylor csak az idény elején volt igazán jó, de azért még nem hoztam volna helyébe mást. És, ha tényleg nem vagyunk elégedettek vele, akkor adtam volna lehetőséget Fitz-Jimnek, mielőtt mást veszünk. Azért is furcsa vétel ez, mert a transfermarkt.de szerint €1,5 milliót ér, aminél 5-ször többet fizettünk érte. Remélem, Mourinho nem azért dicsérte annyira, hogy felvigye az árát. De játékos-megfigyelőink csak többet tudtak róla, mint én.)

  • Brobbey a tavalyi idény kezdetén azt mondta, hogy gólkirály szeretne lenni. 12 góllal nem lett az, de akik előtte végeztek, azok mind többet játszottak nála. 126 percenként talált be, aminél az előtte végző hat játékosból csak kettő volt hatékonyabb. Ő edzőit szidja. Nehéz úgy jól játszani, hogy rendre későn küldik be, vagy hamar lecserélik. Edzői szerint nem edzett elég komolyan, ezért nem volt képes 90 percet játszani. Szerinte, mert nem játszott eleget, volt nem elég jó az erőléte, és miután egyre többet játszott, a 90, sőt, a 120 perc sem volt sok neki. Reméli, az új idényben sokat játszhat. Célja most is a gólkirályság, e egyelőre az U21 EB-n szeretne sikeres lenni.

  • Jong Oranje – Jong Belgium 1:1
    Az U21 EB-t egy tulajdonképpen élvezetes meccsel kezdtünk, melyen jó támadások, nagy helyzetek voltak. Taylor kapufájával kezdődött a meccs, de nem véletlenül lett a Man of The Match a holland kapus, Bart Verbuggen, az Anderlecht (jövőre Brigthon?) kapusa. Mert végül a belgák közelebb álltak a győzelemhez. Gravenberch a meccs végén panaszkodott, hogy a meccs végére nagyon elfáradt, mert már régen játszott 90 percet. A következő ellenfél a grúzoktól 2:0-ra kikapó Portugália.

Vissza a lap tetejére

Június 22
  • Voltak olyan hírek, feltevések, hogy a Barcát elhagyó Jordi Cruijff lesz Van der Sar utódja, de más tervei vannak. Edző akar lenni. Jelenleg olyanként nincs szükségünk rá.

  • Erwin van de Looi, a Jong Oranje szövetségi kapitánya nagyon elégedett Taylor fejlődésével. 10-est, azaz támadó középpályást lát benne, aki összekötő játékosként is jó. Jól passzol, hirtelen felgyorsítással szabaddá tudja magát játszani, jó passzal képes egy csatárt helyzetbe hozni, és gyakran látja meg a legjobb megoldást. A védekezés a gyengéje. Nem is érti, miért játszott nálunk gyakran a védelem előtt. Nála 10-es a posztja. (Szó se róla, volt néhány nagyszerű, helyzetbehozó passza Brobbey felé, de azért nálunk 10-esként Berghuis jobb nála. Viszont 6-osként én láttam javulást játékában, és az idény elején 8-asnak is nagyon jó volt. Abból nem lehet baja, ha a Jong Oranjeben 10-es marad, de a Jong Oranje lehet, hogy jobb lenne, ha más lenne a 10-es.)

  • Brobbey örült, hogy a tegnapi meccsen megint 90 percet tudott játszani, bár a végére elfáradt. A meccs után mesélte, hogy nemrég felhívta Patrick Kluivert, és kérdezte, hogy érzi magát. Megadta telefonszámát, és mondta, ha kérdése, problémája van, bármikor felhívhatja. Vannak középcsatárok rosszabb tanácsadóval is.

