Ajax (holland foci) hírek Hollandiából
2023 október; archívum

 

 

Október 1 Október 2
Október 3 Október 4
Október 5 Október 6
Október 7 Október 8
Október 9 Október 10
Október 11 Október 12
Október 13 Október 14
Október 15 Október 16
Október 17 Október 18
Október 19 Október 20
Október 21 Október 22
Október 23 Október 24
Október 25 Október 26
Október 27 Október 28
Október 29 Október 30

Október 1

  • Nem biztos, hogy jó ötlet volt, hogy Avila volt Sutalo párja. Azt eddig is tudtuk, hogy Hato bekknek is jobb, mint akik eddig balhátvédek voltak. Avila ugyan az első gólban alaposan benne volt, de azért túl rossz benyomást nem keltett. De míg eddig Sutalo mellett a megbízható Hato játszott, most a középen tapasztalatlan Avila, akit neki kellett volna irányítania. Ez lehet, hogy menne neki, ha formában lenne, és tele önbizalommal, de jelenleg erről szó sincs, így még rosszabb volt, mint eddig. Talán, ha honfitársa, Medić lenne a társa, az jó hatással lenne rá, bár félek, jelenleg akkor lennénk a legjobbak, ha Medić helyette játszana.

  • Az AD kiemeli, hogy Steijn egyre inkább támaszkodik, (a részben) az Ajaxban nevelkedett, holland játékosokra. Tegnap hét ilyen kezdett. A 8-ik holland Berghuis volt. Három új szerzemény játszott, köztük az eddigi egyetlen, aki jó vételnek látszik, Forbs. Sutalo, akitől a legtöbbet várták, kimondottan rossz. Avila volt a párja, és Hato immár az 5-ik balhátvédje Steijnnek. A nálunk nevelkedettek közül a legújabb újonc, Vos, él a lehetőséggel, és tegnap is egyik legjobbunk volt. Így a nyáron vett Tahirović (is) kispados lett. Még hét nyári szerzemény ült azon. Közülük, Medić és Van den Boomen számolhatott azzal, hogy kispados lesz. A többiek csalódottak, mert nem ezt ígérte nekik Mislintat. Talán a két kispados kapus, Pasveer és Ramaj reménykedhet, mert Gorter tegnap nem keltett jó benyomást.
    A meccs után kérdezték Steijnt, mit szól ahhoz, hogy Berghuis kitérő választ adott a kérdésre, hogy jó edzőnek tartja-e. Azt mondta, hogy Berghuis nagyszerű játékos, sokat beszél vele, jó a kapcsolatuk. Az AD szerint Steijn a tegnapi meccs alapján még maradhat, de a további eredményektől függ, hogy meddig.

  • A tegnapi meccs volt Rensch 100-ik hivatalos meccse első csapatunkban. 2-3 éve hatalmas tehetségnek számított, de mintha fejlődése lelassult volna. Még mindig csak 20 éves, így korai lenne már leírni. És annyira nem is rossz. Ráadásul legszívesebben középhátvéd, és egy jó középhátvédre most nagy szükségünk lenne.

  • Vaessen kapus már amikor levitték a pályáról is magánál volt. Ma különböző vizsgálatok végeztek el rajta, melyek semmi komoly bajt nem állapítottak meg, így hazamehetett. Felépülése persze még jó ideig el fog tartani.
    Közben a KNVB a héten akar dönteni arról, hogy mi lesz a hátralévő percekkel, de a cél az, hogy a meccset befejezzük. A baleset a 84-ik percben történt, de a bíró a meccset a 89-ikben szakította meg. Így a 89-ik percben kellene folytatni, minimum öt perc hosszabbítással. Gondolom, az RKC-n múlik, mi lesz. Mi biztos azon vagyunk, hogy maradjon a 2:3. Viszont decemberig minden héten van hétközi meccsünk is, így e pár percet csak decemberben játszhatnánk le. Hacsak a Volendam meccset nem halasztják megint el, aminek a Volendam biztos nem örülne.

  • A De Telegraaf szerint azzal, hogy Van Halst ideiglenessen vezérigazgatónk, így helye üresen maradt FB-ben. Arra az Igazgató Tanács jelölte Van Wijk-et és az FB elnökének Van Praagot. Ha Kroes munkába áll, mint vezérigazgató, Van Halst számára nincs a klubban hely.

Vissza a lap tetejére

Október 2

Vissza a lap tetejére

Október 3

Vissza a lap tetejére

Október 4

Vissza a lap tetejére

Október 5 (AEK Athene - Ajax 1:1 összefoglaló)

Vissza a lap tetejére

Október 6

Vissza a lap tetejére

Október 7

Vissza a lap tetejére

Október 8 (AZ - Ajax 1:2 összefoglaló)

Vissza a lap tetejére

Október 9

Vissza a lap tetejére

Október 10

Vissza a lap tetejére

Október 11

  • Az AD szerint ketté akarjuk vágni a technikai igazgató posztot. Beuker foci igazgatónak kell a klubot átformálnia. (Gondolom, ő lesz a technikai kar, edzők, scoutok stb. főnöke is.). Lesz egy technikai igazgató, aki a szerződésekkel, le- és átigazolásokkal fog foglalkozni. Van Gaal szerint az AZ lehagyott minket utánpótlás nevelésben, és ebben Beukernek fontos szerepe volt. Most el kell érnie, hogy ismét mi legyünk az elsők. Ehhez az egész klubot át kell formálnia. Az AD szerint Van Gaal vissza akarja hozni Danny Blindet az FB foci emberének.

  • Már szinte el is felejtettük, de tavaly €10 millióért átvettük a török Trabsonsportól, az akkor 19 éves ballábas középhátvédet, Ahmetcan Kaplant. Mielőtt egy percet is játszott volna nálunk, súlyosan megsérült a török U21 válogatottban. A téli edzőtáborban, miután egy előkészületi meccsen egy félidőt, nem is rosszul, játszott, kiújult a sérülése. Most megint edzésbe állt, és remélik, hogy a válogatott szünet után a kerettel edzve előbb, utóbb játszani is fog. Bár ballábas, de mielőtt hozzánk jött, sokat játszott jobboldali középhátvédként is.

  • Silvano Vos nem játszhat az Utrecht ellen. Idén 2-2 sárga lapot kapott az egyben és a Jongban, és tavalyról áthozott egyet a KKD-ből. Szó se róla, elődje Alvarez is szorgalmasan gyűjtögette a lapokat, de nem ebben kéne utódjának lennia.

  • Az angol The Guardian minden évben összeállítja az év legnagyobb tehetségeinek listáját. A 2006-ban születettek 60-as listáján két holland van: Hato és a PSV középpályása, Tygo Land.

  • Szeretnénk Hato, 2025-ben lejáró szerződését, számára a jelenleginél sokkal jobb feltételekkel (=pénz) meghosszabbítani. A Jong Ajax idei legjobbjának, Misehouynak, nyáron lejáró szerződését is szeretnénk meghosszabbítani. Az nehezebb lesz, mert nem lát reményt, hogy nálunk befusson. Az AZ ellen biztos jobb lett volna, mint Mikautadze volt, de ő nem került €16 millióba.

  • Több olvasóm hiányolta, hogy női csapatunkról nem írok. Amíg női csapatunk sehol nem volt, mit írtam volna? De lányaink egyre jobbak, a válogatott kulcsjátékosai közül többen a mieink, tavaly bajnokok lettünk. Diszkrimináció lenne, továbbra is hallgatni róluk. Néha róluk is fogok írni.
    Ma azt írom, hogy Zürichben BL rájátszásban 6:0-ra nyertek a svájci bajnok ellen, így egy hét múlva a visszavágó csak formaság lesz. Nem szép lebecsülni egy ellenfelet, de akár férficsapatunkkal is kiállhatnánk .

Vissza a lap tetejére

Október 12

  • Válogatottjaink meccsei:
    Oranje: Bergwijn, Brobbey; 13-án Franciaország, 16-án Görögország
    Jong Oranje: Hato, Rensch, Salah-Eddine, Taylor; ma Grúzia, 17-én Gibraltár
    Horvátország: Sosa, Sutalo; ma Törökország, 15-én Wales
    Grúzia: Mikautadze; ma Thaiföld, 15-én Ciprus
    Bosznia Hercegovina: Tahirović; 13-án Lichtenstein, 16-án Portugália
    Dánia U21: Gaaei; 17-én Csehország
    Izland: Hlynsson; 13-án Luxemburg, 16-án Lichtenstein
    Portugália U21: Forbs; 13-án Fehéroroszország, 17-én Görögország

  • Grúzia U21 – Jong Oranje 0:3

  • A mienk közül Rensch (csapatkapitány), Hato és Taylor kezdett, Salah-Eddine az 55-ik percben ment be. Kicsit úgy kezdett a Jong Oranje, ahogy mostanában az Ajax szokott. Támadott, beszorította az ellenfelet, de kapura-lövés és helyzet nélkül. Az első helyzetek és egy kapufa a grúzoké volt. De e helyzetekből nem lett gól, míg az Oranje első helyzetéből lett. A 26-ik percben Hansen szögletéből a 20 éves Bjorn Meijer, a Club Brugge balhátvédje fejelt a kapuba. Ahogy mi is addig szoktunk elfogadhatóan játszani, amíg az ellenfél be nem talál, a grúzok is nagyon visszaestek. Hansen sarkalásos passzából, épp a szünet előtt, ismét Meijer talált be.
    Szünet után Taylor lőtt egy kapufát, és egy alig les gólt, majd az 51-ik percben nagyszerűen ugratta ki a Standard Luik 20 éves erős és gyors középcsatárát, Noah Ohiot, aki belőtte a Jong Oranje harmadik gólját. Ezután Reiziger szövetségi kapitány elkezdett cserélni, és az Oranje már nem sokat csinált. A grúzoknak még volt egy kapufájuk.
    A mieinkből Hato jó volt, Taylornak voltak nagyszerű megmozdulásai, passzai, de nevetségesen rossz passzai és labdavesztései is. A két bekk nem volt jó. A csapat talán legjobbja, a védekező középpályás Dirk Proper (NEC) volt. Sok labdát megszerzett, és nagyon kevés rossz passza volt. Jó volt még a jobbszélső, a nyáron a Jong Ajaxból az NEC-be ment Sontje Hansen, és a holland, angol és nigériai útlevéllel rendelkező középcsatár, Ohio.
    A Jong Oranje három meccs után, pontveszteség és ellen-gól nélkül, első csoportjában. Kedden Gibraltárban játszanak. Csak nyernek ott is. Még nagyon sok meccs lesz, de a kezdet jó. És sokkal több foci van a Jong Oranje játékában, mint Reiziger előtt volt.

  • Koeman holnap megerősített középpályát akar. Mivel nem valószínű, hogy visszatér a 4-4-3-hoz, ez 3-2-3-2-t kell, hogy jelentsen, azaz csak két csatár, valószínűleg Malen és Simons lesz. Kapusnak Verbruggent várják, mert jelenleg ő a legnagyobb holland kapus-tehetség. A védelemben Dumfries, Geertruida, Van Dijk és Aké biztos. Lehet, hogy a Tottenhamben nagyon jó Micky van de Ven lesz a baloldali középhátvéd, és akkor Aké lesz a wingback. Ha Aké középen marad, akkor Koeman Hartman és Blind között kell, hogy válasszon. Mivel Blind már sokszor játszott ebben a szerepben, és most jó is, ő az esélyesebb. A középpályán, a védelem előtt Koeman embere általában, Marten de Roon, bár nem sokan értenek vele ebben egyet. Wieffer sem lenne rossz. Reijnders nagy formában van a Milanban, de ő ott nem a védelem előtt játszik. Veerman tud nagyon jó lenni, és nagyszerű indításai vannak, de néha nagyon rossz.
    Valami ilyen 11-re számítok:
    Verbruggen – Geertruida, Van Dijk, Aké – Dumfries, Reijnders, De Roon, Veerman, Blind – Malen, Simons.
    A franciák, sok fantasztikus játékosuk ellenére, általában visszafogottan játszanak, amivel az ellenfélben azt az érzést keltik, hogy van esélyük. De azért általában a franciák nyernek. Holnap is ők az esélyesek, de legyen meglepetés! Hollandiának egy vereség sem csapás, mert az EB részvételhez a 2-ik hely is elég. Ahhoz az kell, hogy hétfőn ne kapjon ki a görögöktől. Mert a csoport elsőség még holnapi győzelem esetén sem valószínű. Persze akkor a második hely annál inkább az.