  • Így néz ki nyári felkészülésünk:
    - Egy hét múlva, 29-én kell jelentkezniük azoknak, akik válogatottjukkal nem voltak a bajnokság vége óta aktívak. Túl sok ilyen nincs. Ezek orvosi vizsgálaton, és különböző teszteken vesznek rész, majd edzésbe állnak.
    - Az első előkészületi meccs július 18-ára van tervezve, de lehet, hogy az előtt is lesznek, zárt kapus, meccsek. Ha így lesz, e meccsek valószínűleg streamen követhetők lesznek.
    - Július 13-án kell a válogatottaknak jelentkezniük. Ők is orvosi vizsgálattal és tesztekkel kezdik.
    - Július 18-án játszunk, valószínűleg egy holland amatőr csapat pályáján, a Shakthar ellen.
    - Július 22-én az Anderlecht ellen játszunk. Mivel bajnokságuk azon a hétvégén kezdődik, előbbre lesznek a felkészülésben nálunk.
    - Július 24-29 között edzőtábor a német Adidas World of Sport központjában. A német válogatott gyakran készül fel ott meccseire, és idén másodszor lesz ott az Arsenal is.
    - Július 29-én, szombaton a német Augsburg elleni meccsel fejezzük be az edzőtábort.
    - Ettől kezdve a De Toekomstban készülünk fel az idényre.
    - Augusztus 6-án, vasárnap, a Dortmund ellen játszunk. Volt játékosaink, Haller és Malen biztos szóhoz jutnak, de a dolgok mai állása szerint, lehet, hogy Alvarez sem a mezünkben vesz részt e meccsen.
    - Augusztus 8-án lesz az „Open Dag” az Arenaban. Nemsokára közlik ennek teljes programját.
    - Augusztus 11, 12, 13 hétvégéjén kezdődik a 23-24-es bajnokság.

  • A mexikói Fox Sports szerint a Dortmund nem akar €40 milliónál többet fizetni Alvarezért, míg mi 45 alá nem akarunk menni. Szeretnék, ha július első hetében a kerettel kezdené az előkészületeket. Ezen a pár millión csak nem fog múlni! 42,5 sem rossz összeg.

Vissza a lap tetejére

Június 23
  • Stekelenburgről beszélgettek David Endttel (1997-2013 team manager) és Siem de Jonggal, aki 2007-11 között játszott vele az Ajaxban. Hatalmas tehetség volt, talán nagyobb, mint Van der Sar, de miután elment tőlünk, szerencséje sem volt, és míg Van der Sar mindent megtett a siker érdekében, ő jól élni is nagyon szeretett. De mindketten nagyon szimpatikusnak tartják, és De Jong hozzáteszi, hogy, mint kolléga is mindig segítőkész volt.

  • Johan Inan, az AD Ajax megfigyelője Mislintat problémáiról ír. Szeretne egy erősen Ajax DNS-ü keretet összeállítani, aminek egyik feltétele, hogy aki ilyen már van, az maradjon. Számolt Alvarez és Kudus távozásával, de Timber maradásában bízott. Még ha nem is az elmúlt idény volt eddigi legjobbja, azért rossz nem volt, és az idény jó részében ő volt az egyetlen hátvéd, aki a labdával is jó volt, a csapat egyik vezére volt, és Ajax nevelésű. Mislintat egyik első beszélgetése, kinevezése után, Timberrel és bátyjával (ügynöke) volt. Közölte velük, hogy Timbernek fontos szerepet szán a csapat újraépítésében. A csapat egyike vezére már most is, aki sokat segített a nála is fiatalabbaknak. A Bayern München és az Arsenal, úgy néz ki, komoly, érdeklődése miatt félnie kell, hogy Timber is elmegy. Úgy hírlik, hogy Timber az Arsenalt választja, de egyelőre nagy a különbség a kért és a felajánlott ár között. Timber tavaly maximált árral hosszabbította meg szerződését, de nem tudni, mennyi az a maximum, és mennyire ragaszkodik ahhoz Timber. Azt sem, hogy, ha az Arsenal nem sikerül, hiszen nem ő az egyetlen jelölt, akkor a Bayern is érdekli-e. Inan szerint igen, de olyat is olvastam, hogy Mazraoui és Gravenberch nem jó példája lebeg szeme előtt.
    Mislintat Inannak azt mondta, nagyon szeretne egy komoly volt Ajax játékost visszahozni, és az a célja,hogy minden posztra két jó játékosunk legyen. Ha Timber elmegy, akkor két új középhátvéd kell. Mislintat olyat is mondott, hogy, ha Timber elmegy, lehet, hogy ez az évünk sem lesz sikeres.