Vissza a lap tetejére

Október 13 (Hollandia - Franciaország 1:2 )

  • Koeman kezdője két poszton tért el az általam jósolttól. Blind helyett Hartman (Feyenoord) volt a baloldali wingback, és Malen helyett Weghorst volt a második csatár. Még szinte el sem kezdődött a meccs, amikor a 6-ik percben Coman elfutott Hartman mellett, beadott a jobbhátvéd Claushoz, akit szélsője, Simons csak messziről követett – Mbappe, akit Geertruida nem elég szorosan fogott, és így kapunkba tudta emelni a labdát;=>0:1. Bár elég közel volt a kapuhoz, azért a gyengén a kapu közepébe tartó labdát meg kellett volna fognia Verbruggennek.
    Ez nagy pofon volt, mert megint túl hamar jött a francia gól, ami után játszhatták kedvenc játékukat, azaz hagyták a hollandoknál a labdát. Viszont, ha elindultak a holland kapu felé, nem sok ellenállásba ütköztek. De az Oranjenek több komoly helyzete volt, mint a franciáknak. A legnagyobbat, a 27-ik percben, Veerman hagyta ki. Dumfries beadása után, 15 méterre a kaputól elég csúnyán fölé lőtt. Weghorst a 20-ik perc körül megsérült, de Koeman csak 38-ik percben küldte be helyette Malent. Pedig látszott, hogy biceg.
    A második félidőre a játékot lassító De Roon helyett Wieffer ment be. E két cserével sokkal jobb lett az Oranje. Az 51-ik percben egy veszélyes francia támadás szabálytalan megállításáért, sárgát kapott Dumfries. Az 53-ikban Mbappe egy nagyon szép gólt lőtt; =>0:2. Ezért senki nem volt hibáztatható. Az 55-ikben Veerman nagyszerű passzából Aké beadott, és a berobbanó Malen a kapuba lőtt. A partjelző lest jelzett, és a VAR is így látta. A kép alapján Aké maximum egy centis lesen lehetett. Az is les, de hatalmas pech is. A 62-ik percben a sárga lapos Dumfries helyett Frimpong ment be. A 79-ikben Ake – Van de Ven és Simons – Bergwijn csere volt. Ettől is jobb lett a csapat. A 81-ikben Frimpong passzából Malen nem sokkal lőtt fölé. A 83-ikban Hartman egy védő lábai között elrúgva a labdát Bergwijnhez passzolt, aki vissza hozzá, és Hartman, a beadásra számító kapust meglepve, a rövid sarokba lőtt. Az Oranje nagyon hajtott a kiegyenlítő gólért, de több komolyabb helyzete nem volt.

  • A franciák megérdemelten nyertek, és ezzel már az EB-n vannak, de az Oranje sem volt rossz. Két újonc kezdett; Verbruggen és Hartman, de Veerman és Reijnders is először kezdett, és később bement az ugyancsak újonc Frimpong és Van de Ven. Mindegyikük jó volt. Elégedettek lehetünk az újoncokkal, a csapat küzdeni akarásával, de megette a fene, mert kikaptunk Mbappe-től. Mivel a görögök nyertek Írországban, hétfőn Athénben egy döntetlen gyakorlatilag elég a csoport második helyhez. Legalábbis, ha utána otthon az Oranje nyer az írek ellen.

  • Verbruggen szerintem az első gólnál hibázott, de különben magabiztos volt, és jó benyomást keltett.
    Dumfries lelkes volt, és volt egy majdnem gólpassza. Frimpong végre válogatott lett. Felszabadultan, agresszíven játszott. Dumfries marad a kezdő, de van egy nagyon jó backupja. Geertruida bizonytalanul kezdett, az első gólban benne volt. Később feljavult. Van Dijk kicsit elaludt az első gól előtt, mert meg tudta volna akadályozni a beadást. Utána jó volt, sok labdát megszerzett, és jól is passzolt. Akén nem sok múlt. Hartman volt a legjobb holland. Nagy harcot vívott Comannal, és általában nyert. Elöl veszélyes volt, jó passzokkal és egy jó góllal. Van de Ven nagyszerűen mutatkozott be. 10 percet játszott, ami alatt néhányszor szerelt, jól passzolt.
    De Roon olyan volt, mint mindig. Sokat volt nála a labda, amit rendre hátra vagy oldalra adott. Reijnders megmutatta, hogy nem véletlenül fix kezdő az olasz bajnokságban vezető AC Milanban. Sokat szerelt, jól magánál tartotta a labdát, és jó passzai voltak. Veerman elég gyengén kezdett, és kihagyott egy nagy helyzetet. A második félidőre nagyon feljavult. Wieffer nem volt túl meggyőző.
    Weghorst, talán sérülése miatt, semmi jót nem csinált. A legtöbb passzt nem érte el. Simons sem volt jó. Akciói nem sikerültek, és hátul nem segítette a hátvédeket. Malen gyors és veszélyes volt. Jó gólját, les miatt nem adták meg. Bergwijn nem sokat játszott, de ezalatt volt 1-2 jó akciója, így egy nagyon okos gólpassza is.

Vissza a lap tetejére

Október 14

  • A francia sajtó nagyon negatív az Oranje tegnapi játékával kapcsolatban. Minden idézett cikk szerint, tegnap a francia csapat irányította a játékot, és a hollandok csak pocsék védelmükkel tűntek ki. Szerintem ez erős túlzás. A franciáknál volt többet a labda, és a holland védők sokszor valóban csak nézték, hogy hogyan kombinálnak, de azért a francia védelem sem volt tökéletes, és kapusuk különösen bizonytalan volt. A hollandok is kétszer betaláltak, hiszen az a lesgól, nem a francia védelmen múlt, hogy nem lett gól, és azon kívül kb. annyi jó holland helyzet volt, mint francia. Persze ők nyertek, és megérdemelték, de, a döntetlen sem lett volna igazságtalan. Végeredményben a különbség Mbappe volt. Ha az Oranjeben játszott volna, az Oranje nyert volna.
    Most a lényeg a hétfői meccs, melyen cél a győzelem, de minimum egy pont kötelező. Weghorst ma nem edzett. Még nem tudni, képes-e játszani. Úgy érzem, nem lenne csapás, ha nem tudna kezdeni.

  • A De Telegraaf szerint Van Gaal és Van Praag rövidesen beszélni akarnak az AZ vezetőivel, hogy már január 1-én engedjék el Kroest.

  • Danny Blind is az FB tanácsadója lesz. Tag nem lehet, mert új tagot már nem lehet jelölni.

  • Mike Verweij (De Telegraaf) szerint, bár valóban szeretnénk meghosszabbítani Hato szerződését, még nem tárgyalunk vele. Szeretne maradni, de nagyon zavarja, hogy mostanában nem a védelem közepén játszhat, és ez elbizonytalanítja. (Nem értem, miért erőlteti Steijn középen Avilat. Hato jobb nála, és bár bekknek is jobb nála, de miért ne ott játsszon ahol legjobban érzi magát, és a legjobb. Argentínában valóban főleg középen játszott, de valami oka csak volt annak, hogy Antwerpenben két év alatt 21-szer volt bekk, és csak egyszer, 13 percig, középhátvéd. Úgy érzem, Sutalo is jobb lenne Hato mellett. Igaz, mellette sem volt jó, de Avila mellett, kimondottan rossz volt.)

Vissza a lap tetejére

Október 15

  • A teljes keret, a ma rendesen edző Weghorsttal, Athénbe repült. Mivel a meccs abban a stadionban lesz, melyben 10 napja lézer sugarakkal zavarták játékosainkat, Nigel de Jong, a szövetség technikai igazgatója, kérte az UEFA-t, hogy, ha megint ez lesz, lépjenek közbe. Még nem adtak el minden jegyet, azaz az érdeklődés kisebb, mint a mi meccsünk iránt volt. Azért persze lesz nagy hangzavar.
    A görögök talán az első percekben rohamozni fognak, de stílusuk inkább a kivárás, és a hosszú labdák. Érdekes, hogy az írek ellen nem AZ nagy formában lévő középcsatára, Pavlidis játszott, hanem az Eredivisie 2020-21-es gólkirálya, a gyorsabb, gólerősebb Giakoumakis.
    Abból indulnak ki, hogy Koeman 3-2-2-1-2-őt játszik, a pénteki öt hátvéddel, középen Reijnders, a másik a védekezésben erősebb Wieffer vagy a jobban passzoló Veerman lesz. Senki nem hiszi, hogy De Roon megint kezd. A középcsatár, ha tud kezdeni, Weghorst lesz, mögötte a két 10-es, Malen és Simons.
    Ez ezt a kezdőt jelentheti: Verbruggen – Geertruida, Van Dijk, Ake – Dumfries, Hartman – Wieffer, Reijnders – Malen, Simons – Weghorst.
    Holland győzelem esetén majdnem biztos a csoport második hely. Döntetlen esetén, az Oranje kezében a továbbjutás. A hátralévő két meccset meg kell nyerni. Ha több, mint három góllal nyernek a görögök, akkor ők a második hely nagy esélyesei. De azért az csak nem lesz. Más eredmény után bonyolultabb a helyzet. Azon is múlhat, hogy a franciák mennyire veszik komolyan a görögök elleni meccset.

  • A Het Parool írja, hogy Kroesnak ugyan március 15-ig nem szabad az Ajax alkalmazottjaival kapcsolatba lépnie, de az Ajaxon kívül keresheti Steijn esetleges utódját. Van Gaallal is beszélhet, mert ő még új az Ajaxnál. Ha Steijn a következő meccseket elveszti, akkor elképzelhető, hogy minimum a téli szünetig John van ’t Schip veszi át a csapatot.

Vissza a lap tetejére

Október 16 (Görögország - Hollandia 0:1 )

  • Weghorst kezdett, és a pénteki kezdővel szemben Wieffer és Bergwijn is; De Roon és Veerman helyett (3-4-3). A görögök két legjobb csatáruk, Pavlidis és Giakoumakis nélkül álltak fel. Nagy iramban kezdtek a csapatok. A 13-ik percben Geertruida elvesztette a labdát, majd visszaszerezte, de egy sárga lap árán. Lassan nőtt a holland fölény. A 19-ik percben Bergwijnnel harcolva, egy görög a 16-oson belül kézzel ütötte el a labdát, de a bíró nem látott ebben 11-est, és annyira a VAR sem, hogy kijavította volna. A szögletből Reijnders alig lőtt mellé. A 20-ik percben, újabb szöglet után Reijnders erős, középre menő lövését megfogta a kapus. A 24-ikben már a negyedik Oranje szöglet volt. Ez után lökdösődés volt a 16-oson belül, és Van Dijk-et a földre húzták; 11-es. Weghorst gyenge lövését, a jó irányba vetődő kapus kivédte. A 38-ik percben Weghorst jó helyzetet hagyott ki. A 44-ikben Van Dijk nagyszerű labdával ugrasztotta ki Bergwijnt, aki nehéz szögből lőtt; a kapus szögletre mentett.
    A második félidőt, a sárgalapos, és amúgy is elég bizonytalan Geertruida helyett Malen kezdte. Simons lett a 10-es. Nagy holland rohamokkal, és Bergwijn jó lövésével kezdődött a félidő. A kapus megint védett. Az 50-ik percben Aké a szélen nem tudott szerelni, majd nem tudta emberét utolérni. Szerencsére az mellé lőtt. Az 51-ik percben egy labdavesztése után Simons sárgát kapott. Az 52-ikben Reijnders nehéz szögből lőtt. A kapus kiütötte a labdát. Malen – Bergwijn – Simons – mellé. Az 53-ik percben egy görög labdavesztés után Simons elindult a kapu felé. A 16-osnál rosszul passzolt a mellette futó Bergwijnhez. A 62-ikben Weghorst – Brobbey és Simons – Veerman csere volt. A görögök kezdtek feljönni. A 73-ik percben rúgták első szögletüket. A 74-ik percben Hartman – Van de Ven csere jött. A gyors Van de Ven a szélen maradt. A görögök egyre támadóbban cseréltek. A 77-ik percben Giakoumakis, a 81-ikben Pavlidis ment be. Közben Van de Ven egy rossz passzából majdnem baj lett. Wieffernek görcs állt a lábába, majd a 81-ik percben De Roon ment be helyette. Nagyon nyomtak a görögök, de sok dolga nem volt Verbruggennek. A 89-ik percben Brobbey megszerezte a labdát a görög 16-oson belül, és Dumfrieshez passzolt, akit Pavlidis hátulról gáncsolt. A VAR képernyőhöz hívta a bírót, mert úgy látta, hogy Brobbey szabálytalanul szerezte meg a labdát. A bíró nem úgy látta. Nem Brobbey kezdte a dulakodást. Viszont ezért Pavlidisnek sárga járt volna; a második. Van Dijk nem hibázott; =>0:1. Közben elkezdődött a hat perces hosszabbítás, aminek 9-ik percében Brobbeytól a 16-oson belül úgy vették el a labdát, hogy előbb a lábába rúgtak. A bíró nem fújt, a VAR a bírót megint képernyőhöz hívta, de a bíró most sem hagyta magát meggyőzni.