  • Justin Kluivert a Bournemouthba igazolt. Mióta tőlünk elment, nem volt igazán sikeres, de ő az első holland, aki Európa mind az öt top bajnokságában játszott. Eleve csak hárman előzték meg.

  • Fabrizio Romano szerint Alvarez már megállapodott a Dortmunddal. Jövő héten kezdenek a klubok tárgyalni.

Vissza a lap tetejére

Június 24
  • Portugália U21 – Oranje U21 1:1
    A belgák elleni 11 kezdett, és nem is rosszul. Mivel a portugálok az első meccsen 2:0-ra kikaptak a hazai grúzoktól, nyerniük kellett ahhoz, hogy továbbjutásuk ne másoktól függjön. Ez nem látszott játékukon, mert meg sem próbáltak focizni. Egy szép támadás végén Taylor a kapuba fejelt, de lesről. A 19-ik percben Brobbey 11 méterről erősen lőtt a kapura. A középre menő labdát bravúrosan kiütötte a kapus. Egy perc múlva egy kontránál Van Hecke (Brighton) nem lépett ki, és hagyta hogy Neto beadjon. Középen Almeida beleugrott a labdába; =>1:0. Most már magabiztosabban játszották a portugálok kedvenc játékukat. A szünetig nem is történt sok.
    A második félidőt Rensch helyett Van Ewijk (Heerenveen) és a sárgát kapott Timber helyett Burger (Basel) kezdte. Burger jó, szögletben végződő lövéssel kezdett. Taylor egész jó lövését védte a kapus. Az 55-ik percben bement Conceição, akivel felélénkül a portugálok játéka. Az Oranje egyre vehemensebben támadott, de az utolsó passzok nem voltak jók. A 73-ik percben még azzal sem volt baj. Gravenberch nagyszerű passzal tette a kapussal szembe Brobbeyt, aki nem tudta jól lekezelni a labdát. A 78-ikban Taylor szöglete után Burger továbbfejelte a labdát. Brobbey jól lépett a labda útjába és kiegyenlített. Még volt Conceiçãonak egy jó lövése, hogy Verbruggen megmutathassa, milyen jó kapus. A portugálok most már akartak támadni, de túl rosszak voltak ahhoz. Az Oranje viszont már fontosabbnak tartotta a pont tartását, minthogy a győzelemre hajtva, azt veszélyeztesse.
    Így, ha az Oranje kedden nyer a grúzok ellen, továbbjut. Vereség esetén kiesik, míg döntetlen esetén abban kell bíznia, hogy a portugál – belga meccs is döntetlen lesz, és Hollandia több gólt rúgott a belgáknál. Nem tudom, mi van, ha ebben is egyformák.
    A mezőny legjobbja Gravenberch volt. Míg szerdán még panaszkodott, hogy játékritmus híján hamar elfáradt, úgy látszik egy meccs elég volt neki ahhoz, hogy 90 percig jó tudjon lenni. Jó labdaszerzései voltak, nem lehetett elvenni tőle a labdát, és nagyszerű passzai, indításai is voltak. Brobbey is jó volt, bár két helyzetet kihagyott. Rensch és Taylor szürkék voltak. Nem tűnt fel, hogy Taylor olyan nagyszerű 10-es. Kimondott gyenge volt a jobboldali középhátvéd, Van Hecke, a balszélső Summerville, és az első 10 percet leszámítva Hartman.

  • Nemrég felreppent a hír, hogy Steijn szeretné magával hozni a Spartanál, a PSV-től kölcsönben volt jobbhátvédet, Sambot. Mike Verweij szerint ennek a hírnek semmi alapja nincs. Sambo a napokban azt mondta, hogy volt kapcsolat ügynöke és az Ajax között, de az nem volt komoly. Ő a PSV-ben szeretne bekerülni az első csapatba.

  • A Twente tájegység napilapja, a Tubantia szerint a Twente szélsőt keres, és Ünüvarra gondol. A De Telegraaf szerint már biztos, hogy jövőre ott lesz kölcsönben. A Twente szeretett volna vételi lehetőséget is bevenni a szerződésbe, de erről hallani sem akartunk. (Mivel a jobbszélső Cernyt eladták, és a balszélső Misidjan eddig nem volt hajlandó meghosszabbítani, e hó végén lejáró szerződését, valóban szélső gondjaik lesznek. Remélem, erre az egyik megoldás Ünüvar lesz, mert akkor egy jobb, tapasztaltabb játékost kapunk vissza.)

  • Az átigazolási szakember, Fabrizio Romano szerint kezdenek a dolgok felgyorsulni. A Dortmund napokon belül konkrét ajánlatot tesz Alvarezre, és hamar meg fogunk állapodni 40-45 millióban. Az Arsenal rövidesen emel ajánlatán Timberért. Itt is 40-45 milliós végösszegről beszélnek. Végre Kudus iránt is van érdeklődés. Egy másik olasz forrás szerint a Brigthon komolyan érdeklődik iránta. Úgy tudják, hogy 40-45 milliót kérünk érte, és még nincs ajánlat.

Vissza a lap tetejére

Június 25
  • Az amerikai csillag, Beyoncé, A Johan Cruijff Arenaban adott koncertje után az Ajax Alapítvány kérésére szívesen aláírt egy Ajax mezt, melyet az alapítvány elárverez, és a bevételből tevékenységét fogja finanszírozni. Ez hátrányos körülmények között felnövő gyerekek támogatása, hogy hátterüktől függetlenül egyforma esélyük legyen tehetségük kibontakoztatásában, egészséges életben és persze sportban.

  • A De Telegraaf szerint Timber megállapodott az Arsenallal egy öt éves szerződésben, mely alapján nettó jövedelme megduplázódik. De nem ez döntött, mert a Bayern München is hívta, és anyagilag náluk is nagyot lépett volna előre. Beszélgetése az Arsenal menedzserével. Arteta-val győzte meg, hogy ott a helye. Arsenal források szerint a tárgyalások Mislintat és az Arsenal emberei között jó szellemben folynak, és arra számítanak, hogy kb. €45 millióban fognak megállapodni. Martinezért többet kaptunk, de neki még több volt hátra szerződése lejártáig, és egy az ideinél jobb csapatból ment el.

Vissza a lap tetejére

Június 26
  • Volt játékosunk, Martin Reuser (48), visszatért, mint O17 ifijeink edzője. Az utolsó 5-6 évben a KNVB-nél volt különböző ifi válogatottak edzője.

  • Mig Jeremie Frimpong a Leverkusen jobbhátvédje, miután nem került be Koeman keretébe, lemondta az U21 EB-t, mondván a U21-en már túl van, Gravenberch örül a lehetőségnek, hogy végre játszhat, felhívhatja magára a figyelmet. Persze Frimpong azzal már felhívta magára a figyelmet, hogy fix kezdő, 34 meccsen 8 gólig, 7 asszisztig jutott, és angol csapatok harcolnak érte.

  • A profi csapatok edzői idén is Arne Slotot választották meg az Eredivisie legjobb edzőjének. Ennek jogosságát nehéz kétségbe vonni. Kilenc rendszeresen kezdő ment el tőlük egy éve, és a befolyt pénz kb. feléért vették az őket pótlókat. Keretük erőben az idény elején biztos elmaradt a mienk és a PSV-é mögött. De míg nálunk Schreuder még januárban is a rossz játék egyik okának hozta fel, a nyári meggyengülést, addig Slot nem panaszkodott, hanem egyre jobb játékkal, igaz, átlagon felüli szerencsével is, a VB szünetre (november 14) már elsők voltak, és azok is maradtak. Azon lehet vitatkozni, hogy az RKC-t felhozni 9-iknek vagy a Spartat 6-iknak, nem még nagyobb teljesítmény-e, de a bajnok edzője mindig előnyben van.