  • A jobb csapat nyert, de feleslegesen izgalmas meccsen. A kihagyott 11-es mellett is sok holland helyzet maradt ki. A végén a görögök mindent vagy semmit alapon sok csatárral játszottak, és végül semmit sem kaptak. Az Oranjenek annyi pontja van, mint a görögöknek, de a görögök már csak a franciákkal játszanak, míg a hollandok még fogadják Írországot, majd mennek Gibraltárba (pontosabban a portugál Faroba). Mivel azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt, még, ha a franciák a, számukra tét nélküli, meccset el is vesztenék, az Oranjenek e két meccsen egy győzelem is elég az EB-hez. Az csak meglesz. Az Oranje hat csoportmeccséből csak kettőn játszott legjobbja Frenkie de Jong, és a csapatkapitány Memphis. Viszont bemutatkozott néhány ígéretes játékos, akikkel az Oranje egész jó lehet.

  • Verbruggennek nagy védésekre nem volt szüksége, de magabiztos, jó volt.
    Dumfries különösebb hibák nélkül szürke volt. Van Dijk régen volt ilyen jó az Oranjeben. Hátul is nyugodt volt, sok labdát megszerzett, volt 1-2 nagyszerű passza, és ő rúgta a győztes gólt. Aké a labdával jó volt, de néhányszor nem tudott jól közbelépni. Hartman az első félidőben nagyon jó volt. A másodikban nem tűnt ki. Koeman most időben lecserélte. Nem várta meg, amíg görcs áll a lábába a fáradtságtól. Van de Vennek volt egy nagy hibája, mégis jó benyomást keltett.
    Wieffer az első félidőben sok labdát megszerzett, és passzai rendre célba értek. Később elfáradt. Reijnders is az első félidőben volt jobb.
    Simons nagyon sok labdát vesztett el. Nem megy neki a válogatottban. Tavaly oroszlánrésze volt a PSV második helyében, idén a Leipzigben nagyon jó, de kilenc válogatott meccse egyiken sem volt igazán jó, és még egy asszisztja, vagy gólja sincs. Weghorst a kihagyott 11-estől függetlenül is nagyon rossz volt. Bergwijn volt a kapura legveszélyesebb csatár. Lövései nem voltak rosszak, de persze igazán jók akkor lettek volna, ha néhány a kapuban köt ki. Egyszer helyzetbe hozta Simons, de abból nem lett gól. Malen is megfelelt. Brobbeyt nagyon fogták, de így is általa harcolt ki Dumfries egy 11-est, és neki is járt volna egy. Jól mutatkozott be a válogatottban.

Vissza a lap tetejére

Október 17

  • A tegnapi meccs után kérdezték Van Dijket, mivel a magyarázza a sok rossz passzt, labdakezelési hibát. Visszakérdezett, hogy a kérdező látta-e a pályát? Az göröngyös volt, ököl nagyságú kövekkel. Nem hiszi, hogy valaha is játszott-e ilyen pocsék pályán, és nem érti, hogy az UEFA miért enged ilyen pályán játszani. (Már a meccs előtt mondták, hogy az Ajax játékosok felhívták Koeman figyelmét a pálya pocsék gyepére.)
    Koemant kérdezték, miért Weghorst vezette a 11-es rúgók listáját, hiszen utolsó nyolc 11-eséből, csak három volt sikeres. Koeman azt mondta, hogy az edzéseken ő volt a legjobb. De hozzátette, hogy az edzés nagyon más mint a meccs, és az igazi probléma az, hogy az Oranje keretében nincs egy igazi 11-es rúgó, de szöglet és szabadrúgás rúgó sincs. (
    Memphis, Gakpo és Berghuis ezekben jók, de egyikük sem volt. Idén Bergwijn sem rontott még el 11-est.)
    A görög szövetségi kapitány elégedett volt csapatával, bár sajnálta, hogy nem sikerült gólt szerezniük. Viszont nagyon szidta a bírót, hogy a VAR ellenzése ellenére megadta a meccs egyetlen gólját eredményező 11-est. Ha a VAR képernyőhöz hívja a bírót, akkor 99%-ban nincs igaza a bírónak. (
    Ez azért vicces. Nem volt egyértelmű, hogy Brobbey szabályosan szerezte meg a labdát. Viszont utána hívta még a VAR képernyőhöz a bírót, mert 11-est látott, és a bíró akkor sem hallgatott a VAR-ra. És volt még egy nagyon 11-es gyanús kezezés, amikor a bírót nem javította ki a VAR.)
    Azt nem csak a görögök mondják, hogy Geertruidanak, miután sárgát kapott, és dühében a tribünre rúgta a labdát, még egy sárgát kellett volna kapnia. (
    Én, és eszerint a bíró is, úgy értelmeztem, hogy Geertruida azért rúgta el a labdát, mert magára volt dühös a hibáért, amit sárga lap árán próbált kijavítani. Persze ettől még a labda elrúgásáért kaphatott volna még egy sárgát.)
    A holland kommentárok elég pozitívak az Oranje két meccsével kapcsolatban. Tulajdonképpen csak a csatársor nem felelt meg, ami érthető, mert a jelenlegi három legjobb csatár, Memphis, Lang és Gakpo hiányzott. (
    De a rendelkezésre állókból is jobb lett volna a Bergwijn, Brobbey, Malen csatársor.) A középpálya Frenkie nélkül is jó volt, és a védelem, De Ligt és Timber nélkül is, megfelelt. Tegnap gyakorlatilag nem volt kapunk előtt helyzet, és a gólokon kívül pénteken se sok volt. Arról filozofálgatnak, hogy micsoda középpálya lesz, ha Frenkie mellett Reijnders fog játszani. Persze még kell egy jó 10-es, és három jó csatár is.

  • Mint tegnap is írtam, Hollandiának az EB részvételhez elég egyet megnyerni a hátralévő két csoportmeccsből, ami valószínűleg sikerül. Hollandia eleve mindkét csapatnál jobb. Gibraltár nem szerzett még, se pontot, se gólt. Legjobb eredményük a csoportban 0:3. De a legközelebbi ellenfél Írország lesz. Az írek már nem lehetnek harmadikak, de még van esélyük, hogy rájátszásra az EB-re jutásért. Az NL-ben legjobb harmadikak voltak, így, ha egy kiesik azok közül, akik NL szereplésük által vehetnének részt az EB rájátszáson, ők veszik át annak helyét. Hollandia ilyen. Ha második lesz a csoportban, akkor nem kell rájátszania. Így Írországnak érdeke, hogy kikapjon Hollandiától.

  • Gibraltár U21 – Hollandia U21 0:5
    Sokat nem lehet e meccsről mondani. Óriási különbség volt a két csapat között. A játék képének kb. 10:0 felelt volna meg, amihez meg is voltak a helyzetek. Tőlünk megint Rensch és Taylor kezdett. Mindketten jók voltak, gólt lőttek, de Taylornak volt lehetősége még 3-4 gólt lőni. Később bement Salah-Eddine is. A Jong Oranje megnyerte 4-ik meccsét is. Pontveszteség és kapott gól nélkül biztosan vezet csoportjában.

Vissza a lap tetejére

Október 18

  • Egy hétig a nem-válogatottak szabadok voltak, hogy kitisztuljon a fejük. Ma kezdtek edzeni azokkal, akik nem tegnap játszottak.

  • Minden kerettagunk kész válogatottjánál, és legkésőbb holnap edzésbe áll nálunk. Vegyesen szerepeltek.
    - Az Oranjeben Bergwijn a franciák ellen csak 10 percet játszott, de ezalatt jó volt. Okos gólpasszából talált be Hartman. A második meccset végigjátszotta. A kezdők közül a legkevésbé rossz csatár volt. Brobbey fél órát játszott a görögök ellen, és jó volt.
    - A Jong Oranje mindkét meccsét megnyerte. Taylor mindkét meccset végigjátszotta. Az elsőn is voltak nagyszerű passzai, a másodikon kimondottan jó volt. Csak sok helyzetet hagyott ki. Egy gólja, két asszisztja volt. Rensch volt a csapatkapitány. Az első meccsen szürke, a másodikon jó volt; egy gólt is lőtt. A végén Reiziger lecserélte, és Taylor lett a kapitány. Hato mindkét meccsen jó volt. Salah-Eddine csere volt, és nem túl jó.
    - A horvátok mindkét meccsüket elvesztették, de még lehetnek másodikak. Sutalo az első meccset végigjátszotta, és állítólag jó is volt, így nem tudom, miért nem jutott szóhoz a másodikon. Sosa mindkét meccsen játszott; 10, illetve 31 percet.
    - A dán U21-nek csak egy meccse volt. Azt Gaaei végigjátszotta.
    - Tahirović Bosznia-Hercegovina egyik meccsén sem volt a keretben.
    - Hlynsson Izland mindkét meccsén a kispadon ült.
    - Grúzia, könnyű ellenfelek ellen mindkét meccsét biztosan nyerte. Mikautadze összesen 89 percet játszott, és öt gólt szerzett. Nem rossz.
    - A portugál U21 mindkét EB selejtezőjét biztosan nyerte, és fölényesen vezet csoportjában. Forbs csak a második meccsen játszott; 45 percet. Nem tudni, milyen volt. A csapatkapitány Conceição volt, aki két meccsen két gólt lőtt és egy asszisztja volt. (
    Biztos, hogy Forbs jobb? Conceição-t csak kölcsönadtuk, de nem sokat játszik.)

  • Az Ajax lányok Amszterdamban is nyertek a Zürich ellen, így a holland női foci történetében első csapatként a BL csoportban vannak. A Twente, már Svédországban is csak két roppant szerencsés góllal úszta meg 2:2-vel. Otthon 2:1-re kikapott.

  • Van Praag és Van Gaal állítólag holnap tárgyal az AZ vezetőivel arról, hogy Kroes minél hamarabb kezdhessen nálunk.

Vissza a lap tetejére

Október 19

  • A mai edzésről készült képeken mintha Kaplant is láttam volna, viszont nem láttam Berghuist. Ha vasárnap sem lesz, akkor Hlynsson, Misehouy vagy Taylor helyettesítse és ne Bergwijn! És bár válogatottjában jó lehetett, amit eddig nálunk mutatott, annak alapján Mikautadze se legyen. Legjobb lenne, ha néha a Jong Ajaxban játszana, hogy szokjon minket. Hétfőn az ADO Den Haag jön hozzájuk. Nagyszerű lehetőség lenne. Misehouy nem volt az edzésen, így nem hiszem, hogy jelölt.

  • Tegnap írtam, hogy az íreknek érdekük, hogy kikapjanak a hollandoktól, mert akkor biztos, hogy rájátszhatnak az EB indulásért. Az UEFA közölte, hogy nem fél attól, hogy Írország szándékosan ki fog kapni, mert a következő meccsen Gibraltár nem okozhat gondot az Oranjenek. (Az írek ellen is Hollandia az esélyes, és biztos, hogy győzelemre is fog menni. Pár nap múlva Gibraltár ellen, valóban nehéz lenne nem nyerni.)