Vissza a lap tetejére

Június 27
  • U21 EB Hollandia – Grúzia 1:1
    Portugália 2:1-re nyert Belgium ellen, így Hollandia kiesett.
    Az első két meccsen nem túl jó Rensch helyett Van Ewijk kezdett. Mint az eddigi két meccsen, most is jól kezdett az Oranje. A 6-ik percben Taylor már második fejese lett kapufa. A 20-ikban Brobbeyt, úgy látszott izomsérülés miatt, le kellett cserélni. Zirkzee ment be. Az első 30 percben a holland labdatartás 80%-os volt. De lassan feljöttek a grúzok. A 42-ik percben Davitashvili az egész védelmen átkígyózott majd lőtt. Egyetlen védőnk sem próbálta zavarni, elvenni tőle a labdát. Verbruggen is késve reagált a lövésre; 0:1. Az 5 perces hosszabbítás 4-ikében Ekkelenkamp lesről betalált, majd az 51-ikben Ekkelenkamp beadását Taylorhoz fejelték ki, aki kiegyenlített.
    A szünet után is holland fölény volt, de sokkal meddőbb. Míg az elsőben 10 holland kapura lövésből 3 ment a kapufák közé, a másodikban 12-ből egy sem. Az első félidőben a szögletarány 6:o volt, a másodikban 3:1.
    Nagy pech volt Brobbey kiesése, de addigra már 1-2 góllal vezetni kellett volna. A gólképtelenség az Oranje gyengéje. Három meccsen két góllal nehéz továbbjutni. Van de Looi mindig roppant visszafogottan játszott; szinte soha sem két szélsővel. Brobbey helyett nem a francia bajnokságban gólerős Dallingat küldte be, hanem a Bolognában 18 meccsen csak két gólig jutó Zirkzeet. Ez hiba volt. Az is, hogy 75 percig várt az első támadó cserével. Ebben a gárdában ennél több van, amit egy jó edző kihozott volna. Ez volt Van de Looi utolsó meccse a Jong Oranje-vel. Utódja Michael Reiziger.
    Taylor volt a legjobb. Ő került legtöbbször helyzetbe, de a helyzetkihasználás (még?) nem az erőssége. Ma Gravenberch volt elég szürke. Passzainak döntő többsége fantáziátlan oldalra, hátra labda volt. De sokat volt játékban, és keveset hibázott.

  • Az AD írja, hogy Augusztus 12-én a Heracles ellen kezdünk az Arenaban. A KNVB holnap ismerteti a teljes programot.

  • Dick Schreudert (Alfrédunk bátyja), az Eredivisieben simán visszajutó PEC Zwolle edzőjét, választották tegnap a KKD legjobb edzőjének. Ma reggel bejelentették, hogy elment Zwolleból. A hírek szerint a nagy ambíciójú, jelenleg harmadik szinten játszó, spanyol CD Castellónba megy.

  • Angol források szerint a Manchester United nagy tisztogatást tart, és 13 játékostól akar megszabadulni. Ezek egyike Donny van de Beek. Három éve €39 millióért vették, de most beérnék érte €23 millióval. Hogy annyit Mislintatnak megér-e, nem tudni. Szerintem ma már nem ér annyit. Három manchesteri éve, nem volt sikeres. Ebben nem kis szerepük volt sérüléseinek, melyek miatt 60 meccset kellett kihagynia. De épen is alig játszott Manchesterben. A hírek szerint az AS Roma érdeklődik iránta, ahol Wijnaldum utódját keresik. Őt a PSG-től bérelték idén, de akkora a fizetése, hogy megtartása fel sem merül.

  • A De Telegraaf hírei:
    - A Brigthon jelentkezett nálunk Kudusért, és a Man United is érdeklődik iránta.
    - Youry Baas a következő idényben az NEC-ben játszik. Még három évre van szerződése, és ott több lehetősége lesz az Eredvisieben játszani, mint nálunk.

Vissza a lap tetejére

Június 28
  • A KNVB ismertette a 23-24-es idény ideiglenes programját. Ez még változhat klubok kérésére, és a BL, EL, KFL selejtezőkön résztvevő klubok eredményei által.
    Az már tegnap kiszivárgott, hogy augusztus 12-én a Heracles ellen kezdünk otthon. Az első ’rangadó’ szeptember 17-én a Twente ellen lesz náluk, majd egy hét múlva a Feyenoordot fogadjuk.

  • Meghosszabbítottuk Dave Vos, a Jong Ajaxnál Heitinga utódja, két nap múlva lejáró szerződését két évvel, 2025-ig.

  • Tegnap, mint írtam, véget ért Erwin van de Looi szövetségi kapitánysága a Jong Oranje (U21)-nél. Statisztikái nem rosszak. 38 meccsen 2,08 pontos átlag. Utolsó 18 meccsén veretlen maradt. De komoly tornákon nem sokat ért el. A 21-es EB-n a középdöntőben esett ki, most pedig a csoport meccseken. Ritkán játszott támadó szellemben, és, ha néha a holland focira jellemző 4-3-3-at választotta is, azt is visszafogottan csinálta. A mostani EB-n rendre csak egy szélsővel játszott, és jó kezdés után, mely alatt sok helyzet kimaradt, minden meccsen nagy volt visszaesés. Pedig e csapattól joggal vártak sokat. Több játékos volt komoly bajnokságok komoly csapatából. Taylor a VB-n is játszott, Gravenberch 11-szer jutott szóhoz a válogatottban, Rensch egyszer. Tegnap hiányzott a csapatkapitány Quinten Timber, de vele sem volt jó a csapat. Érthetetlen, hogy miért nem mert Van de Looi sokkal hamarabb támadó focira váltani, miért tartott ki a jobb szélen 76 percig Ekkelenkamppal. Reméljük Reiziger jobb lesz.

  • Az RTV Oost (Észak-Kelet Hollandia, amihez Twente tájegység is tartozik, TV-je) egy sportújságírója mondja, hogy bár Ünüvar bérszerződésébe nem voltunk hajlandók vételi lehetőséget tenni, azt azért elérte a Twente, hogy ha jövő nyáron eladjuk, árának egy része az övék legyen. Úgy tudja, hogy most Ünüvarral tárgyalnak, de azzal hamar kész lesznek. Utána gyorsan bejelentik a kölcsönvételt.

  • A német Bild szerint a Dortmund technikai vezetői kételkednek abban, hogy Alvarez megér nekik €45 milliót, plusz egy komoly fizetést. Két éve 25 millióért megvették a Juve-től a védekező középpályás Emre Cant, aki gyenge kezdés után, tavasszal jó volt. Egy ilyen drága játékos egy posztra, ahol már van egy jó, túlzás. (A Bild nem a legmegbízhatóbb forrás.)

Vissza a lap tetejére

Június 29
  • A KNVB a bajnoki program ismertetésekor azt is közölte, hogy jövőre a KFL indulásért való rájátszások egy-egy meccsből fognak állni, oda-vissza helyett.

  • Tegnap orvosi vizsgálatok voltak, ma a keret játékosainak tesztjei. Ezeken a két hosszabban sérült, Kaplan és Fitz-Jim is részt vett, de arról nem beszéltek, hogy hol tartanak a felépülésben. Salah-Eddine bízik abban, hogy a felkészülés során elég lehetőséget kap bizonyításra. Több poszton használható, az edzőn múlik, mit választ.

  • Viktor Fischer (29), egykori roppant tehetséges csatárunk, visszavonult. Főleg balszélső volt. Már nálunk is volt komoly sérülése, és ez későbbi klubjaiban csak rosszabb lett. Elege lett ebből.