  • Kelvin de Lang, játékos-megfigyelőink vezetője, a De Telegraafnak azt mondta, hogy nyáron, Mislintat, 12 leigazolásánál csak egynél, Forbsnál, kérte ki véleményüket.

  • A De Telegraaf szerint Van Gaal és Kroes egyetértenek abban, hogy Steijn a jelenlegi helyzet áldozata, aki az utolsó sok év leggyengébb keretét kapta. Ezért Steijn maradhat. Mivel formálisan Van Halst a főnöke, aki mint FB tag, majd mint vezérigazgató, jóváhagyta Mislintat minden leigazolását, most furcsa lenne, ha az eredményekért Steijnt tartaná felelősnek.

Vissza a lap tetejére

Október 20

  • Huntelaar burnout (kiégési?) szindróma következtében egyelőre kiesett. Overmars segédjeként kellett volna kinőnie magát, annak utódjává, de miután Overmars elment, minden megváltozott a klubban, és úgy látszik ez sok lett Huntelaarnak. Nem tudni, mennyi időre esett ki, de reméljük, hogy már egy normálisan vezetett és működő klubba jön vissza.

  • Vasárnap, öt sárga lapja miatt nem játszhat Vos. A tegnapi edzés képein konkrétan csak Berghuist kerestem, és bár Kaplant észrevettem, azt nem, hogy Rensch, Van den Boomen és Tahirović is hiányoztak. Nem tudom, mi van velük, de Steijn azt mondta, hogy reméli, vasárnap tudnak játszani. Feltűnt, hogy Tahirović, válogatottja egyik meccsén sem volt a keretben. Most már tudjuk ennek az okát. Nagyon kellemetlen lenne, ha Vos mellett a másik négy sem játszhatna, még, ha nem is mindegyikük kezdene.

  • Eddigi hat meccsünkön Brobbeyt 9-szer fújták le les miatt. Bár legtöbben már nyolc meccset játszottak, ebben senki nem hagyja le. A góllövő listát vezető Gimenez nyolc meccsen csak hétszer, a második Pavlidis csak négyszer állt lesen. A gyors Brobbeynak nem lenne szüksége ennyiszer lesen állnia. Így is jelenleg egyik legjobbunk, de ha jobban odafigyelne, még jobb lenne.

  • Steijn éppúgy, mint az előző válogatott szünetben, most is néhány napra elrepült ibizai házába, és ezalatt a játékosok szabadok voltak. Sokan kritizálják ezért, mondván, hogy a klub jelenlegi helyzetében komolyan kellett volna edzeni, készülni a következő meccsekre. A látszat miatt jobb lett volna, ha marad, de el tudom képzelni, hogy inkább azt akarta, hogy mindenki környezetváltoztatástól frissüljön fel. Ha vasárnap nyerünk, igaza volt.

  • Dordrecht – Jong Ajax 4:0
    A VVV ellen két hete 3:0-ra nyerő csapatból hiányzott Ramaj, Gaaei, Salah-Eddine, Hlynsson és Godts, és már akkor is hiányzott a csapat legjobbja Misehouy. A 15 szóhoz jutó játékosból Martha, az egyetlen 20 éves, volt a legidősebb. A csapat átlagéletkora 18,35 volt. Ilyen csapattal nem lehet egy profi bajnokságban játszani. Simán ki is kaptunk. A védelem, mint legtöbb Jong Ajax meccsen, pocsék volt, és a középpályán hiányzott a kreativitás. A kivétel a 18 éves Agougil volt, néhány szép akcióval, passzal. Elöl pedig az ugyancsak 18 éves Muzambo játszott bíztatóan. Ez van. Steijn még nem tudja, kik állnak vasárnap rendelkezésére, kikre lesz a fiatalokból szüksége, ezért a jobb Jong játékosokat nem engedte ma játszani. Mivel az utolsó, a Top Oss is kikapott, a Jong Ajax maradt 19-ik. A következő meccs hétfőn lesz. A bajnokságban második helyen álló ADO Den Haag jön a De Toekomstba. Tőlünk játszhatnak azok, akik vasárnap nem, vagy alig játszanak. Az ADO-t különben sem szeretem; nyerjünk!

Vissza a lap tetejére

Október 21

  • Berghuis és Tahirović ma edzettek, Rensch és VdB nem látszottak a képeken. Az AD arra számít, hogy Voson és VdB-n kívül, mindenki játszhat (nem tudom, milyen alapon), így erre a kezdőre számít:
    Gorter – Rensch, Sutalo, Avila, Hato – Tahirović, Berghuis, Taylor – Forbs, Brobbey, Bergwijn.
    Még, ha ezek mind tudnának is játszani, sem örülnék ennek a kezdőnek. Sokat számítana, ha Sutalo végre azt nyújtaná, amit a válogatottban.
    Pocsékul kezdtük az idényt, de az Utrecht még pocsékabbul. Nyolc meccsükből egyet megnyertek, a többit elvesztették, és utolsók. De számukra ez az év meccse, mely néha nagyon feldobja őket. Nincs sok alapom erre, de bízom abban, hogy végig hajtva haza tudjuk vinni a három pontot. Mert kevesebbel, még jelenlegi formánkban sem lehetünk elégedettek.
    Mivel az RKC nyert a Volendam ellen, attól nem kell félnünk, hogy, ha holnap kikapunk, utolsók leszünk. De azért borzalom, hogy ennek kell örülnünk.

  • Még az is lehet, hogy a rendőrség nem engedélyezi a meccset. A Hamas – Izrael háborúval kapcsolatban mindkét fél szimpatizánsai tüntetéseket szerveznek Utrechtben is. Nem biztos, hogy emellett lesz a rendőrségnek elég kapacitása ezt a fokozott feszültségű meccset levezetni. És nem tudni, hogy fognak viselkedni az Utrecht fanatikusai, akik biztos elégedetlenek csapatuk utolsó helye miatt. Ha kórusban zsidó ellenes rigmusokat fognak kiabálni, énekelni, akkor a bírónak meg kell állítania a meccset. Ha ez folytatódik, akkor előbb utóbb, végleg félbeszakadhat a meccs. De, ha csapatuk rosszul fog állni, bedobálásokkal is elérhetik a meccs leállítását. Nekünk nem hiányzik még egy félbeszakított meccs.

  • Brobbey eddig négyszer játszott az Utrecht ellen, és négy gólt szerzett; a legtöbbet egy Eredivisie klub ellen. A jelenlegiekből legtöbbször, 5-ször, Bergwijn talált be ellenük, igaz a mi mezünkben csak egyszer.

  • Az Ajax lányok eddig egyszer játszottak az Arenaban; a Feyenoord ellen. Idén minden hazai BL meccsük, ha a férfiaknak nem lesz hazai kupameccsük, ott lesz.

  • Az UEFA megbüntette az AEK-t szurkolói viselkedéséért EL meccsünk alatt. A lézerezés ’csak’ €25 ezrükbe kerül, de a többi rendzavarással együtt összesen €81.625-öt kell fizetniük. Nem értem, hogy lézerezés miért nem ok a meccs félbeszakítására. Nem csak roppant sportszerűtlen, de a szemet is károsítja.

Vissza a lap tetejére

Október 22 (Utrecht - Ajax 4:3 összefoglaló)

  • A sérültek közül csak Tahirović tudott kezdeni, így, és Steijn egyéb változtatásaival, az AZ elleni kezdőhöz képest 6 változás volt. Berghuis és VdB a kispadon ültek.
    Sok volt a hiba mindkét oldalon. Az első valamirevaló támadás a 10-ik percben volt; Hlynsson – Forbs – Bergwijn. Úgy látszott, hogy szögletre mentettek, de kirúgás lett. Az Utrecht feljött. Feltűnt, hogy Tahirović szinte minden csatáját Labyad ellen elvesztette. Az Utrecht két játékost tett középhátvédjeinkre, és mivel Taylor és Tahirović nem mentek hátra segíteni nekik, nehezen ment előre a labda. De arra vigyáztunk, hogy hátul kevésbé legyünk sebezhetők, mint az eddigi meccseken. A két bekk ritkán ment együtt fel, és a két középhátvéd rendre hátul maradt. Csak elöl nem tudtunk sokat elérni. Kicsit talán veszélyesebbek voltunk, de látszott, hogy két rossz formában lévő, önbizalom nélküli csapat játszik. A 29-ik percben Bergwijn távoli lövését csak üggyel-bajjal fogta meg a kapus. A 36-ikban Hato nagyszerű passza után ketten próbálták Bergwijnt szerelni, de ő tovább tudta adni a labdát Hlynssonnak, aki alig lőtt mellé. A 43-ikban Boussaid csúnyán átverte Gaaeit és beadott. Sosa középre fejelte ki a labdát, ahonnan Flamingo kapásból kapunkba lőtt=>1:0.
    A szünetben nem voltak cserék.
    A 47-ik percben egy hosszú utrechti passz elment Gaaei és Sutalo fölött, majd Hato szögletre mentett. A szögletnél Sutalo fogta Van der Hoornt, de amint elrúgták a labdát elment tőle, és hagyta, hogy kapura fejeljen. Tahirović is Van der Hoorn közelében volt, de rá se nézett. Úgy látszott, hogy Gorter nagyszerű vetődéssel kiütötte a labdát, de kiderült, hogy az addigra túl volt a gólvonalon; =>2:0. Az 52-ik percben Sosa beadását Brobbey továbbfejelte, Gaaei a másik oldalról beadott. Most egy utrechti fejelt tovább, de pont Sosahoz. Ő kapásból nagy erővel beadott. Hlynsson fejjel vagy lábbal nem érhette el a labdát, de azt mellel a kapuba tudta továbbítani. Az 55-ik percben Hato – Taylor jó szöktetés – Sosa bead, Hlynsson lő => 2:2. Kezdtünk jobban játszani. A 61-ik percben Bergwijn távoli lövése nem okozott gondot a kapusnak. A 64-ikben, újabb utrechti szöglet után fejelhetett valaki kapunkra, de gyenge fejese nem okozott gondot Gorternek. Kirúgása után Bergwijntől két védővel harcolt a labdáért, ami Brobbeyhoz került, akit a 16-oson belül buktattak. A 11-est Bergwijn berúgta; =>2:3. 12 perc alatt 2:0-ról 2:3-ra fordítottunk! Ron Jans edző a 68-ik percben hármas cserével erősítette támadó sorukat, mi pedig nem tudtuk mit csináljunk. Támadjunk egy újabb gólért, vagy tartsuk a vezetést. Az Utrecht viszont támadott. A 71-ik percben Flamingo elment Sosa mellett, aki ezután leállt. Flamingo beadott, és Toornstra 16-osunkon belül, senkitől sem zavartatva kiegyenlített; =>3:3. A gól után tiltakoztunk, mert úgy látszott, hogy a támadás egy utrechti kezezéssel kezdődött. A VAR megadta a gólt. Vagy, mert nem volt kezezés, vagy mert utána még annyi utrechti lábon ment át a labda, hogy a kezezés nem volt már része a támadásnak. Gorter e gól után nem tudta folytatni, és Ramaj ment be helyette. A 75-ik percben Sosa egy ígéretes utrechti támadás szabálytalan megállításáért sárgát kapott. A 77-ikben Van der Hoorn szabálytalankodott Brobbeyval szemben, ami alatt megsérült, és lecserélték. A 80-ikban Berghuis szögletéből Tahirović szabadon fejelhetett, de pocsék fejese nem okozott gondot Barkas kapusnak. A 83-ik percben Gaaei elvesztette a labdát. Tahirović visszaszerezte, de úgy, hogy jogosan kapott sárgát. A 89-ik percben Sutalo mellől kiugrott Lidberg, és egyedül tört kapunkra. A jól kifutó Ramajon nem tudta átemelni a labdát. Ezután egy pohár pályára dobása miatt 10 percre leállt a meccs. Folytatás után, a 90-ik percben, Sutalo a tőle 10-15 méterre álló Lidberghez rúgta a labdát. A két bekk elől volt, csak a két középhátvéd volt hátul. Toornstra – Azarkan – Fraulo, akinek sikerült Ramajon átemelnie a labdát; => 4:3. Megint bedobtak néhány poharat a pályára. Miután a rendezők a bedobáló(ka)t kivezették a stadionból, be lehetett fejezni a meccset. Steijn hármat cserélt; Sosa – Akpom, Taylor – Mikautadze és Tahirović – Van den Bomen. 8 perc hosszabbítás volt, melyet végigtámadtunk. A 95-ik percben Hlynsson buktatásáért szabadot rúghatott VdB. Beívelt labdáját kifejelték, de Bergwijnhez. Ő 16 méterről nagy erővel fölé lőtt. Ez volt a meccs utolsó helyzete.

  • Egymás után nyolc meccsen (7 bajnoki, 1 EL) nem nyertünk, ami az Eredivisie történetében még nem fordult velünk elő. És ez volt edzőként Ron Jans első győzelme Steijn ellen.
    Az első félidőben elég kompaktul álltunk fel, és a gólig talán csak egy helyzete volt az Utrechtnek. A probléma a labda kihozásával volt. Két középhátvédünkre ráálltak, akik így vagy egymáshoz, vagy Gorterhez tudtak csak passzolni. Egész meccsen 82 passz ment Hato és Sutalo között. Miért nem ment Tahirović és Taylor gyakrabban hátra segíteni? A második félidőben támadólag jó Sosa, az elsőben szinte láthatatlan volt. A másodikban Bergwijn többször ment középre, amivel helyet csinált neki. 2:3 után elfáradhattak a fiúk, mert egyre messzebb voltak a támadók a védőktől, ami által egyre veszélyesebbek lettek az Utrecht kontrái. Az is számított, hogy Tahirović és Taylor, ha elvesztettük a labdát, nem rohantak hátra segíteni. Többen hiányoztak, bár a helyükön játszókból csak Gaaei és Tahirović voltak rosszak. Most 17-ikek vagyunk, ami szégyen, de ha egy hét múlva a Volendam otthon nyer az Excelsior ellen, és kikapunk a PSV-től, akkor utolsók leszünk. Utána kevésbé nehéz meccsek jönnek, és talán elindulhatunk felfelé.
    Steijn helyzete nem irigylésre méltó. Nem volt beleszólása a leigazolásokba, és kapott egy keretet, mely nem Ajax színvonalú. De ezzel a kerettel sem kellene ilyen rossznak lennünk. Van valami javulás, de olyan minimális, hogy jogos a kérdés, képes lesz-e Steijn kihúzni a szekeret a kátyúból. Egyre inkább érzem úgy, hogy nem. Nem valószínű, hogy van, aki azonnal be tudna ugrani helyette, de év végéig Van ’t Schip lehetne a megoldás. Nagyobb baj, hogy Van Halst, mint ideiglenes vezérigazgató az egyetlen, aki kirúghatná Steijnt, de ő volt az, aki Mislintatnak szabad kezet adott a leigazolásoknál. Mint FB tagnak nem kellett ellenőriznie a javasolt játékosok tudását, képességit, de azt igen, hogy a TD betartja-e a klubban elfogadott elveket. Azaz, mi a scoutok és az edző véleménye a javasoltakról. Ma már tudjuk, hogy véleményük általában nem számított. Így nem Van Halst a megfelelő személy, hogy felmondjon Steijnnek. Persze, ha Van Gaal javasolja Steijn menesztését az FB-nek, akkor más a helyzet. De nem hiszem, hogy fogja javasolni.

  • Gorter három gólt kapott, és nem biztos, hogy egyiket sem tudta volna megakadályozni.
    Gaaei nem tud védekezni, de elől se sok jót csinált. Sutalo nem javul. Egy gól előtt ügyetlenkedett, egyet pedig az ő hibájából kaptunk. Nagyon ritkán mer előre passzolni. Mivel alternatívája nincs, abban kell bíznunk, hogy Kaplan lesz jó párja Hatonak. Hato az egyetlen, aki e sok rossz hátvéd között is tartja magát. Sok labdát megszerzett, és bár a középpályások nem segítettek neki, néha jól ment fel, jól indított. Sosa adta az első utrechti gólhoz a ’gólpasszt’. Utána adott két igazi gólpasszt is, bár az elsőből nem mindenki lett volna képes gólt szerezni.
    Tahirović szinte semmi jót nem csinált. Sok labdát elvesztett, mert rendre túl sokáig tartott, amíg eldöntötte, mit is kezdjen a labdával. A második kapott gólnál neki kellett volna zavarnia Van der Hoornt, a harmadikat embere Toornstra lőtte. Hlynsson lőtt két nagyszerű gólt, volt még jó lövése, néhány jó indítása. Jó volt.
    Forbsnak semmi sem sikerült. Labdák elpattantak tőle, passzai rosszak voltak, cselei nem jöttek be. A helyére bement Berghuis talán még nála is rosszabb volt. Ráadásul egy-egy hibája után megállt és nézte, mi lesz hibája következménye. Mivel nálunk eddig nagyon ritkán volt jó a jobb szélen, jobb lett volna Godts-ot beküldeni Forbs helyett. Brobbey kiharcolt egy 11-est, és szerzett néhány szabadrúgást, de 268 percenként szerzett idén gólt, ami nagyon kevés. Bergwijn harcos volt, sokat volt nála a labda, és passzpontossága sem volt rossz. A 11-es előtt az ő nyomására jutott el a labda Brobbeyhoz. Volt egy pár jó passza. Nem volt rossz, de a végén nagy helyzetben lőtt fölé.
    Steijn kezdőcsapata, a rendelkezésre állókból logikus volt. A Forbs – Berghuis csere nem volt az. Ha VdB előbb is be tudott volna menni, akkor nagy hiba volt olyan sokat várni beküldésével Tahirović helyett.

Vissza a lap tetejére

Október 23

  • Steijn már nem edzőnk. Van Halst azt mondja, hogy az elmúlt hónapokban intenzíven együtt dolgoztak, de az eredmények nem jöttek. Ma ismét beszélgettek, és Steijn azt mondta nem biztos abban, hogy jelenleg ő a megfelelő edzője a klubnak. Így békében váltak el. Steijn működését felfüggesztették, és még tárgyalnak az anyagiakról.
    Steijn is nyilatkozott. Ma kétszer beszélt az igazgatókkal, és végül arra lyukadtak ki, hogy az Ajaxnak most az lenne a legjobb, ha elmenne. Mindent megtett, hogy a csapatot visszahozza arra a szintre, mely passzol hozzá, de ez nem sikerült. Reméli, hogy az Ajax hamar elindul felfelé.
    Biztosra vehető, hogy Van Gaal egyetért e megoldással.
    Egyelőre Maduro az edző, de nincs megfelelő edzői diplomája, így csak egy pár meccsen lehet vezető edző. Utána Van ’t Schip veszi át a csapatot. Szeretnénk, ha már november 1-én kezdene, de felesége két hete hunyt el, és nem tudni, mennyire heverte azt már ki.

  • Két éven belül három TD-nk volt, várunk a negyedikre, ezalatt a csütörtökön a kispadon ülő lesz az ötödik edzőnk. Az edző van a kirakatban, de minden bajt nem lehet rákenni. Steijnnek olyan körülmények között kellett dolgoznia, hogy szinte lehetetlen volt megfelelnie. Mislintat, miután kinevezte edzőnknek, közreműködött két, még megmaradt tapasztalt játékosunk, Tadić és Klaassen távozásához, majd vett, Steijn igényeinek semmibevételével, 12, többségében nem elég jó játékost. Eközben kapcsolatuk egyre rosszabb lett. Azért is, mert Mislintat nem vonta be leigazolásaiba, de azért is, mert Mislintattot nagyon zavarta, hogy Steijn több, szerinte jó, játékosát mellőzte. (Az Overmars – Ten Hag párnál láttuk, mit számít, ha a TD jól kijön az edzővel.) A roppant zsúfolt program miatt, Steijnnek szinte semmi ideje nem volt játékosai megismerésére. Szeptember 1. óta, 52 nap alatt, csak 12 normális edzésünk volt. A többi napon a játékosok válogatottjaikkal voltak, meccsünk volt, meccsre utaztunk, vagy meccs után volt levezető edzés. Az előkészületi edzőtábornak és legtöbb meccsnek nem sok értelme volt, hiszen 7-8 játékost az első forduló után igazoltunk csak le, és nem egyet jóval az első forduló után engedtünk el.
    Azért ezzel a kerettel is jobban kéne szerepelnünk, és talán egy új edzőnek olyan sokkhatása lesz, ami meghozza a változást.

  • Danny Blind is jelölt az FB tagságra. Korábban jelölt lett Michael van Praag és Leo van Wijk.

  • Jong Ajax – ADO Den Haag 0:0
    A péntekihez képest ma kezdett Salah-Eddine, Brandes és Godts. Az ADO, ha nyer, amióta tavaly kiesett az Eredivisieből, először állt volna az első helyen. A meccs nagy részében jobbak is voltak a mieinknél, de, ha kis szerencsével is, mert sok ADO helyzet maradt ki, kiharcoltuk a döntetlent. Mivel a két utánunk álló nyert, most mi vagyunk az utolsók. Az első csapat is a klub történetének legrosszabbja, és a Jong Ajax is. Komolyak a bajok.

Vissza a lap tetejére

Október 24

  • Mivel Van ’t Schip maga mondta, hogy tárgyalunk vele, komolyan lehet venni a De Telegraaf hírét, miszerint már meg is állapodtunk vele. Ő fejezi be, mint vezető edző az idényt. Jelenleg két felnőtt fiával Törökországban dolgozza fel felesége halálát. Jövő héten áll munkába. Az addigi edzéseken, és a két meccsen Maduro az edző. E rövid időre segédje, Dave Vos lesz a Jong Ajax edzője. Így a Jong Ajax edzője pénteken, a KKD bajnokságban vezető Roda JC elleni meccsen, az eddigi segédedző, Yuri Rose lesz.

  • Lens – PSV 1:1
    Nagy iramú nem nagy színvonalú meccsen kicsit a Lens volt jobb, de nem annyira, hogy a döntetlen ne lenne igazságos. Ha a PSV két hét múlva nyer, akkor még akár a BL-ben is továbbjuthat. De nem hiszem, hogy a mai játékuk ahhoz elég lesz.
    Kicsit a vasárnapi meccsre is gondolva néztem a meccset. A PSV nem látszik legyőzhetetlennek. A védők és a támadók között náluk is nagy volt az űr, és Ramalho nem tud jobban védekezni, mint a mi jobboldali középhátvédünk, Sutalo. Viszont elöl jobb. Azért még ez a PSV is jobb, mint mi voltunk eddigi meccseinken. De talán Maduro új szellemet hoz.

Vissza a lap tetejére

Október 25

  • 22 fős keret repült Brightonba. Kaplan nincs benne, de a 19 éves jobblábas középhátvéd Tristan Gooijer, aki úgy látszik lehagyta Aertssent, benne van. Nekem, a Jong Ajaxban általában tetszik. Ha Sutalo nem embereli meg magát, be merném küldeni. Nincs a keretben a sérült Gorter, Rensch és Mikautadze. Gorter és Rensch sérülése nem látszik komolynak.

  • Maduro első sajtótájékoztatóján Tahirović ült mellette. Ez általában azt jelenti, hogy kezd, ami érdekes, mert nem hiszem, hogy Vos helyett. Maduro a holnapi kezdőről csak annyit mondott, hogy a védekezésben és a támadásban más hangsúlyok lesznek, és a két edzésen, melyet ő vezetett, ezt jól begyakorolták. Csak azt tudom elképzelni, hogy három középhátvéddel kezdünk pl. Sutalo, Gooijer/Avila és Hato. A két wingback Gaaei és Sosa, közöttük Vos és Tahirović. A 10-es Hlynsson vagy Berghuis, elöl pedig Brobbey és Bergwijn. De lehet, hogy egész más lesz.
    Azt mondta még, hogy a De Telegraafban megjelent hír, hogy a technikai stábban feszültségek voltak, nem igaz. Kapcsolata Steijnnel végig jó volt. Azt nem tudja, hogy Steijnnek voltak-e feltételei, hogy maradjon, és, ha igen, mik. (10 napja az Almere City pszichológusa azt mondta, hogy kispadunkon az arckifejezéseket elemezve, úgy érzi, hogy rossz a kapcsolat az edző és a játékosok, és az edző és segédjei között. Mintha ezzel kapcsolatban vádolta volna Steijn az Almere Cityből jött Madurot, hírek kiszivárogtatásával. Maduro ezt is tagadta, és azt mondta, hogy ezt már tisztázták Steijnnel. Az Almere City és edzője elhatárolták magukat pszichológusuk vádjaitól, aki egy meccsen nem ülhetett a kispadon.)