  • A De Telegraaf írja, hogy megállapodtunk az Arsenallal Timber árában. €42 milliót fizetnek érte, amihez még hozzájöhet, és valószínűleg jön is, €5 millió bonusz. Most már csak az orvosi vizsgálaton kell túl lennie, és aláírhatja szerződését.

  • Több forrás, így a De Telegraaf szerint is, a Dortmundnak már nem kell Alvarez. Nem ér meg 30-40 milliót, mondják. Állítólag a TD szerette volna, de az edző elégedett Emre Can-nal, és nem kell neki arra a posztra Alvarez is. (Pedig, azt mondták, hogy Alvarez gyakorlatilag már megállapodott velük. Lehet, hogy mégsem. Meglátjuk, kell-e még a West Ham-nek.)

Vissza a lap tetejére

Június 30
  • A KNVB néhány kisebb változtatás után, ma véglegessé tette a bajnoki idény programját. Számunkra egy változás van; az Excelsior elleni meccsünk, augusztus 19-én 21:00 helyett 16:30-kor kezdődik.

  • Ma volt az idény első edzése. Bár azon nem vett részt, de Timber is a De Toekomstban volt. Mint válogatott, még pihenhetne, de közelgő átigazolása miatt, minél hamarabb jó erőnlétben akar lenni, így a kondíció teremben dolgozott. A De Telegraaf szerint könyvviteli okokból csak július 1 után írják alá a szerződéseket, az új költségvetési évben.

  • Most már hivatalos, hogy Youri Baas ebben az idényben az NEC játékosa lesz.

  • Ünüvar bérbeadása a Twentenek is hivatalos. Azt mondja, örül e lehetőségnek, és reméli komoly Eredivisie tapasztalattal jön vissza.

  • A pár hete 18 éves, belga balszélső, Mika Godts, január 31-én írt alá 2025-ig érvényes szerződést. Annyira elégedettek vagyunk vele, hogy azt tegnap két évvel meghosszabbítottuk. (Gondolom, az edzéseken mutat nagyszerű dolgokat, mert a Jong Ajax meccsein eddig túlzottan nem tűnt ki. A nála fél évvel idősebb Jaydon Banel középen és a jobb szélen is használható, és balszélsőként hatékonyabb volt nála. Az ő, ugyancsak 2025-ben lejáró szerződését még nem hosszabbítottuk meg. A harmadik balszélső, Van Axel Dongen szerződését már májusban meghosszabbítottuk.)

  • Joan Laporta, a Barcelona elnöke egy TV interjúban beszélt a klub nehéz anyagi helyzetéről, ami miatt több játékostól meg kell válniuk. De van egy pár, akinek távozásáról szó sem lehet. Ilyen Frenkie de Jong is, akiért nemrég egy €100 milliós ajánlatot utasítottak el.

  • Jay Gorter januárban felháborodva mondta, hogy elvárta volna, hogy értesítsék Rulli leigazolásáról, és levonja a következtetést abból, hogy ezt nem tették. Az is zavarta, hogy egyetlen rossz meccse után Schreuder dobta. Komolyan gondolt távozásra. Most új edzőnk van, és másképp látja a dolgokat. Még csak 23 éves, ami egy kapusnál fiatalnak számít. Meghosszabbította szerződését, és mindent meg akar tenni azért, hogy nálunk legyen sikeres.

  • A Ziyech-kel kapcsolatos hírek érdekesek az Ajax szurkolóknak. Már biztosnak látszott, hogy Ronaldo csapattársa lesz Szaúd-Arábiában, de még mindig nincs túl az orvosi vizsgálatokon. A térdében találtak valamit. Egy olasz(!) sportújságíró szerint, annak idején a PSG-be is emiatt a térdprobléma miatt nem mehetett, bár utána különböző tesztek semmi rendellenességet nem mutattak ki.

Vissza a lap tetejére