  • A Brighton & Hove Albion a tavalyi angol bajnokság szenzációja volt. Támadó játékkal, sok góllal, 6-ikok lettek, és a klub történetében először indulhattak az EL-ben. Idén nem megy annyira nekik. Vannak nagyon jó meccseik, de nagyon gyengék is. Általában várnak az ellenfél hibájára, majd az egész csapat támadásba lendül. 7-ikek, csak két csapat szerzett náluk több gólt, viszont egy sem kapott náluk többet. Hogy mi mire leszünk képesek, az edzőcsere miatt sem tudhatjuk. De sok múlik azon is, hogy ők milyen napot fognak ki. Az AEK-tól otthon kikaptak. Edzőjük az olasz Ze Derbi ritkán kezd kétszer ugyanazzal a 11-gyel. Bár a tőlünk három éve odament Veltman majdnem mindig kezd, néha ő is a kispadon ül. Ez még inkább igaz a másik két hollandra, a KKD-s NAC-ból az Anderlechtbe ment, soha az Eredivisieben nem játszó, viszont az Oranje utolsó két meccsén védő, 21 éves Bart Verbruggenre, és az ugyancsak a NAC-ból külföldre, egyből az akkor még másodosztályú Brightonba ment, 23 éves középhátvéd, Jan Paul van Hecke-re.
    Egy siker, ami a meccs alakulásától függően egy döntetlen is lehet, feldobná a csapatot, javítaná az önbizalmat.

  • A BL-ben Feyenoord – Lazio Roma 3:1.
    A Feyenoord egy nagyszerű első félidőt 2:0-as vezetéssel zárt. A másodikban már gyengébb volt, sok labdavesztéssel, de míg a Lazio kihagyott egy nagy helyzetet, a Feyenoord nem sokkal később, Gimenez második góljával, 3:0-ra vezetett. Utána 11-esből szépített a Lazio. Nemrég saját bőrünkön érezhettük, most a Lazio is érezhette; nagyon jó a Feyenoord. A meccs két hőse, a nagyszerűen játszó, és jó gólt is szerző védekező középpályás, Zerrouki, és a két gólt szerző Gimenez.

  • A De Telegraaf írta, hogy Steijn kapcsolata stábjával és a játékosokkal egyre rosszabb volt. Többen panaszkodtak Steijnre Huntelaarnál, aki a segédedzőknél érdeklődött a helyzetről. Maduro szintén elégedetlen volt. Végül Huntelaar levélben világosította fel igazgatóinkat az általa tapasztalt helyzetről. Ezután Steijn és Maduro kapcsolata nagyon rossz lett. Steijn azzal is vádolta Madurot, hogy kiszellőztet információt az öltözőből és az edzők szobájából. Közben Berghuis és Pasveer beszéltek Steijnnel és kritizálták taktikáját. Berghuis és Steijn között már amúgy sem volt jó a kapcsolat, miután Berghuis egy interjúban, a kérdésre, hogy szerinte Steijn képes-e megállítani a csapatot a lejtőn, azt válaszolta, hogy nem az ő dolga, az edző megítélése. Pár perccel később Van den Boomen ugyanerre a kérdésre úgy válaszolt, hogy amennyire tudja, a keret minden játékosa bízik Steijnben.
    Hétfőn, Van Halst közölte Steijnnel, hogy Van Gaallal úgy határoztak, hogy a következő válogatott szünetig, november közepéig, edzőnk maradhat, de az eredményeknek javulniuk kell. Steijn követelte, hogy Maduro ne maradjon segédje, és Berghuist távolítsák el a keretből. Ezt Van Halsték elfogadhatatlannak tartották, ami Steijn Ajax pályafutásának végét jelentette. (Fentebb már írtam, hogy Maduro szerint, ami az ő személyét illeti, semmi sem igaz a fentiekből.)

Vissza a lap tetejére

Október 26 (Brighton - Ajax 2:0 )

  • A szükséges Gorter – Ramaj cserén kívül, még az változott, hogy a vasárnapi meccs legjobbja, Hlynsson helyett Berghuis kezdett. Maduro ezt azzal magyarázta, hogy Berghuis tapasztalatára szükség van.
    Hamar kiderült, hogy a lényeg, hogy ne kapjunk sok gólt. Valóban, szervezetten védekeztünk, nem volt lyuk a védelem, és a támadók között. De azért sem, mert szinte át sem mentünk a Brighton térfelére. Elöl semmit sem csináltunk. Azt valóban elértük, hogy a Brigthonnak alig volt helyzete. De azért nem sikerült kibekkelnünk a szünetig. A 42-ik percben Mitoma elindult a bal szélről középre. Sutalo követte, de mintha nem tudta volna, hogy Mitoma jobblábas, mert végig a baloldalán maradt. Mitoma jobbal lőtt, Ramaj középre ütötte ki a labdát, ahol João Pedro volt, és a kapuba lőtt; =>1:0. Míg az Utrecht ellen, az első félidő utolsó percében kapott gól szinte a semmiből jött, most sejthető volt, hogy előbb, utóbb betalálnak. Az első félidőben passzaink 76%-a saját térfelünkön volt.
    A második félidőre Forbs helyett Hlynsson ment be. Ő lett a 10-es, és Berghuis a jobbszélső. Kicsit támadóbban kezdtünk, és voltak egész formás támadásaink is. Viszont hátul sebezhetőbbek lettünk, és megint mi kaptunk gólt. Szép támadás volt, melynek végén a Barcától bérelt Ansu Fati, Sutalo mellől, betalált; =>2:0. Az 56-ik percben majdnem megint betalált, majd Berghuis – Hlynsson – Berghuis – lövés – kapufa. A 60-ikban Tahirović – VdB és Berghuis – Godts csere volt. A 62-ikben volt Sosa első beadása, de nem volt jó. A 74-ikben Bergwijn jelezte, hogy megsérült, és Vos ment be helyette, míg Brobbey helyett Akpom. Vos 10-es lett, Godts a bal-, Hlynsson a jobbszélső. Sutalo lett a csapatkapitány. Most már labdához is alig értünk. A 80-84-ik percek között csak Brigthoni lábak értek a labdához. Maradt a 2:0.

  • Az Eredivisie 17-ikének 2:0-ra kikapni a Premier League 7-ikjétől nem szégyen. De ahogy játszottunk az az. Pontosabban, ahogy nem játszottunk. Labdával ilyen impotensek nem tudom, mikor voltunk utoljára. Persze ez a megerősített védelem az Utrecht ellen talán sikeres lett volna. Fájó az Ajaxot úgy látni játszani, hogy a cél a minél kisebb vereség. De sajnos itt tartunk. Néhány játékos erőnléte sincs rendben. Taylor az első félidőben még nagy területen játszott, alig volt rossz passza, elvesztett labdája. Az utolsó 30 percben már nem követte emberét, sokkal kevesebbet volt játékban, és több hibája is volt. Mások is visszaestek. De talán igaza van Maduronak. Először legyen rendben a védekezés. Ha azzal (kisebb) sikereket érünk el, lassan a támadások is jobbak lesznek. Annyi pozitívum volt, hogy a fiúk végig harcoltak, küzdöttek, de forma és önbizalom nélkül nehéz.
    Egész meccsen csak hat gólszerzési kísérletünk volt, és a kapufák közé nem sikerült labdát küldenünk. Összesen 426 passzunk volt. Ilyen kevés nem tudom, volt-e valaha is. Míg a Brigthonból három játékosnál is több, mint 120-szor volt a labda, nálunk a legtöbbet Ramajnál, 63-szor. Veltman a meccs után azt mondta, hogy, ha középpályásaink mertek volna előre játszani, zavarba tudtuk volna őket hozni. De ahhoz több önbizalomra lett volna szükség.

  • Mint írtam, Ramajnál volt legtöbbet a labda. Sok hosszú kirúgása volt, de nem emlékszem, hogy egy is jó helyre ment volna. Túl sokszor ütötte ki a labdát, amikor, úgy éreztem, hogy meg is foghatta volna. Az első gól előtt ráadásul rosszul ütötte ki.
    Gaaei néhányszor nagyszerűen szerelt, de elöl nem sok jót csinált. Beadásai siralmasak voltak. Sutalo mindkét gól előtt ügyetlenkedett, de mintha kicsit javulna. Furcsa, hogy megint csapatkapitány lett. Akkor már a pályán volt VdB, de szerintem Hato is alkalmasabb arra nála. Hato ma is a védelem oszlopa, vezére volt, 94,9%-os passzpontossággal. Sosa nem sokat mutatott.
    Tahirović megfelelt. Elég sokat volt nála a labda, és nem sok hibája volt. Taylor, amíg bírta jó volt, bár jó indítása nem volt, és fel sem merül már benne, hogy kapura lőjön. Berghuis sokkal jobb volt, mint vasárnap, de az nem nagy szó. Legjobb kapura lövése a mienk közül neki volt. A meccs után azt mondta, hogy úgy látszik, vasárnap még nem tartott ott, hogy sérülése után már játszhasson. Más magyarázata nincs, szerinte is pocsék játékára. Ma már 60 percet tudott játszani, és lassan 90-et is fog tudni. A meccs utáni interjúban kérdezték, hogy Steijn tényleg meg akart-e tőle szabadulni. Azt mondta, hogy neki ilyet soha nem mondott, ő is az újságból tudta ezt meg. Azt hiszi, maga Steijn mondta ezt a De Telegraafnak. Forbs bekkje a 37 éves Milner volt, aki már fiatalon sem volt gyors. Forbs egyszer sem tudott elmenni mellette. Ez sorban már a harmadik meccse, melyen rossz. Brobbey végig nagy harcban volt Van Hecke-vel. Talán ő nyert, mert Van Hecke sárgát is kapott miatta. De túl sokra nem mentünk vele. Talán néha nem harcolnia kéne, hanem szabadon kéne várnia a labdát. Ez Bergwijnre is igaz. Mindig állva várja a labdát, pedig gyorsaságával nagyszerű kiugrásai lehetnének. Sokat dolgozott, de nem volt jó. Nem tudom, milyen súlyos a sérülése.
    Hlynsson ma nem volt olyan jó, mint vasárnap. Nem minden passza sikerült, de ma is megfelelt. VdB küldött jó labdákat előre, de nem volt, aki azokból valamit is tudott volna csinálni. Én mindig vele kezdenék. Godts nem sokat csinált. Neki sem sikerült egyszer sem elmennie a szélen, de azért jobb volt, mint Forbs. Akpom csak 30 percet játszott, de azalatt egyszer sem ért a labdához.

Vissza a lap tetejére

Október 27

  • A holland klubfoci ugyan felmenőben van, de ahhoz sok pontot a KFL-nek köszönhet. Idén a PSV simán 4:0-ra kikapott az Arsenaltól, a Fenerbahce a Twente-t verte ki elég simán a KFL-ből, tegnap az AZ otthon kapott ki 4:1-re az Aston Villatól, mely nemrég 6:1-re verte a minket biztosan legyőző Brightont. Egyedül a Feyenoord tartja magát. Itt tart ma a holland klubfoci.

  • A tegnapi meccs pozitívuma volt, hogy ilyen szervezetten, fegyelmezetten már nagyon régen nem játszottunk. Mindenki tudta a feladatát, és azt be is tartotta. A Brigthon végig jobb volt, de a gólokon kívül nem nagyon volt helyzete. Az expected goals 1,6 volt részükről. Ennél kevesebb Steijn alatt csak két ellenfelünknek volt, a Ludogoretsnek az Arenaban és a Fortunanak Sittardban. És Maduronak csak két edzése volt, hogy ezt, a legtöbb játékosunk számára idegen rendszert, betanítsa. Viszont a mi ’expected goal’-unk 0,16 volt, ami az idény legalacsonyabbja. Ennek egyik oka az volt, hogy hátulról alig ment labda előre, és a középpályások közül is csak Berghuisnak voltak indításai, a másik, hogy csatáraink nem voltak jók.
    Jobbak voltunk, mint az utolsó meccseken, de Maduronak a holnapi edzésen kell érnie, hogy, ilyen védekezés mellett, támadni is tudjunk.

  • Mai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Brighton stílusa más mint bármelyik másik csapaté, és tegnap ez határozta meg játékunkat. Vasárnap, a PSV ellen, mely holland focit játszik, másképp fogunk játszani, bár továbbra is a védekezésen lesz a hangsúly.
    Bergwijn sérülése nem túl komoly, de, még nem biztos, hogy tud játszani. Rensch, Gorter és Rulli biztos nem. Sosa és Forbs kisebb panaszokkal jöttek vissza Brigthonból. Holnap derül ki, hogy játszhatnak-e. Mikautadze ma már edzett, és a keretben lesz.

  • Roda JC – Jong Ajax 2:1
    A KKD első helyén álló Roda ellen szépen helytálltak a fiatalok. Misehouy sérült, Godts tegnap Brigthonban játszott, Vos sem játszik már a Jongban, de utódjaik lassan csapattá válnak. A Roda jobb volt, megérdemelten nyert, de megszenvedett a győzelemért, és a mieinknek is voltak lehetőségeik a győzelemre. Védelmünk egyre jobb. Legveszélyesebbek voltak részünkről, a 19 éves középpályás Nassef Chourak, akinek jó passzai is voltak, és a 18 éves jobblábas, belga balszélső, Stanis Idumbo Muzambo. Továbbra is az utolsó helyen állunk, és ez következő meccsünk után sem biztos, hogy megváltozik. A második helyezett Willem II jön hozzánk.

Vissza a lap tetejére

Október 28

  • Maduro szerint a legnagyobb baj csütörtökön az volt, hogy játékosaink nem passzoltak eleget előre. Önbizalmuk, az idei eredmények hatására, nagyon kicsi, és félnek a hibáktól. Márpedig merészség, rizikó nélkül nem lehet eredményesen játszani. Az önbizalom visszaszerzéséhez sikerre lenne szükség. (Ezért nagy pech, hogy a könnyebbnek látszó meccsek csak most jönnek.) Maduro még hozzátette, hogy az Ajax támadó focit játszik, de még nem tartunk ott, hogy arra átállhassunk. Mindenesetre másképp fogunk játszani, mint csütörtökön.
    Arról nem beszélt, hogy a merészebb játékhoz milyen változásokat tervez a kezdőcsapatban. Nagyon remélem, hogy a középpályán Vos és VdB kezdenek Tahirović és Taylor helyett. Gondolom, ha a csütörtökiekből mindenki rendelkezésre áll, akkor a védelem nem változik. Ha Sosa nem játszhat, akkor Avila vagy Salah-Eddine lesz a balhátvéd. Legalábbis remélem, hogy nem Hato megy ki a szélre, és Avila lesz Sutalo párja. Ha Forbs nem tud kezdeni, akkor Godts vagy Berghuis játszhat a jobb szélen. Ha Berghuis, akkor Hlynsson lesz a 10-es.
    A PSV két bekkje, Teze és Dest sokat megy fel, így szélsőinknek is sokat kell majd fel-alá futniuk. Boscagli, a baloldali középhátvéd jó, de társa Ramalho nem jobb hátvéd, mint Sutalo. Középpályájuk ereje a nagyszerűen passzoló, indító és lövő Veerman. A belga jobbszélső Bakayoko egyre jobb, a 33 éves középcsatár, Luuk de Jong még mindig jó. Szerencsénkre legjobbjuk, Noa Lang sérült, de a helyén játszó Lozano sem kutyaütő.
    Természetesen nem mi vagyunk az esélyesek, de a PSV ugyan a bajnokságban eddig meggyőzően játszott, de csak a bajnokság kis-csapatai voltak az ellenfelei. Igaz, mi azok ellen sem tudtunk nyerni. Nekik is egyik gyengéjük, hogy nagy az űr a védők és a támadók között. De támadóik, a bajnokságban, ritkábban vesztik el a labdát a mieinknél. Szép lenne, ha helytállnánk. Míg csütörtökön, a 2:0-as vereség sem számított nagy kudarcnak, holnap minimum pont kell ahhoz, hogy elégedettek legyünk.

  • Ronald Koeman kihirdette a novemberi Írország és Gibraltár elleni EB selejtezők 26-os bő keretét. A visszatért Bijlow-val négy kapus van benne. A végleges keretbe bekerülhet néhány azokból a sérültekből, akik már edzésben vannak, mint például Frenkie de Jong. Tőlünk Brobbey és Bergwijn vannak benne. Koeman a végleges keretet november 10-én ismerteti.

  • A Jong Oranje (U21) is két EB selejtezőt játszik; Gibraltár és Svédország ellen. Reiziger bő keretében 4-4 Ajax és AZ játékos van. A mieink Rensch, Hato, Salah-Eddine és Taylor. A Liverpoolban egyre jobb Gravenberch megint nincs egyik keretben sem. Úgy látszik, az, hogy egyszer nem ment el, megbocsáthatatlan bűn. Ha a Bayernből, ahol ritkán kezdett, rendre beválogatták, akkor most, amikor Liverpoolban szinte mindig kezd, mi másért nincs soha még a bő keretben sem?

  • Több megbízható forrás is jelenti, hogy a szaúd-arábiai Al-Ettifaq jelentkezett Bergwijnért, akit januárban átvennének. Bergwijnnek lenne kedve, sok pénzért, Steven Gerard csapatába menni, ahol többek között Wijnaldum is játszik. Állítólag mi sem tartanánk vissza. A ZIGGO egy műsorában kérdezték Danny Blindet mi lehet az FB a szerepe Bergwijn esetleges eladásában. Azt mondta, hogy normális körülmények között ez a TD dolga, de mivel olyanunk most nincs, nem lesz könnyű a döntés. De, ha ott sokat tud keresni, érdemes odamennie.

Vissza a lap tetejére

Október 29 (PSV - Ajax 5:2 összefoglaló)

  • A sérült Sosa és Forbs helyett Avila és Hlynsson kezdtek; Hlynsson 10-es volt. Hogy több labda menjen előre, Tahirović helyett Van de Boomen játszott. Nem hiszem, hogy valaha is játszottunk úgy a PSV ellen, hogy 16 hely és 22 pont volt közöttünk. Az utolsó négy egymás elleni meccsen rendre más edzőpárok voltak: Schmidt - Ten Hag, Van Nistelrooij – Schreuder, Van Nistelrooij – Heitinga és Bosz – Maduro.
    A 2-ik percben Avila elvette a labdát Bakayokotól, és elindította Brobbeyt, aki, szokásához híven, belerúgta a labdát a kifutó kapusba. Az 5-ikben Berghuis kiugrasztotta Brobbeyt, aki a nála jobb helyzetben lévő Bergwijnhez akart passzolni, de a labda elment Bergwijn mögött. A 7-ikben szép PSV támadás végén Dest beadásából Tillman jó helyzetben nem jól találta el a labdát, és fel tudtunk szabadítani. A 10-ikben megszereztük a labdát; Taylor – Avila – Bergwijn -Hlynsson – Bergwijn – VdB – Berghuis – VdB lőtt; a pattogó labdára Benitez későn vetődött; =>0:1
    . A 13-ikban VdB – Hato – Avila – Hlynsson – Bergwijn – Sutalo – Bergwijn nagyszerű passz – Taylorhoz pontos beadás Brobbeyhoz, aki 5 méterre az üres kaputól nem talált be. Jobbak voltunk, de ezért több góllal kellett volna már megjutalmazni magunkat. A 14-ik percben Hato sárgát kapott Luuk de Jong szabálytalan megállításáért. A 15-ikben, Brobbey passza után, Berghuis lövését Benitez szögletre mentette. A 21-ikben Gaaei elvesztette szeme elől Lozanot, aki, miután Sutalo nem igazán zavarta, a rövid sarokba lőtt; =>1:1. Megint egy gól, amely a semmiből jött. A 22-ik percben VdB – Gaaei, aki elfutott a szélen, beadott és Hlynsson pár méterről Benitez kezébe fejelt. A 24-ikben Bergwijn jó helyzetben a kapu közepén álló Benitez kezébe lőtt. Kicsit feljött a PSV. A 29-ik percben Bakyoko elment Avilatól, majd jó helyzetben gyengén mellé lőtt. A 37-ikben Makkelie megállította a játékot, mert a nézőtéren valakit életre kellett kelteni. Ez sikerült, a meccs 10 perc múlva folytatódott. A 37-ik percben Ramaj az egy PSV játékos által szorongatott VdB-hez passzolt a 16-oson belül, de szerencsénkre Lozano most fölé lőtt. A 39-ikben Hato 18 méterre a PSV kaputól megszerezte a labdát, két játékost kicselezett és lőtt, de Benitez kezébe. A 40-ikben Ramaj kirúgását Brobbey fejjel meghosszabbította – Bergwijn – Brobbey akinek most sikerült a labdát a kapuba lőnie; =>1:2. A félidő utolsó percei a PSV-é voltak, egy helyzettel, de Bakayoko fölé lőtt.
    Szünetben a PSV cserélt. A két nem túl aktív középpályás, Veerman és Tillman helyett a sokkal dinamikusabb Til és Saibari ment be. PSV rohamokkal kezdődött a félidő. A 49-ik percben Til beadott a jobb szélről, Gaaei kb. 10 méterre állt emberétől, Lozanotól, aki lőtt. A labda a kapufáról az egyedül álló De Jong lábaihoz pattant. Hato a lövésig mellette volt, de elment tőle. De Jong nem hibázott; =>2:2. Az 51-ik percben Bakayoko egy csele után, Avila elesett, de a lövésbe Hato bele tudta vetni magát. Az 52-ben Saibari – De Jong – Saibari – gól; =>3:2. A gól után a partjelző lest jelzett, és a VAR percekig nézte, igaza volt-e, de végül megadták a gólt. Az 56-ik percben VdB hosszú passz – Brobbey – Bergwijn, aki belelőtte a labdát egy védőbe. Ebben a támadásban ennél több volt. Az 57-ikben Avila ellökte Bakayokot, de Makkelie szerint Bakayoko önként esett el, és nem adott 11-est. A 60-ikban Brobbey kétszer is helyzetbe került, de nem tudta kihasználni. Benitez kirúgása Sutaloról Saibarihoz pattant. Bakayoko (Avila megint sehol) beadás – Lozano (Gaaei messziről követte) =>4:2. A 62-ikben Bergwijn egy durva belemenésért sárgát kapott. A 64-ikben Berghuis – Godts csere volt. A 72-ikben VdB nem tudta Tilt szerelni, aki elfutott az állva maradt Avilatól, beadott, és Lozano fenekén csúszva ’lőtt’. A labda Ramajról visszapattant hozzá, majd róla a kapuba. A VAR sokáig nézte, mert nagyon úgy nézett ki, hogy a kezéről pattant a kapuba, de mivel ezt nem tudta egyértelműen megállapítani, megadta a gólt. Ha a bíró azt mondta volna, hogy kezezés volt, akkor azt nem tudta volna cáfolni a VAR. Avila – Salah-Eddine és VdB – Vos csere jött.

  • Peter Bosz a meccs előtt azt mondta, hogy szeretnének az első percekben akkora nyomást gyakorolni ránk, hogy eszünkbe se jusson, hogy itt van keresnivalónk. Ez nagyon nem sikerült nekik, mert az első 30 percben mi rohantuk le őket. Csak míg ők egyetlen helyzetüket kihasználták, mi a gólon kívül legalább három komoly helyzetet kihagytunk.
    Bosz, aki nálunk taktikailag nem volt túl erős, most két nagyszerű cserével megfordította a meccset. Tillel és Saibarival övék lett a középpálya és a meccs. Mire Maduro erre reagálhatott volna, már 3:2 volt. De az is kiderült, hogy míg a PSV kispadján ülnek olyan játékosok, akik beküldésével jobbak lettek, a miénken kevés olyan ül. Maduro szerint a második félidőben az is baj volt, hogy többen elfáradtak. Ez nem túl jó jel, de, ha figyelembe vesszük mennyire másképp játszottunk csütörtökön és ma, mint Steijn meccsein, akkor érthető, hogy az komoly ellenfelek ellen kifárasztja a fiúkat. Mivel a Volendam nyert az Excelsior ellen, visszaestünk az utolsó helyre. Új negatív csúcs. Csütörtökön a Volendam jön hozzánk. Ha nem nyerünk, akkor komoly kezd lenni a kiesés veszélye.

  • Ramaj kapujára hét labda ment, amiből öt gól lett. Az elsőért hibáztatható, és rossz kirúgásából is kaphattunk volna gólt.
    Gaaei nem bírt emberével, Lozanoval. Vagy távolról követte vagy rossz oldalról fogta. Sutalo az első kapott gólnál hagyta, hogy Lozano lőjön. A negyedik gól előtt pedig lábáról pattant a labda Saibarihoz. Hato a második gól előtt elhagyta De Jongot. Más baj nem volt vele. Avila az első félidőben néha elvette a labdát Bakayokotól, és voltak jó passzai, indításai. A másodikban már nem bírt Bakayokoval, és elöl se sokat láttuk.
    Van den Boomen az első félidőben sokat szerelt, jó passzai, indításai voltak. A másodikban nem bírt a sokat mozgó Saibarival. Taylor jól kezdett. Nagy területen játszott, jól passzolt. Nagyszerű passza Brobbeyhoz az egész meccset eldönthette volna javunkra. A második félidőben eltűnt.
    Hlynsson nagyon kevés hibával játszott. Kár, hogy nem is rossz fejese, nem ment be.
    Berghuisnak volt néhány nagyszerű passza, és egy jó lövése. Brobbeynak ma minimum mesterhármast kellett volna csinálnia. Nagyszerű volt, mint ’target man’, de jó középcsatár csak akkor lesz, ha helyzetkihasználása sokkal jobb lesz. Mindig a kapus hasa alatt akar kapura rúgni, és meg kell tanulnia, hogy nem mindig kell teljes erőből lőni. Akkor jobban lehet a labdát irányítani. Bergwijnnél 53-szor volt a labda. Ennél többször csak a két középhátvédnél és Ramajnál volt. Adott egy gólpasszt, és a másik gól előkészítésében is fontos szerepe volt.
    Maduro két edzésen átformálta a csapatot. Igaz a megbeszélt taktikát mindkét meccsen csak egy félidőn át tudtuk játszani, és mindkét meccset elvesztettük, de voltak biztató jelek.

  • A Feyenoord kikapott a Twentetől. Számunkra ennek nincs jelentősége, de a bajnokság szempontjából van, mert a PSV már hét ponttal áll a Feyenoord előtt. Az AZ -NEC meccs 1:2-nél a 90-ik percben félbemaradt. Bas Dost a 11-ik percben nagyszerű gólt lőtt, majd a 90-ikben összeesett. Hogy pontosan mi történt nem mondták meg. Amikor levitték a pályáról magánál volt. Még nem tudni, befejezik-e a meccset.

Vissza a lap tetejére

Október 30

  • John Van ’t Schip kétéves szerződést írt alá. Az eredeti terv szerint az újraélesztett technikai mag tagja lenne, de az idény végéig az első csapat edzője lesz. Bár azt mondják, csak az idény végéig marad edzőnk, de állítólag szerződésében nincs arról szó, hogy mi lesz jövőre.
    Vérbeli Ajaxos. 12 évesen jött hozzánk, 28 évesen ment el. 347 meccset játszott nálunk, főleg jobbszélsőként. 41-szeres válogatott. Visszavonulása után különböző ifi csapataink edzője volt, majd egy évig Co Adriaanse segédje az első csapatnál. Ezután a Twente edzője lett. Első éve nem volt sikeres, és kérte szerződése felbontását. Visszajött hozzánk, és a Jong Ajax edzője lett. 2004-ben Van Basten a válogatotthoz hívta segédjének. 2008-ban az Ajaxban is segédje volt, majd miután Van Basten 2009 tavaszán elment, ő fejezte be az idényt. Ezután Martin Jol segédje volt, majd az ausztráliai Melbourne City edzője lett. 2012-ben Johan Cruijff beajánlotta a mexikói Chivasnak, ahol fél évig volt edző. Bár ott megbecsülték és ő is jól érezte magát, személyes okokból visszament Hollandiába, ahol, 2017 nyarán a PEC Zwolle edzője lett. A PEC az előző idényt a 14-ik helyen fejezte be. Csak decemberig maradt ott; nem egyértelmű, hogy miért. Amikor a 17-ik forduló után elment (kirúgták?), a 4-ik helyen álltak. Fél év múlva görög szövetségi kapitány lett. Miután nem jutottak ki a VB-re, lemondott. Mostani kinevezésekor ragaszkodott ahhoz, hogy első segédje az ausztrál – görög Michael Valkanis legyen, aki segédje volt Melbourne-ben, Zwolle-ban és Görögországban. Valkanis eddig az izraeli Hapoel Tel Aviv edzője volt. Kicsit aggasztó, hogy senki nem tudhatja, hogy fogja feldolgozni felesége halálát. Azt mondja, beszélt feleségével a lehetőségről, hogy edzőnk lesz, és neki nagyon tetszett az ötlet. De mi van, ha januárban kiderül, hogy még túlzottan foglalkoztatja felesége hiánya, és nem tud ránk koncentrálni? Az biztos, hogy december 17-én nem lesz a PEC elleni meccsen, mert fia esküvőjén lesz Ausztráliában. Ha nem lenne gyász periódusban, nem biztos, hogy elengednénk. Bár Maduro, a két vereség ellenére, nagyon jó benyomást keltett edzőként, most ismét segéd lesz, ráadásul nem is első, mint eddig. Nem biztos, hogy ennek örül. Kár lenne, ha ő is úgy járna, mint Heitinga.

  • Bár az elmúlt forduló rangadója a Twente – Feyenoord meccs volt, meccsünkkel foglalkoznak legtöbbet. Első félidőnk nagyszerű volt, de Bosznak sikerült a szünetben felpaprikáznia játékosait, és a jó cserék is hozzájárultak második félidőbeli fölényükhöz. Azért még 3:2 után is voltak komoly helyzeteink. De helyzetkihasználásunk e meccsen pocsék volt. A másik bajunk két bekkünk, akik mintha nem tudnák, hogy egy bekk legfontosabb feladata szélsője kikapcsolása. Rendre meglepte őket (Avilat csak a szünet után), hogy szélsőjükhöz került a labda. Lozano lett a forduló játékosa, és már arról beszélnek, hogy Lang kispados lesz felépülése után. De elfelejtik, hogy mennyit köszönhetett Lozano Gaaeinak, aki rendre szabadon hagyta. Sutalo labdával jobb volt, mint eddig, de tegnap is kiderült, hogy a védekezés alapjaival sincs tisztában.
    Van, aki szerint első félidőbeli jó játékunk főleg annak volt köszönhető, hogy a PSV játékosok elhitték, hogy csak az a kérdés, hogy négy vagy több góllal nyernek-e, és félvállról vették a meccset. A szünetben Bosz lehordta őket ezért, rákapcsoltak és a két csere is segített. Valami lehet ebben, de azért az első félidőben tényleg jók voltunk. Csak sajnos megint nagy volt a visszaesés a szünet után.

Vissza a lap tetejére

Október 31

  • Van ’t Schip közölte, hogy az Ajax célja mindig a bajnoki cím kell hogy legyen, de az most irreális. Cél az 5-ik hely , ami jogot ad a KFL rájátszásokra. (Persze, ha a kupát megnyerjük, az még jobb. A téli szünetig egy meccs lesz. Ha azon túljutunk, és télen jól erősítünk, akkor sikerülhet.) Ma a csapat két vezetőjével, Bergwijnnel és Berghuis-zal beszélt hosszan. A híreket tagadta, hogy új csapatkapitányt akar.

  • Van Halst közölte, hogy amíg nem nevezünk ki egy TD-t, Kelvin de Lang, játékos megfigyelőink főnöke, lesz a le- és átigazolásokért felelős.

  • A VI Van ’t Schip segédjéről, Valkanisról ir. Amikor Van ’t Schip közölte az Ajax-szal, hogy őt akarja segédjének, nem volt nagy lelkesedés. Elégedettek voltunk a Maduro, Bakkati párral. De Van ’t Schip nem akart jönni Valkanis nélkül, így beadtuk a derekunkat. Ausztráliában volt először segédje. Van ’t Schip annyira elégedett volt vele, hogy magával vitte Zwolle-be. Ott nem örültek egy hollandul nem beszélő segédnek, de hamar megkedvelték. Miután Van ’t Schip elment, ott tartották, hogy az utánpótlással foglalkozzon. Sokáig nem maradt, mert Van ’t Schip elvitte a görög válogatotthoz. Van ’t Schip szerint nagyszerű pályaedző, és ilyen rövid időre olyant akart maga mellé, akit ismer, akiben megbízik.

  • Klubunk bajai TD-nk, Overmars távozásával kezdődtek. Van der Sar (továbbiakban VdS) megakadályozta Kroes kinevezését TD-nek, mondván, irányításával Huntelaar és Hamstra jók lesznek. Leszerződtette Schreudert, és a nyári át- és leigazolásoknál szabad kezet adott neki és ügynökének. Amikor kezdtek romlani az eredmények, Schreuder összeveszett Blinddel, és választás elé állította VdS-t. Vagy ő vagy Blind. Ilyenkor egy TD-nek az edző mellé illik állnia, de, egy klubikonról volt szó, aki maradni akart, és kérte, hogy közvetítsen. Ezt meg kellett volna próbálnia. Tavasszal akkori viselkedéséért bocsánatot kért Blindtől, de akkor már késő volt. Blind elzavarásával Schreuder maga alatt fűrészelte a fát. Blind talán nem egy vérbeli védő, de nélküle rosszabb lett a védelem és az egész csapat (Ez tény. Hogy vele jobb lett-e volna, nem tudhatjuk. Az idei csapat viszont biztos jobb lenne vele.) Végül VdS, ha túl későn is, menesztette Schreudert. Közben kinevezte Sport igazgatónak a hokiedző Maurits Hendriks-et, akinek addig az Ajax-szal semmi kapcsolata nem volt. Danny Blind, azok után, amit a klub fiával csinált, a VB után nem jött vissza az FB-be. Így se TD-nk, se focihoz értő tagja az az FB-nek nem volt. A játékosok Schreuder kirúgásakor kérték, hogy jöjjön vissza Bogarde a védők edzőjének, de VdS, aki annak idején, valószínűleg nem békés körülmények között, elküldte, mert Schreuder saját segédet akart, nem hallgatott rájuk. Peter Bosz sem jöhetett vissza. Vele, amikor az még edzőnk volt, összeveszett. Bosz egy TV műsorban azt mondta, hogy szívesen visszajönne, és már túltette magát akkori összeveszésükön. Tavasszal VdS, állítólag Hendriks tanácsára, kinevezte Mislintatot TD-nek, majd nem sokkal később lemondott. Mislintat főnök nélkül maradt, és azt nagyon kihasználta.
    Félreértés ne essék, VdS nagy kapus volt, sokat jelentett a klubnak, most szurkolunk, hogy teljesen felépüljön, de vezetőnek, Overmars nélkül, alkalmatlan volt.

  • Most új szelek fújnak. A klub egykori nagyjai vették kezükbe a dolgokat, ami persze nem fog egyik napról a másikra látszani a csapat eredményein. De van remény. Van ’t Schip kinevezése is jelzi, hogy sok minden megváltozott. Csak az idény végéig biztos, hogy edzőnk lesz, hogy a március 15-én kezdő vezérigazgató Kroes kereshessen új TD-t, akivel együtt eldöntsék, ki legyen jövőre az edző.

  • Valentijn Driessen (De Telegraaf) szerint €40 milliót kérünk Bergwijnért. (Nagyon sok pénz, de nem tudom, okos-e most eladni egy kulcsjátékosunkat, a csapat kevés vezéreinek egyikét.)

Vissza a lap tetejére